Népszabadság, 2016. október (74. évfolyam, 231-237. szám)

2016-10-01 / 231. szám

NÉPSZABADSÁG I 2016. október 1., szombat NÉPSZAVAZÁS 2016 Tüntetés az emberségért Folytatás az 1. oldalról Tarr Béla filmrendező­ Szarajevó­ból írt. Levelében - római katolikus­nak keresztelt emberként - arra hívta fel a figyelmet, a kereszténység nem azt tanítja, hogy bezárjuk a szívünket és a lelkünket az elesettek és a nyo­morultak előtt. Most minden vallás ugyanazt mondja: szégyelld magad a gyalázatos kerítésedért, nézz szemé­be az esdeklőnek, adj neki enni, inni és fedelet. A Tanítanék Mozgalommal szakí­tó Pukli István nem szerepelt a szó­nokok között, de a szerveződés több képviselője­­ igen. Pilz Olivér például arról beszélt, hogy a diákok számá­ra nem kész válaszokat kell adni, ha­nem a nehezebb utat választva meg­tanítani őket kérdezni, gondolkodni. A magyar egészségügy kiáll az el­esettek, a kiszolgáltatottak mellett - jelentette ki a vastaps kíséretében mikrofonhoz lépő „fekete ruhás nő­vér”, Sándor Mária. Kötelessége minden emberen segíteni - folytatta -, nem kérdezheti meg, hogy „téged ki küldött”. Kormánypárti politikusok próbál­ták szembefordítani egymással a ro­mákat és a menekülteket. Ennek ka­csán Lakatos Béla, Ács roma polgár­­mestere arról beszélt, szeretné, ha a cigányokat végre nem használnák fel eszközként. „Köszönöm, hogy a nem­zet része lehetek” - mondta, majd a romákat naponta érő diszkrimináció eseteit sorolva hozzátette: nem min­denki gondolja így az országban. Pe­dig „nem hiszem, hogy mi, romák ne lennénk ugyanolyan magyarok, mint bárki más”. Ne féljetek! - kezdte beszédét Do­náth­ László evangélikus lelkész. Az ötvenhatos forradalom évfordulójá­hoz közeledve tiltakozott a hatalom hazugságai, megtévesztései, mani­pulációi ellen, és az ellen is, hogy a „forradalom lángját” elvitték a Kos­suth térről. A szimbólumoktól min­den hatalom fél - jegyezte meg. A sok felszólaló között előadómű­vészek is színpadra léptek, Molnár Piroska, Bródy János vagy például Bálint András, aki József Attila versét szavalta: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet...” A népszavazásról szólva Schilling Árpád - a szervezők nevében - hang­súlyozta, hogy a feltett kérdést álkér­désnek, a népszavazást ebben a for­májában a demokrácia megcsúfolá­sának tartja. Magyarországnak ön­ként kellene szolidaritást vállalnia más országokkal és a menedékkérők­kel. A kormány - mondta Schilling - közel tízmilliárd forintot költött me­nekültellenes kampányra, ennél jó­val kevesebb pénzből érdemben ja­vítani lehetett volna a menekültek helyzetén. Bitó László író demonstrál FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS Vérvörös sikoly a Kossuth téren MŰVÉSZI TILTAKOZÁS Vörös cér­nával varrta egymáshoz harminc művész saját, vérvörös festményét a Kossuth téren tegnap délután, hogy a Lásd meg az embert! elnevezésű demonstráció kezdetére elkészül­hessen a Tanúságtétel/Aleppo című hatalmas közös alkotásuk. Az életgazda Horgas Péter díszlet- és látványtervezőt az aleppói bom­bázás utáni videotudósítások annyi­ra felkavarták, hogy azt érezte, rea­gálni kell erre, mégpedig úgy: a ma­gyar művészek egyetlen hatalmas al­kotással fejezzék ki együttérzésüket, szolidaritásukat. Picasso Guernicája ugrott be a művésznek, hasonló ha­tású, vérvörös sikolyt tervezett. Ré­szekre szabdalta a Guernicát mintá­zó másolatot, a darabokat pedig szét­osztotta a művészek között, hogy ki­ki saját elképzelése szerint formál­ja át azt. A péntek délutáni közös al­kotást gyászszertartásként aposztro­fálta az ötletgazda. Szúrós szempillájú szembe fes­tett villanykörtét a zenész Bornai Tibor. „Valami szörnyűség zajlik a világban, muszáj kifejeznünk az együttérzésünket, a bánatunkat ez­zel kapcsolatban. Ez a békés meg­mozdulás nagy piros sóhaj” - mond­ta. Szüts Miklós festőművészt egy fo­tó inspirálta: a neten találta a képet a lebombázott Aleppóról, ahol száll a por, az utca tele törmelékkel, és egy ember széttárt karokkal bukdácsol a romokon. Olyan, mint egy modern Krisztus - jegyezte meg Szüts, aki elmondta, a szolidaritást hiányolja leginkább az országból. Most a po­litikai manipuláció az emberek leg­­alantasabb ösztöneire utazik - véle­kedett. Az Igazgyöngy Alapítvány ve­zetője, L.Ritók Nóra is úgy érezte, ott a helye az akcióban, mert - mondta - ami Aleppóban történik, az iszonyat, nem fordulhat elő gyerekekkel. A sa­ját művében nem is a Picasso-eleme­­ket dolgozta fel, hanem gyerekfigu­rákat rajzolt vörös festékkel. Amikorra elkészült a 3,5 méter­szer 7,8 méteres mű - amely az ere­deti Guernica méretének felel meg-, a Lásd meg az embert! demonstráció színpadának háttereként feszítették ki. Este aztán feltekerték, hogy elin­dítsák világ körüli útra. Addig utazik a mű, míg nem lesz béke Aleppóban - deklarálta Horgas Péter. Az első ál­lomás Szabadka, innen Belgrádba megy, már tárgyalnak berlini és pári­zsi művészekkel is. Az állomásokon újabb alkotások is születnek majd, reménykedik Horgas, aki szeretné, ha az út végén a Vatikánban mutat­nák be az alkotásokat, a kiállítást pe­dig Ferenc pápa nyitná meg. Sz. K. Az aleppói békéért világ körüli útra indítják a 3,5 méterszer 7,8 méteres alkotást FOTÓ: teknős Miklós Keresztül-kasul jártak rajtunk a terroristák TERRORELHÁRÍTÁS 2015 júliusa és novembere között 14 olyan terro­rista fordult meg Magyarországon és húzta meg magát itt hosszabb-rö­­videbb ideig, akik később részt vet­tek a párizsi és a brüsszeli terrortá­madásokban - tájékoztatott a Ter­rorelhárítási Központ (TEK) pén­teki, hangsúlyozottan szakmai és nem politikai, s még véletlenül sem a népszavazáshoz időzített sajtótá­jékoztatóján. Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató­helyettese elmondta: tavaly decem­berben francia és belga jogsegélyké­relem alapján kezdték meg a Salah Abdeslam vezette terroristasejt ma­gyarországi mozgását feltérképez­ni. Két telefonszámot kaptak, azok alapján kellett elindulni. Bodnár és a nyomozás vezetője, Majoros Csa­ba szavaiból kiderült: sikerült fel­tárniuk, hogyan irányítja az Iszlám Állam a terroristasejtjeit. Miképpen juttatja be az öngyilkos merénylet­re vagy tömeggyilkosságra kikép­zett embereit a menekültáradattal Európába. Salah Abdeslam kettesé­vel, hármasával fuvarozta a későb­bi merényletek elkövetőit. Közülük hárman is fennakadtak a magyar határellenőrzésen, azonban rövid idő elteltével mind kikerültek az őr­zött idegenrendészeti szállásokból, így akadály nélkül folytathatták út­jukat tovább Nyugat-Európába. Ab­­deslamot és az általa „továbbszállí­tott” harcosokat egyenesen Rakká­­ból, az Iszlám Állam központjából irányították. Erről azonban a ma­gyar terrorelhárítás és a titkosszol­gálatok akkoriban mit sem tudtak. A Magyarországon átutazott ter­roristák közül egyébként tíz uni­ós állampolgár volt, akik vélhető­leg azért nem használták a saját út­levelüket, mert attól tartottak, hogy egykori ISIS-harcosokként már vár­ja őket hazájuk titkosszolgálata. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióve­zetője a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság csütörtöki ülése után azt mondta, a párizsi és brüsszeli me­rénylők logisztikai bázisként hasz­nálták Magyarországot. Bodnár Zsolt diplomatikusan csak annyit mondott: a nyomozás ilyen megál­lapítást nem tett. Tarjányi Péter biz­tonságpolitikai szakértő nyíltabban fogalmazott: szerinte Kósa nem tud­ja, mit beszél. A szakmában a logisz­tikai bázis olyan országokat vagy or­szágrészeket jelöl, ahol a korrupt hatóságok együttműködnek a ter­roristákkal. F. Gy. A. Bodnár Zsolt, a TEK mi ’Íj, főigazgató-helyet­­ t " - Iv tese: francia és bel­ ga kérelem alapján "­­ kezdtek nyomozni Belga-magyar meló Csütörtökön távozott Magyaror­szágról az a belga rendőrök, ügyészek és bírók alkotta csoport, amely a jog­segély keretében itt összegyűjtött bi­zonyítékokat vette át. Eric Van der Sypt, a belga szövetségi ügyész szó­vivője a Népszabadság brüsszeli tu­dósítójának nagyon jónak minősítette a hatóságok együttműködését. Nem kommentálta az üggyel kapcsolatban Budapesten megjelent híreket. Csak annyit mondott, nem volt könnyű dol­guk a magyar nyomozóknak a terroris­ták nyomainak azonosításakor, mivel szinte mind hamis okmányokat hasz­nált. Munkatársunktól 3 Nyers kampány, kemény mondatok Minden idők legdurvább kampá­nya zajlik: a félelemkeltő, abszurd vagy tragikomikus kijelentések elnyomták a menekültválságot árnyaltan elemzők józan hangját. Az erős mondatok közül válogattunk. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: „A népszavazás nem valaminek a vége lesz, hanem valaminek a kezdete: ha megvan az eredménye, akkor hamuba sült pogácsát teszek a tarisznyába és elindulok Brüsszelbe." KÓSA LAJOS, a Fidesz frakcióveze­tője: „El kell kerülni, hogy terroristákat telepítsenek Magyarországra." NÉMETH SZILÁRD, a Fidesz alelnöke: „Miből és kinek a kárára is fizetnénk ki az ő ellátásukat? (...) Ezt az óriási ter­het az önkormányzatoknak kellene ki­fizetniük a meglévő támogatások ká­rára, hiszen Mohamed itt Csepelen a Kossuth utca 62-ben fog ránk köszön­ni, hogy jó reggelt, szomszéd!" GYURCSÁNY FERENC, a DK elnöke: „Október 2-án tegyék fel a húslevest reggel, panírozzák be a húst, menjenek ki a gangra, és szervezzenek baráti be­szélgetéseket." VONA GÁBOR, a Jobbik elnöke: „Ön játszik hazárdjátékot ezzel a kérdés­sel, pártpolitikai célokból, amellyel az egész ország ráfázhat. Ne adja isten, hogy ilyen bekövetkezzen, de ha bekö­vetkezik, akkor ez az ön sara, minisz­terelnök úr. Ha október 2-án a népsza­vazás nem lesz érvényes, önnek le kell mondania." VÁRSZEGI ASZTRIK pannonhal­mi főapát: „Kísértetiesen hasonlít az ókor végi népvándorlásra, és ahogy azt, ugyanúgy ezt sem tudom, hogy le­het feltartóztatni. Nem olyannak tű­nik Európa (...), hogy a kétszer kettő józanságával valami megoldást talál­na. Érthető, hogy ez feszültséget, bi­zonytalanságot, és azt gondolom, na­gyon sok értelmiséginek, keresztény­nek lelkiismereti problémát jelent. Ez a propaganda, kommunikáció, ami most arra az egyértelműségre törek­szik, hogy minden magyarból kikény­­szerítse a nemet, rendkívül erőszakos. (...) A probléma az, hogy a kommuni­kációnak ez a fajtája blokkolja a gon­dolkodást." IVÁNYI GÁBOR, a Magyarorszá­gi Evangéliumi Testvérközösség elnök­lelkipásztora: „A migránsoknak ne­vezett menekültek ellen hosszú ide­je folytatott módszeres gyűlölethadjá­rat hamis és elferdített tényeket közöl, és legalantasabb emberi tulajdonsága­inkra, gyávaságunkra, önzésünkre és irgalmatlanságunkra épít. (...) Legyünk bátrak a nemre is nemet mondani!" HELLA FERENC kanizsai református lelkész: „A népszavazáson minél több magyarnak részt kell vennie, mert egy olyan kérdésben nyilváníthatják ki a véleményüket, ami egész Európát fog­lalkoztatja. (...) Ez a másik vallás 64 millió keresztyént ölt meg eddig a ku­tatások szerint, és még egyért sem kért bocsánatot." STEFANO BOTTONI történész: „Ab­ban egyetértek a kritikusokkal, hogy jogilag nonszensz a kezdeményezés, mivel semmire nem kötelezné Brüs­­­szelt. Ám ha a magyar liberális és bal­oldali elit képes lenne végre kinézni az ablakon, könnyen láthatná, hogy nem csak az M1-migránshíradóban, hanem gyakorlatilag egész Nyugat-Európában ez a legnagyobb kérdés és állandó fe­szültségforrás." NAGY FERÓ, a Beatrice frontembe­re: „A migránsok többségének egé­szen más a kultúrája. A mi lányaink számukra k*rvák, főleg ha nem öltöz­nek burkába.”

Next