Népszava naptár, 1913 (Budapest, 1912)
Tér Jenő: Séta a világegyetemben
egy kétszerte nagyobb égitest kétszer akkora vonzóerőt is fejt ki. A vonzás hatása abban nyilvánul hogy a Nap — amely messze felülmúlja tömegével a bolygók összes tömegét — nem engedi eltávozni a környezetéből az egyes bolygókat. A bolygók valamennyien mozognak és ha a Nap nem vonzaná őket, egyenes irányban haladnának tovább a világűrben. A Nap vonzása azonban együtt tartja őket és a bolygók, ahelyett, hogy eltávoznának a Naptól, körülötte keringenek kisebb vagy nagyobb sebességgel, amint messzebbre, vagy közelebbre esnek a Naphoz. A Föld is így kering a Nap körül és ennek köszönhetjük, hogy mindig megmaradunk olyan távolságban tőle, hogy hősugarai fenn tudják tartani a földi életet. Abban a percben, amikor a Nap vonzása megszűnnék, megszűnne az élet is, mert a Föld, mint a parittyából kieresztett kő, elrepülne az űrbe, ahol rövid idő alatt olyan helyekre jutna, ahová már alig érnek el a Nap éltető sugarai. Már a Mars távolságában lényegesen gyengül a Nap sugarának ereje a Marson már alig emelkedik a hőmérséklet a fagypont fölé és a naprendszer külsőbb bolygóin, a Jupiteren, Saturnuson, Uranuson és Neptunon a mi fogalmaink szerint alig lehet már szerves élet. Pedig ezeknek a bolygóknak a legtávolabbikja, a Neptun, sincs még olyan messzire — ötödfélezermillió kilométernyire —, hogy nagyobb távolságokat ne tudjunk elképzelni. A fénysugár négy óra és tíz perc alatt ér el a Naptól a Neptunig, míg a legközelebbi állócsillagig már évek kellenek még a fénysugárnak is, hogy odáig eljusson. A mi naprendszerünk, bármilyen óriásinak is lássék innen, belülről nézve és bármennyi csudálatos tüneményt is találunk benne, amiket érdemes tanulmányozni, jelentéktelen porszemmé törpül akkor, ha a mindenség szempontjából tekintjük. Az állócsillagok mindegyike egy-egy Napot jelent, legtöbbször sokkal nagyobbat, mint amilyen a mi Napunk és már ebből láthatjuk, hogy milyen messzire vannak mitőlünk, mikor apró pontocskáknak látszanak csak. Éjszakánként millió meg millió csillag ragyog az égen és a fényük összevéve sem hasonlítható össze a Napunk fényével. S ez érthető is. A csillagok végtelenül távol vannak tőlünk, szinte már a fény sebessége is kicsiny mérték ahoz, hogy a távolságukat megmérjük vele. Már nem órákról, napokról kell beszélnünk, ha azt akarjuk megmondani, hogy a fénysugár mennyi idő alatt ér hozzánk egy-egy csillagtól, hanem évekről és így a csillagok távolságának meghatározásában az egység már a fényév, azaz az a távolság, amelyet a fénysugár egy esztendő lefolyása alatt fut be. A legközelebbi állócsillag négy fényévnyi távolságra van tőlünk, de legtöbbje még sokkal messzebbre, úgy hogy évszázadok kellenek ahhoz, hogy a fény hozzánk érkezzék tőlük. Ha egy csillag mostan kialudnék hirtelen, mi talán csak évszázadok múltán tudnánk meg a katasztrófát... És most már nagyon közel értünk a végtelenhez is. Szálljunk fel egy fénysugárra és induljunk el a mindenségbe. Repüljünk a másodpercenként 300.000 kilométeres sebességgel, repüljünk tíz, száz, ezer évig a csillagok között, egyenes irányban zuhanva az ezer meg