Népszabadság, 2014. április (72. évfolyam, 76-101. szám)
2014-04-01 / 76. szám
EU-KÍNA Brüsszel halogatja a szabad kereskedelmet Először látogatott el az uniós intézményekbe kínai elnök. Hétfőn Xi Jinping Brüsszelben találkozott Herman Van Rompuy európai tanácsi állandó elnökkel, José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, valamint Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével. A kínaiak kérésére hagyományosan ilyenkor nincs sajtótájékoztató, de uniós források elmondták: a kínai fél Ukrajnával kapcsolatban meglehetősen tartózkodó állásponton van. Miközben támogatják az országok területi integritását, a be nem avatkozás politikájához tartják magukat. A tárgyalásokon a kínai delegáció ismét felvetette a szabad kereskedelmi egyezmény lehetőségét, az EU ezt nem is zárja ki középtávon, ám egyelőre a befektetési egyezmény tárgyalásain szeretne jelentős haladást elérni, ami megkönnyítené az európai befektetéseket Kínában. (Brüsszeli tudósítónktól) Xi Jinping és Barroso Brüsszelben FOTÓ: REUTERS - YVES HERMAN MAGYAR KÖVETELÉS Engedjék szabadon Toaso Elodot A bolíviai törvények szerint is már két éve szabadon kellett volna bocsátani Tóásó Elődöt, ezért a magyar kormány követeli, hogy a férfi szabadlábon védekezhessen - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára. A kormányzati Tóásó-munkacsoport ülése után kiemelte, hogy Tóásó már öt éve van börtönben. Emlékeztetett: az ügyben korábban eljáró főügyész politikai menedékjogért folyamodott Brazíliában, és világossá tette, hogy a bolíviai igazságszolgáltatás politikai megrendelésre szállít információkat a vádlottak ellen. (MTI) IZRAEL Börtönbe mehet Ehud Oimért Bűnösnek találták Ehud Oimért egykori izraeli kormányfőt, amiért csúszópénzt fogadott el egy ingatlanügyben. Óimért Jeruzsálem polgármestereként keveredett a vesztegetési ügybe, de a politikus tagadta, hogy köze lenne ehhez. David Rozen bíró kemény szavakat intézett a publikumhoz a tel-avivi bíróságon: „Ahogy telnek az évek, úgy lesz a kormány egyre korruptabb és rohadtabb.” Az ítélet akár több év letöltendő börtönbüntetés is lehet. Dlmert 1993 és 2003 között töltötte be a polgármesteri tisztséget Jeruzsálemben. A vád szerint félmillió sékelt (harmincmillió forintot) fogadott el adósságokban úszó bátyja megsegítésére, hogy a város déli részén az oda eredetileg tervezett szálloda helyett egy annál több mint tízszer nagyobb lakópark épüljön. (Reuters) Óimért (középen) a bíróság döntésére vár FOTÓ: REUTERS - DAN BALILTY NOL-PRESSZÓ Kézzel vagy pálcával? Miért tartja szélhámosnak a karmesterek nagy részét Kovács János, az Operaház első karmestere? Noltv.hu RIO DE JANEIRO Tisztogat a rendőrség a világbajnokság előtt Három hónappal a labdarúgó-világbajnokság nyitánya előtt a brazil rendőrség hozzákezdett a Rio de Janeiró-i repülőtér közelében lévő Maré nyomornegyed „megtisztításához”. A 130 ezer lakosú favella egyike a legnagyobb és legveszélyesebb nyomornegyedeknek: ide települtek át a különféle, egymással rivalizáló alvilági bandák azokból a negyedekből, amelyeket az utóbbi hónapokban a rendőrség már igyekezett megtisztítani. A BBC beszámolója szerint a rendőrség fegyvereket és kábítószert is lefoglalt. S bár a biztonsági erők a favellában maradtak, este lövöldözésre került sor, feltételezhetően egymással rivalizáló bandák között. A favellák pacifikációs programja még 2008-ban kezdődött, amikor Brazília az idei futball-vb rendezése mellett a 2016-os olimpia rendezési jogát is elnyerte. (Munkatársunktól) AFGANISZTÁN Merényletek a választások előtt Legalább nyolcan meghaltak két pokolgépes merényletben Afganisztánban, ahol a hét végén elnök- és tartományi választásokat tartanak. A robbantásokat az északi Kunduz tartományban követték el. Az elnökválasztással egy időben megválasztják a 34 tartományi tanács tagjait is. A tálibok bejelentették: mindent elkövetnek, hogy megzavarják a voksolást, amelyet színjátéknak minősítenek. A szavazás lebonyolításában közreműködőket halállal fenyegetik. (Hirado.hu) 2014. április 1., kedd | Népszabadság 324 óra ÚJ SZLOVÁK ELNÖK Kiska lemond a járandóságáról Az új szlovák államfő bejelentette, hogy teljes egészében lemond a havi nettó 5268 eurós járandóságáról, és jótékony célokra, elsősorban a szegény családok súlyosan beteg gyermekeinek a megsegítésére fordítja. A szombaton megválasztott Andrej Kiska (képünkön) nem költözik be a pozsonyi Vároldalon levő elnöki rezidenciába sem, inkább saját lakást bérel a fővárosban vagy a környékén, és a poprádi családi házát is megtartja. - Jó az anyagi helyzetem, ezért minél kevesebbet szeretnék az adófizetők pénzéből költeni - nyilatkozott a pozsonyi köztévében, mielőtt rövid pihenőre indult. Elmondta azt is, hogy a first lady szerepét a legtöbb esetben az első házasságából született, ma már huszonhárom esztendős leánya, Natália tölti be, mert a második felesége, Martina elsősorban a két kiskorú gyermeküket szeretné nevelni, ezért csak a legszükségesebb esetekben kívánja másokra bízni őket. - Cseh kollégám, Milos Zeman is a lányának, Katerinának a társaságában jelenik meg a legtöbb rendezvényen - tette hozzá. Az új szlovák elnök hivatalba lépéséig, június 15-ig az egyik legfontosabb feladatának a tanácsadói testület összeállítását tartja. Értesüléseink szerint egyelőre Ján Mazák alkotmányjogászt, a kassai taláros testület volt elnökét és Martin Bútora külpolitikai szakértőt, Szlovákia egykori washingtoni nagykövetét kérte fel. A TA 3 hírtelevízióban közölte, hogy szívesen találkozik a szlovákiai kisebbségiek képviselőivel is. - Azt akarom meghallgatni, amit a polgárok mondanak, és nem azt, amit a pártok - hangsúlyozta. Érdeklődésünkre Michal Racko, a leendő elnök szóvivője azt válaszolta, hogy a testületnek lesz kisebbségi ügyekben jártas és kellően felkészült tagja is, de konkrét jelöltről egyelőre nem volt szó. A pozsonyi Sme.sk honlap értesülései szerint a kormánypárti Smer- SD holdudvarába tartozó és alvilági kapcsolatával is meggyanúsított Stefan Harabín, a legfelső bíróság elnöke az elnökválasztást követő első munkanapon felgyorsította a tisztújítás folyamatát. Azt szeretné elérni, hogy még a hivatalban levő államfő, Ivan Gasparovic erősítse meg őt a jelenlegi tisztségében, amely június 23-án lejár. Andrej Kiska többször kijelentette, hogy államfőként semmiképpen sem nevezné ki őt. (Pozsonyi tudósítónktól) FOTÓ: MTI - KRIZSÁN CSABA REPÜLÉS Csaknem teljesen leáll a Lufthansa Szerdától radikálisan csökkenteni kényszerül kapacitását a Lufthansa, mivel a szakszervezeteik háromnapos sztrájkot hirdettek. Csaknem félmillió utast érint a legnagyobb német légitársaság intézkedése, amelyet nem tudnak elkerülni, mert a sztrájkfelhívást éppen a pilóták tették közzé. A cég honlapja szerint szerdától péntekig közel 3800 járatot törölnek, ezért az érintett utasoknak azt javasolják, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal, mielőtt kimennek a repülőtérre. Mivel a sztrájk egyelőre nem jelent teljes körű leállást, a légitársaság átfoglalja az elinduló járatokra az utasok jegyét, ahol ez lehetséges. A Lufthansa történetében ez a legnagyobb fennakadás sztrájk miatt. (V. G. G.) Csak a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra (képünkön) válaszolt - állította Észak-Korea, miután hétfőn átlőtt az Észak- és Dél-Korea között húzódó tengeri határvonal túloldalára. Délről azonnal válaszlövések érkeztek. Észak-Korea helyi idő szerint reggel jelentette be, hogy egy hadgyakorlat keretében - éleslőszerrel fog lőni hét határ menti övezetet. A határhoz közel eső sziget, Baengnyeong lakóit evakuálták. fotó: reuters- kim hong-ji AZ ENSZ KLÍMAJELENTÉSE Drasztikusan nőnek az élelmiszerárak Súlyosabb, átfogóbb és visszafordíthatatlannak tűnik ezek a kulcsmegállapításai annak a klímajelentésnek, amelyet az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) fogadott el Jokohamában. Súlyos a helyzet, hiszen a globális felmelegedés több milliárd ember élelmezését veszélyezteti, ennek ellenére a kormányzatok nem tudják, miként védjék meg a legveszélyeztetettebb helyzetű csoportokat. Az előrejelzés szerint az emberiség élelmezésében meghatározó szerepet játszó búza hozama évtizedenként két százalékkal csökkenhet. A legrosszabb forgatókönyv szerint a hozamok akár negyedével csökkenhetnek 2030 és 2049 között a XX. század végi szintekhez képest. A klímaváltozás a halászatot is sújtja: egyes trópusi térségekben 40-60 százalékkal visszaeshet a fogás mennyisége. A hőmérséklet és a csapadékjárás változásai miatt az élelmiszerárak drasztikusan emelkedhetnek. Hiába a kedvezőtlen helyzet, a kormányok nincsenek felkészülve arra, hogy ha a Föld átlaghőmérséklete valóban két fokkal több lesz (négyfokos emelkedés is elképzelhető), mint amennyi az ipari forradalom előtt volt, ez növeli a „súlyos, átfogó és visszafordíthatatlan” következmények valószínűségét. A száz ország kormánya által elfogadott jelentés szerint sokkoló, hogy a dolgok rosszabbul állnak, mint az IPCC 2007-es jelentése előre jelezte. Ha az üvegházhatású gázok kibocsátása tovább növekszik, 2100-ig további 3,5-4 Celsius-fokos melegedésre kell számítani. A cél ezzel szemben, hogy a hőmérséklet növekedése ne haladja meg az 1,2 fokot. A jelentés tavaly szeptemberben kiadott első része azt valószínűsítette, hogy az 1950 óta folyó melegedést 95 százalékban az emberi tevékenység okozta. A jelentés harmadik, egyben utolsó fejezetét április 13-tól Berlinben elemzik. A jövő évi párizsi ENSZ-csúcstalálkozón döntenének azokról az irányelvekről, amelyek alapján határoznának az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról. A cél az 1997-es kiotói jegyzőkönyv utódjának kidolgozása. (Ö.Z.) PAKISZTÁN Halálra is ítélhetik Musarrafot Hazaárulással vádolta meg egy pakisztáni bíróság Pervez Musarraf egykori elnököt, amiért 2007-ben felfüggesztette az alkotmányt és szükségállapotot vezetett be. Ha bűnösnek találják, akár halálra is ítélhetik. Az egykori elnök ártatlannak vallja magát, és azt állítja, hogy politikai hadjáratot indítottak ellene. .Árulónak neveznek, mikor kilenc évig voltam a hadsereg tábornoka, és 45 évig szolgáltam a sereget. Két háborút is végig harcoltam” - idézi az AFP a Pakisztánt 2001 és 2008 között irányító Musarrafot. A hetvenéves exelnök tavaly tért vissza az országba, miután 2008-ban önkéntes emigrációba vonult. (Munkatársunktól) Pervez Musarraf hívei a bíróság előtt FOTÓ: REUTERS