Népszabadság, 2015. június (73. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-27 / 149. szám

2015. június 27­, szombat • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Hétvége 111 A szentek kimenetele VÁR A VÁR A budai Vár megújítását tűzte zász­lajára a kormány, amikor meghir­dette a palotát bő száz évvel ezelőtt nagyhatalmi jelképpé formáló épí­tészről elnevezett Nemzeti Hausz­­mann Tervet. A tervbe vett mun­kálatok részleteiről egyelőre keve­set tudni. Sorozatunkban azt igyek­szünk bemutatni, milyen volt fény­korában a királyinak szánt palota és szűkebb környezete. N. Kósa Judit A Mária Terézia korában kiépült háromtraktusos, barokk palota dé­li szárnya volt az az épület, ahol ma a Budapesti Történeti Múze­um (BTM) működik. Mára már le­fedett udvarát rendezvények tartá­ Péterfy Gergely Tíz körül, amikor már elég meleg volt, összepakoltuk a törülközőket, szendvicset, vizet meg mindenféle feleslegesnek tűnő tárgyat, amely­hez anyám ragaszkodott, kisollót, gézt, fejfájás-csillapítót, meg az ör­dög tudja még mi mindent, ami a szerinte mindenhonnan egyfolytá­ban leselkedő veszélyek elhárításá­hoz szükséges volt, és miután több­ször is ellenőriztük, hogy le van-e kapcsolva az összes villany, el van-e zárva az összes csap, és tényleg be van-e zárva az ajtó két fordítással, el­indultunk a Duna-partra, a strand­ra. Ahhoz képest, hogy a Duna-part alig pár száz méternyire volt tőlünk, feleslegesen körülményesek voltak ezek az előkészületek, de anyám va­lahogy úgy volt vele, hogy ha a ház­tól tíz méterre eltávolodik, az már bi­zonytalan terep, inkább semmit sem bízott a véletlenre. Az út a völgyön át vezetett, jobb­ra a patakkal, amely ősszel és főleg tavasszal zúgva-csattogva rohant a Duna felé, sárral és kőgörgeteg­gel terítve be a part menti kerteket, de így nyár közepén csak csendben csörgedezett, néhol teljesen el is tűnt fára használják, körben pedig a mú­zeum kiállítási termei és munkaszo­bái sorakoznak. Egy viszonylag kes­keny átjáró köti össze a krisztinavá­rosi szárnnyal, amely ma a Széchényi könyvtár székhelye. Hauszmann elképzelése szerint ebbe a déli szárnyba (a mai E épü­letbe) két kapun át lehetett belépni az Oroszlános udvarból. Az oroszlá­nos kapuval átellenben a várkertek­be vezetett a Harckészség és a Békés munka szoborcsoportjaival övezett Távírda kapu, míg az épület délkele­ti sarkához közel a palota legrégebbi följárója, a Király lépcsője nyílt. In­nen lehetett megközelíteni az első emeleten lévő, a Dunára néző dísz­teremsorhoz kapcsolódó királyi ma­gánlakosztályokat. Ezt a szárnyat a kortársak csak részben látogathatták végig. Ahogy a sziklák között. A tavaszi áradás év­ről évre mélyebbre ásta a medret, az út peremére néhol egészen ijesz­tő volt kimenni, valóságos szakadék tátongott odalenn, és nyirkos hideg áradt belőle a nyári forróságban iz­zó völgyútra. Odalent, a sziklák élein fennakadt nejlonzacskók lógtak, tele voltak üres konzervdobozokkal meg hagymahéjjal és mindenféle rotha­dó maradékkal­­ sok kiránduló járt errefelé, a 11-es úthoz közeledve itt szabadultak meg a szeméttől. A szü­leink nem győztek szitkozódni, és a kirándulók egész fajtáját a pokol­ba kívánták. Apám egyenesen vadá­szott a kirándulókra, nagy mulatság volt, ha sikerült úgy elindulnunk a partra, hogy épp egy kirándulócsa­pat haladt előttünk, és ha épp rajta­kapott valakit, hogy a mederbe sze­metel, apám megállította, és elma­gyarázta neki, hogy hova szemetel­jen, leginkább a maga saját rohadt lakótelepi lépcsőházába. Kuncogva lapultunk a bokrok mögé, ameddig a példastatuálás tartott, de ha a szü­leink nem látták, szórakozásból oly­kor magunk is belehajigáltunk ezt­­azt a mederbe, talán hogy jelezzük, Wigand Rezső 1909-ben írta: „Ve­zetőnk a király lépcsőjének folyo­sójára kalauzol ki, melyen balfelől a néhai Erzsébet királyné lakosz­tályához vezető ajtó nyílik. Őfelsé­gének magánlakosztálya előtt el­haladva kisebb terembe jutunk; ez szolgál átjáróul a régi épületcso­portból az újba, s az előttünk gaz­dagon ékesített románstílű ajtó fi­gyelmeztet, hogy a Szent István te­rembe értünk. Az aránylag kis te­rem művészi becsű berendezésénél fogva a királyi palota legértékesebb látnivalója.” Wigand részletesen le is írja a te­rem berendezését, elragadtatottan szólva a román stílusú faburkolat­ról és a beleillesztett, Zsolnay majo­likára égetett, az Árpád-ház histó­riáját fölelevenítő történelmi jele­netekről. Roskovics Ignác festőmű­akár kívülállók is lehetnénk, akik­nek ez a világ itt semmit sem jelent, és hogy boldogságot merítsünk a tudatból, hogy kijátszhattuk apánk dühét, amely akár ránk is lesújtha­tott volna. Közeledve a 11-es úthoz, a völgy ki­­szélesedett, a szakadék lassan árok­ká szelídült, a levegőt megtöltötte a Duna édeskésen, olajosan rohadó il­lata és a főúton közlekedő buszok és teherautók nehéz dízelfüstje. Itt már meg kellett fognunk egymás kezét, apám anyámét, anyám az enyémet, én a húgomét. A teherautó-sofőrök - Bécsi flakon! - ujjongtunk, ha sikerült utolérni, mielőtt túlúszott volna a szüleink ál­tal biztonságosnak ítélt zó­nán. Kivonszoltuk a partra, és tanulmányoztuk a rejté­lyes, idegen feliratot, előszeretettel gyorsítottuk már a ka­nyar előtt, talán azért, mert a fővá­ros után észak felé tucatnyi kilomé­ter után ez volt az első útszakasz, ahol nem kellett ötvennel porosz­­kálniuk. Apám átkozódva lesett ki az útra, gyűlölettel a teherautók és a buszok iránt, füleltünk, hogy nem bőg-e a kanyar előtt egy motor, és ha biztonságos volt a csend, csatárlánc­ban keltünk át apám vezetésével a vész Szent István koronázását, III. Endre és Szent Imre portréját, a pé­csi püspökség megalapítását, Szent István Adalbert általi megáldását, Sarolta és Gizella kettősét, emellett I. és III. Bélát, Szent Lászlót, Köny­ves Kálmánt, II. Endrét, Szent Er­zsébetet és Szent Margitot is elhe­lyezte az aránylag kis szoba falán. A teremben emellett - bizonyára térnövelő hatású - velencei tükrö­ket és egy szürkemárvány kandal­lót is megcsodálhatott a látogató, melyen többek között Szent István portréját örökítette meg Strobl Ala­jos. „A szoba stílszerű bútorzatát - írta a bedekker - gazdag hímzett­­ségű bordó alapú szövet vonja be, s hasonlóan gazdag hímzésűek az acélszürke függönyök is.” Annak ellenére, hogy a királyi palota ostromsújtott maradvány a­veszélyes útszakaszon a biztonságos túlsó oldalra. Itt már elengedhettük egymás kezét, és futhattunk egészen a strandig, amely a fűzfák mögött, a révátkelőtől délre várt ránk homo­kos fövenyével. A Duna még ilyen nyári napokon is borzongatóan hűvös volt. A révhajó öreg Kamaz motorja mindig enged­te valahol az olajat, a vízen vékony, szivárványos olajfilm lebegett, amely dél felé egyre széjjelebb terült, és már nálunk, a homokfövenynél érintette a partot. Vágytunk rá, hogy egyszer a vízből kilábalva, mint egy palástot, magunkkal húzzuk ezt a szivárványt, de csak a szaga maradt a hajunkban. Ez az olajszag valahogy felnőttebbé tett bennünket, és felidézte bennünk a várost, ahová, ha majd ősz lesz, me­gint visszatérünk. A part menti sekély és langyos vízben hasalva versengve kémleltük a húgommal a sodrást, hol tűnik fel valami színes holmi: flakonok, üve­gek, nejlonzacskók egy idegen, va­rázslatos világból. Ha valamelyikünk megpillantott egyet, versengve ug­rottunk a vízbe, hogy elkapjuk. - Bécsi flakon! Bécsi flakon! - uj­jongtunk, ha sikerült utolérni, mi­előtt túlúszott volna a szüleink által biztonságosnak ítélt zónán. Kivon­szoltuk a partra, és hosszasan tanul­mányoztuk a rejtélyes, idegen felira­tot, a zöld moszattól, zsíros folyami kosztól behomályosult képecskéket, amelyeken sosem látott hajviseletű nők, fehér mosolyú férfiak pompáz­tak, sosem látott áruházak nevei pul­it 1949-ben műemlékké nyilvánítot­ták, a bontócsákány pusztítását ez a szárny sem úszta meg. Ahogy Cza­­gány István írja, 1951-ben „statikai okokból” lebontották az E épület ere­deti homlokfalait, és áldozatul esett a földszinti, a barokk palotához tarto­zó boltozatos helyiségsor is. Ugyan­ekkor verték szét a díszteremsor it­teni, legrégebbi részét az első eme­leten, majd funkcionális szempon­tokra hivatkozva lebontották a Ki­rály lépcsőt, dacára annak, hogy ép­ségben úszta meg a háborút. Mind­ezt kortárs enteriőrökkel pótolták, a barokk és eklektikus belsőről pedig a palota itteni szárnya alatt feltárt és bemutatott gótikus terek felé fordult a figyelem. A Szent István teremből sem maradt több, mint a puszta fa­lai: ma a BTM időszaki kiállításait rendezik meg benne, zártak élénk színekben. Apánk meg­tűrte, hogy a folyóparton barátkoz­zunk ezekkel a holmikkal, de szigo­rúan tilos volt felvinni magunkkal bármit is a házba vagy a kertbe: az idegen világ üzeneteit vissza kellett adnunk a folyónak, amely tovább vitte őket magával délre. Tizenkettőkor, alighogy elhalt a harangszó a sziget templomaiban, megjelent a túrahajó hatalmas orra a Dunakanyar felől. - A Hunyadi! A Hunyadi! - ordí­tottuk önfeledten. A parton minden­ki feltápászkodott, ünnepélyesen le­jött a folyóhoz, térdig belegázolt, és várta, hogy a hatalmas hajótest ki­szippantsa a vizet. Kavarogva tűnt el a lábunk alól, apró csatornákat, kü­lön kis folyómedreket vájva a lágy homokba, aztán hatalmas áradással visszatért, felcsapott egészen a fűig, majd visszahömpölygött, óvatlanul ott felejtett labdát-törülközőt sodor­va magával. Utána jöttek csak a csat­togó, tarajos hullámok, amelyekben néhány ütem erejéig úgy lehetett hintázni, mintha csakugyan a tenge­ren ringatózna az ember. Az utasok integettek, mi kiabáltunk. Aztán valahogy rossz kedvünk lett. A Hunyadi távozása után furcsa bágyadtság telepedett a partra. Fél óra múlva az utolsó piszkossárga taj­ték is továbbúszott, az iszappal felka­varodott víz visszanyerte megszokott zöldesszürke színét, és lassan vissza­terült a szivárványos olajfilm is a rév felől. Reménytelenül ásított a fülledt délután. Régi nyár Annak ellenére, hogy a királyi palota ostrom­­sújtott marad­ványait 1949- ben műemlékké nyilvánították, a bontócsákány pusztítását ez a szárny sem úsz­ta meg... lebon­tották az E épü­let eredeti hom­lokfalait, és ál­dozatul esett a barokk palo­tához tartozó helyiségsor is. A Szent István terem az 1930-as években FORRÁS: MAGÁNGYŰJTEMÉNY

Next