Munkás-Heti-Krónika, 1874 (2. évfolyam, 1–52. sz.)

1874-01-11 / 2. szám

egy országból a másikba, a­mint ez talán nek­i h­ány hónap alatt ezelőtt lehetséges lett volna. Ezer és ezer gőzhajó élénkítik, m­ost a világ­­ minden folyóját és tengerét, lehetségessé tevén minden áruczikk kicserélését az éjszaki sarktól a déli sarkig. Sőt még több: a­ távírda kiter­jeszti hajóját az egész világra, összeköti a vi­lágrészeket, melyeket a temérdek tengerek egy­mástól választanak, s közvetíti az emberek eszmecseréit, legyenek ezek bár­mily távolak egymástól. De nem csak hasznosat, hanem sok szépet is látunk napról napra keletkezni. A paloták egész útjaik emelkednek a nagyobb vá­rosokban ; pompás színházak és hangverseny­termek emeltetnek, museumok, könyvtárak, és hasonló intézetek teremtetnek nagyobb szám­mal és gazdagíttatnak a művészet és tudomány újabb kincseivel. S ki létesíti és létesíti mind az­okat­? Senki más mint a munkás. Csak a szellemi és phisikai munka össz­hangz­ó összeköttetése volt képes az idők folya­mában mindég tökéletesebbet létre­hozni, s lesz képes a jövőben még nagyobbszerűt elővará­zsolni, mint a­mit a jel­­ mutathat fel. S ezen munkások, kik fáradhatatlan összhangzásuk és fáradságuk által minden természeti erőket az emberiségnek hasznosabbá tenni törekednek s kik folytonos kutatásaik által, nemkülönben hangya szorgalmuk által mindennemű hasznos tárgyakat készítenek, melyek a világ kereske­dést lehetségessé teszik, melyek kincseket gyűj­tenek és gazdagságokat számíthatlan mennyi­ségben napfényre hoznak, azon munkások, me­lyek annyi munka­képességet tanúsítanak, él­vezik-e ők azt is, a­mit teremtettek ? Ok mily pompás volna akkor a világ, ha ezen kérdésre egy egyszerű „igennel" lehetne felelni. Ily felelet azonban csak arra engedne kö­vetkeztetni, hogy rendes állapotok léteznek, hogy igazság létezik a földön, és az emberek általános jó­létnek örvendenek, hogy minden testi és szellemi szükségleteiket kellőleg kielé­gíthetik, hogy senki sem­ éhezik, szóval, hogy a társadalom egészséges. Mert ki akarná tagadni, hogy mindenkiről kellőleg gondoskodva volna, ha a termelés mai segédeszközei mellett, min­denki dolgozna, és ezen közös munka keresete, mindegyik közt feloszlatnék ? Csak egy elme zavart ember, vagy közismeretes hazug, állít­hatna mást. Sajnos oly szív élesztő igennel nem lehet a jelen kérdésre felelni. Mintegy ijesztő rém előtt állunk ezen kérdés előtt, és érzékeink majd­nem eltűnnek, ha felelni akarunk rá. Egy bor­zasztó tátongó mélység nyílik előttünk, s alig merülik szemeinknek hinni, ha azokat rá me­resztjük, s oly dolgokat látunk, a mint azokat kegyetlenebbül alig képzelhetjük. — Sok milli­­om­ot látunk szünet nélkül dolgozni, és minden, a­mit gyártanak, nem tulajdonuk, nem érté­kesíthetik általuk, másokké, kik a termelő mű­veletben alig, vagy csak igen csekély részt vet­tek, s kik a munkásoknak teremtő működéseik jövedelméből csak annyit juttatnak, a­mennyi absolut szükséges, hogy ezek életben tartassa­nak, s pillanatnyi éh­haláltól megmentessenek. Ha szorosan utána nézünk, azt vesszük észre, h­ogy jelenleg az emberek nagy mennyisége sza­kadatlanul dolgozik és éhezik és hogy a kisebb­ség nem dolgozik, hanem dorbézol és pazarol. E közt van egy emberosztály, mely jól érzi ma­gát, és melyek utódaik egyik része lassan-las­san a semmittevő kisebbséghez, másik része pe­dig a munkálkodó többséghez csatlakozik. Ezek azok, melyek a fennt­említett kizsákmányoló műtétet vezetik, előmozdítják, és oltalmazzák. A középkori rablólovagok, ritkán raboltak sze­mélyesen, ezzel csak azok foglalkoztak, kik ez üzletet kicsinyben űzték, ezen hősök legtöbbjei és legveszedelmesebbjei pedig zsoldosokat tar­tottak, kik részint a tolvaj tetteket gyakorolták, részint pedig arról gondoskodtak, hogy a zsák­mány biztonságba hozattassék és őriztessék; ez utóbbi azért volt szükséges, mivel ezen hódítók, mihelyt arra kedvező alkalom nyilt, egymást meglopták. A jelenkor ezen középszemélyei azon feladattal bírnak, hogy a népet elbutítsák, hogy észre ne vegye, miszerint csak fejős tehénként használtatik, más­részt pedig arról gondoskod­nak, hogy a férfiak, nők, és gyermekek munka­ereje gyökeresen kizsákmányoltassék, nem tö­rődve azon veszélylyel, hogy ezeren és még ezeren folytonos siülődésnek és korai halálnak elébe vezettetnek, mások pedig még arról gon­doskodnak, hogy a munkásnéptől oly módon ki­csikart kincsek, az ezeket élvező naplopók ré­szére biztosíttassák. E szerint a­mint ezek a képzelt félmunkások, ha így szabad őket ne­vezni, köteleségük teljesítésénél többé kevésbbé magukat kitüntetik, gazdagabban vagy cseké­lyebben fizettetnek, ettől függ ismét, a­mint ily egyének előbb vagy utóbb, vagy maguk nyitnak intézetet, vagy ilyenben részt vehetnek, mely által a tömeg kizsákmányolása űzethetik, s vár­jon értük hosziglan­ kizsákmányolók maradhat­nak-e vagy pedig állásuktól elbocsátva kényte­lenek magukat is kizsákmányoltatok Akár hogy legyen, annyi bizonyos, hogy ezen egész ember osztály, különféle játszó módjaiban, a legc­su­fabb szerepet játsza, mert nálunk nélkül nem létezhetnék a naplopóság. Kiki a­ki talán gondolja, hogy igen homá­lyosan látunk, igen felületes megvizsgálás mel­lett is könnyen meggyőződhetik állításunk igaz­ságáról, ez fog, és kell is hogy ezen következ­tetésünkhöz jöjjön. Egy része a népnek minden munkát végez, e mellett keserű szükségben él, s alig képes legégetőbb szükségét kielégíteni, a másik része nem dolgozik semmit, szaporítja naponta kincseit. Semmiből nem lesz semmi sem. Minden érték csak a munka által keletkezik, ennélfogva bizonyos, hogy a munka által kelet­kezett kincsek, csak a henyélőre esnek. Ez a mai társadalmi rendünk. A mi világunk a vilá­gok legjobbika! Ha valaki a középkori rabló lovagnak azt mondá, hogy rablásai által a leg­aljasabb bűntényt elköveti, kardját fogta, tanít­ván az ököljog kezelése által a moralistát, hogy tévedésben van. Ha ma, egy gazdag naplopó­nak azt mondják, hogy tolvaj, becstelenítési pert indít az illető ellen, és a törvényszékek kedve­zőleg ítélnek panaszos részére, daczára annak, hogy alperes könnyen bizonyíthatja, miszerint felperes sohasem dolgozik, és évenként még­is annyi és annyi ezer forintot zsebre dug, mi csak nem volna lehetséges, ha ezen értékek munka által nem hozattak volna létre. De a törvény­székek még­is igazságosan ítéltek, és felperes tudja is, hogy az alperes pervesztes lesz, mert senki sem bizonyíthat neki lopást, mert a meg­gazdagodása módját és nemét, nem szokás tol­vajlásnak nevezni. A rabló lovag a rablás pri­vilégiumát vette maga részére igénybe az ököljog által, a mai idő gazdag naplopója pedig a kizsákmányolás szabadalmát veszi maga ré­szére igénybe, hivatkozva a t okozásra, az álla­dalmi és társadalmi intézményekre, és tettleg meg is engedtetik nekik ezek által, mások ki­zsákmányolása. Azonban mit mond a tételes igazság (jog) mindezekhez ? Azt mondja, hogy ezen állapotok vele egyenes ellenmondásban vannak. A­mi pedig az igazsággal egyenes ellen­tétben áll, nincsen jogosítva erkölcsi létre, szükséges tehát, hogy eltűnjék, mihelyt a tár­sadalom ezt többé nem tűri; ny­ers erőszak, mit sem tarthat állandóan. Örüljünk tehát, hogy nem csak egyesek vannak, hanem egész sere­gek a művelt államokban, kik szózatukat nap­ról napra a modern barbaristmus és tőkezsar­nokság ellen emelik, s kik azt kívánják, hogy oly állapot teremtessék, mely az emberi méltó­ságnak megfelel. Társadalmi s gazdászati szemlédt­ ­nság A dán király teljesen megkegyelmezet­t Hansen nevű socialista szerkesztőnek, kit­űn az a király személyének megsértése miatt, a legfőbb,a(tsz ítélőszék 8 havi fogságra itélt. „Dől 1 P á r is. Az inség naponta szaporodik Parisék­risban, és a kisiparok, melyek a karácsonyi tin- ^ nepek és az u­j év által emelkednek, nem birnalsta^: e bajon segíteni. A lopások szaporodnak Párisivete minden külvárosában, s pusztán csak a szüksé^n^ vezeti a népet arra, a mint ez a rendőri jelenté-­­ sekből látható. A varrónők különös szükségben osztvi vannak, mert a nagy divat, és női ruha üzletekoránt kisebbítették megrendeléseiket. Azon munkás-s nők, kik kenyerüket még­is becsületes útdldalra­­ akarják keresni, kizsákmányoltatnak a kivite kötti divatáruk vállalkozók által. E vállalkozók való­j­­­sággal nevetséges csekély munkabért igérnek.p h Például egy kis posztó köpeny varrásáért fizet­nek 40 cts. s egy szorgalmas varrónő legfeljebb 3mat készíthet 2 nap alatt; ez keres tehát 60 siasa­lére cts. naponta, s legkevesebb kell neki 2 frankvárot (80 kr. o. é) naponta, hogy Parisban megélnis ki­hessen. Más munkásnők bőr pénztárczákat vár­nak, egy fáradságos kereset, melylyel a leg­­nak ügyesebb 70 et-. s kevésbbé ügyesek 40—50 ezerr d­s. kereshetnek. Egy színházigazgató egy tün-'vése dér darab kiállítására szini ruhát (costumes) —— akarván készíttetni, darabjáért 3 frankot igért, de ily ruhát csak 4 nap alatt lehet készíteni, s mégis annyi varrónő jelentkezett, hogy még csak a harmadrésznek sem jutott már munka is . A vidéken sem néz ki jobban, a Lyoni, a Rouenil­liz8, Lilléi, Roubaixi és más iparvárosok hírlapjai­­i­s jelentenek minden nap a végképenn, vagy csak azán részbeni beszüntetését, amaz vagy emez ipar­­nag ágnak. Az egyesült államokban ez előtt oly tyl nagyban történt kivitel, majd nem egészen sem­­áim mis, és a belföldi elhasználás csökken. Kisebb or helységekben már lázadások is voltak a temér­­v­­ek drágaság miatt, s még csak a tél kezdetén pnin vagyunk. N­a a kereskedés nemsokára ismét vi­­fs­­ágzásnak indulni nem fog, akkor az inség oly r­es magasságot érend majd a nagyobb városokban, i­vze a mint azt sem az 1870—71 háború alatt, semjan pedig a császárság legrosszabb idejében is­merték. m­ap A. Z. Newyork. A munkásnép, a külön­féle külvárosokban (Wards) tartott munkás­gyülekezetekben a jelenleg uralkodó nagy mun­kátlanság s ennek folytán a munkásosztálynál levő nagy inség tekintetbe vételével, következő határozatot hozott : 1. Tekintetbe véve, hogy a munkásosztály-­­k­nál nagy munkátlanság létezik, és télen át a­­ nyomor és inség még jobban fokozódik ! Hogy az úgynevezett jó időben a bérmun­kás, igen keveset, vagy semmit sem képes magának a rosz időkre takarítani , és hogy nin­csen hatalmában, a túltermelést és az általános üzleti rendetlenséget megelőzni, tehát a jelen rész következményeknek nem oka. Hogy a munkásosztály által hozatnak létre, az élet szükségletei, s így tehát bűntény, a munkást ezektől kizárni. Hogy kötelessége és a szervezet társada­lom czélja, a község és államnak , mindenek előtt minden polgárának léte és jólétéért gon­doskodni ; s hogy ez már többször a gazdagok kiváló előnyeire, vasutaik, bankjaik, és egyébb testületeik előmozdítására szolgált. Ezen okoknál fogva határoztatott: 1. A különféle Wards (külvárosok) munká­sai egy szervezetet elkotnak, következő czélok elérésére. a) Foglalkozás minden nyilvános vállalaton a szokásos munkabérért, a nyolczórai munka törvény szerint; b) A szűkölködők számára vagy élelem szerekbeni, vagy pedig pénzelőlegek a községi vagy állampénztárból, s pedig mindég 7 napra

Next