Népszabadság, 2015. június (73. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-27 / 149. szám
2015. június 27, szombat • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Hétvége 111 A szentek kimenetele VÁR A VÁR A budai Vár megújítását tűzte zászlajára a kormány, amikor meghirdette a palotát bő száz évvel ezelőtt nagyhatalmi jelképpé formáló építészről elnevezett Nemzeti Hauszmann Tervet. A tervbe vett munkálatok részleteiről egyelőre keveset tudni. Sorozatunkban azt igyekszünk bemutatni, milyen volt fénykorában a királyinak szánt palota és szűkebb környezete. N. Kósa Judit A Mária Terézia korában kiépült háromtraktusos, barokk palota déli szárnya volt az az épület, ahol ma a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) működik. Mára már lefedett udvarát rendezvények tartá Péterfy Gergely Tíz körül, amikor már elég meleg volt, összepakoltuk a törülközőket, szendvicset, vizet meg mindenféle feleslegesnek tűnő tárgyat, amelyhez anyám ragaszkodott, kisollót, gézt, fejfájás-csillapítót, meg az ördög tudja még mi mindent, ami a szerinte mindenhonnan egyfolytában leselkedő veszélyek elhárításához szükséges volt, és miután többször is ellenőriztük, hogy le van-e kapcsolva az összes villany, el van-e zárva az összes csap, és tényleg be van-e zárva az ajtó két fordítással, elindultunk a Duna-partra, a strandra. Ahhoz képest, hogy a Duna-part alig pár száz méternyire volt tőlünk, feleslegesen körülményesek voltak ezek az előkészületek, de anyám valahogy úgy volt vele, hogy ha a háztól tíz méterre eltávolodik, az már bizonytalan terep, inkább semmit sem bízott a véletlenre. Az út a völgyön át vezetett, jobbra a patakkal, amely ősszel és főleg tavasszal zúgva-csattogva rohant a Duna felé, sárral és kőgörgeteggel terítve be a part menti kerteket, de így nyár közepén csak csendben csörgedezett, néhol teljesen el is tűnt fára használják, körben pedig a múzeum kiállítási termei és munkaszobái sorakoznak. Egy viszonylag keskeny átjáró köti össze a krisztinavárosi szárnnyal, amely ma a Széchényi könyvtár székhelye. Hauszmann elképzelése szerint ebbe a déli szárnyba (a mai E épületbe) két kapun át lehetett belépni az Oroszlános udvarból. Az oroszlános kapuval átellenben a várkertekbe vezetett a Harckészség és a Békés munka szoborcsoportjaival övezett Távírda kapu, míg az épület délkeleti sarkához közel a palota legrégebbi följárója, a Király lépcsője nyílt. Innen lehetett megközelíteni az első emeleten lévő, a Dunára néző díszteremsorhoz kapcsolódó királyi magánlakosztályokat. Ezt a szárnyat a kortársak csak részben látogathatták végig. Ahogy a sziklák között. A tavaszi áradás évről évre mélyebbre ásta a medret, az út peremére néhol egészen ijesztő volt kimenni, valóságos szakadék tátongott odalenn, és nyirkos hideg áradt belőle a nyári forróságban izzó völgyútra. Odalent, a sziklák élein fennakadt nejlonzacskók lógtak, tele voltak üres konzervdobozokkal meg hagymahéjjal és mindenféle rothadó maradékkal sok kiránduló járt errefelé, a 11-es úthoz közeledve itt szabadultak meg a szeméttől. A szüleink nem győztek szitkozódni, és a kirándulók egész fajtáját a pokolba kívánták. Apám egyenesen vadászott a kirándulókra, nagy mulatság volt, ha sikerült úgy elindulnunk a partra, hogy épp egy kirándulócsapat haladt előttünk, és ha épp rajtakapott valakit, hogy a mederbe szemetel, apám megállította, és elmagyarázta neki, hogy hova szemeteljen, leginkább a maga saját rohadt lakótelepi lépcsőházába. Kuncogva lapultunk a bokrok mögé, ameddig a példastatuálás tartott, de ha a szüleink nem látták, szórakozásból olykor magunk is belehajigáltunk eztazt a mederbe, talán hogy jelezzük, Wigand Rezső 1909-ben írta: „Vezetőnk a király lépcsőjének folyosójára kalauzol ki, melyen balfelől a néhai Erzsébet királyné lakosztályához vezető ajtó nyílik. Őfelségének magánlakosztálya előtt elhaladva kisebb terembe jutunk; ez szolgál átjáróul a régi épületcsoportból az újba, s az előttünk gazdagon ékesített románstílű ajtó figyelmeztet, hogy a Szent István terembe értünk. Az aránylag kis terem művészi becsű berendezésénél fogva a királyi palota legértékesebb látnivalója.” Wigand részletesen le is írja a terem berendezését, elragadtatottan szólva a román stílusú faburkolatról és a beleillesztett, Zsolnay majolikára égetett, az Árpád-ház históriáját fölelevenítő történelmi jelenetekről. Roskovics Ignác festőműakár kívülállók is lehetnénk, akiknek ez a világ itt semmit sem jelent, és hogy boldogságot merítsünk a tudatból, hogy kijátszhattuk apánk dühét, amely akár ránk is lesújthatott volna. Közeledve a 11-es úthoz, a völgy kiszélesedett, a szakadék lassan árokká szelídült, a levegőt megtöltötte a Duna édeskésen, olajosan rohadó illata és a főúton közlekedő buszok és teherautók nehéz dízelfüstje. Itt már meg kellett fognunk egymás kezét, apám anyámét, anyám az enyémet, én a húgomét. A teherautó-sofőrök - Bécsi flakon! - ujjongtunk, ha sikerült utolérni, mielőtt túlúszott volna a szüleink által biztonságosnak ítélt zónán. Kivonszoltuk a partra, és tanulmányoztuk a rejtélyes, idegen feliratot, előszeretettel gyorsítottuk már a kanyar előtt, talán azért, mert a főváros után észak felé tucatnyi kilométer után ez volt az első útszakasz, ahol nem kellett ötvennel poroszkálniuk. Apám átkozódva lesett ki az útra, gyűlölettel a teherautók és a buszok iránt, füleltünk, hogy nem bőg-e a kanyar előtt egy motor, és ha biztonságos volt a csend, csatárláncban keltünk át apám vezetésével a vész Szent István koronázását, III. Endre és Szent Imre portréját, a pécsi püspökség megalapítását, Szent István Adalbert általi megáldását, Sarolta és Gizella kettősét, emellett I. és III. Bélát, Szent Lászlót, Könyves Kálmánt, II. Endrét, Szent Erzsébetet és Szent Margitot is elhelyezte az aránylag kis szoba falán. A teremben emellett - bizonyára térnövelő hatású - velencei tükröket és egy szürkemárvány kandallót is megcsodálhatott a látogató, melyen többek között Szent István portréját örökítette meg Strobl Alajos. „A szoba stílszerű bútorzatát - írta a bedekker - gazdag hímzettségű bordó alapú szövet vonja be, s hasonlóan gazdag hímzésűek az acélszürke függönyök is.” Annak ellenére, hogy a királyi palota ostromsújtott maradvány aveszélyes útszakaszon a biztonságos túlsó oldalra. Itt már elengedhettük egymás kezét, és futhattunk egészen a strandig, amely a fűzfák mögött, a révátkelőtől délre várt ránk homokos fövenyével. A Duna még ilyen nyári napokon is borzongatóan hűvös volt. A révhajó öreg Kamaz motorja mindig engedte valahol az olajat, a vízen vékony, szivárványos olajfilm lebegett, amely dél felé egyre széjjelebb terült, és már nálunk, a homokfövenynél érintette a partot. Vágytunk rá, hogy egyszer a vízből kilábalva, mint egy palástot, magunkkal húzzuk ezt a szivárványt, de csak a szaga maradt a hajunkban. Ez az olajszag valahogy felnőttebbé tett bennünket, és felidézte bennünk a várost, ahová, ha majd ősz lesz, megint visszatérünk. A part menti sekély és langyos vízben hasalva versengve kémleltük a húgommal a sodrást, hol tűnik fel valami színes holmi: flakonok, üvegek, nejlonzacskók egy idegen, varázslatos világból. Ha valamelyikünk megpillantott egyet, versengve ugrottunk a vízbe, hogy elkapjuk. - Bécsi flakon! Bécsi flakon! - ujjongtunk, ha sikerült utolérni, mielőtt túlúszott volna a szüleink által biztonságosnak ítélt zónán. Kivonszoltuk a partra, és hosszasan tanulmányoztuk a rejtélyes, idegen feliratot, a zöld moszattól, zsíros folyami kosztól behomályosult képecskéket, amelyeken sosem látott hajviseletű nők, fehér mosolyú férfiak pompáztak, sosem látott áruházak nevei pulit 1949-ben műemlékké nyilvánították, a bontócsákány pusztítását ez a szárny sem úszta meg. Ahogy Czagány István írja, 1951-ben „statikai okokból” lebontották az E épület eredeti homlokfalait, és áldozatul esett a földszinti, a barokk palotához tartozó boltozatos helyiségsor is. Ugyanekkor verték szét a díszteremsor itteni, legrégebbi részét az első emeleten, majd funkcionális szempontokra hivatkozva lebontották a Király lépcsőt, dacára annak, hogy épségben úszta meg a háborút. Mindezt kortárs enteriőrökkel pótolták, a barokk és eklektikus belsőről pedig a palota itteni szárnya alatt feltárt és bemutatott gótikus terek felé fordult a figyelem. A Szent István teremből sem maradt több, mint a puszta falai: ma a BTM időszaki kiállításait rendezik meg benne, zártak élénk színekben. Apánk megtűrte, hogy a folyóparton barátkozzunk ezekkel a holmikkal, de szigorúan tilos volt felvinni magunkkal bármit is a házba vagy a kertbe: az idegen világ üzeneteit vissza kellett adnunk a folyónak, amely tovább vitte őket magával délre. Tizenkettőkor, alighogy elhalt a harangszó a sziget templomaiban, megjelent a túrahajó hatalmas orra a Dunakanyar felől. - A Hunyadi! A Hunyadi! - ordítottuk önfeledten. A parton mindenki feltápászkodott, ünnepélyesen lejött a folyóhoz, térdig belegázolt, és várta, hogy a hatalmas hajótest kiszippantsa a vizet. Kavarogva tűnt el a lábunk alól, apró csatornákat, külön kis folyómedreket vájva a lágy homokba, aztán hatalmas áradással visszatért, felcsapott egészen a fűig, majd visszahömpölygött, óvatlanul ott felejtett labdát-törülközőt sodorva magával. Utána jöttek csak a csattogó, tarajos hullámok, amelyekben néhány ütem erejéig úgy lehetett hintázni, mintha csakugyan a tengeren ringatózna az ember. Az utasok integettek, mi kiabáltunk. Aztán valahogy rossz kedvünk lett. A Hunyadi távozása után furcsa bágyadtság telepedett a partra. Fél óra múlva az utolsó piszkossárga tajték is továbbúszott, az iszappal felkavarodott víz visszanyerte megszokott zöldesszürke színét, és lassan visszaterült a szivárványos olajfilm is a rév felől. Reménytelenül ásított a fülledt délután. Régi nyár Annak ellenére, hogy a királyi palota ostromsújtott maradványait 1949- ben műemlékké nyilvánították, a bontócsákány pusztítását ez a szárny sem úszta meg... lebontották az E épület eredeti homlokfalait, és áldozatul esett a barokk palotához tartozó helyiségsor is. A Szent István terem az 1930-as években FORRÁS: MAGÁNGYŰJTEMÉNY