Népszabadság, 2015. augusztus (73. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-04 / 181. szám
121 Kultúra Lapszél Pákh Imre: Lehet kétmillió a Golgota Pákh Imre azt nyilatkozta, ha valóban független nemzetközi szakértők mondják ki, hogy a Golgota csak kétmillió dollárt ér, akár ennyiért is odaadja a festményt a Nemzeti Banknak. Korábban kilencmillió dollárt kért a képért, de szakértői véleményekre támaszkodva a bank csupán hatmilliót kínált. (Blikk) Megfejtették Agatha Christie kódját Brit kutatók szerint, ha Poirot nyomoz késes gyilkos után, a tettes már a könyv elején feltűnik. Ha Miss Marple a főhős, és a gyilkos indítéka pénz vagy szerelmi viszony, csak később bukkan fel a regényben. (MTI) NAPI TIPP Balázs Elemér Group Az Alba Regia Fesztiválon a Hotel Magyar Király előtti téren felállított nagyszínpadon lép föl este 7-kor a Balázs Elemér Group. Képünkön a zenekar vezetője. HIRDETÉS NÉPSZABADSÁG 2015. augusztus 4., kedd Picasso Párizs, 1916. augusztus 12.: művészkalandok háromnegyed 1-től 5-ig Egy zseni délutánja Még egy hétig látható Balatonfüreden a Vaszary-villában a Találkozás Picassóval című kiállítás abból a huszonkilenc, kalandosan megtalált felvételből, amely 1916. augusztus 12. délutánján készült Párizsban Picassóról és montparnasse-i társaságáról. Tehát éppen 99 évvel ezelőtt. Csordás Lajos A tárlat finisszázsának is beillett az a kis tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés, amely Orosz Márton művészettörténész, kurátor, Bodrog Levente mérnök, Mizser Attila csillagász és különösen Julie Martin, a New Jersey-i Experiments in Art and Technology alapítvány igazgatója, a fotókat felkutató Billy Klüver özvegye részvételével zajlott. Klüver a hetvenes évek óta gyűjtötte a századelő Párizsának művészeiről készült fotókat. Mint özvegyétől megtudtuk, ez igazából nem is gyűjtés, hanem kutatás volt. Eközben került a kezébe néhány felvétel, amely a katalán festőt és barátait sajátos környezetükben ábrázolta valamikor az első világháború éveiben. A hasonló öltözetek és a felvételek hasonló fényviszonyai egyre gyanúsabbá tették, hogy mindezek a fotók egyetlen napon készülhettek. Klüver ennek a különös napnak a feltárását csaknem két évtized alatt végezte el. Nemcsak azt tudta megállapítani, kik vannak a képeken, de annak a délutánnak a története is feltárult, mégpedig majdnem percre pontosan. Eredeti foglalkozását tekintve mérnökként felhasználta műszaki ismereteit is. A fotókon látható, ma is meglévő épületelemek árnyékának hosszából és irányából csillagászati módszerekkel megközelítőleg kiszámolta, mely napokon és mely napszakokban készülhettek a képek. Párizsba utazott, archívumokban kutatott, filológiai kutatásokat folytatott és méréseket végzett. Lényegében a napóraelv alapján meg tudta határozni, hány óra körül készültek a felvételek: az első délután háromnegyed egy és egy óra között, az utolsó fél öt körül. Az első képeken katonaruhában feltűnő Henri-Pierre Roché író, diplomata ötven éven át írt naplójának bejegyzéséből azt is megállapította hogy 1916. augusztus 12-én együtt ebédelt Pablo Picasso társaságával, és bár nagyon elmés fiúk, neki már egy kicsit sok volt a szellemességükből, ezért hamar távozott körükből. Mellesleg megjegyzi, hogy aznap fotózkodtak is. Bár sok mindent sikerült beazonosítani a fotókról, maradtak azért apró rejtélyek. Például, hogy mi lehetett abban a borítékban, amelyet Picasso szorongat az első felvételeken, vagy hogy hová lett a Picassónál lévő sétapálcának a fogantyúja, amely a fotózás alatt tűnt el. De biztosan kikerekedett Picasso egy délutánja, amíg a Rotonde kávéháztól elsétálnak, elbohóckodnak barátaival az Eglise Notre Dame des Champs templomig. Ezzel sikerült egy kicsi dologban, egyetlen délutánban valami nagyot, egy egész kort felmutatni. Hisz a képeken még a mellékszereplők is világhírűek lettek. Feltűnik Moise Kisling, a lengyel festő, vagy a fényképein soha nem nevető Modigliani, aki itt az egyik fotón felszabadultan kacag. A társaság egyik középpontja Mcra Jacob, a folyton bohóckodó kopasz költő. Itt van a hórihorgas poéta, Andre Salmon, aki Picasso korszakfordító festményének, az Avignoni kisasszonyoknak a címét adta. A délamerikai származású festő, Manuel Ortiz és a sisakszerű fejfedővel megjelenő Paquerette, a divatmodell, Picasso akkori barátnője. Pláne világhírű a fotós, aki azért nincs ott egy képen sem, mert végig a kamera mögött állt: Jean Cocteau. Aki feltehetőleg - ezt Klüver gondolja így - éppen ezen a délutánon kérte fel Picassót, hogy a párizsi Orosz Balett számára tervezzen díszleteket és jelmezeket a Parade című darabhoz. Moise Kisling, Manuel Ortiz, Max Jacob, Pablo Picasso és barátnője, Paquerette, a modell fotó:jean cocteau Julie Martin, Klüver özvegye A SZERŐ FELVÉTELE Hi Film Ecset és fájdalom Papp Sándor Zsigmond Első játékfilmes rendezését nézhetjük meg az amúgy színész és kevésbé énekes Russell Crowe-nak, amelyben ő maga alakítja a főszerepet. Korábban is voltak hasonló próbálkozásai, de inkább csak dokumentum- és koncertfilm erejéig állt a kamera mögé, utóbbi ráadásul zenekarának, a 30 Odd Foot of Grunts texasi bulijának mozgóképes verziója. Az Akihez beszél a föld tehát ha nem is szigorúan első filmes bemutatkozás, a mű felől nézve mégis az: a háborús dráma magán viseli az aránytalanság és a bizonytalanság minden jelét. Igazából már a magyarított cím is jelzi a sokkal szikárabb eredeti helyett (The Water Diviner, azaz A vízkutató), hogy itt bizony sok érzelemre kell számítani, és valóban: szinte fürdünk a szentimentáliákban, a bő lére eresztett lírában. Ha valaki aranyos, akkor rettentően aranyos, ha magányos, akkor elviselhetetlenül az, és így tovább. Mintha a némafilmek idejébe csöppennénk vissza, ahol eltúlzott gesztusokkal és mimikával helyettesítették a beszéd erejét. Crowe láthatóan nem bízik a finom gesztusokban, mindent túlbiztosít, giccsessé teszi a drámainak szánt kulcsjeleneteket. Ráadásul azt is kimondatja a szereplőivel, ami a néző számára már amúgy is fájdalmasan nyilvánvaló. Történik, hogy Connor, az ausztrál farmer mindhárom fiát elveszti Gallipolinál, ahol ausztrál és új-zélandi csapatok ostromolják a Dardanellákat egy éven át, hiába. Végül súlyos vérveszteséggel hagyják ott a csatateret: ez Ausztrália újkori Mohácsa. Connor felesége öngyilkos lesz, mert nem bírja elviselni a rájuk szakadt tragédiát, az apa pedig útnak ered, hogy megtalálja és hazahozza gyermekei holttestét. Némiképp különös, de talán sorsszerű, hogy leginkább a színészeivel gyűlik meg Crowe baja. Legfőképpen önmagával, bár Olga Kurylenko ámokfutását török özvegyasszonyként egyszerűen nem lehet alulmúlni. Amíg a feldúlt csatateret, a világháború utáni sírfeltárást járja körül a film, a dráma képes kiegyensúlyozni és kordában tartani a jogos érzelmeket. De végeredményben Crowe filmje nem csupán azért marad jelentéktelen, mert a csata feldolgozását már láttuk Mel Gibsonnal (Gallipoli) egy sokkal érvényesebb dolgozatban, miként a csodás megmenekülésnek is láttunk már nézhetőbb változatát (Jean- Pierre Jeunet: Hosszú jegyesség). Ezekkel szemben az Akihez beszél a föld sajnos csak a közhelyekig jut. Crowe egyszerre akart beszélni a háború értelmetlenségéről, a váratlan szerelemről, a haza védelméről és az új kezdetről, mindezt nagy ecsetvonásokkal, rikító színekkel, így a tabló inkább a romantika felé hajlik, amelyen félmeztelen nő alakítja a Szabadságot, és koszos, fekete alakok az Elnyomást. A néző meg csak sóhajt a székében, mert minimális történelmi és egyéb tapasztalattal a háta mögött is sejti, hogy az élet ennél jóval bonyolultabb. Ami megtörténhet Provanceban (Bor, mámor, Provance), az nem biztos, hogy a török vidéken is életszerű marad. Akkor már inkább énekeljen egy sort. A subiduba hallgatva sokkal elviselhetőbb. O AKIHEZ BESZÉL A FÖLD Rendező: Russel Crowe Forgalmazó: JIL Russel Crowe önmagát rendezte