Munkás-Heti-Krónika, 1874 (2. évfolyam, 1–52. sz.)
1874-01-11 / 2. szám
egy országból a másikba, amint ez talán neki hány hónap alatt ezelőtt lehetséges lett volna. Ezer és ezer gőzhajó élénkítik, most a világ minden folyóját és tengerét, lehetségessé tevén minden áruczikk kicserélését az éjszaki sarktól a déli sarkig. Sőt még több: a távírda kiterjeszti hajóját az egész világra, összeköti a világrészeket, melyeket a temérdek tengerek egymástól választanak, s közvetíti az emberek eszmecseréit, legyenek ezek bármily távolak egymástól. De nem csak hasznosat, hanem sok szépet is látunk napról napra keletkezni. A paloták egész útjaik emelkednek a nagyobb városokban ; pompás színházak és hangversenytermek emeltetnek, museumok, könyvtárak, és hasonló intézetek teremtetnek nagyobb számmal és gazdagíttatnak a művészet és tudomány újabb kincseivel. S ki létesíti és létesíti mind azokat? Senki más mint a munkás. Csak a szellemi és phisikai munka összhangzó összeköttetése volt képes az idők folyamában mindég tökéletesebbet létrehozni, s lesz képes a jövőben még nagyobbszerűt elővarázsolni, mint amit a jel mutathat fel. S ezen munkások, kik fáradhatatlan összhangzásuk és fáradságuk által minden természeti erőket az emberiségnek hasznosabbá tenni törekednek s kik folytonos kutatásaik által, nemkülönben hangya szorgalmuk által mindennemű hasznos tárgyakat készítenek, melyek a világ kereskedést lehetségessé teszik, melyek kincseket gyűjtenek és gazdagságokat számíthatlan mennyiségben napfényre hoznak, azon munkások, melyek annyi munkaképességet tanúsítanak, élvezik-e ők azt is, amit teremtettek ? Ok mily pompás volna akkor a világ, ha ezen kérdésre egy egyszerű „igennel" lehetne felelni. Ily felelet azonban csak arra engedne következtetni, hogy rendes állapotok léteznek, hogy igazság létezik a földön, és az emberek általános jólétnek örvendenek, hogy minden testi és szellemi szükségleteiket kellőleg kielégíthetik, hogy senki sem éhezik, szóval, hogy a társadalom egészséges. Mert ki akarná tagadni, hogy mindenkiről kellőleg gondoskodva volna, ha a termelés mai segédeszközei mellett, mindenki dolgozna, és ezen közös munka keresete, mindegyik közt feloszlatnék ? Csak egy elme zavart ember, vagy közismeretes hazug, állíthatna mást. Sajnos oly szív élesztő igennel nem lehet a jelen kérdésre felelni. Mintegy ijesztő rém előtt állunk ezen kérdés előtt, és érzékeink majdnem eltűnnek, ha felelni akarunk rá. Egy borzasztó tátongó mélység nyílik előttünk, s alig merülik szemeinknek hinni, ha azokat rá meresztjük, s oly dolgokat látunk, a mint azokat kegyetlenebbül alig képzelhetjük. — Sok milliomot látunk szünet nélkül dolgozni, és minden, amit gyártanak, nem tulajdonuk, nem értékesíthetik általuk, másokké, kik a termelő műveletben alig, vagy csak igen csekély részt vettek, s kik a munkásoknak teremtő működéseik jövedelméből csak annyit juttatnak, amennyi absolut szükséges, hogy ezek életben tartassanak, s pillanatnyi éhhaláltól megmentessenek. Ha szorosan utána nézünk, azt vesszük észre, hogy jelenleg az emberek nagy mennyisége szakadatlanul dolgozik és éhezik és hogy a kisebbség nem dolgozik, hanem dorbézol és pazarol. E közt van egy emberosztály, mely jól érzi magát, és melyek utódaik egyik része lassan-lassan a semmittevő kisebbséghez, másik része pedig a munkálkodó többséghez csatlakozik. Ezek azok, melyek a fenntemlített kizsákmányoló műtétet vezetik, előmozdítják, és oltalmazzák. A középkori rablólovagok, ritkán raboltak személyesen, ezzel csak azok foglalkoztak, kik ez üzletet kicsinyben űzték, ezen hősök legtöbbjei és legveszedelmesebbjei pedig zsoldosokat tartottak, kik részint a tolvaj tetteket gyakorolták, részint pedig arról gondoskodtak, hogy a zsákmány biztonságba hozattassék és őriztessék; ez utóbbi azért volt szükséges, mivel ezen hódítók, mihelyt arra kedvező alkalom nyilt, egymást meglopták. A jelenkor ezen középszemélyei azon feladattal bírnak, hogy a népet elbutítsák, hogy észre ne vegye, miszerint csak fejős tehénként használtatik, másrészt pedig arról gondoskodnak, hogy a férfiak, nők, és gyermekek munkaereje gyökeresen kizsákmányoltassék, nem törődve azon veszélylyel, hogy ezeren és még ezeren folytonos siülődésnek és korai halálnak elébe vezettetnek, mások pedig még arról gondoskodnak, hogy a munkásnéptől oly módon kicsikart kincsek, az ezeket élvező naplopók részére biztosíttassák. E szerint amint ezek a képzelt félmunkások, ha így szabad őket nevezni, köteleségük teljesítésénél többé kevésbbé magukat kitüntetik, gazdagabban vagy csekélyebben fizettetnek, ettől függ ismét, amint ily egyének előbb vagy utóbb, vagy maguk nyitnak intézetet, vagy ilyenben részt vehetnek, mely által a tömeg kizsákmányolása űzethetik, s várjon értük hosziglan kizsákmányolók maradhatnak-e vagy pedig állásuktól elbocsátva kénytelenek magukat is kizsákmányoltatok Akár hogy legyen, annyi bizonyos, hogy ezen egész ember osztály, különféle játszó módjaiban, a legcsufabb szerepet játsza, mert nálunk nélkül nem létezhetnék a naplopóság. Kiki aki talán gondolja, hogy igen homályosan látunk, igen felületes megvizsgálás mellett is könnyen meggyőződhetik állításunk igazságáról, ez fog, és kell is hogy ezen következtetésünkhöz jöjjön. Egy része a népnek minden munkát végez, e mellett keserű szükségben él, s alig képes legégetőbb szükségét kielégíteni, a másik része nem dolgozik semmit, szaporítja naponta kincseit. Semmiből nem lesz semmi sem. Minden érték csak a munka által keletkezik, ennélfogva bizonyos, hogy a munka által keletkezett kincsek, csak a henyélőre esnek. Ez a mai társadalmi rendünk. A mi világunk a világok legjobbika! Ha valaki a középkori rabló lovagnak azt mondá, hogy rablásai által a legaljasabb bűntényt elköveti, kardját fogta, tanítván az ököljog kezelése által a moralistát, hogy tévedésben van. Ha ma, egy gazdag naplopónak azt mondják, hogy tolvaj, becstelenítési pert indít az illető ellen, és a törvényszékek kedvezőleg ítélnek panaszos részére, daczára annak, hogy alperes könnyen bizonyíthatja, miszerint felperes sohasem dolgozik, és évenként mégis annyi és annyi ezer forintot zsebre dug, mi csak nem volna lehetséges, ha ezen értékek munka által nem hozattak volna létre. De a törvényszékek mégis igazságosan ítéltek, és felperes tudja is, hogy az alperes pervesztes lesz, mert senki sem bizonyíthat neki lopást, mert a meggazdagodása módját és nemét, nem szokás tolvajlásnak nevezni. A rabló lovag a rablás privilégiumát vette maga részére igénybe az ököljog által, a mai idő gazdag naplopója pedig a kizsákmányolás szabadalmát veszi maga részére igénybe, hivatkozva a t okozásra, az álladalmi és társadalmi intézményekre, és tettleg meg is engedtetik nekik ezek által, mások kizsákmányolása. Azonban mit mond a tételes igazság (jog) mindezekhez ? Azt mondja, hogy ezen állapotok vele egyenes ellenmondásban vannak. Ami pedig az igazsággal egyenes ellentétben áll, nincsen jogosítva erkölcsi létre, szükséges tehát, hogy eltűnjék, mihelyt a társadalom ezt többé nem tűri; nyers erőszak, mit sem tarthat állandóan. Örüljünk tehát, hogy nem csak egyesek vannak, hanem egész seregek a művelt államokban, kik szózatukat napról napra a modern barbaristmus és tőkezsarnokság ellen emelik, s kik azt kívánják, hogy oly állapot teremtessék, mely az emberi méltóságnak megfelel. Társadalmi s gazdászati szemlédt nság A dán király teljesen megkegyelmezett Hansen nevű socialista szerkesztőnek, kitűn az a király személyének megsértése miatt, a legfőbb,a(tsz ítélőszék 8 havi fogságra itélt. „Dől 1 P á r is. Az inség naponta szaporodik Parisékrisban, és a kisiparok, melyek a karácsonyi tin- ^ nepek és az uj év által emelkednek, nem birnalsta^: e bajon segíteni. A lopások szaporodnak Párisivete minden külvárosában, s pusztán csak a szüksé^n^ vezeti a népet arra, a mint ez a rendőri jelenté- sekből látható. A varrónők különös szükségben osztvi vannak, mert a nagy divat, és női ruha üzletekoránt kisebbítették megrendeléseiket. Azon munkás-s nők, kik kenyerüket mégis becsületes útdldalra akarják keresni, kizsákmányoltatnak a kivite kötti divatáruk vállalkozók által. E vállalkozók valójsággal nevetséges csekély munkabért igérnek.p h Például egy kis posztó köpeny varrásáért fizetnek 40 cts. s egy szorgalmas varrónő legfeljebb 3mat készíthet 2 nap alatt; ez keres tehát 60 siasalére cts. naponta, s legkevesebb kell neki 2 frankvárot (80 kr. o. é) naponta, hogy Parisban megélnis kihessen. Más munkásnők bőr pénztárczákat várnak, egy fáradságos kereset, melylyel a legnak ügyesebb 70 et-. s kevésbbé ügyesek 40—50 ezerr ds. kereshetnek. Egy színházigazgató egy tün-'vése dér darab kiállítására szini ruhát (costumes) —— akarván készíttetni, darabjáért 3 frankot igért, de ily ruhát csak 4 nap alatt lehet készíteni, s mégis annyi varrónő jelentkezett, hogy még csak a harmadrésznek sem jutott már munka is . A vidéken sem néz ki jobban, a Lyoni, a Rouenilliz8, Lilléi, Roubaixi és más iparvárosok hírlapjaiis jelentenek minden nap a végképenn, vagy csak azán részbeni beszüntetését, amaz vagy emez iparnag ágnak. Az egyesült államokban ez előtt oly tyl nagyban történt kivitel, majd nem egészen semáim mis, és a belföldi elhasználás csökken. Kisebb or helységekben már lázadások is voltak a temérvek drágaság miatt, s még csak a tél kezdetén pnin vagyunk. Na a kereskedés nemsokára ismét vifságzásnak indulni nem fog, akkor az inség oly res magasságot érend majd a nagyobb városokban, ivze a mint azt sem az 1870—71 háború alatt, semjan pedig a császárság legrosszabb idejében ismerték. map A. Z. Newyork. A munkásnép, a különféle külvárosokban (Wards) tartott munkásgyülekezetekben a jelenleg uralkodó nagy munkátlanság s ennek folytán a munkásosztálynál levő nagy inség tekintetbe vételével, következő határozatot hozott : 1. Tekintetbe véve, hogy a munkásosztály-knál nagy munkátlanság létezik, és télen át a nyomor és inség még jobban fokozódik ! Hogy az úgynevezett jó időben a bérmunkás, igen keveset, vagy semmit sem képes magának a rosz időkre takarítani , és hogy nincsen hatalmában, a túltermelést és az általános üzleti rendetlenséget megelőzni, tehát a jelen rész következményeknek nem oka. Hogy a munkásosztály által hozatnak létre, az élet szükségletei, s így tehát bűntény, a munkást ezektől kizárni. Hogy kötelessége és a szervezet társadalom czélja, a község és államnak , mindenek előtt minden polgárának léte és jólétéért gondoskodni ; s hogy ez már többször a gazdagok kiváló előnyeire, vasutaik, bankjaik, és egyébb testületeik előmozdítására szolgált. Ezen okoknál fogva határoztatott: 1. A különféle Wards (külvárosok) munkásai egy szervezetet elkotnak, következő czélok elérésére. a) Foglalkozás minden nyilvános vállalaton a szokásos munkabérért, a nyolczórai munka törvény szerint; b) A szűkölködők számára vagy élelem szerekbeni, vagy pedig pénzelőlegek a községi vagy állampénztárból, s pedig mindég 7 napra