Népszabadság, 2015. január (73. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-31 / 26. szám

io­r Fórum Kommentek a Nolon Mészáros Lőrinc most mellényúlt bruszlil: Akkor ideje, hogy a NAV meglátogassa a Coopot naponta háromszor, meg hogy kapjanak egy 200%-os különadót a nya­kukba... Zolizoli: A Coop árszínvonala sok­kal magasabb, mint például a Pennyé. Azokon a kistelepülése­ken, ahol a Penny épített boltot, a Coop bezár, mert utána csak lé­zengenek benne a vásárlók. A Coop nagyon magas árakkal dolgozik. Péter Cs.: Egyszer hopp, másszor Coop! Orbánnál feljebb ki tud menni? Fodika: Legközelebb ásóval, ka­szával, vasvillával menjenek foga­dóórára! Talán evvel nyomatékot tudnak adni mondanivalójuknak! weiner3: Ha valakiket ennyire megkárosítanak, érdekeikben sér­tenek, akkor a maguk dolgában ennyire ne kedélyeskedjenek. Gő­gös ez esetben csak mint szakmai tanácsadó játszott szerepet, de csak annyiban, hogy a képviselő valami kifogással, hamis érvvel ne hajthassa el a panaszosokat. Történelmes: Rászakajtották az országra az elképzelhető legna­gyobb trágyadombot, de alapo­san alászorultak, immár maguk is „tehetetlenül fuldokolnak” alatta; most már minden dombok kaka­sa se tud segíteni! Átment a fogyasztói hiteles jogszabály Értelmetlenségi: Ideje lenne gatyába rázni az Alkotmánybíró­ság működését. Azt kell eldönte­niük, hogy vemhes vagy nem vemhes, és az ilyesmiben csak egyértelmű, egyhangú döntést lehet és kell hozni. HobbitOOI: Az áthárított költsé­gek ellen lehet perelni... hadd híz­zon a jogászkurzus­ elsőre. Mit várjunk egy olyan szervezettől, amely 25 év alatt sem volt képes helyesen értel­mezni a tulajdon fogalmát? Ne­kem csak az a bajom, hogy a dí­jazásukat értelmes célra is lehet­ne fordítani. De kell a pénz a kliensrendszernek. NÉPSZABADSÁG 2015. január 31., szombat A görög tábla Tamás Pál A­z új görög történet nem csak helyi előadás. Há­rom szempontból soka­kat - s bennünket a ma­gyar pályán - kifejezet­ten erősen érdekelhet. Mindenekelőtt: miként változik a periféria autonómiája az európai központokkal szemben? Másod­szor: az eddigi hitekkel szemben új­já lehet-e szervezni a baloldalt nem a balközépről, hanem a pálya szélé­ről, a radikálisabb mozgalmak tér­feléről? Harmadszor: melyek az „el­fogadott vagy megengedett radika­lizmus” határai az eurojátékokban, és honnan, milyen érdesség vagy megkarcoltság mellett kezdődnek kiszorításos vagy még jobban vala­kiket a szélre nyomó próbálkozások a huszonnyolcak között? Nem elméletekről van szó. A gö­rög kísérlet szembetűnően és min­denki számára érthetően mutathat­ja majd, mekkora lehet az európai kicsik játéktere a nagyokkal szem­ben, és van-e valamekkora rugal­mas, újratárgyalható része itt a „nemzeti” és az „európai” hatalom­nak. A válaszok nyilvánvalóan nem néhány nap, hanem néhány hónap, talán fél év, egy év alatt válnak iga­zán értékelhetőkké. Ebben a szakaszban többfajta szempontból is más lehet majd Or­bán Viktor brüsszeli játéktere. Az eurózónán belüli Görögor­szágnak nyilvánvalóan még verbá­lisan is többet szabad majd, mint a pesti kormánypolitikusoknak. S ha az eurobürokraták a konfrontá­ciót választják a görögökkel szem­ben, egy időre Orbán érdektelen mellékalakká, a magyar ügyek ha­nyagolható színtérré válnak. Az itt­honi ballib ellenzék így még job­ban magára marad. Közben persze kedvére szidhatja a (görög?) balra­dikálisokat, akik nem eléggé euro­­konformok, s akik miatt őt most itt hagyták. Ráadásul a magyar ügyek Brüsszelt eddig is europolitikai fer­tőzőképességük mértéke szerint iz­gatták. Végül még elkezdenek má­soknak is tetszeni - tulajdonkép­pen a magyar belpolitikától füg­getlenül. De hát Orbánnak nincse­nek errefelé stratégiai szövetségesei (Kaczynski meg nem kormányoz). A görögöket azonban figyeli egész Dél-Európa, s ha nekik most valami összejön, azonnal egyene­sedni kezd még további három kor­mány gerince is a nagy takarékos­­sági programokkal szemben. Te­hát velük szemben minden lépést mérlegelni fognak. Az eurózóna még hipotetikus bedőlésével sem szeretnének a nagy európai ban­kok játszani. Tárgyaljunk - mond­ják most első megindultságukban. Vagyis valamiben, persze nem a le- Olvasói levél Innovációs ördögi kör A 2014. évi LXXVI. törvény alap­ján idén januárban kezdte meg működését a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal. Ez az esemény példaértékűen de­monstrálja az orbáni Magyaror­szág viszonyait, innovációs és gaz­daságpolitikáját, továbbá a szolga­­lelkűség, az elvtelen szervilizmus diadalát. Az első Orbán-kormány 2000. január elsejei hatállyal egyetlen tollvonással szüntette meg a hazai innováció és az alkalmazott kuta­tás-fejlesztés koordinálására, vala­mint az ezzel kapcsolatos pályáza­tok lebonyolítására még a hatva­nas évek elején létrehozott és 1999 decemberében az Oktatási Minisz­térium (OM) hatáskörébe rendelt kormányzati szervet, az Országos nyegben, majd azért engedni fog­nak. Kérdés, ha végül létre is jön va­lamilyen, a görögök számára is vál­lalható kompromisszum, az men­­nyire minősül majd győzelemnek az európai periférián. Ha igen, ak­kor Orbán úgy kaphat pluszpont­számokat a nemzetközi játéktéren, hogy közben meg sem mozdul, ki sem nyitja a száját. A görög választó múlt vasárnap igazán Merkel kancellárnak üzent. Az általa képviselt, a német pénz­ügyi kultúrából építkező gazdasági víziókat szerette volna megbün­tetni. De hát az Európai Központi Bank még a görög választás előt­ti héten, ha sziszegve is, de feladta a nagy központi szupertakarékos­sági programot, és a görög győ­zelem - bevallja vagy sem ezt az európai „komoly” média főárama - felértékelte a nemzeti szempon­tokat. Az átalakulás megkezdődött. Az újabb európai gazdaságpolitika meghatározó német alapfilozófiá­jának eddig itt nem volt komoly ki­hívója. (Amerikaiak mondogatták, hogy a program nehezen védhe­tő, de hát ők, ugye, csak az ablako­ A görög populizmusban az a különleges, hogy ha nem engedik őket legalább egy kicsit játszani, azt ígérik, kiszállnak az egészből. S ettől ugye mindenkinek, kicsinek, nagynak, változik valamelyest a harcmodora­ Műszaki Fejlesztési Bizottságot (OMFB). Pokorni Zoltán oktatási minisz­ter hivatalosan az alig harmincéves Gál András Leventét mint minisz­teri biztost (a későbbi közigazga­tási államtitkárt) bízta meg a dön­tés végrehajtásával, ám a folyamat tényleges irányítója Pálinkás Jó­zsef, a későbbi MTA-elnök, akko­ri államtitkár volt. Annak ellenére, hogy a politikai államtitkár az ak­kori törvények szerint a miniszter politikai helyettese volt (lett volna), a minisztérium szakmai irányításá­ba (elvben) nem szólhatott (volna) bele, operatív feladatokat nem lát­hatott (volna) el, a szakmai munka és az apparátus irányítója ugyanis a közigazgatási államtitkár volt. A cél világos és egyértelmű volt. Az OMFB viszonylag független szakmai és tudományos szervezet­ként diszponált a Központi Mű­szaki Fejlesztési Alap és különbö­ző EU-s források milliárdjai felett. kon át kiabáltak.) Próbálkozott per­sze Hollande és Renzi, de őket lein­tették. Voltak eddig is görög alter­natív kísérletek, de azokat nem vet­te senki komolyan. Kit érdekelnek a kis önző nemzeti partikularitások? Most majd valamit azért csinál­ni kell velük - kiegyezni, bekeríte­ni, egy hosszabb menetben felmor­zsolni, bármit. Közben persze nem az lesz a kérdés, fragmentálódik-e a jelenlegi Európa, mert biztos, hogy igen, hanem az, hogy csak egy kicsit vagy erősebben, mélyebben. Végül is, azt hiszem, a meccs nagyobbrészt nem maguktól a görögöktől, hanem leginkább a németek tárgyalási tak­tikáitól fog függeni. A Szirizában egyébként nem az a különleges, hogy szakítani akar a merev takarékossági progra­mokkal. Azt már sok éve a külön­böző nagy európai balközép pártok is akarták. Csak ők, amikor vesz­tettek, nem borították fel a sakk­táblát. Elfogadták a takarékossági mattot, és ott maradtak az asztal­nál. Inkább nem mozdultak, sőt tetszhalottnak tűntek. A görög po­pulizmusban az a különleges, hogy ha nem engedik őket legalább egy kicsit játszani, azt ígérik, kiszállnak az egészből. S ettől ugye mindenki­nek, kicsinek, nagynak, változik va­lamelyest a harcmodora. Az új európai halkísérletek szem­pontjából önmagában mindez nem túl érdekes. Fontosabbnak tűnik a Sziriza tavaly ősszel elfogadott sza­­loniki programjának államátépíté­si fejezete. A parlamenti modell he­lyett egyre nagyobb mértékben köz­vetlen demokráciát képzel el nép­szavazásszerű döntésekkel. Az ál­lami rádió és televízió átalakítását Az első Orbán-kormány semmivel sem tolerálta jobban a független intézményeket, mint a mostani, a csupán szakmai indokok alapján meghozott döntések helyett így egy csapásra kézi vezérlésű lehetett az innovációs politika, és ami még fontosabb, a pénzosztás. A hely­zetet jól jellemzi, hogy az egyet­len, a munkavállalók tájékoztatá­sára összehívott rövid állomány­gyűlésen Pálinkás államtitkár egy kérdésre válaszolva az OMFB mű­szaki könyvtárát „értéktelen mar­xista-leninista szemétnek” minő­sítette. A dolgozók egy részétől aztán megváltak, másokat az OM-en be­lül helyeztek át, a Szervita téren pe­dig létrehoztak egy úgynevezett he­lyettes államtitkárságot, amelynek az irányításában a korábbi OMFB szakmai vezetői semmilyen szere­pet nem kaptak. A rendszerváltás kezdetétől amúgy is mostoha sze­repre kárhoztatott hazai kutatás­közösségi médiumokká. A gazda­sági hatalom nagy részének áthe­lyezését az állami szintekről a váro­sokba, önkormányzatokba. Fontos kérdésekben választói, lakossági vétót. Külön ötletenként ezek ta­lán felejthetők. Ilyesmiket időn­ként előhúz a kalapjából a magyar parlamenti baloldal is. Csomagként azonban mindez egészen másként csillog. Merész víziónak tűnik. Itt egyébként nem baj, hogy mindez a periférián születik. 1938 Barcelonája, 1956 Budapestje és 1980-1981 Gdanskja sem a nem­zetközi rendszer központjaiban bukkant elő. A balközép, sőt a kon­­zervátorok is beszélnek társadalmi részvételről, de ehhez az állam szer­kezetéhez nem nyúlnának. A radi­kálisok itt belemásznának az intéz­ményekbe is. Mindennek talán leg­fontosabb alapjaként a civil moz­galmak és az új pártok egymásba épülése egyébként ott már 2010 óta elkezdődött. Bármennyire nyögve­nyelősen is, de a tanulás a gyakor­latban folyik. Közben, persze, el fog kezdődni az európai belső radika­lizmus valamilyen lassú átértékelő­dése is. Kívülről Orbán nyelve helyen­ként élesebbnek tűnt, de az intéz­ményekhez lényegében nem nyúlt. Üres hangoskodására hasonlóan hangosan üres válaszok érkeztek az európai központokból. Most leg­alább az elvi lehetősége lett meg an­nak, hogy valamilyen reformelkép­zelések - mégpedig különböző in­tézményi szférákban, a nemzetál­lamban és az európai politikában együtt - megkapaszkodhassanak. Anélkül, hogy közben kint és bent, lent és fent egymást ijesztgetnénk, fejlesztés immár intézményesítve is megkezdte máig tartó agóniáját. Felsorolni is hosszú lenne, hogy az évek során milyen szervezeti for­mában és hol működött - vegetált­­ a hazai K+F „csúcsszerve”. Vé­gül gyakorlatilag teljesen megszűnt létezni. Aztán 2014-ben a harma­dik Orbán-kormány felismerte (?), hogy Magyarországon (vajon mi­ért) megszűnt az innováció, és ki­adatott az ukáz egy új szervezet lét­rehozására. És 2014 nyarán ki kapta a felada­tot, hogy egy kvázi új OMFB létre­hozását előbb kormánybiztosként menedzselje, majd 2015-től első számú vezetőként irányítsa? Igen, Pálinkás József, így kerek a történet. Sebes Andor A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Next