Népszabadság, 2015. szeptember (73. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-12 / 214. szám
Claudia Cardinale: „Őrült vagyok, na és? Interjúnk a Miskolcon díjazott olasz színésznővel. Kultúra ^11 2015. szeptember 12-13., hétvége • LXXIII. évfolyam • 214. szám, 16+12 oldal • 270 forint, előfizetőknek 150 forint • www.nol.hu Milliárdos beszerzés Saját magától rendelte meg a mobilhálózatot az elnök Varga G. Gábor Érdekes személyi átfedésre bukkant a Népszabadság annak az állami mobilhálózatnak a kapcsán, amelyet 12,8 milliárd forintért építtet az állami tulajdonú MVM Net Zrt. (az MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata) az Antenna Hungáriával (AH). Utóbbi céget a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. tavaly tavasszal 56 milliárd forintért vásárolta vissza a francia TDF- től, így állami tulajdon lett. Mint megírtuk, az MVM Net a közbeszerzési eljárást mellőzve választotta ki az AH-t generálkivitelezőnek, hogy a cég felépítse a kormányzati kommunikációs igényeket kiszolgáló mobilhálózatot. Az MVM Net álláspontja szerint nem közbeszerzés-kötelezett. Korábban lapunkkal azt közölték: az MVM belső szabályai szerinti versenyeztetéssel, a teszthálózatok teljesítményét is figyelembe véve választottak nyertest. A jelek szerint megfelel e belső versenyszabályoknak, hogy a tenderkiíró cégnél az igazgatóság (a vezérigazgatót is felügyelő testület) elnöke ugyanaz a szakember, mint aki az egyik versenyző cég illetékes üz- MILLIÁRD A NEGYEDIK MOBILHÁLÓZATOT 12,8 milliárdért építheti fel az Antenna Hungária. A legmodernebb 4G-s technológiát a kínai Huawei szállítja. le t ágvezetője. A konkrét esetben ez történt: az MVM Net igazgatósági elnöke február óta az a Lázár János (természetesen nem azonos a Miniszterelnökséget irányító miniszterrel), aki az AH távközlési üzletágát vezeti igazgatói pozícióban, lényegében vezérhelyettesi szinten. Szerettük volna az MVM Nettől megtudni, hogy a kiválasztás eredményét az MVM Net vagy az anyavállalat, az MVM igazgatósága hagyta-e jóvá. Kérdéseinkre tegnap délután nem kaptunk választ. Pedig ez fontos információ ahhoz, hogy tudjuk, Lázár János személyesen részt vett-e a nyertes kiválasztásában vagy annak jóváhagyásában. Valószínűtlen azonban, hogy egy csaknem 13 milliárdos beszerzést a tendereztető cég igazgatósága nem hagy jóvá. A kérdést megpróbáltuk feltenni Lázár Jánosnak, ám bemutatkozásunkkor bontotta a vonalat. Kérdéseinket SMS-ben is eljuttattuk neki, de lapzártánkig nem felelt. Mindenesetre a hálózatot rekordot jelentő nyolc hónap alatt kell kiépítenie a kivitelezőnek. Az MVM Net garantálja, hogy időben kiépül a rendszer. 12,8 Fénymásolópapírt is a diákoktól kérnek a kivéreztetett általános iskolák Egyre többször kérik az iskolák a szülők segítségét, a pénzhiány miatt mind nehezebben tudják a megfelelő színvonalú oktatást garantálni. Nem csupán az úszásoktatás költsége, de olykor már a fénymásolópapír beszerzésének a feladata is a családokat terheli.+4 Drágulást hozott a tűzifarezsi-csökkentés A legszegényebbeknek nem lett könnyebb a fűtési szezon. Gazdaság :7 Szeméthegy Libanonban Fulladozik a szeméthegyekben Bejrút: a libanoni fővárosban július vége óta nem szállítják el a hulladékot. A kormány másfél hónapig tehetetlen volt, sokak szerint ez is jelzi: az állam halott. ^8 FOTÓ: REUTERS - MOHAMED AZAKIR hétvége 12 oldalas melléklet A MAI NÉPSZABADSÁGBAN! NÉPSZABADSÁG Válság Konrád Orbánt védi, Demján migráns gyerekeket segít Előre menekültek Összekuszálódtak a frontvonalak menekültügyben: Konrád György egy olasz lapnak adott interjúban nagyobb megértést kért Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki viszont lázadóknak nevezte a migránsokat. Közben Demján Sándor nagyvállalkozó is üzenetértékű gesztust tett: egymillió eurót ajánlott fel a menekült gyermekek megsegítésére. Czene Gábor Az egyre inkább mélyülő menekültválság története mind több váratlan fordulatot hoz. Arra például alighanem kevesen tettek volna komoly tétet, hogy Konrád György, a liberális értelmiség emblematikus alakja és Robert Fico szocialista (más meghatározás szerint nacionalista) szlovák miniszterelnök ugyanabban az ügyben kel Orbán Viktor kormányfő védelmére, aki viszont immár lázadásról beszél ott, ahol mások a menekültek kitörési kísérleteiről. A szlovák politikus is elutasítja az uniós kvótát, és a magyar kormányhoz hasonlóan ő is csak keresztényeket lát szívesen országában. Egy muzulmán integrációját Fico el sem tudja képzelni, szerinte ehhez nincs meg a családi és társadalmi háttér. A nemzetközi hírű magyar íróval a La Repubblica című olasz baloldali napilap közölt interjút. Konrád György bírálta ugyan a veszélyes, tekintélyelvű politikát folytató Orbánt, de hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy csak ostobaságokat mond, és alkalomadtán nem tehet helyes kijelentéseket is. Elvégre „a schengeni határt jobban kell védeni ezzel a cunamival szemben”. Vitára ösztönző okfejtéssel Konrád György arról is beszélt, hogy Németországgal ellentétben a magyaroknak nincs szükségük képzett szíriai orvosokra és mérnökökre, ha ugyanis a magyar gazdaság erőre kap, a határon túli magyarok tudására is számíthat. Orbán fala Konrád szerint kudarcot vallott ugyan, ám nem könnyű számára alternatívát találni. Amúgy pedig - jegyezte meg az író - a világ számos más helyén is falat emeltek az illegális bevándorlás ellen. Nem meglepetésként, csupán a tényszerűség kedvéért említjük: Demján Sándor is üzenetértékű gesztust tett. Ő az első magyar nagytőkés, aki komoly támogatást nyújt a menekülteknek. A Demján Alapítvány bejelentette, hogy a Demján-csoport egymillió eurót - mintegy háromszáztizenötmillió forintot - ajánl fel a menekült gyermekek életkörülményeinek javítására. A támogatást elsősorban élelmiszerre, ruházatra, országon belüli utazásra, egészségügyi ellátásra, információs anyagok előállítására, valamint a helyzet megoldásán dolgozó hivatalos személyek és civilek munkájának segítésére használják fel. Demján Sándor felhívással fordult minden magyar és külföldön élő, a „szolidaritás eszmeiségét magáénak valló” magánszemélyhez, vállalkozóhoz és intézményhez, hogy csatlakozzon ahhoz a pénzügyi alaphoz, amelyet erre a célra hozott létre a Demján Alapítvány a Gránit Bank elkülönített számláján. Mindeközben a válság nem enyhül, továbbra is özönlenek a menekültek Magyarországra. Ám ahogy itt, úgy Európa más országaiban sem találják a megoldást. ->2, 3 Új szereposztás: a liberális Konrád György a jobboldali miniszterelnök, Orbán Viktor mellett érvel, az üzletember Demján Sándor menekült gyerekeknek segít fotók: népszabadság ÖTÖDIK HASÁB Monoki modell 2.0 Felívelni látszik Szepessy Zsolt korábbi monoki polgármesternek, az Összefogás Párt elnökének politikai karrierje, a hatóságok ugyanis azzal gyanúsítják, hogy átvert hatszáz ukránt, és ezzel 200 millió forintot keresett. A gyanú szerint azzal hitegette partnereit, hogy némi kenőpénznek köszönhetően magyar állampolgárok lehetnek. Ha ez igaz, akkor Szepessy tehetséges politikai marketinges, elvégre figyelemre méltó kommunikációs húzással megteremtette saját maga számára a belépőt a nagypolitika színpadára. Igaz, a műfaj legjobbjaihoz képest amatőrnek látszik. Szepessynek még tanulnia kell, elvégre csak hatszáz embert vert át. Ráadásul úgy, hogy bűncselekmény gyanúja is felvetődik, ami a profiknál nem fordulhat elő. Amikor ebben az országban nagyban játszanak, akkor egyszerre több millió magán-nyugdíjpénztári tagot vernek át az egyéni nyugdíjszámla ígéretével. Akkor azt ígérik vonatra szálló menekülteknek, hogy Nyugatra juthatnak, majd Bicskén stoppolják a szerelvényt. Szepessy teljesítményét azonban kár lenne alábecsülni. Tavaly például beszállt a választási kampányba is. Akkor kamupártok sora próbálkozott, hogy lehívhassa az állami támogatást. Szepessy nyilván nem sorolható ide: ki ne emlékezne az Összefogás Párt páratlan sikerére? Korábban polgármesterként Monokon a szociális kártyával próbálkozott: csak az kaphatta meg az alanyi jogon járó segélyt, aki megfelelt a kényes elvárásoknak. Akkor ez volt a monoki modell. Most már van új. (A szerk.) Vélemény Beugrás Önműtés és szülői beugrás a tanórára - Megyesi Gusztáv az új, szokatlan társadalmi jelenségekről ír. - 9 Csempészek Fekete Gy. Attila szerint akár még a kormány is lehet embercsempész. -+9 9 770237 377060 15214