Népszabadság, 2014. április (72. évfolyam, 76-101. szám)
2014-04-08 / 83. szám
PSZABADSÁG A szocialisták még emésztik a vasárnap elszenvedett komoly vereséget ► Botka László rendkívüli választmányi ülést hív össze a kudarc elemzésére. ► Nagy csalódást okozott, hogy több körzetben beelőzte őket a Jobbik is.h>3 A választás után Egymásnak adják a kilincset Orbánnál leendő miniszterei Lázár helyett Rogán? Csuhaj Ildikó „Észre sem fogják venni, hogy ez már új kormány lesz” - mondta kis túlzással tegnap nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, és kis türelmet kért még az újságíróktól, akik arról kérdezték, harmadik kormányában kik kapnak miniszteri bársonyszéket. A miniszterelnök azonban tegnap este is megbeszéléseket folytatott az érintettekkel. Hivatalos kormánylista nincs, munkatársunk tegnap egymásnak ellentmondó információkat hallott kormányközeli forrásokból is. Az bizonyos, hogy Orbán Viktor bizalmasa, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere marad, a megatárcáról a dolgok jelenlegi állása szerint nem választják le sem az oktatást, sem a kultúrát, sem az egészségügyet. Sőt, a lapunkhoz eljutott hírek szerint a nemzetpolitikai államtitkárság is az Emmi felségterülete lesz. A valószínűsíthető államtitkári lista az Emmiben: Doncsev András kulturális államtitkár lehet Halász János helyett, akire esetleg Debrecen városvezetésében vár szerep. A Népszabadság már a választás előtt megírta, Hoffmann Rózsa és Szócska Miklós távozása után az oktatási államtitkári posztra Hoppál Péter Fidesz-szóvivő, az egészségügyire Zombor Gábor az esélyes. Brüsszelbe szeretne visszatérni a KDNP-s Hölvényi György, így az egyházügyi államtitkárságra a szintén kereszténydemokrata Vejkey Imre aspirálhat. Nem mozdítják el Soltész Miklós szociális államtitkárt sem. Pintér Sándor - noha szeretett volna távozni - belügyminiszter, Varga Mihály pedig nemzetgazdasági miniszter marad. Vannak olyan hírek is, hogy külön pénzügyminisztériummal egészíti ki a miniszterelnök a kormányzati struktúrát, ez esetben Varga Mihály lenne a PM vezetője, míg Rogán Antal a gazdasági tárca élén bizonyíthatna - ezt a verziót azonban lapunknak nem erősítették meg. Egy másik forgatókönyv szerint a Belváros polgármestere - aki ott állt feleségével a miniszterelnök mellett a Duna-parti színpadon a győzelem éjszakáján - helyet cserél Lázár Jánossal, és a miniszterelnökségi államtitkár ismét parlamenti frakcióvezető lesz. Munkatársunk meglepetéssel hallotta az információt, ráadásul a cserét állítólag maga Lázár János kérte. Lapzártánk előtt sem az államtitkárt, sem Rogán Antalt nem értük el. Mindazonáltal este voltak olyanok a miniszterelnök környezetében, akik még mindig úgy tudták, Lázár János a kancelláriaminiszterség várományosa. Kósa Lajost is esélyesnek nevezték korábban a parlamenti frakció vezetésére, de a debreceni polgármestert - aki a képviselőséget választotta - Orbán Viktor esetleg közigazgatási államtitkári vagy miniszteri bársonyszékkel jutalmazza. Ami a magyar diplomáciát illeti, Martonyi János távozása után egy - eddig ismeretlen - karrierdiplomatát emlegetnek, de forrásaink szerint Szijjártó Péter külpolitikai és külgazdasági államtitkár élvezi a miniszterelnök bizalmát, így alkalmas lehet külügyminiszternek, és készen is áll a feladatra. Ami szintén biztosnak tűnik: Navracsics Tibor a legesélyesebb az uniós biztosi posztra (ez bizalmon alapuló pozíció), a Fidesz-KDNP EP-listáját viszont állítólag nem a jelenlegi igazságügy-miniszter vezeti majd. Hende Csaba honvédelmi és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter távozásáról egyre határozottabban hallani. A miniszterelnök szerint a sajtó szinte észre sem fogja venni, hogy új kormány lesz fotó: Kuruczárpád A billegő körzetek eredménye dönt a kormánypártok kétharmadáról Legkorábban szombaton derül ki, mekkora a kormánypárti többség, de az már biztos: a 2010-es szabályok alapján nem lett volna meg a kétharmad.2, 4, 5, 6 2014. április 8., kedd • LXXII. évfolyam • 83. szám, 20 oldal • 230 forint, előfizetőknek 150 forint • www.nol.hu Az EBESZ megfigyelői szerint jogtalan előnyt élvezett a Fidesz Az elfogult média, a korlátozó kampányszabályozás okozott jogtalan előnyt, valamint az, hogy a hirdetésekben gyakran elmosódott a Fidesz és az állam közötti határ. ^8 DONYECKBEN IS A KRÍM A PÉLDA Kiújultak a zavargások Kelet-Ukrajnában. Donyeckben tüntetők kikiáltották a függetlenséget, és referendumot követelnek az Oroszországhoz való csatlakozásról. Kerry amerikai külügyminiszter mielőbbi közvetlen tárgyalásokat sürget Kijev és Moszkva között. FOTÓ:REUTERS • • • • • • A TOROKOK IS ÓVJÁK GÜL BABA TÜRBÉJÉT Kultúra h>15 ÖTÖDIK HASÁB Másnap Semmit nem értettünk meg Magyarországból - ezt mondta lakonikusan a kormánynemváltók egyik vezetője hétfő hajnalban, amikor már nem voltak bekapcsolva a kamerák. Ennyi őszinteséghez és önkritikához egy egész este kevésnek bizonyult a baloldali összefogás politikusai számára, legalábbis a kamerák előtt. A választási eredményeket értékelő mondataik többnyire azt mutatták, hogy egyszerűen nem értették még meg, mi történt. Ha lenne arra lehetőség, hogy politikusi reakciókat meghallgatva újra szavazzanak a választók, akkor a baloldal veresége biztosan nagyobb lenne, mint amekkora lett, pedig az sem kicsi. Lehet mutogatni a választási rendszerre, elemezgetni az összefogók összefogási hibáit, de ha egy hatalmat a választók le akarnak váltani, és úgy érzik, van kire, akkor nincs az a Fideszrendszer, ami ebben megakadályozta volna őket. Éppen a baloldali egyéni nyertesek vagy alig vesztők mutatták meg, mennyire lehetséges ez. Meg 2002, amikor 70 százalék feletti részvétellel váltották le az első Orbán-kormányt. Azt Orbán Viktornak és a Fidesznek kell(ene) megértenie a választási eredményekből, hogy a szavazók és nem szavazók korántsem azt üzenték, csak így tovább. Ezt kétharmaddal vagy csaknem azzal a kézben nem lesz kon mai belátni. A baloldalnak egyszerűbb a dolga: egy vereséget mindig könnyebb nem félreérteni. De azért lehetséges, legalábbis a választás éjszakája ezt mutatta. Márpedig egy félreértett vereség csak újabbat szül. A későbbi győzelemre csak a megértett vereség ad esélyt. A baloldalnak fel kell fognia, hogy a választók nem ezt és nem így akarják. Csak annak van esélye legközelebb elnyerni a szavazók bizalmát, aki ezt képes lesz megérteni és e szerint cselekedni. (A szerk.) A tiszta lap N. Kósa Judit szerint az összefogás öt résztvevőjének mindenekelőtt mélyen magába kell néznie. ^11 Narancsvidék Hajba Ferenc a Fidesz elsöprő vidéki fölényére keresi a magyarázatot. ->11 9 770237 377022 14083