Népszabadság, 2014. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2014-07-25 / 173. szám
12 Népszabadság 2014. július 25., péntek Fórum A német megszállás áldozatai? BEREND NÓRA történészprofesszor, Cambridge Egy hatéves kislány az édesanyjával bujkált egy tanyán. Azt hitték, biztonságban lesznek. Hiszen egy jószívű keresztény asszony papírjait kapták meg, egy anya és házasságon kívül született gyereke részére. Valódi papírokat. Remélték, hogy átvészelik a háborút. Arra nem gondoltak, hogy pesti viceházmesterük éppen erre a vidékre látogat el, meglátja őket, és első dolga lesz feljelentést tenni. A magyar csendőrök vitték őket el a tanyáról, magyarok verték és kínozták őket, hogy vallják be a valódi nevüket, vallják be, hogy zsidók. A kislányt is megverték és megkínozták. Az érvényben levő magyar törvények értelmében természetesen. Hiszen bűn volt zsidóként magát kereszténynek álcázva megpróbálni túlélni a háborút. Hiszen állampolgári kötelesség volt az állampolgári jogoktól megfosztva önként menni, ahova a magyar állam rendelte. Ez esetben a halálba. Miután addig verték és kínozták őket, hogy bevallották a bűnüket, hogy zsidók és nem a saját papírjaikkal éltek a tanyán, az együk vagonban, amelybe a magyar csendőrök kényszerítették bele az embereket, ők is elutaztak. Mivel kisgyermekek és anyjuk átmeneti hasznot se hajthattak a Harmadik Birodalomnak, egyenesen a gázkamrába kerültek. A gázhalál nem azonnali. Arra még van ideje az áldozatnak, hogy felfogja, mi történik vele, hogy lássa saját gyereke halálát. Hogy átélje, ahogy megfullad. Itt már nem magyar csendőrök voltak, de a sok magyar közreműködő nélkül egyáltalán nem vezetett volna a gázkamrába az út. A náci Harmadik Birodalom hadserege sok országot több évig is megszállás alatt tartott, és ezek egy részében a zsidó áldozatok számaránya a magyarénak töredéke volt. Franciaország zsidóságának csak körülbelül 22 százaléka halt meg. Nem azért, mintha ott kevésbé lettek volna antiszemiták a nácik, hanem azért, mert a helyi hatóságok és emberek nem segítették úgy a nácikat, mint Magyarországon. A magyar zsidók körülbelül 67 százalékának meggyilkolása alig kevesebb, mint a Cseh-Morva Protektorátusban az 1941-ig el nem menekült zsidóság 76 százalékának halála. Csakhogy a Cseh-Morva Protektorátusban 1941-ben kezdődött a zsidóság teljes kiirtására irányadó náci akció, és nem a háború végén. A magyar közreműködés jóval túlment a zsidók elszállításában való készséges részvételen. Beletartozott a kifosztás és kínzás, majd a nyilas hatalomátvétel után háziipari módszerekkel való zsidótlanítás. Ez utóbbi hagyománya egyébként az országban jóval a megszállás előttre nyúlt vissza: ezt mutatja a fehérterror, az újvidéki vérengzés és a kegyetlen bánásmód, amelyben az 1942-ben az ukrán frontra küldött munkaszolgálatosok részesültek, és amelynek kifejezett célja meggyilkolásuk volt. Rajniss Ferenc, a Szálasi-kormány tagja, akit 1946-ban háborús bűnösként kivégeztek, írta: „Szálasi mezítlábas hívei a szociálpolitikát a saját.... felruházási akciójuknak tekintették... A géppisztoly lett a komoly szerzés eszköze. A sok szegénylegény először a zsidókat fosztotta ki.” A nyilasok által megöltek még annyira sem a német megszállás áldozatai, mint a gázkamrákban meggyilkoltak. Voltak és vannak, akik nem akarnak szembenézni a valósággal, mert a valóság borzalmas. Melyikünk szeret elgondolkozni egy hatéves kislány megkínzásán és gázhalálán? Ezt a megkínzást, ezt a halált letagadni, másra kenni sokkal egyszerűbb. Ugyanígy, hányan szeretnék igazán elképzelni, milyenek lehetnek utolsó percei annak, akit a Dunába lőnek? Egyesek úgy próbálják feltüntetni, hogy akik a felelősségvállalás kötelességét hangsúlyozzák, igazából azt akarják elérni, hogy az elkövetők leszármazottai vagy esetleg az egész magyar nép bűnösnek legyen kikiáltva. Ez koránt sincs így. A felelősségvállalás pusztán annak következetes vállalását jelenti, nem elkenve, szépítve, kettős beszéddel felülírva, hogy az akkori magyar állam, annak vezetősége, intézményrendszere és az állampolgárok egy része bűnös volt több százezer magyar állampolgár halálában. Hogy a meggyilkoltakra méltó módon emlékezni fognak állami szinten is, és nem államilag irányított történelemhamisítással kísérlik meg megbecsteleníteni az áldozatok emlékét. Más szóval, hogy a mai magyar állam nem azzal a rezsimmel vállal közösséget, amely a halálba küldte saját állampolgárait, hanem a halálba küldöttekkel. Voltak, akik embereket mentettek, és a valódi embermentőkre is emlékezni kell, de ez nem változtat azon, hogy a magyar állam intézményrendszere nem az embermentést, hanem az emberirtást támogatta. A hazugság néha akaratlanul kifejez valamit az igazságból is. így van ez most: a kettős keresztes országalmát tartó Gábriel a keresztény-nemzeti kurzus Magyarországa. A márciusi megszállás alatt ez a Gábriel kiegyezett a nácikkal. Volt áldozata a megszállásnak: néhány ezer ember, akiket a Gestapo vagy egyéb náci szervek letartóztattak. Ezeknek is egy jelentős része zsidó (politikus, újságíró) volt. A többi áldozat azonban Gábriel és a sas közös áldozata, amelyben Gábrielé a főszerep. Az októberi, nácik által támogatott nyilas-hatalomátvételnek viszont valóban áldozata maga Gábriel, legalábbis a kettős keresztes-országalmás Gábriel. Átadta helyét a nyilaskeresztes Gábrielnek. Ekkor is voltak áldozatai a náci németeknek. Köztük volt például ifj. Horthy Miklós, aki ugyan Dachauba került, de nem olyan körülmények között kellett ott tartózkodnia, mint például az ellenzéki politikus Vázsonyi Jánosnak, aki a tábor felszabadulása után rövidesen bele is halt abba, ahogy a táborban bántak vele. A nagy tömegek azonban nem a német megszállás áldozatai voltak, ugyanúgy, ahogy a keleti fronton biztos halálba küldött katonák sem. A deportáltak, a nyilasok által kivégzettek, a magyar állam áldozatai voltak. Ahogy értéktárgyaik nagy részét, bútoraikat, ruháikat is a helyi magyar lakosok szerezték meg. Aki szerint felmentést ad az, hogy a német megszállás nélkül mindez nem következett volna be, az elgondolkozhat azon, hogy vajon akkor miért nem következett be mindez minden olyan országban, amelyet megszállt a Harmadik Birodalom. Aki pedig arra hivatkozik felmentésként, hogy másig hol is voltak atrocitások, szégyellje magát. Természetesen voltak, de minden államnak el kell ismernie a saját felelősségét, ahelyett, hogy letagadná, hazugságokkal álcázná vagy másra mutogatna ujjal, mint egy kisgyerek. Az áldozatokat nem lehet hazugságokkal eltüntetni. Azokat az áldozatokat, akikre Gábriel rátapos. Azokat az áldozatokat, akiknek a teste a Dunában úszott. Azokat az áldozatokat, akiknek sírja, ahogy Paul Celan fogalmazta, maga az égbolt, ahova füstté válva eltávoztak. Gábriel lába alatt a föld, Gábriel feje fölött az égbolt, és a közeli Duna vize mind-mind az áldozatokra emlékeztet, akiket a magyar állam fosztott meg állampolgári jogaiktól, tulajdonuktól és az élethez való jogtól, és akiknek útját a halálba magyar kezek segítették. Cikkünk nyomán Bánkról és Leveleki Eszterről A Népszabadság július 19-i számában Rab László tollából cikk jelent meg Szerepjátékok a Bánki-tó partján címmel Leveleki Eszter nyaraltatásáról, melynek apropója Sipos Pál nagy port felvert szexuálisabúzus-ügye. Az írás alapján feltételezhető, hogy ilyesmi Bánkon is megeshetett. Szeretném leszögezni, Bánkon semmi hasonló nem történt. Az abúzus hatalommal való visszaélést jelent, Sipos ott szobafőnök volt, nem a nyaraltatás vezetője, így hatásköre csak részleges volt - Szendrővel ellentétben, ahol ő volt a főnök. Eszter néni sok hatalmat adott segéderőinek, de mindenről tudott, ami köztünk történt. Elképzelhetetlen, hogy Bánkon ilyesmi megtörténhetett volna. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy az átadott hatalom lehetővé tette az erőszak alkalmazását - a szobafőnökök közt sajnos előfordult az ezzel való visszaélés. Ezt Bánk kevés hibái egyikének tartom a magam két „régensi” éve alatt, 1957-58- ban igyekeztem ezt visszaszorítani. Ma is meggyőződésem, hogy 16-18 éves fiúk kezébe nem szabad túlzottan nagy hatalmat adni, mert hajlamosak azt rosszul alkalmazni, s ezzel sokak nyarát elrontani. Ez a rossz hagyományt Sipos Szendrőn nagyon is fenntartotta. További megjegyzések és pontosítások: Bánkon a régens a nagyobb fiúk szobafőnöke volt; a gyerekek nem három hetet, hanem a szülők anyagi erejének függvényében akár az egész nyarat, két hónapot is ott tölthettek. A nyaraltatás 1938-ban kezdődött Leveleki Eszter és Méreiné Molnár Vera vezetésével, ám az utóbbi csak egy évig vett részt e munkában, ezután egészen 1978-ig Eszter néni egyedül vezette Bánkot. Az intézmény a polgári értékek mentén szerveződött, mintegy a létező szocializmus ellenpontjaként. Emiatt volt szükség a kádergyerekek bevonására, Rusznyák István, Aczél György, Kiss Károly és mások támogatása nélkül - akik azért szerették volna a szakszervezeti üdülőknél jobb helyre küldeni utódaikat - Bánk azokban az évtizedekben nem működhetett volna. Bánk egy diktatórikus korban a liberális demokrácia modellje volt, ahol mindenki azt csinált, amit akart, amíg másokat nem zavart vele; ahol mindenki elmondhatta a véleményét, és elfogadható javaslatai meg is valósulhattak, ahol bárki bármiben részt vehetett, de ki is maradhatott, ha nem volt hozzá kedve. A gyerekek zöme a kispolgári-értelmiségi körből került ki, de valóban akadtak időnként állami gondozottak is, s a bánki lakosok gyerekeivel is rendszeresen együtt játszottunk. A nyaraltatás kapcsolatot tartott a faluban táborozó cserkészekkel, majd az úttörőkkel is. A kádergyerekek mellett a diktatúra áldozatainak utódai is megfordultak Bánkon, mindenkit befogadtunk, aki arra igényt tartott, politikai, vallási és más megosztó témák nem voltak napirenden. A hagyományok - szokások, dalok, mondások, jelképek, játékok, rendezvények, faliújságok - valamennyi gyerek és a külső szereplők hozzájárulásával alakultak ki. A kollektív értékek domináltak, az úgynevezett összetett játékok során a gyerekek közösséggé forrtak össze. Aki minderre fogékony volt, az földi paradicsomnak érezte Bánkot. Persze nem mindenki látta így, egyeseknek ez, másoknak az nem tetszett, így sokan ki is váltak közülünk. Ez minden emberi közösségben így van, a társaság jelentős része azonban ma is tartja a kapcsolatot, Bánkon és Pesten is rendszeresen összejárunk. Ez nagyobb érték, mint a Bánkon felnőtt sztárok - akikről a sajtó rendszeresen megemlékezik. Ők valószínűleg Bánk nélkül is azok lettek volna, akik, a példátlan összetartás azonban Eszter néni öröksége. Ezt mutatja az 1992- ben kiadott Nyugodtan tegezz! című kötet, melyben a szerkesztőnek, Farkas Endrének mintegy kilencven egykori bánki gyerek nyilatkozott pozitív vagy negatív élményeiről. A könyvben Leveleki Eszter hosszú, élete utolsó évében adott interjúja is olvasható, melyben megfogalmazza pedagógiája alapelveit. Bánk dokumentumait az érdeklődők a Pipecland.hu honlapon találhatják meg. Bánk ma is folytatódik, hagyományai a magyar pedagógia egyik jelentős vonulatát jelentik. A korábbi gyermekmegőrző jellegű táborokhoz képest minőségi ugrást jelentett a sporton, a szellemi tevékenységeken, az önálló alkotáson, az egyéniség kibontakoztatásán alapuló nyaralás. Ma is tucatnál több utód Bánk létezik az egykori nyaralók vagy azok neveltjeinek szervezésében, ahol a programok jelentős részét valóban a szerepjátékok töltik ki. A lényeg azonban a közösség, a természetközeli élet, a fiatalság romantikaigényeinek kielégítése. Fábri Ferenc A maláj gép és a gázai gyerekek A maláj Boeing-777 elpusztítása Ukrajna légterében, és a gázai tengerparton focizó gyermekek hadihajóról történt lekaszabolása arra figyelmeztet, hogy kicsúszik az ellenőrzés a fegyveres alakulatok kezéből, ennek pedig tömegesen esnek áldozatául békés, civil emberek. Nem tudom, pontosan mi történt a maláj géppel, csak azt sejtem, hogy nem magától esett le. Nem tudom, ki és miért akarta kioltani a rajta utazó csaknem 300 utas életét, csak azt tudom, hogy kioltotta. Lehet, hogy véletlenül tette, de ez mit sem változat a tényen, hogy olyanokat küldött a haióiba, köztük sok-sok gyereket, akiknek nem volt más célja, mint Kuala Lumpurba jutni Amszterdamból. A Közel-Keleten is a civil lakosság a legfőbb áldozat. Eddig több száz békés palesztin életét oltotta ki az izraeli tüzérség, légierő és hadiflotta. Izraeli lakosok is meghaltak. A békés palesztin lakosságon állnak bosszút a Hamasz rakétatámadásaiért Izrael ellen. És közben - véletlenül - gyermekeket kaszabolnak le. Sem Ukrajnában, sem a Közel-Keleten szemben álló katonai feleknek nincs jogi, sem erkölcsi alapjuk arra, hogy ártatlan emberek élete árán szerezzenek érvényt politikai céljaiknak. A degenerálódásnak véget kell vetni! Békés megoldást kell találni, mielőtt még több ártatlan ember vére folyna! Fel kell szólítani a magyar kormányt, hogy diplomáciánk aktívan segítsen ebben. Mert nemcsak az egymással harcoló felek felelősek a békéért és a politikai rendezésért Ukrajnában és a Közel-Keleten, hanem azok is, akik a barbárság ellen nem emelik föl a szavukat és nem tesznek ellene. Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.