Népszabadság, 2015. február (73. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-28 / 50. szám

161 Sport NEPSZABADSAG Szuper kvartett Szerették a labdarúgást azok is, akik kézzel játszottak Szabad az átjárás Hajdanán a kézi-, a kosár-, a röp- és a vízilabda iránti érdeklődést is nagyban meghatározta a futball - mondja egybehangzóan négy ko­rábbi extraklasszis: Gódorné Nagy Mariann, Gellér Sándor, Buzek László és dr. Szívós István. Bruckner Gábor-Őri B. Péter Vajon igaz-e a tétel, hogy egy nem­zet sportéletét alapvetően meghatá­rozza labdarúgóinak teljesítménye? Ennek jártunk utána más csapat­sportok egy-egy legendás alakjának segítségével. - Nem volt olyan hétvége, hogy ne lettem volna futballmeccsen - emlékezik a régi szép időkre dr. Szí­vós István, az FTC, majd az OSC 308-szoros válogatott, olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnok vízilabdázója. - Bár világéletemben Fradi-drukker voltam, a barátaim között tudhat­tam az Újpestből Fazekas Lászlót és Göröcs Jánost is. Eljártunk egymás meccseire, Lacival még szórakozni is együtt mentünk, miközben irigy­kedtem az autó csodáira. Az 1991-től nyolc éven át az FTC ügyvezető elnökeként tevékenykedő hajdani szuper­center szerint a lab­darúgás népszerűsége áthatotta a sport teljes hazai közegét.­­ Hogy mást ne mondjak: a szom­bati futballfordulók után már este tizenegykor hosszú sorok kígyóz­tak az EMKE-aluljáró újságosá­nál, mert mindenki mielőbb olvasni akarta, mi áll a Népsportban. Már­pedig azokban a - mai ésszel felfog­hatatlan példányszámú - lapokban nemcsak futball, hanem pólótudósí­tások is szerepeltek... - A hetvenes évek végén Olasz­országba szerződhettem volna - ezt már Buzek László, a Csepel korábbi 266-szoros válogatott, tízszeres ma­gyar bajnok, extraklasszis röplabdá­­zója mondja. - Beadtam a kérvényt a sporthivatalba, sajnos nemleges választ kaptam. Megkérdeztem Pá­­der János elnökhelyettestől, hogy miért, hiszen akkor a labdarúgók már igazolhattak külföldre. Az elöl­járó azt mondta, a futball más elbí­rálás alá esik. Ezt amúgy tőle függet­lenül is tudtam. Buzek hozzáteszi: mindenki sze­rette a futballt, akkor még jó mér­kőzéseket lehetett látni. Emlékszik egy Fradi-Csepel meccsre, amelyen klubtársai hat-nullra kikaptak. Utá­na terjedt el: „Csepelre nem a HÉV, hanem a hatos jár.”­­ Akkoriban a szervezők gondo­san ügyeltek arra, hogy ne ütközze­nek az időpontok, a mi találkozóin­kat általában a labdarúgókéi után rendezték, a szurkolók bennünket is lelkesen buzdítottak, az ő sikerük a mi pályafutásunkra is nagy hatás­sal volt. A korábbi kiváló játékos Keszthe­lyi Mihállyal, a futballcsapat edző­jével egy házban lakott a stadion mellett, így testközelből tapasztal­hatta: a futball mindenekelőtt. De nem mulasztja el megjegyezni: „Ha hiszik, ha nem, a labdarúgók az edzésen gyakran röplabdáztak.”­­ Nem csupán egymás meccsei­re jártunk ki a labdarúgókkal, a má­sik edzésein is gyakran ott ültünk - nosztalgiázik Gódorné Nagy Ma­riann, a Vasas hajdani BEK-győz­­tes, vb-ezüst- és olimpiai bronzér­mes kézilabdázója, aki 270-szer ját­szott a magyar nemzeti csapatban, s felléphetett a világválogatott szí­neiben is. A Csornáról származó átlövő úgy véli, más világ volt akkoriban, hi­szen mindenkit jobban érdekeltek a sportteljesítmények. Nem utolsó­sorban azért, mert a legnépszerűbb sportágban is akadtak eredmények. Úgy fogalmaz: föl nem foghatja, mi­képpen sikerült leépíteni a labdarú­gást a jelenlegi szintre. - Akkoriban a futballmeccsekről átjártak az emberek a kézisek, a pó­lósok vagy éppen a kosarasok mér­kőzéseire. És nem csak az NB I ér­dekelte a közönséget: az én kisváro­som futballistái akár a megyei baj­nokságban is játszhattak, a nézők ott voltak a pálya szélén. De ma már nincs honnan megérkezni, így aztán lassanként nincs hová sem. - Előbb fociztam, mint kosaraz­tam - kezdi Gellér Sándor, a Hon­véd 59-szeres válogatott, tizenötszö­rös magyar bajnok, briliáns tech­nikájú irányítója. - Édesapám az Aranycsapat kapusa volt, büszke­séggel gondolok rá, s arra is, hogy az angolok elleni 7-1-es meccsen labda­szedő lehettem a Népstadionban. A futballsikerek meghatározták a töb­bi sportág helyzetét is. A szurkolók kimentek például a Honvéd-Fe­­rencváros rangadóra, miközben va­rázslatos hangulatot teremtettek a Nemzeti Sportcsarnokban egy Hon­­véd-MAFC kosaras derbin is. Ne­künk hatalmas kihívás volt telt ház előtt szerepelni. Akkoriban az embe­rek sokkal nyitottabbak voltak min­denre, örültünk a labdarúgók sike­reinek, ők is a mi eredményeinknek. A hatás kölcsönös volt, persze a fut­ball számított az első számú sport­ágnak. Gyakran úgy kezdtük a be­szélgetést a társaságban: láttad teg­nap a futballmeccset? S máris jobb kedvünk lett. Ne képzeljünk el egy mai diskur­zust... Gódorné Nagy Mariann Buzek László Dr. Szívós István Gellér Sándor -oh-O­u_ Lapszél Ütős siker Az osztrák jégkorongligában: Fehérvár-Znojmo (cseh) 5:1 (az utolsó harmadban 4:0­). Korai bejelentés Joseph Blatter, a FIFA elnöke kö­zölte: a 2022-es katari labdarú­­gó-vb nem tarthat december 23- ig, legkésőbb 18-án be kell feje­ződnie. (Zürich) Pármai csonka Elhalasztották a Parma futball­csapatának a Genoa együttese elleni mérkőzését is az olasz baj­nokságban, mert a klub pénz­ügyi helyzete végképp megren­dült. (Parma) Sárgára piros Svájci kutatók bizonyítékokat nyújtottak be a Nemzetközi Ke­rékpáros Szövetséghez az Asta­na csapat doppingolásáról. Ezek alapján a szervezet a kazahok ki­zárását tervezi. A lépés következ­tében nem állhatna rajthoz az idei Tour de France-on a címvé­dő olasz Vincenzo Nibali. (Bern) Pasarétről Pasarétre Több ügyes pénzügyes Hegyi Iván Meg kell mondani, méltó az in­dulójához a pasaréti futballcsapat. A mars szövegében ugyanis az áll: „A Pénzügyőr­ tizenegy,­­tizenegy, min­dig a győzelemre megy.” Márpedig a Budapest-bajnokság első osztályá­ban szereplő együttes úgy készül­het a ma délutáni tavaszi nyitányra, hogy eddigi tizenöt találkozója közül tizenkettőt nullra nyert, a Kelen SC-t kivételesen 2-1-re verte, a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesülettel 2-2-t ját­szott, míg a Budafoktól 1-0-ra kika­pott. A legjobban a Rákosmenti TE járta meg, amely átlagban hét és fél percenként kezdhetett középről a budai zöldövezetben (12-0), de nem úszta meg a Vízművek (7-0), az Ika­rus (6-0) vagy a budafoki Szent Pál Akadémia (6-0) sem. A listavezető gárda gólkülönbsége 64-4... A mai ellenfél, a Testvériség körei­ben szívesen emlegetik ’64-et, mert több mint ötven éve az akkor is a BLSZ-ben játszó csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében kiütötte a nagy hírű Vasast; amúgy meg legin­kább abban bízhatnak most a ven­dégek, hogy a mai találkozót nem a Pénzügyőr-sporttelepen, hanem a Vasas műfüves pasaréti pályáján ren­dezik egy órától. A 150-200 drukkert számláló törzsközönségnek nem lesz megerőltető néhány megállót utazni a busszal, sőt néhány második kerü­leti zöld-fehér drukker nyilván elsé­tál a piros-kék központig. A kihelye­zés oka az, hogy a „pénzügynél” kí­mélik a gyepszőnyeget. Milyen kel­lemes gond ez! - teheti hozzá az em­ber, ha a hajdani földes pályára gon­dol, ahol a középhátvéd Murár Fe­renccel a testi épség szempontjából nem volt javallott találkozni. S ha már a múltról szó esett, figyelmet ér­demel, hogy a mostani kerethez tar­tozó Sashegyi Krisztiánnak az édes­­apja, sőt a nagypapája is a Pénzügy­őrben futballozott. (A családot talán már nem is Sashegyinek, hanem Pa­sarétinek kellene hívni.) A jelenlegi garnitúra tagjainak többsége egyetemista - az átlagélet­kor 21 és 22 év között van -, és akad­nak néhányan, akik a NAV-nál dol­goznak. A rossz nyelvek szerint azért is az a sok kiütéses győzelem, mert az adóhatóságiak fellépésével sok­kolhatók az ellenfelek... Egy biztos: a két kapus, Hajdú Gergely és Sán­dor László a pályán általában dolog­­talan, mert a közelébe se megy a lab­da. Elöl annál többet van játékban az „ék”, Szakolczai­ Sándor Balázs, va­lamint az őt nagy erőkkel támogató középpályássor, benne a szintén gól­képes Sztrunga Zsolttal, Gyü­rki Gergővel, valamint a líbiai Hasszán Ab­bi Khalifával. Ezek a fiúk - feltéve, hogy ugyan­olyan hatékonyak lesznek a tavas­­­szal, amilyenek az ősszel voltak - a 128 gól felé tartanak, ami azért még a „blaszban” sem semmi... Fináncfutball: zöldben Hasszán Aribi Khalifa és Györki Gergő FOTÓ: SZÉCSI JÓZSEF 2015. február 28., szombat NB I Lila köd Munkatársunkéi A labdarúgó NB I tegnapi rajtja előtt az volt a fő téma, hogy az Újpest bel­ga tulajdonosa, Rodenck Duchatelet kilátásba helyezte: ha a szurkolók vi­selkedése miatt továbbra is futósza­lagon érkeznek a szankciók a futball­­szövetségtől, a klub zárt kapus mécs­eseket rendez majd. A múlt évben 7,7 millió forintra rúgott a büntetési té­tel, ez Duchatelet szerint veszélybe sodorja az Újpest működését. Ám az MLSZ versenyszabályzata szerint zárt kapus meccseket csak a szövet­ség és a rendőrség rendelhet el, stadi­onjuk tulajdoni viszonyától függetle­nül a kluboknak nincs erre módjuk. Igaz, úgy tetszett, a Szusza Fe­renc stadion a BRFK által feltárt hi­ányosságok miatt valóban nem fo­gadhat nézőket. Ám úgy tudjuk, az­óta a hibák egy részét a klub kijaví­totta; nem Újpestről származó in­formációnk szerint a rendőrség a til­tó határozatot korlátozóra változtat­hatja, így csupán bizonyos szekto­rokba nem mehetnek be a drukke­rek. Wintermantel Zsolt, Újpest pol­gármestere „bohózatnak” nevezte, hogy a rendbontások terén zéró to­leranciát hirdető MLSZ „védi meg” saját klubjuktól a renitens híveket. A tegnapi nyitányon az MTK le­győzte a Paksot. MTK-PAKS 3-1 (1-1) Bozsik stadion, 1000 néző. Gól: Bese (37.), Pölöskei (60.), Horváth (88.), illetve Baló (45., 11-esből). A 18. forduló. Ma: Szombathely- Diósgyőr (14), Nyíregyháza-Honvéd, Kecskemét-Pápa, Felcsút-Debrecen (mind 16), Újpest-Pécs (18.30). Vasárnap: Győr-Videoton (16.30), Dunaújváros-FTC (18.30). 1. Videoton 17 14 2 1 40-6 44 2. MTK___________18 15 - 5 28-18 39 5. Diósgyőr 17 9 5 5 27-19 52 4. Debrecen 17 9 4 4 26-12 51 5. Ferencváros 17 9 4 4 26-15 51 6. Paks___________18 7 7 4 27-17 28 7. Újpest_________17 7 7 5 16-12 28 8. Felcsút________17 7 5 7 19-20 24 9. Győr___________17 6 5 6 25-21 25 10. Kecskemét 17 6 4 7 18-21 22 11. Nyíregyháza 17 4 5 10 18-27 15 12. Pápa__________17 5 5 9 8-29 14 15. Honvéd________17 5 4 10 12-22 15 14. Dunaújváros 17 5 5 9 15-52 13 15. Szombathely 17 5 2 12 8-24 11 16. Pécs 17 2 4 11 16-34 10 Európa Liga Márciusi ifjak A labdarúgó Európa Ligában kiala­kult a legjobb tizenhat csapat me­zőnye, és pénteken elkészítették a nyolcaddöntő párosítását. A NYOLCADDÖNTŐ (MÁRCIUS 12. ÉS 19.) PÁROSÍTÁSA Everton-Dinamo Kijev Dnyepr-Ajax Zenit Szentpétervár-Torino Wolfsburg-lnternazionale Villarreal—Sevilla Napoli-Dinamo Moszkva FC Bruges-Besiktas Fiorentina-AS Roma © tgy nora negyedévre fel évre egy évre 3990 Ft 11 460 Ft 22 740 Ft­­ 44 880 Ft NÉPSZABADSÁG KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 460-2740 E-mail: szerk@nepszabadsag.hu Murányi Marcell főszerkesztő • Gergely Márton, Nagy N. Péter, Tóth Ákos főszerkesztő-helyettesek • Cseri Péter Magyarország • Hornyák Balázs Gazdaság • Horváth Gábor Világ • N. Kósa Judit, Révész Sándor Hétvége, Fórum • Kuczogi Szilvia Kultúra, Magazin, mellékletek • Hegyi Iván Sport • Hegedűs Gábor Központi fotórovat • Népszabadság Zrt.: Mihók Attila vezérigazgató, felelős kiadó • Hanák Tamás vezérigazgató-helyettes • Szerkesztőség és kiadó: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Telefon: 460-2740. Telefax: 436-4619. Apróhirdetés: 460-2543. Hirdetési ügyekben telefon: 460-2652, telefax: 460-2644. Terjesztési ügyekben telefon: 06 (40) 106-150, telefax: 460-2490 • A Népszabadság Zrt. levélcíme: 1591 Budapest Pf. 333. Internetcim: www.nepszabadsag.hu. Terjeszti a Lapker Rt. Előfizetésben terjeszti a MediaLOG Zrt. 1784 Budapest. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: 06 (40) 106-000 (minden hálózatból helyi tarifával hívható), 06 (80) 106-000 (vezetékes számról ingyenesen hívható), fax: 06 (1) 501-8753. E-mail: elofizetes@media­log.hu. Reklamációk fogadása: 06 (40) 106-000 (minden hálózatból helyi tarifával hívható), 06 (80) 106-000 (vezetékes számról ingyenesen hívható), fax: 06 (1) 501-8753. E-mail: reklamacio@media­log.hu. • Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató. Interneteim: www.mediaworks.hu, e-mail: nyomda@mediaworks.hu. INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 • A Népszabadság Zrt. a Matesz tagja. Minden jog fenntartva. A Népszabadság napilapban és mellékleteiben közzétett bármely cikk, fotó és egyéb szerzői mű kizárólag a mű szerzője, illetve a Népszabadság Zrt. írásbeli engedélyével többszörözhető, terjeszthető, közvetíthető a nyilvánosság felé, illetve tehető a nyilvánosság számára hozzáférhetővé a sajtóban. A Népszabadság Zrt. a megjelentetett művek írásbeli engedély nélküli felhasználását a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) alapján megtiltja.

Next