Népszabadság, 2014. május (72. évfolyam, 102-127. szám)

2014-05-23 / 120. szám

2 Népszabadság­­ 2014. május 23., péntek 24 ÓRA 70­1.HU ERŐS MONDAT Magyarország nem lett, és most már nem is lesz Európa beteg embere. Áder János köztársasági elnök RÖSZKEI HALÁLESET Általános rendőri válaszok Jogszabály tiltja, hogy egyedi ügyben válaszoljanak a kérdésekre - ezt ír­ta kérdéseinkre a röszkei határállo­máson május 17-én este szívroham­ban meghalt 66 éves szerb férfi ügyé­vel kapcsolatban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgála­ta, így főként általánosságban vála­szoltak - ám ebből is több dolog ki­derül. A szerb férfi Ausztriába tartott. Az osztrák jog szerint megtagadható a külföldiek határátlépése, ha nincs la­kóhelyük Ausztriában, nem rendel­keznek megfelelő eszközökkel a tar­tózkodásuk és hazautazásuk költ­ségeinek fedezésére. Humanitárius okokból el lehet tekinteni e beutazási feltételektől, de csak akkor, ha az utas ezt az igényét jelzi az intézkedő rend­őrnek. A rendőrség szerint az utas nem mondta, hogy­ árvízkárosult. De ha jelezte volna, akkor is csak Ma­gyarország területére léphetett volna be, az Ausztriába való továbbutazásá­hoz be kellett volna szerezni az oszt­rák hatóságok jóváhagyását is. Noha az elsőként kiadott közle­ményében a rendőrség azt állítot­ta, hogy a rendőrök vették föl a kap­csolatot az elhunyt férfi Bécsben élő fiával, a Népszabadságnak adott vá­lasz szerint már „első alkalommal" az utas beszélt a fiával, később azonban a szolgálatban lévő helyettes ügyele­tes beszélt vele telefonon, szerb nyel­ven, majd Szerbia budapesti nagykö­vetségén keresztül, magyar nyelven. Arra a kérdésünkre, van-e a nagy forgalmú magyar-szerb határállo­máson szerb tolmács, azt a választ kaptuk, hogy a nap 24 órájában nin­csen, de ha az intézkedések végrehaj­tásához szükség van rá, akkor gon­doskodnak a kirendeléséről. Ebben a konkrét esetben tartózkodott hivata­los tolmács a határátkelőhelyen. A busz és utasai az ellenőrzést kö­vetően ott hagyták az utast a határál­lomáson. A rendőrök szerint a feltar­tóztatott férfi nem jelezte az ügyele­tesnek, hogy beszélni szeretne a busz vezetőjével. Szerintük az elhunyt fia általánosságban mondta, hogy „bete­ges” az apja, azt nem mondta, hogy szívbeteg. A rendőrség szerint Szerbia buda­pesti nagykövetsége valóban fölvet­te a kapcsolatot a rendőrséggel. Nem tudják, mit intézett a külképviselet, a rendőrök úgy tudják, hogy a határál­lomásról ők riasztották a mentőket, majd öt perccel később azt is közöl­ték velük, hogy a férfi állapota rom­lik. A feltartóztatott férfit nem külö­nítették el, kilenc más civil személ­­­lyel együtt várakozott a váróterem­ben. (Tanács István) Utcai közlekedésre alkalmas, kétszemélyes elektromos autó prototípusát mutatták be csütörtökön a győri Széchenyi István Egyetemen. A 340 kilogrammos jármű jelenleg ötven kilométert tud megtenni akkumulátorával, de hatvankiló­­nyi újabb telep beszerelésével ez a táv a négyszeresére nyújtható, fotó: mti - Krizsán csaba ADÓTARTOZÁS Sipos Péter vitája a NAV-val A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség „Simon-ügyének” tartja a Fidesz szóvivője, hogy az Mno.hu írása szerint adóhivatali vizsgálat miatt sza­badult meg több százmilliós vagyoná­tól a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter. Zsigó Róbert közölte, a Fidesz felszólítja Bajnai Gordont, ne mente­getőzzön, ne csináljon úgy, mint aki­nek semmi köze a saját embereinek az ügyeihez - mondta a szóvivő, aki fel­tette a kérdést a volt miniszterelnök­nek: tudott-e arról, honnan van párt­­társa milliárdos vagyona? Sipos Pé­ter mindeközben tagadja, hogy adó­tartozása lenne, azt ismerte el, hogy egy vita zajlik közte és a NAV között, mert állítása szerint egy telekeladás utáni adózáskor rosszul értelmezte a szabályokat. Közölte: 1998-ban több társával vásárolt Biatorbágyon egy 18 hektáros területet, az ingatlan egy ré­szét 2008-ban eladták. Hangsúlyoz­za, hogy ezt követően a rá eső 240 mil­lió forint adót határidőben bevallotta és megfizette. Az eladás után öt évvel, 2013-ban a NAV arra a megállapításra jutott, hogy nem jól értelmezte a sza­bályokat, ezért a szervezet az elsőfokú határozatában jelentős összegű adó­­különbözet megfizetését kérte. (MTI) DÉL-DUNÁNTÚL Vésztározó óvja Kaposvárt Elkészült az a vésztározó, aminek célja az, hogy Kaposvárt megvédje a Kapos folyó rendkívül gyors lefolyású árvizei­től. A Kapos aszályos időben csaknem kiszárad, heves záporok után viszont a folyó vízhozama elérheti a 35 köbmé­tert másodpercenként. Ezt a vízmen­­­nyiséget a folyó kaposvári medre nem képes kiöntés nélkül elvezetni, ezért a város fölött megépült egy völgyzáró­ gát, amivel nagy esőzések esetén vis­­­szatartható a megyeszékhelyet fenye­gető víz jelentős része. A 105 hektáros, másfél millió köbméter vizet befogad­ni képes tározónak köszönhetően ki­védhető, hogy egy-egy árvíz akár több százmilliós kárt okozzon Kaposvár in­gatlanjaiban és közterületeiben. A be­ruházás 550 millió forintba került, a költségeket az unió állta. (U. T.) Újraavatták a volt császári és királyi 32. gyalogezred hősi emlékművét Budapesten, a Harminckettesek te­rén. Az ünnepségen a politikusokon kívül hagyományőrző díszőrök is részt vettek, fotó mti - koszticsák szilárd NÉMETORSZÁG 60 ezer magyar bevándorló Csaknem 60 ezren költöztek Magyar­­országról Németországba tavaly a né­met statisztikai hivatal (Destatis) csü­törtöki jelentése szerint. A Destatis elő­zetes adatai alapján 201­3-ban 58993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos nö­vekedés az egy évvel korábbi 54 827- hez képest. Magyarország ezzel az ötö­dik helyen áill a bevándorlók száma alapján összeállított listán Lengyelor­szág, Románia, Olaszország és Bulgá­ria után. Tavaly 34 681 fő költözött Né­metországból Magyarországra. (MTI) VÁLASZTÁSI AJÁNLÓÍVEK Fény derülhet a csalásokra Nem titkolhatják tovább a választá­si irodák a választópolgárok elől, hogy melyik párt ajánlóívein szerepel a saját aláírásuk. A Fővárosi Törvényszék két perben is azoknak a Társaság a Sza­badságjogokért (TASZ) által képvi­selt választópolgároknak adott igazat, akik meg akarták tudni, felhasznál­ta-e bárki személyes adataikat a hoz­zájárulásuk nélkül a jelöltállítás so­rán. Az ítéletek igazolják a TASZ állás­pontját: a Nemzeti Adatvédelmi és In­formációszabadság Hatóság (NAIH) súlyosan tévedett, amikor a választó­­polgárok személyes adataihoz fűződő jogainak védelme helyett amellett ér­velt, hogy az állami szervek eltitkolhat­ják az ajánlóíveken szereplő adatokat és megakadályozhatják, hogy fény de­rüljön a gyanított választási csalások­ra. (Hírösszefoglalónk) KULTÚRA ' Elveszhet 312 millió forint uniós forrás Bár több magyar kulturális szervezet is sikerrel pályázott az Európai Bizott­ság Kultúra Programja 2007-2013 keretében, úgy néz ki, az elnyert közel 312 millió forinthoz nem jutnak hoz­zá. A Nemzeti Kulturális Alap ugyan­is négy szervezet kivételével elutasítot­ta a pályázók önrészpályázatát. A pá­lyázó szervezetek most a Színház.hu-n közleményt adtak ki, melyben azt ír­ják: értetlenül állnak a döntés előtt, és a kialakult helyzet - aktuális és hos­­­szú távú - rendezése érdekében szak­mai egyeztetésre hívják a kormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap illetéke­seit. (Vs.hu) KÖLTSÉGVETÉS Cégvásárlások miatt száll el a hiány A közműcégek állami megvásárlása miatt a hiánycél feladására kénysze­rül a kormány. Az már az Államadós­ság Kezelő Központ szerdai tájékoz­tatóján világossá vált, hogy a szerve­zetnek a terv feletti kötvénykibocsá­tással összesen 207 milliárd forint ér­tékben kell pluszforrást előteremtenie ah­hoz, hogy legyen fedezet - többi kö­zött - a Főgáz és az Antenna Hungária megvételének finanszírozására. Banai Péter Benő, az NGM helyettes állam­titkára pedig tegnap a Napi.hu kér­désére elismerte, hogy emiatt 2,9 he­lyett 3,6 százalékos, 1100 milliárd fo­rintos hiányt várnak 2014-re, és ilyen értelemben módosítani fogják a költ­ségvetést is. Az NGM szerint azonban egy nyereséges cég állami megvétele az uniós módszertan szerint nem hiány­növelő tényező. (K. B.) AKASZTÓ 220 millióért árulják a Stadler-stadiont Internetes apróhirdetésben árulják a Stadler-stadiont. Az akasztói létesít­ményt klubházzal, szállodával együtt 220 millióért lehet megszerezni - írja a Blikk. A stadiont az egykori élvonal­beli focicsapat tulajdonosa, Stadler József építtette a 3300 fős Akasztón. 1995-98 között ott játszott a Stadler FC, majd az agárdi Gázszer FC köl­csönözte ki. Stadler 1998-ban össze­sen kétmilliárd forint értékű csalás, adócsalás jogosulatlanul igénybe vett exporttámogatás és fiktív számlák el­számolásának gyanújával őrizetbe ke­rült, később börtönbüntetést kapott. A büntetőper kezdetén, 1999-ben vá­sárolta meg Stadler 700 milliós adós­ságát a kecskeméti Credit-Holding Kft. A felszámolócég azóta próbálja eladni a stadiont, 2009-ben 350 mil­lió volt az irányár, ez csökkent most le 220-ra. (Blikk) FOTÓ: MTI­­ MINDEN GYEREK LAKJON JÓL ALAPÍTVÁNY Csibéket osztott rászorultaknak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapít­vány csütörtökön az ózdi kistérség­ben, három településen összesen csaknem ötszáz család jutott hozzá az állatokhoz és a nevelésükhöz szükséges táphoz. MÉDIA Ingyenes lapot indít az MSZP? Ingyenes újság indításán gondolkozik az MSZP. A párt elnöke csütörtök reg­gel beszélt erről egy rádióműsorban. - Gondolkozunk olyanon, hogy valami­lyen ingyenes újságot készítsünk - je­lezte a RadioQ KeljFelJancsi műsorá­ban Mesterházi­ Attila. Az MSZP elnö­ke egy hallgató kérdésére válaszolt, aki arra volt kiváncsi, hogy nem akarja-e az MSZP a Népszavát ingyenessé ten­ni. Mesterház­­ ennek kapcsán általá­nosságban jelezte, hogyy van ilyen ter­vük. Jelezte azt is, hogy a jobboldalon Sim­icska Lajos megtette ezt a Metro­­pol esetében. Kiemelte, egy ilyen terv elindításához és megvalósításához sok százmillió forintra lenne szükség. (Marketingtomedia.h­u) FOTÓ: KOVÁCS BENCE

Next