Népszabadság, 2015. január (73. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-06 / 4. szám

121 Kultúra Lapszél Visszavont Víg-segélykiáltás Kétségbeesett felhívást közölt Eszenyi Enikő és a Vígszínház az év végén: az egyik partnerük nem utalta át a szerződésben rögzített taotámogatást a Vígnek. Mivel a társaságiadó-jóváírással járó me­cenatúra a színház-finanszírozás fontos eleme, ezért olyan támoga­tót kerestek, aki egy nap alatt pó­tolja a kiesett összeget. A közle­mény sok helyen megjelent, majd néhány órával később visszavon­ta az intézmény, már amennyi­re lehetett, hiszen a netes felüle­ten nyoma marad. Eszenyi Enikő, a színház igazgatója lapunk kér­désére elmondta: a felhívásra so­kan jelentkeztek segítő szándék­kal, így a problémájuk nagyrészt megoldódott. (Sz. K.) Több mint tízezren látták a BÚÉK-ot Az ország első közösségi filmje Magyarország egyetlen napját, 2013 szilveszterét mutatja be szá­mos szemszögből. A profi filmes­stábok mellett több száz részt­vevő küldte be saját videóját, így készült el a 70 perces mozifilm, amit bárki megtekinthet az in­terneten. Az elmúlt másfél nap­ban tízezren nézték meg a filmet. (Népszabadság) Budapesten játszódó rajzfilm terjed a neten Egy orosz rendezőpáros készí­tett rajzfilmet arról, hogyan rejt­jük el valódi érzéseinket - mind­ezt budapesti helyszínen, magyar animációs stúdió égisze alatt. A Látszat és valóság című animá­ciós kisfilm Elena Rogova és Zse­­nya Pavlenko alkotása, amelynek képsorain a Parlament, a Lánc­híd és a Margit híd is feltűnik. A művet a Gawker egyik blogja, a Sploid osztotta meg először, azóta a Tumblren és a Redditen is ter­jed. (Hvg.hu) Rambo és Rocky visszatér A Twitteren jelentette be Sylves­ter Stallone, hogy Rambo: Last Blood címmel forgatja a széria ötödik, utolsónak szánt epizódját is, melyben nemcsak a főszerepet, hanem a forgatókönyvet és a ren­dezést is vállalja. Stallone arról is „csiripelt”, hogy Rocky Balboát is eljátssza hetedszer a Ryan Cogg­­ler rendezte Creedben, melyben Apollo Creed unokájának (akit Michael B. Jordan játszik) az edzőjét alakítja majd. (Cs. G.) NAPI TIPP Életvárók A Katona József Színház ifjúsági programjának előadása, amelynek kiindulópontja Samuel Beckett Codot-ra várva című művének bemutató­ja. A sok beszélgetés és közös játék során igyekez­tek megkeresni, hogy nekik miről szól ma Beckett darabja: ezeket az érzéseket és gondolatokat mutatják meg színpadon. NÉPSZABADSÁG 2015. január 6., kedd Fesztivál-köztársaság Keleti toprendezvény nyugati kínálattal Sztárgázsik drága szigete Nyolcvanezer forintos hetijegyet kí­nálnak az idei Sziget Fesztiválra. Ennyi pénzt azoknak kell fizetniük, akik a helyszínen vásárolnak, az elő­­vételes hetijegy most még 72 ezer fo­rint. A magyar szigetelők 85 százalé­ka félárú diákjeggyel, és napijeggyel jut ki a rendezvényre már évek óta. Gerendai Károlytól azt kérdeztük, lemondtak-e a magyar közönségről. Sándor Tünde A lélektani határt a magyar közön­ség körében állítólag a 10 ezer forin­tos napijeggyel lépte át a Sziget. Ez 2009-ben történt, amikor a hetijegy 30 ezerről 45 ezer forintra drágult. A szervezők ígérete szerint az idei ár­emelésből származó többletbevételt teljes egészében a programkínálat fejlesztésére fordítják. Kénytelenek is erre költeni, ha az Óbudai-szige­ten a zenekari kínálat nívóját szinten akarják tartani.­­ A lemezpiac összeomlása őrült licitversenyt okozott a fesztiválszer­vezők körében, és gyorsan elszapo­rodtak a fesztiválok is. A zenekarok ugyanis az élő koncertekből akarnak megélni, és a legnagyobb sztárok nem adják olcsón magukat. Van, aki­nek a gázsija évről évre 30-50 száza­lékkal nő, de a duplázódó-triplázódó fellépti díjra is van példa - mondja Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügy­vezetője. A jegyárak emelését ráadá­sul még alig több mint 300 forintos euróval kalkulálták ki, a forint gyen­gülése viszont olyan mértékű, hogy már 310-es árfolyamon is alulterve­zettnek tűnik a költségvetés. A helyszíni napijegyek 16 ezer­ről 18 ezer forintra drágulnak, en­­­nyi pénzt manapság a magyar ven­dégek is kifizetnek egy sztárfellépő normál koncertjén, nemcsak a Szi­get Fesztiválon. A tavalyi 415 ezer lá­togatóval rekordot döntő fesztivál a bevételét a látogatószám növelésével már aligha tudja érdemben emelni, már csak azért sem, mert a rendez­vény csúcsra járatott, a bővüléshez újabb kempingterületek kellenének, de ez nem lehetséges. Ezért az egyet­len járható útnak a belépők árának emelése bizonyul. A szigetelőket ki­szolgáló vendéglátóegységektől a bérleti díjat a náluk keletkezett for­galom után fizetettetik meg, a kész­pénzmentes fesztiválkártyával mér­hető a fogyasztás, és követhető a bü­fések forgalma. A legkelendőbb ita­lok árszintjét a tíz-tizenöt legkedvel­tebb budapesti szórakozóhelyéhez lövik be, és nem a nyugat-európai fesztiválokéhoz - hangsúlyozza Ge­rendai Károly. A magyar fellépők között is elkez­dődött némi mozgolódás, a szerve­zők legnagyobb örömére új formá­ciókra is felfigyelt a közönség, nem csak a tizenöt-húsz éve hallgatott előadókkal lehet megtölteni a né­zőteret. Bár a zenei tehetségkutatók még nem írták át igazán a hazai sztá­rok palettáját, van remény a megúju­lásra. A magyar ízek, vagyis az új ma­gyar sztárok mellé azonban minden napra kellenek a nemzetközi húzó­nevek, akikért a magyarok megve­szik a napijegyet, és a külföldieket is ide lehet csábítani - utóbbiakat akár heti nyolcvanezer forintért is. Kifordított világ: a külföldi fesztiválozók biztosan bírják pénztárcával fotó: m. schmidt János Báb A Hups! Crew nem gyerekeknek játszik Pofátlanul egyszerű formákban utaznak Szemere Katalin A fiatal színházi alkotók fesztivál­ját, a NextFesztet rendezi január­ban a Trafó, ahol ma műfajkuriózu­mot láthat a közönség: bábkoncer­tet. Öt, 2013-ban diplomázott báb­színész csapata a Hups! Crew. Hungarian Puppeteer Students (Magyar Bábjátékos Hallgatók), ezt fedi a Hups név. „Pofátlanul egyszerű formákba öntjük a gon­dolatainkat” - mondja Fehér Dá­niel társulati tag. Nincs kimódolt­­ság, paraván mögé búj­ás és elvál­­toztatott hang, csak - testük meg­hosszabbításaként - zsebkendők, poharak, fadarabok. Meg speciá­lis együtt mozgatási technika, hoz­zá többszólamú együtt énekelés. Nem izgatja őket, hogy sokan le­nézik a bábszínészetet. Egyre több prózai előadásba kerül báb, a szín­ház megérezte, hogy szüksége van rá. És ha a sztereotípiák - az ódon paravános produkciók - mellé a frissek, a lendületes újak is beke­rülnek, végre a báb is megkaphatja igazi rangját. Fehér az osztálytársával, Koffer Károllyal nézőként ment egy oszt­rák bábfesztiválra, és felkéréssel tért haza onnan. Kellett hozzá egy csa­pat, nem teketóriáztak sokat, ki le­gyen benne: korábban már egy pró­zai vizsgaelőadásban jól zenéltek együtt Spiegl Annával, Szolár Ti­borral és Czupi Dániellel. Osztrák felkérésre készült első előadásuk is, az etűdökből álló Jam, élő zenével. A bábtechnikák sokszínűségét akar­ták bemutatni, ami egyszerre izgal­mas gyereknek és felnőttnek. A Jam egyik legemlékezetesebb pillana­ta: két faszék szerelme, az égjük da­rabjaira szedett és ember formájú, a másik ép, de kevésbé aktív. A külföldi fellépéseik után ön­költségen merő kíváncsiságból el­utaztak egy francia bábfesztiválra. Charleville gyönyörű főterén sokan megtapsolták őket, de a legnagyobb siker mégis az volt, amikor egy férfi elhívta őket a fesztiválközpont szín­padára, így kötöttek ki a vágyott nagyszínpadon. Szállást is maguk­nak bányászták a neten, vendéglá­tójuk történetesen a városi börtön egyedül élő igazgatója volt. A nemrég készült második pro­dukciójukat, az idegen elemeket már csak négyen játsszák. Itt az etű­dök helyett konkrét témáról gon­dolkodtak együtt, a konfliktusokat, a kapcsolatokban lévő kilátástalan­­ságot cincálták, a magánéletit és a munkahelyit - meséli Fehér Dániel. Kutatták, mennyire figyelnek egy­másra, mennyire érdeklik egymást, mennyire van idejük a másikra. Azt is átgondolták, a közösségi oldala­kon eltöltött idő mekkora teret ad a személyes kapcsolatoknak. Me­gint kevés szöveg, sok báb és sok­sok Kovács Márton-zene. Bábkoncert a kapcsolatok kilátástalanságáról fotó: Kadinszky-tolvaj Annamária Next Feszt január 5-23. Az év egyik legfontosabb esemé­nyének tartja a Trafó a NextFeszt programsorozatát. Fellép a Hups! Crew, a Dollár Papa Gyermekei (színház), Vass Imre performer, Fülöp László táncos, Molnár Csa­ba táncos, a Dányi-Molnár-Vadas tánctrió, Czitrom Ádám és Porte­leki Áron dob-gitár duó, a Hodworks és a Radioballet (tánc), a Stereo Akt és a Táp Színház. A kávézóban Simkó Beatrix és Dömölky Dániel Hangbank című interaktív, helyspecifikus üzenet­­rögzítője hallható, a Trafó Galéri­ában Kis Róka Csaba Weltschmerz című kiállítása látható.

Next