Népszabadság, 2014. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2014-07-01 / 152. szám

Elitváltás Megrendült a bizalom a diplomatákban? Teljes csere a külügyben Munkatársainktól Invázió, rendszerváltás, tarvágás - er­ről szólnak a legújabb hírek a külügy­­ről Külgazdasági és Külügyminisztéri­umra (Küküm) átkeresztelt tárcánál. Mintha nem ugyanaz a párt, a Fidesz nyerte volna meg az áprilisi választást, amelyik eddig is irányított, és a külügyi apparátusban most jött volna el a teljes rendszerváltás. Értesüléseink szerint a hatszáz em­bert foglalkoztató tárcánál az utób­bi időben közel kétszáz új belépőt ad­tak ki, e dokumentumokat alapve­tően olyanok kapták, akik Navracsics Tiborral jöttek át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM), vagy Szijjártó Péter volt külügyi és külgazdasági államtitkárral a Minisz­terelnökségről. Az átszervezések még nem fejeződtek be, de a jelek azt mu­­tatj­ák, hogy még az elmúlt négy év kül­ügyi gárdájával szemben sincs elegen­dő bizalom, sok szakembert teljesen semmibe vesznek, másokat teljes bi­zonytalanságban hagynak afelől, hogy lesz-e állásuk vagy sem. Ez összefügg­het azzal, hogy a miniszterelnök ös­­­szességében elégedetlen azzal, ahogy a diplomaták védték a magyar kormány olykor védhetetlen pozícióit, törvény­kezési gyakorlatát. A helyzet azért is figyelemre méltó, mert most a Fide­­szen és holdudvarán belül zajlik a ge­nerációváltás, hiszen a nemzeti együtt­működés rendszerében a külügy sze­mélyi állománya jócskán kicserélődött 2010 óta. A Martonyi János nevével fémjel­zett korábbi időszakból egyetlen veze­tő marad a posztján, Takács Szabolcs helyettes államtitkár. Az összes új ál­lamtitkár, illetve helyettes államtitkár már a Navracsics Tibor-Szijjártó Pé­ter páros embere. Június 10-én ugyan még az európai uniós ügyekért fele­lős államtitkárként mutatták be a saj­tónak Győri Enikőt, a diplomata ha­marosan Madridba távozik nagykö­vetnek. Győri korábban római nagy­követ is volt, de egy időben esélyesnek tartották Magyarország uniós bizto­si posztjára is, mert uniós szakember­ként, egykori EP-képviselőként és női politikusként akár befolyásos portfó­lióra is pályázhatott volna. Ám Orbán Viktor miniszterelnök mégsem sza­vazott neki bizalmat. Távozása össze­függhet azzal is, hogy Navracsics Ti­bor külügyminiszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtit­kár között még mindig nem zárult le a csatározás az uniós államtitkárságról. Bár Navracsics lapunknak két hete ar­ról beszélt, hogy ez a terület szerinte a külügyhöz tartozik, de nyílt titok, hogy ha ő Brüsszelbe távozik uniós biztos­ként, akkor utódja, Szijjártó Péter már nem biztos, hogy ragaszkodik hozzá. Győri Enikővel együtt elköszön egy másik Martonyi-érás külügyi vezető is. Prőhle Gergely korábbi berni és berlini nagykövet, helyettes államtitkár a Ba­log Zoltán által irányított Emberi Erő­források Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára lesz, az EU-kap­­csolatokért felel. Úgy tudni, az ő dön­tését is az befolyásolta, hogy bizonyta­lan, az EU-államtitkárság marad-e a Bem rakparton. Volt már ugyan pél­da arra, hogy az uniós ügyeket „ki­emelték” a külügyből, de uniós tagál­lamként azért érdemes arra is figyelni, hogy az EU-tagság nemcsak a „pénz­csapról” szól, hanem a kapcsolatépí­tésről, szövetségkötésről is - ehhez pe­dig mégis a diplomaták értenek a leg­jobban, mondta lapunknak egy aktív nagykövet. Megfigyelők a legfigyelemremél­tóbb Bem rakparti változásnak Né­meth Zsolt áthelyezését tekintik. A Fi­desz egyik alapító tagja ismét az Or­szággyűlés külügyi bizottságának el­nöke. Ezt a pozíciót 2002-2010 kö­zött már betöltötte, de akkor nem volt kétharmados kormány, és így a legna­gyobb ellenzéki párt képviselőjére na­gyon is odafigyeltek­­ a határokon túl is. Értesüléseink szerint Orbán Vik­tor Németh Zsoltnak több nagyköveti posztot, így a washingtonit is felkínál­ta, ő azonban a parlamenti bizottsági elnöki posztot választotta. Ez egyfaj­ta belső visszavonulásnak is tekinthe­tő, a határon túli magyarság ügyeiben igen aktív politikusról tudni, hogy el­kötelezett atlantista, aki a mostaninál jobb magyar-amerikai politikai kap­csolatokat látna szívesebben, és nem feltétlenül örül a putyini Oroszország­gal való barátkozásnak. EU-pozícióosztás, szövevényes alkuk és nyílt politikai játszmák Elsőként a bizottság élére je­lölt Jean-Claude Juncker ért célba, másodikként az Európai Parlament mai alakuló ülésén Martin Schulzot választhatják elnöknek. Az ügy ^4 Nem fekália, árvaszúnyogok úsztak a Balatonban Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója sze­rint a sajtóban megjelent fel­vételeken árvaszúnyogok báb­jai láthatók, amelyek pár nap alatt elbomlanak. -Jl Csata Irakért a kalifával Minden igazhitű kötelessége, hogy hűséget esküdjön a kalifának, és kövesse őt! - ezt a felszólítást intézte az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) szóvivője a világ muzulmánjaihoz azt követően, hogy iszlám kalifátus létrehozását je­lentette be az Irakban és Szíriában is harcoló szélsőséges szunnita szervezet. Az ISIS 10-15 ezer főre becsült serege 50-60 kilométerre megközelítette Bag­­dadot, de az iraki haderő is ellentámadásba lendült, a manővert 300 amerikai tanácsadó és kommandós specialista is segíti.­­>8 fotó: reuters-alaaal-marjani FRANCIAORSZÁG NEGYEDDÖNTŐS A francia válogatott 2-0-ra legyőzte Nigéria csapatát a brazíliai lab­darúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében: Paul Pogba (képünkön) a 79. percben fejes góllal szerzett vezetést. A ren­des játékidőben Német­ország nem bírt Algé­riával, a 0-0-át követő hosszabbítás lapzártánk után kezdődött. -­19-20 FOTÓ: REUTERS - JORGE SILVA ÖTÖDIK HASÁB Tünet Az RTL-re nemcsak rászabják, hanem külön rá is igazítják a reklámadót. Tudtuk, hogy a tör­vény mit üzen és kinek, láttuk azt is, hogy ki mozgatja a szálakat meg a képviselőket. Hihettük azt, hogy a kereskedelmi televízió megregulázása csak egy mellékes szál a történetben, de azért csak elérte az ingerküszöböt, hogy a véres balesetek és a cuki elefán­tok között híradót is lehet látni néha a csatornán. Ha csak egy­két riport erejéig is. Azokon a szánalmas próbál­kozásokon még lehetett nevetni, amikor a kormánypártok meg­próbáltak visszavágni - hol rossz kérdésekkel, hol izzadságszagú válaszokkal, hol pedig az adóha­tósággal. Szerencse, hogy a Kor­mányzati Ellenőrzési Hivatal a civil szervezetekkel van elfoglalva, különben még azt is kirendelik. A legújabb reklámadó-javaslat is kész vallomás. Aligha marad bárkinek szemernyi kétsége afelől, hogy az RTL igenis célpont, a fenyítés és a külföldi tulajdonos kirugdalása kifejezett szándék. De csak egymásra nézünk és legyintünk. Ma már legfeljebb csak feltűnik, hogy az arcátlanság újabb rekordját állította fel a kor­mányzat, amikor vadonatúj jogi fordulattal a már aláírt és kihir­detett törvényt életbelépése előtt egy hatályosító törvénnyel módo­sítja - úri szeszélye szerint. Ráadásul még ez sem megy jól neki. Mert ugyan nincs rendben a sajtó szabadságának lábbal tiprása, az egyénre szabott adó­törvények és kivételek sora, ele­günk van az egymással harcoló sajtómogulokból is, de könyör­­günk, legalább intézzék profin. Próbáljanak összehozni egy nor­mális törvényt, amivel tényleg megszívatják azt, akit akarnak, és békén hagyják a többieket. Az adóügyekért és a jogszabály­előkészítésért felelős miniszterek pedig gondolkozzanak el azon, ők minek is az irányítói. (A szerk.) Vélemény Orbán rendje Rab László szerint a rend Orbán felfogásában a va­zallusai által lekörmölt sza­badságból születik. ^11 Ami jog és ami bűn Révész Sándor vitázik azok­kal, akik Juncker elutasítása miatt bírálják Orbánt. ^^11

Next