Munkás-Heti-Krónika, 1873 (1. évfolyam, 1–52. sz.)

1873-01-26 / 4. szám

szerint az egész h­írlapgyár, más nevén „Pes­ter Lloyd", tulaj­donképen csak azért áll ton, mert ennek tiszta jövedékével fedezni kell a dunaparton lévő új tőzsde­palota költségeit.­­ A német birodalomban kerék­számban 60,000 népiskola és 6 millió tanu­lóval van. 1000 lakosra 150 tanuló gyermek esik. Braunschweig, Oldenburg és Szászor­szágban túllépetik ezen határt, ott i. i. 1000 lakosra 175 tanuló, Bajorországban 134, Mek­lenburgban 120 esik. Hasonlíttassék össze a népiskolák ezen föntebbi száma lapunk 3-ik számában hozot ellső czikkben elősorolt nép­iskoláink számára,­­ ismét látni fogjuk, hogy mennyire alantabb fokon kell, áll a mi ál­talános műveltségünknek Németországénál. Leedsl-ben lépett össze az angol mun­kásegyesületek évi kongressusa, mely­nek tanácskozásai egész hetet igénybe fognak venni. Majdnem minden nagyobb iparváros és a britt iparszakok majdnem mindegyike kép­viselve vannak ezen kongressuson, még­pedig tárgyaltatni fognak az iparbeli munkások füg­gőben lévő összes érdek kérdései, azon pro­gramja szerint , mely a munkás-egyletek közlönyében a „Beehive"ben már hónapok óta közzé tétetik. (Ilyen kongressus több év­folya­mában tartatott meg.) A kongressus meg­nyitása óta ennek lefolyásáról eddig a követ­kező egyhangúlag elfogadott határozat ismer­jük : „Az angol munkásegyletek kongressusa a börtönökben készült czikkek eladása ellen nyilatkozik ; továbbá nyilatkozik a kongressus a munkások képviseltetése mellett a parla­mentben (országgyűlés) és nemzetközi törvé­nyes és választott bíróságok minél előbbi be­hozatala mellett a népek közötti czivódások elintézésére." Ezen határozat czélozza a bör­tönben készült munka által előidézett verseny megszüntetését. A munkások nyilvános érde­keinek és oltalmának törvényes érvényesítését, végre a népekre oly rettentő következményű tömeges öldöklés, a háború kiirtását.­­ A dél-walesi kőszén- és vasbá­nya-munkások strike-ről, melyről utolsó számunkban azt hoztuk, hogy ott 60,000 mun­kás elhagyta a bányákat, most azon hírt kap­tuk, miszerint már ezeknek nagy része kiván­dorolt, s így szünetelnek Dél-Walesben a kő­szén- és vasbányák; 60,000 munkás, kik közül még mindegyiknek középszámmal négy sze­mély fentartását kell megkeresnie, tehát ösz­szesen 300.000 ember áll kereset nélkül, egye­dül azért, mert egynehány tuc­at nagy tőke­pénzes ember a munkásokat jogos rabjaiknak tekintik, kikkel nem akarnak egy lábon ál­lani! — Ez alkalommal egy említésre méltó jellemző vonás közlünk : „Miután az­­urak" utoljára a fenforgó viszály választott bírósága utjáni kiegyenlitését visszautasították volt, kinyilatkoztatták képmutatással, hogy üzleti könyveik nyitva állanak s a munkások bete­kinthetnek ezekbe , mi által meggyőződnének a munkások, miszerint lehetetlen az üzlet mai állapotánál fogva az eddigi munkabért tovább fizetni.­­ A munkások rá álltak azon ki­kötéssel, miszerint ők nem értvén a könyv­vitelt, szakférfi által vizsgáltatják meg azo­kat , s ha ez is arra a következtetésre jönne, akkor ők (a munkások) készek, a leszállított munkabéren felvenni a munkát. Mi lehetett méltányosabb, mint ez. Hanem alig hallották az „urak," hogy a munkások a könyvek át­vizsgáltatását szakértőnek akarják átadni, hirtelen húzták vissza ajánlatukat, ezzel pedig tanúsították, miszerint arra számítot­tak, hogy az avatatlan munkások tapasztalat­lanságuk miatt, a könyvvitel titkai nem ha­tolhatnának, más szóval, hogy közönséges csa­lást akartak elkövetni! Francziaországban a röviden ez­előtt történt népszámlálás eredményéül a népesség száma öt év óta egy harmad millió­val leszállt — természetesen Elsass és Lothe­ringia bele nem számítva. Ezen eredmény magától érthetően a szent háborúnak és a comune-mészárlásoknak köszönhető. Ezen szá­mok jelentőségére csak akkor vétetik a kellő világosság, ha megfontoljuk, hogy a népesség szabályszerű viszonyok közt, ezen öt év alatt fél millióval szaporodott volna. Ezen fél mil­lió összegelve ama harmadmillióval adja a teljes szaporodási összeget. V e r s a i 11 e­s­ből hozza a távsürgönyt ama rémítő hírt, hogy f. hó 22-én ismét vé­geztetett ki három munkás, mert, a­mint mondják, a „párisi coriune" alatt véghez vitt ölés és gyujtogatásban marasztaltattak el. Csak kevesen nézték a jelenetet, daczára a versaillesi káposztajunkerek (nemesfi) ama törekedésének, miszerint „visszariasztó példa gyanánt" legyen a többi munkásoknak s azt eszközölje, hogy a többi munkásokat tartóz­tassák vissza a nagy egyenjogúsításra törekvő gondolataiktól. Körülbelül tíz más elítélt mun­kásnak halálos ítélete börtönbüntetés- és számkivitelre (deportatio) változtatott. Ebből kitetszik, hogy a versaillesi káposztajunke­reknek még mindig sok az ember Franczia­országban , márt több déli francziaországi vá­rosban az „Internationalé­k" (nemzetköziek) összeesküvéseit költötték ki, minek alapján tömeges elfogatásokat hajtottak végre azon czélból, nehogy szenvedjenek hiányt a szépen virágzó számkivitelekben. A párisi munkások küldöttségileg­­ vettek volna részt, némely lap állítása szerint,­ a nagypolgárságtól, az elkövetett népleölései­ért társadalom megm­entőjének czímzett Na­póleon temetkezésén. Mire a Londonban lakó franczia munkások a következő tiltakozást tették közzé az angol lapokban : „Mi Londonban lakó franczia munkások til­takozunk azon munkás-komédia ellen, mely Chislehurstban január 15-én Napoleon ex­császár temetése napján játszatott, s melyen bizonyos párisi munkások blouseba öltözötten jelentek meg, mi azon vélelemre indíthatta az angolokat, hogy a blouse a franczia munkások egyenruhája, pedig ez öltöny csak munkakötő, melyet letesz mindenki, mihelyt valamely czeremónián megjelenik. Mi tehát tiltakozunk e nyilvános blouse ellen, mely a császárság fogdmegeit, rendőreit rejtette. A párisi mun­kás sohasem bujt blouseba, hogy a császárt éltesse, és nem jött Chisl­hurstba, hogy ki­sérje a sedani ember koporsóját, ki öt milliárd adójába, ezenkivül Elsass és Lotharingiába került. London, 1873. jan. 17. Aláírva a lon­doni franczia munkás-egyletek küldöttei által. Munkavásár. rt A munkavásár helyzete, valamint a munkabér-mozgalom a kínálat és kereslet ál­tal szabályoztatik. N­a sok a legyőzendő munka, akkor fokozottabb kereslet munkaerő után be-­ következik, s evvel jár az alkalom a munka­bér felemelésére. Ha pedig az üzlet megaka­dása beáll, korlátolva van a hitel, ugy hogy a munka kevesebb munkaerővel legyőzhető, ek­kor bocsáttatnak el a nélkülözhető munka­erők, vagy ha maradnak is, de csekélyebb bér és hosszabbra kiterjesztett munkaidő mellett. A munkaadók kiaknázzák ezen időt leg­na­p ­ TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.) Ugyanekkor hallottam jönni-menni há­zunkban, és biborszinü fény tükröződött visz­sza ablakom üvegtábláin. Képzelhetni mint döbbentem m­eg. Hallgatództam, azután csendesen felkel­tem, s egy ablakot kinyitottam. — Az egész utcza tele volt emberekkel, s nem csak az, — hanem a kis kertek és a környékbeli utczács­kák is tele voltak emberekkel. — Csupa nagy legények voltak, fejükön fölhajtott karimájú , kalappal, vörös hajtókás, hosszú kék ruhába­­ öltözve, — fehérrel áttört széles kardszijjal — s nem­ is szólok kardjaikról, és töltéstar­tóikról, melyek oldalaikon lógtak, — és me­lyeket én először láttam, hanem csak a czopfot emlitem, mely hátukra lecsüngött. Puskáikat csomóba tették csürünk elé. Ezek közül két őr sétált, mások bementek a házakba, mintha csak otthon lettek volna. Az istálló szegletében két ló kapált büsz­kén. Odább a Lepel mészárszéke előtt, a tér­nek másik oldalán a falon levő horgokon, hol a borjukat szokták megnyúzni, egy egész ökör­­ volt felakasztva. Feje és a háta földig ért, s nagy tűz fénye világitó meg. Egyike ezen embereknek feltűrt ingujjal inas karjaival lehúza az ökör bőrét; egészen ketté hasitá­k a kékes belső részek, a vérrel vegyített sárba folytak. Ez ember alakja, csu­pasz nyaka és tarkójával borzasztó volt. Mindjárt megértettem, hogy a republi­kánusok meglepték a falut és egészen felöl­tözködve segítségül hívtam József császárt, kiről Richter Károly úr annyit beszélt. A francziák első álmunk alatt érkeztek meg, és legalább két óra óta voltak itt, mert mikor arra gondoltam, hogy leszálljak, hár­mat láttam közülök ingujjban, mind a mészá­rosok, a­kik kiszedték a kenyeret a sütőke­menczénkből. Megkímélték Lizit a fáradság­tól, hogy süssön, mint a másik megkímélte Sepelt, hogy öljön. Ezek az emberek mindent tudtak csinálni, semmi se hozta őket zavarba. Lizi egy szögletben ülve, kezeit térdein összetéve, elég jámbor arczczal nézte őket; első ijedtsége már elmúlt. Engem meglátva, a lépcső kanyarulatán a magasban kiáltá : — Friczi, szállj le . . . nem fognak bán­tani ! Erre lementem és ezen emberek munká­jukat tovább folytatták, engem számba sem véve. A fedett folyosó ajtaja balra nyitva volt, és a gyümölcsösben láttam két más re­publikánust, kik már munkában voltak s ke­verték a tésztát, a második vagy harmadik sütéshez. Végre jobbra, a félig nyilt ajtóval szem­ben Jakab bácsit az asztal mellett széken lát­tam ülni, a­míg egy izmos ember, vörös sza­kállal, rövid és kerek orral, kinyúló szemöl­dökkel, a fejtől kiálló fülekkel, kenderszinti karomnyi vastagságú, s a két válla közt le­függő bozontos ezoftál, a karszékbe helyezke­dett és jó étvágygyal vagdalgatott a mi só­darainkból. Nem lehetett mást látni, csak fel-és lejáró ökleit, egyikben a villa, a másikban a kés, s arczát mozogni. Időről időre felvette a poharat, felemelé a könyökét, egy jó kor­tyot húzott s tovább folytatta munkáját. Vállrojtjai ónszinüek voltak, nagy kard­ján bőr hüvely volt, melynek markolata kö­nyökéig ért és csizmái annyira sárosak, hogy csak a sárga agyagot lehetett látni, mely szá­radni kezdett. A pohárszékre tett kalapjáról veres tollrózsa csüngött le, mely a léghuzam­ban mozgott, mert a hideg daczára, az abla­kok nyitva maradtak. Egy fegyveres őr járt az ablak mellett, időről időre még­ megállt, hogy rövid pillantást vessen az asztalra. A még mindig vagdosó nagy barkójú em­ber nyers hangon így szól a nagybátyámhoz.

Next