Népszabadság, 2016. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-26 / 21. szám

Megindult a bandaháború a földek eladásával Ángyán József korábbi államtitkár arról hogyan gazdagodnak a haverok. Politika és Gazdaság a4 Ugyanazokat a jó regényeket írják a skandináv krimik szerzői Interjúnk Per Petterson íróval, aki szerint Hemingway téved. Kultúra a12 2016. január 26., kedd • LXXIV. évfolyam • 21. szám, 16 oldal • 250 forint, előfizetőknek 150 forint • www.nol.hu Ingatlanlufit is fújhat a csok Ráadásul a program évi 30 milliárdba kerülhet. Politika és Gazdaság ^>3 NEPSZABADSAG Csata a TV2-ért Amatőr hiba miatt vesztettek Simicskáék Újabb fronton kényszerítik vissza­vonulásra Simicska Laj­ost a TV2-ért folytatott több hónapos háborúban. A cégbíróság pénteki végzésében ki­mondta: nem jegyzi be Simicska üz­lettársa, Fonyó Károly tulajdonjo­gát. Az indoklás: nem jelezték idő­ben, hogy megsértették a jogaikat. Bár van még egy dobásuk, úgy tű­nik, a tulajdonjogért folytatott ver­senyt Andy Vajna nyerte, Simicska pedig a saját csapdájába esett. M. László Ferenc Elutasította a Megapolis Media Zrt. kérelmét január 22-én a Főváro­si Törvényszék Cégbírósága. Az in­doklás szerint a vagyonkezelő rész­vénytársaság az október közepe óta folyó eljárás, jogi vita során nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy jogában áll a nevére venni a tévétársaságot. A Megapolis Fonyó Károly cége, Fonyó az Orbán Vik­torral egy éve szembefordult mil­liárdos, Simicska Lajos üzlettársa, médiaügyekben a jobbkeze. A cégbíróság tízoldalas végzésé­ben hosszan taglalta, milyen bizo­nyító erejű dokumentumokra lenne szükség ahhoz, hogy Fonyó kérését el lehessen fogadni. Bár a végzés egy szikár jogi szö­veg, kiolvasha­tó belőle az eljá­ró bíró kritikája. Vágó Imre szó­vá tette ugyanis, hogy Fonyóék nem léptek idő­ben: ha a TV2 mögötti cégháló 2014- es átszabásakor pereltek volna, ak­kor most a cégbíróságnak is lenne kapaszkodója az ügyben, e nélkül a bíró szerint tehetetlen. A Megapolis október 15-én - az­nap, amikor Andrew G. Vajna beje­lentette, hogy megkötötte az adás­vételi szerződést a két tulajdonos­sal, Yvonne Dederickkel és Simon Zsolttal - közölte: ők már évek­kel korábban, 2013 decemberében aláírattak egy szerződést a TV2 két gazdájával. Le is adtak a cégbíró­ságra egy-egy nyilatkozatot, ami­ben Dederick és Simon leszögez­te, ellenvetés nélkül kész bármikor átruházni Fonyóra azt a két kicsi kft.-t, a CCA-t és a D6D-t, melyek 2013-ban még valóban a TV2 köz­vetett tulajdonosai voltak.­­»Folytatás a 2. oldalon Corvinus Századvéges egyetemi tanár lehet a rektor Orbán Lánczit akarja Orbán Viktor a kormányzati stra­tégiai agytröszt Századvég elnökét, Lánczi Andrást látná szívesen a Cor­­vinus rektori székében Rostoványi Zsolt távozása után. Lánczi a Nép­­szabadsághoz eljutott hírek szerint még mérlegeli, pályázzon-e. Csuhaj Ildikó Lánczi András, a kormány straté­giai agytrösztje, a Századvég Alapít­vány elnöke mérlegeli, pályázzon-e a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektori székére - tudta meg a Népszabadság. Kormányzati for­rások munkatársunknak azt mond­ták, Orbán Viktor kifejezetten Lán­czit szeretné az egyetem élén látni. Ám annak ellenére, hogy a hét vé­gén már lejár a pályázatok benyúj­tásának határideje, forrásunk sze­­l Folytatás a 2. oldalon A miniszterelnök Lánczi András mögött fotó: mti - Kovács tamás Eszme, történet Tellér Gyula mellett Lánczi András Orbán Viktor egyik legfőbb ideoló­gusa, noha ezt a filozófiatudomá­nyok kandidátusa - a Corvinus Politikatudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár - ezt rendre visszautasítja. Szakterülete többek között a politikai filozófia, ezen belül is a XX. századi politikai filozófiai iskolák és irányzatok, a magyar politikai gondolkodás eszmetörténeti kérdései, különös tekintettel a két háború közti idő­k­nt még most is „nagy a bizonyta­lanság, hogy egy jobboldali rektor­jelöltre nyitott-e a szenátus”. Ered­ményt áprilisban hirdetnek. A jelenlegi rektor mandátu­ma június végén jár le. Rostoványi szakra, a modern demokráciaelmé­letek, ezen belül is a kommunikáció problémái. Orbán Viktor miniszter­­elnök nagy nemzetközi botrányt kavaró, az illiberális demokrácia tézisét megfogalmazó tusnádfürdői beszédét több nyilatkozatában megmagyarázta. Amennyiben Lán­czi beadja pályázatát, a versenytár­sa lehet a Corvinus rektorhelyette­se, Szántó Zoltán, illetve Zoltayné Paprika Zita, a BCE Gazdaságtudo­mányi Karának a vezetője. Zsoltot 2011-ben választotta meg a Corvinus szenátusa, és a követke­ző évben foglalta el a hivatalát. Ve­le szemben az Orbán-adminisztrá­­ció nem volt ellenséges. Csillagos • • _ • • otos Öt kollégánk összesen hét díjat nyert a sajtó­fotó-pályázaton. Ké­pünk a legjobb kol­lekcióért járó Munká­csi Márton-díjjal ki­tüntetett Móricz-Sab­­ján Simon felvétele. A többi elismert képet lapunk 3., 9. és 15. ol­dalán láthatják. Teknős Miklós Móricz-Sabján Simon Reviczky Zsolt Korponai Tamás Veres Viktor ÖTÖDIK HASÁB Éhe a földnek Vehet-e földet ma Magyaror­szágon bármelyik hazánkfia - sőt akár külföldi is -, ha megfe­lel a meghatározott feltételek­nek, s pénze is van az ügylet­hez? Igen, vehet. Vehet-e Lázár János, az ő édesapja, nagybátyja, unoka­­testvére, egyéb rokonsága föl­det? És L. Simon László felesé­ge? Mészáros Lőrinc, az ország gázszerelője, s az ő ipa, napa, ángyikája, komája, ugyanolyan nevű fia és hites asszonya? Bi­zony, a törvény szerint ők is vehetnek földet. Miért van mégis, hogy az ember kétkedve hallgatja szavaikat, melyek szerint, ahogy ők, bárki hozzá­juthat állami földekhez, s miért kerülnének ők hátrányos hely­zetbe csak azért, mert politiku­sok, vagy azok hozzátartozói. „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én gyalog megyek” - hallatszik fülünkben Sándor György karcos hangja, s vele együtt gyalogolunk a túlnyomó többséggel. Mert - miként Án­gyán József lapunknak adott interjújában is levezeti - az csak rizsa, hogy bárki vehet földet, ha van pénze. Földet most az vesz, aki kö­rön belül van. A sokat vitatott földbérleti pályázatokon már nyert, s türelmesen várta, hogy bérlőből tulajdonos lehessen. Ehhez már csak egy jó törvény kellett, ami a bérlőnek elővásár­lási jogot biztosít, kedvező hi­telt ad neki, és kevesebb önrészt kér tőle. Nálunk egy jó törvényt na­gyon gyorsan összedob a parla­ment. Főleg, ha a jó célok ott lebegnek a szemek előtt, hát még ha a szomszéd padokban ülnek. (A szerk.) Újabb buborék Csok veszélyre figyelmeztet Var­ga G. Gábor: vigyázni kell, ne­hogy úgy járjunk a programmal, mint a devizahitelekkel. -»9 Röpülj, barát! Lengyel László köszönti a het­venéves Várszegi Asztrik pan­nonhalmi főapátot. -»10 9 770237 377022 16021

Next