Népszava, 1962 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1962-01-04 / 1. (426). szám
A népek békében élhettek, a Szovjetuniónak, a szocializmus többi országának az ereje, valamint az általuk folytatott békés együttélés-politika következtében. Az elmúlt év is bebizonyította, hogy a háború kitörését meg lehet akadályozni. Az 1961 év számos imperialista provokáció éve volt és ez az év megmutatta, hogy az imperializmus még veszélyezteti a világ békéjét, meg akarja akadályozni az emberiség haladását a győzelem felé és nem riad vissza attól sem, hogy az emberiséget egy világháború küszöbére juttassa el.De megmutatta az 1961. év azt is,hogy elmúltak már azok az idők, amikor a kapitalizmus egyedül határozta meg a világ fejlődését. A világ sorsának meghatározásában a szocializmus egyre inkább döntő tényező lett.Az imperializmus megkísérli,hogy ellenmondásait háború útján oldja meg, de hatalmas erő áll vele szemben és ez a hatalmas erő békét akar. az elmúlt év a nemzeti felszabadulási mozgalom további győzelmeinek éve volt.Sierra Leone és Tanganyika önálló államok lettek.Felszabadultak az indiai és portugál gyarmatok. Az év végével önálló állam lett Nyugat-Samoa,az első önálló állam Polinéziában, fokozódik a nemzeti függetlenségi küzdelem Algériában, Angolában, Mozambikban és más országokban is.Az a 70 millió ember, aki a gyarmati elnyomás országaiban él, küzd a kolonializmus végleges felszámolásáért.Küzdelmüket támogatják a szocialista világrendszer országai és a forradalmi munkásmozgalmak az egész világon, az 1961. év a világ kommunista mozgalma növekedésének, befolyása fokozódásának az esztendeje volt. Negyven millió kommunista - felvértezve azzal a Nyilatkozattal-melyet a 81. kommunista-és munkáspárt 1960 évi moszkvai tanácskozásán fogadtak el — áll a békéért,a nemzeti függetlenségért, demokráciáért és szocializmusért folytatott küzdelem élén. Izraelben az 1961. év a Kneszet-választások és az Eichmann-per jegyében teltel. A mapaj kudarca és az Izraeli Kommunista Párt sikere kifejezik azt a feltartózhatatlan fejlődési folyamatot, amely Izraelben megy végbe. Az Eichmann-per újból rámutatottarra, hogy milyen halálos veszélyt ret rejt magában a zsidó népre a német militarizmus és bebizonyította az öszszes fasiszta-ellenes erők összefogásának a szükségességét. Keménnyé tekintünk a jövő év elé és szilárd az elhatározásunk,hogy fokozni fogjuk a küzdelmet,mely népünk jövő boldogságáért folyik. Az IzraelyudeYea-’az Earcosok Szervezetének möse titkársága tudomásul vette dr. A.Bermann-nak, a Szervezet elnökének az Ellenállási Harcosok Nemzetközi Szövetségének tanácskozásáról szóló jelentését,majd határozatot hozott az Eichmann-perre vonatkozóan. "Megtégedéssel veszi tudomásul a titkárság a náci tömeggyilkos Adolf Eichmann ellen hozott ítéletet és az ítélet kiszabását. Ebben a perben nemcsak Eichmannt marasztalták el, hanem a náci Wehrmachtot, a Harmadik Birodalom belügy- és külügyminisztériumát,egész kormányát is; bűnös szervezetteknek minősítették ezeket, amelyek megszegték a nemzetközi törvényeket és tevékenységük a népek lelkiismeretével ellentétben állt.. A Náciellenes Harcosok Szervezetének titkársága ellenei a " megbocsapító akciót"- melynek célja,hogy megakdályozza a jeruzsálemi bíróság általhozott ítélet végrehajtását. Az országos titkárság követeli,hogy állítsák bíróság elé Hans Globkert, a nürnbergi faji törvények fogalmazóját? e törvények teszek lehetővé a