Népszabadság, 2014. november (72. évfolyam, 256-279. szám)

2014-11-22 / 273. szám

2014. november 22., szombat | Népszabadság 3 Hétvége Beleharapott a szivárványba Vadászgéppel a szabadság felé KURCZ BÉLA Távollétében halálra ítélték. Előtte meg­próbálták kinyírni. Nem másért, hanem mert gondolt egy nagyot, s egy MiG-15-ös, harcászati fegyverekkel felszerelt vadász­géppel átsiklott Olaszországba az akkor 42 éves Bíró József őrnagy. 45 éve, 1969- ben. Botrányok botránya kerekedett az ügyből, mert észre sem vették, hogy lelé­pett. A nyugati hírügynökségek kürtölték világgá. Sosem rehabilitálták, csupán ke­gyelmet kapott. De megérte szabadon be­leharapni a szivárványba. Én kedveltem Czinegét! Mert jóban voltunk. Többször is jártam nála. A fene nagy házukban a Rózsadomb lejtőjén. Irigyel­tem, mert neki már akkor volt Led Zep­pelin-lemeze, amikor még azt sem tud­tuk, mi az. De náluk bömbölt, szétre­­pesztette a falakat az otthonukban, ahol a kertben olyan furcsa szemű, bundájú ku­tyák rohangásztak, amelyek felmenői állí­tólag már az űrben is jártak. (Ajándékba kapták és bántó lett volna visszautasíta­ni, most meg egyenruhás „házimunkások” próbálták, nyilván önkéntes buzgalomtól vezérelve megfékezni őket.) Ebből a kacsalábon forgó „várból” min­den reggel fél 8-kor egy fekete Mercedes, egyenruhás, tányérsapkás katonai sofőr­rel furikázta el az Ady Endre Általános Is­kolába. Délután meg haza. Egy osztályba jártunk Dodival. Furcsa kapcsolat volt. Ég és föld. Az én apám úri­­szabó-üzletet vezetett a Frankel Leó ut­cában. Megtűrt kisiparos volt. A jó idők­ben segédek vették körül, és az idő múlá­sával egyre több pártfunkcionárius (is) rá­nyitotta az ajtót. Mert már nem volt elég a Vörös Október Ruhagyár, ki akartak öl­tözni. És nem sajnálták rá sem a pénzt, sem az időt. Apám sosem kapkodta el, ami nem volt kész, arra várni kellett. Akár ítéletnapig is. Hiába ígértek érte többet. Őt nem lehetett sürgetni, megveszteget­ni. De amit alkotott, az értékálló volt. Pa­zar! Pedig néha még a molyok is kerülget­ték a próbababán. Jöttek és jöttek, holott korábban sok volt a házkutatás, a váratlan szemrevéte­lezés, rajtaütés. A Rákosi-érában valutá­zásért bíróság elé is állították. Sorra ér­keztek a külföldi kuncsaftok is, egymás­nak adva a kilincset: New Yorkból, Svájc­ból, Svédországból, vagy épp az égjük Horthy-rokon, egy féllábú Purgli Mün­chenből. Ragaszkodtak apámhoz. Dodinak (Józsinak) volt egy irtó szép, hosszú hajú húga. És még szebb, fiatalos anyj­a, akinek fantasztikus volt a töltött ká­posztája. Ő maga főzte, ilyenkor nem en­gedte a személyzetet a tűzhely közelébe. Lajos bácsi, a hadügyminiszter pedig rendszerint a kandallóval felszerelt, te­niszpálya méretű hallban szendergett, vagy tévét nézett csónak méretű varrott sötétbarna bőr foteljéből. Zsírosodásra hajlamos, sűrű fekete hajú, zömök ember volt, óriási pofonokra képes tenyerekkel. Kár lett volna beleszaladni. Aztán egy szép napon ellentmondást nem tűrően megcsörrent a hatalmas, do­boz méretű telefonszerkezet, amelyen leg­alább harminc kis irányítókar volt, világí­tó lámpákkal, de csupán egyetlen kagyló és tárcsa tartozott hozzá. Először elsápadt. Aztán legszebb dél­utáni álmából ébredvén hebegett-habo­­gott. Végül úgy ordított, hogy még a kris­tálycsillár is beleremegett. Volt is miért. „A kötelék felszállása után a Duna vo­ A hazai feldolgo­zó munka és a vádlottak tá­vollétében ho­zott halálos ítéle­tek megfelelő ha­tékonysággal nem biztosíthat­ják az újabb ha­sonló bűncselek­mények elköve­tésétől való vis­­­szatartás érde­keit. Ezért java­soljuk a jogerős ítélet végrehajtá­sa előkészítésére aktív operatív akció kezdemé­nyezését. Mig-15-ös: itt büszkén szárnyal a magyar felhők fölött, de lopa­kodni is lehetett vele FORRÁS: FORTEPAN.HU nalában Bíró József őrnagy a kötelékből ki­vált és 14.18 órától vele minden irányú ös­­­szeköttetés megszűnt. 1969. augusztus 14.­­én 18.45 órakor a HM­ Főügyelet közlése szerint az XXXMTI. hír­ügynökség értesí­tette, hogy Biró József őrgy. Olaszországba leszállt. A MiG. típusú repülőgép felszere­léséhez tartozott 1 db. 34-es gépágyús, 40 db. lőszerrel, 2 db. 23-as gépágyú 160 db. lőszerrel. A repülőgép értéke 5 millió fo­rint. Magával vitte a repülésen 1 használa­tos FRISZ táblázatot, 1 db. 500­ ezres 1 db. 1 milliós térképet. Biró József őrgy. nyugati országba való leszállásával hazaárulást kö­vetett el.” - olvasható Szigetvári József al­ezredesnek, a Kilián György Repülő Mű­szaki Főiskola irányítójának augusztus 15- én keltezett feljelentésében, melyet futár útján a BM Vizsgálati Főosztály vezetőjé­nek címzett. Csatolmányként nem mulasz­totta el számba venni és csokorba gyűjteni, milyen ismeretekkel rendelkez(het)ett Bí­ró, aki 1949 óta a légierőnél, illetve a repü­lő csapatoknál teljesített szolgálatot. (Apja MÁV-főellenőr, ő maga pedig négy polgá­rit végzett vasesztergályos, 1949-től hivatá­sos katona. Disszidálásakor 17 éves a fia, fe­lesége fogtechnikus Szolnokon.­ Lehangoló volt a lajstrom, mert a szö­kevény rendkívül sok és jelentős katonai titok birtokában volt. Ezért is fordulhatott elő, hogy a „Fü­red” fedőnevű gyakorlatról rajparancs­nokként oly könnyedén lépett le, és járt túl mindenki eszén. Minősítéseiben olvas­ható: „Kiváló szellemi képességekkel ren­delkezik, ami néha túlzottan önelégültté teszi...; alaptermészete bohém. Szereti a társaságot, de szórakozása a családi élet­re vonatkoztatva káros hatással nincs...; Rep. technikai képessége kiváló. Elfogá­sainak zömét kiváló eredménnyel oldotta meg...; Józan családi életet él... a repülé­sekhez pihenten és minden zavaró körül­ményektől mentesen fog hozzá...” A megsárgult papírokat böngészve az is kiderül: felszállás előtt behatóan érdek­lődött a térségben várható időjárási viszo­nyokról, és felkereste anyósát, akitől el­kérte unokatestvére kanadai címét. Ott is kötött ki. Kényszeredetten tanulgatott angolul, volt autómosó, később a farmerek köré­ben lett keresett mezőgazdasági permete­ző, mert át tudott bújni a magasfeszült­ségű vezetékek alatt is. Végül az eszkimó­kat oktatta repülőgép-vezetésre messze északon, ahol csak szántalppal lehetett leszállni. Nyugdíj előtt még technikai újí­tó is volt a világ egyik legnagyobb telefon­­gyártó cégénél. Zsenialitása abban rejlett, hogy tudta: 500 méter alatt nem tudják bemérni a lo­kátorok. Kihasználta „lapulási” képessé­gét. Mindennapi öröme volt a repülés. Idehaza sokáig nem heverték ki az át­verés világra szóló szégyenét. Bírónak a használaton kívüli kifutópá­lya rövidsége miatt csak hason csúsztatva sikerült megállítania a gépet a szomszé­dos mezőn. A MiG lángra lobbant és fé-Egy MiG-15-ös 10 méter hosszú, 3,7 méter magas, és 10 méteres a szárnyfesztávolsága. Kli­mov sugárhajtómű hajtotta. Anno­­lig elégett. Az olasz külügyminisztérium a politikai menedékjogra tekintettel megta­gadta Bíró kiadatását, a roncsok elszállí­tását azonban engedélyezték. Már testőrök vigyáztak rá éjjel-nappal, amikor a trieszti menekülttáborban Va­­léka emberes „küldöttek” megpróbálták kinyírni a dezertőrt. Többször is rálőttek. De megúszta, mert mások voltak vele az Isten tervei. Aztán az izraeliek környékez­ték meg, jól jönne az Egyiptom elleni küz­delemben, ha beavatná őket az oroszok lé­gi harci taktikájába, végül az amerikaiak akarták „bevetni” tudását a vietnamiak el­len. Nemet mondott mindenkinek, mert örökre kiszállt a „háborúsdizásból”. Vaskos, 73 fejezetes, 249 oldalas, soká­ig „Szigorúan titkos!” minősítésű,,Áruló” fedőnév alatt vezetett, rendkívüli esemény dossziéja megtalálható az Állambiztonsá­gi Szolgálatok Történeti Levéltárában. Ál­lítólag annyi fénymásolatot vett át, hogy csak két fordulóval tudták feleségével nej­lonszatyorban elvinni. Amikor a sok-sok tortúra után haza­térhetett, volt pilótatársai azzal vádolták, hogy „úgy küldték ki”. De akkor miért lett kisnyugdíjas? „A bűncselekmény motívumaként álla­pította meg a bíróság: a rendezetlen, köl­csönös okok miatt szétzilálódott családi életét, anyagi elégedetlenkedését, a szol­gálati helyén mellőzöttnek érezte magát. Állandóan elégedetlenkedett.” Végezetül Kucsera László r.­yörgy. csoportfőnök elv­társ így összegezte a szökés valószínű oka­it: „(...) nem rendelkezett megfelelően szi­lárd politikai alappal ahhoz, hogy az ál­tala vélt és indokolt sérelmeken, problé­mákon felülkerekedjen. Elvesztette hiva­tástudatát, egyre inkább a perspektivát­­lanság jellemezte. Ezen különböző nega­tív hatások összegeződéseként együtt járt nála, annak felmerülésével kimondásá­val, hogy a Magyar Néphadseregben sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg, ezt összehasonlította jugoszláviai utazása során szerzett, túlzottan szépített észrevételeivel... A fentiekben összegzett, teljesen fellazult, úgyszólván minden kö­teléktől mentes politikai,­­ morális álla­potban, azok szinte egyenes következmé­nyeként juthatott el a szocialista társadal­mi kötelékkel való teljes szakítás gondola­táig, illetve annak végrehajtásáig...” A Budapesti Katonai Bíróság 1969­ december 29-én hozott ítéletében (KB.I.052/1969.) „fegyveresen és szolgá­lati ténykedés felhasználásával elkövetett külföldre szökés” bűntette miatt távollé­tében halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Hozzáfűzve: „A Bíró által elköve­tett bűncselekmény a Magyar Néphadse­reg egyik legsúlyosabb következmények­kel járó rendkívüli eseménye volt.” És mi a tanulság? Mert tanulság min­dig van! A csoportfőnökség vezetőj­e j­elen­­tésében nyomatékosan utalt is rá: „mun­kánk során fokozottabb figyelmet (kell) fordítani a tiszti­kar politikai-erkölcsi ar­culatának alakulására, a zavaró jelenségek időbeni feltárására, illetékesek felé idő­ben történő jelzésére, javaslattal élni azok megszüntetésére... Bizony Biró Orgy. eset­ében beigazolódott, e téren belüli helyzet­ismeretünk következésképpen operatív­­felderitő munkánk nem volt hézagmen­tes. Biró Orgy­ erkölcsi-politikai fellazult­­ságát, indokolt, vagy vélt sérelmeit kör­nyezetében elég sokan ismerték.” Bár Göncz Árpád államfőként (saját hatáskörében döntve) elnöki kegyelem­ben részesítette, azóta sem rehabilitálták, honvédségi nyugdíjban sem részesült. Fél évvel később újabb csapás érte ott is szállt le. A rossz nyelvek szerint őt. Sokat ártván ezzel a diplomáciai miatt Zoboki gépe is megsérült, azt is végrehajtása előkészítésére aktív ope­n magyar légierőt. 1970. április 7-én „feltűnően érdekes egyéniség volt, csatornákon folyó egyezkedéseknek, visszaszállították Magyarországra­ ratív akció kezdeményezését” - ezt egy MiG-15bisz 907-es sugárhajtású nagy különc, és már növendékkorában 428 oldalas vizsgálati dossziéja fedő- „A hazai feldolgozó munka és a vádlat- olvassuk a Honvédelmi Levéltárban géppel Taszárról szintén Olaszországba külön foglalkoztak vele az oroszok”. lapja szerint Zoboki lett a „Kalandor”. tak távollétében hozott halálos ítéletek egy Rajnai Sándornak, a külföldi hír­„dobbantott” a Szovjetunióban kikép- Egyéves fiút hagyott itthon. Az ameri­­kt is távollétében ítélte halálra a kato- megfelelő hatékonysággal nem bizto- szerzés főnökének szignójával jegyzett tett, igen tehetséges elfogó vadászpi­­kaiaktól kért és kapott menedékjogot. nai bíróság. Sosem tért haza. Az­t sírhatják az újabb hasonló bűncselek- dokumentumban. Zobokit rehabilitálták róla, Zoboki Sándor főhadnagy. Ő is megélt belőle. Míg Bíróról hallgattak, esetében is „elaludt" az elhárítás, csak tények elkövetésétől való visszatartás a rendszerváltás után. De ezt már nem kiképző repülés közben vált le „kellő Zobokit már nem kímélte a sajtó: a Kék a Szabad Európa Rádió híreit hallgatva érdekeit. Ezért a BM III. Főcsoportfő­ élhette meg. Állítólag Ausztriában ravaszsággal és taktikával” a kötelék- Fény­es Szabó László esett neki a kaptak észbe, hogy hiába keresik itt- nők Elvtársnak javasoljuk­­ a BM lll­l. szenvedett síbalesetet. Fennakadt től. Ő is a „küszöb alatt" jutott ki, és a­ Népszabadság hasábjain nagy vehe­ hen az eltűnt pilótát, s az esetleg lezu- csoportfőnökség lehetőségei figyelem- egy nyakmagasságban kifeszített revétlenül. Udine felé vette az irányt, menciával, árulóként bélyegezve meg hant gépet. A kifutópálya rövidsége be­vételével - a jogerős erős ítélet drótkötélen.

Next