Munkás-Heti-Krónika, 1875 (3. évfolyam, 1–52. sz.)
1875-09-12 / 37. szám
— A „rabók hazája" már csak mégis kelet felé keresendő, mint a nyugatiak állítják, pedig Nagy-Kikinda korán sincs Ázsiában. E derék városban pedig a kerületi közgyűlés alkalmával a kerületi főkapitányt arról interpellálták: Vájjon van-e tudomása arról, hogy a kerületi alkapitány Bíbics Döme, jelenlegi országos képviselő két hintót kirabolt , mire a főkapitány szíves volt nyíltan meggyónni, hogy: ha mindazok után fürkészni akarnánk, kik lopásokat vittek véghez, akkor sokakra akadnánk kik hasonlót tettek. Valóban fölösleges, hogy még a szoczialisták is élénkebben és igazabban ecseteljék a közviszonyokat, mint tették ezt egy kerületi főkapitány úr hivatalos ajkai! .... . Hogy nálunk a kiváltságolt iparos osztály vajmi keveset törődik a törvényekkel és hogy a kormány közegei szintén nem sokat bajlódnak a törvények kerösztülvitelével, arról tanúskodik azon tény, mely szerint nem csak a fővárosban, de leginkább a vidéken a fenállott, de az ipartörvény értelmében ipartársulatokká átalakítandó mesterszéhek még mindeddig nem szüntették be működésüket. Tanúságot tesz erről utólag a nagybecskereki lap, mely következő értesítést vesz: „Három événél több már, hogy az ipartörvény hatályba lépett és tényleg még sincs végrehajtva többek közt az ,ipartársulatokról" szóló fejezete sem. Kíváncsiak vagyunk rá, mi történt menkben és városaiban a céhekkel, melyeknek aö vény életbe léptetésétől fogva 3 hó alatt meg ett szűnniök ? Mi történt acéhek gyanával? Kérdjük ezt annyival inkább, —rt tudtunkkal megyénkben alig keletkezett több irtársulat — egynél ' Mi is nagyon kíváncsiak gyünk az eredményre, mondja az „Alf. Ipari ” kérjük a közgazd. minisztériumot, hogy azon hatóságok ellenében, melyek a miniszteri rendeseket nem veszik figyelembe, a legesélyesebb eljárást kövesse. A fővárosi munkások arisztokratái XIII. (K.) Valamint egyes munkásoknak kötelessége, társaiknak jogait védeni, azokat, ha ellankadtak a maguk érdekébeni küzdelmekben,fölserkenteni és mulasztásaikra őket figyelmeztetni, anélkül hogy ez eljárásban ellenségeskedés kapjon lábra, szintúgy kötelessége ez a munkásérdekek főképviselőinek, a munkáslapoknak, az egyes munkásegyletekkel, ezeknek elöljáróságaival és egyleti közlönyeivel szemben. Ha tehát a fenti czímen eddig közlött két czikkünkre vonatkozólag a budapesti nyomdászok közlönye, a „Typographia," czélirányosnak és elégnek véli, egy szerkesztőségi jegyzetben a hozzá intézett kérdésekre : vájjon miért nem felel érdemlegesen a „M.-H.Krónika" nyomdászügyi czikkeire, — azt válaszolni, hogy „részéről lehetlen, e czikkek ellen vitába bocsátkozni, mivel az ő czélja csak abban áll, igazolatlan megtámadásokat visszautasítani" — akkor valóban meglepő és megfoghatatlan ferde felfogás uraloghat a „Typ." szerkesztőségében azon feladatról, melyet az egyetemes munkásérdekeket képviselő munkásközlönyöknek az egyleti szaklapok irányában teljesíteni kell, és szem elől téveszti a kezdő sorainkban taglalt egymásérti szavatosság elvét. Első megjegyzésünk az, hogy „polémiáról" (vita) köztünk szó sem lehet oly értelemben, mint ezt közönségesen veszik. Mi kötelességünknek véltük, feltárni azon érdekeket, melyek a nyomdász-munkások úgy egyleti mint magánviszonyai körül az illetékes egyletek és szaklapja részéről kellően nem óvattak. És nézetünk szerint illő volt volna, hogy a nyomdászsegédek hivatalos közlönye kimerítő felvilágosítást adott volna azon okokról, melyek úgy az önképző mint a segélyző egyletet megakadályozták, mindazt megtenni vagy azt csak meg is kísérteni, mit az egyleti tagok jogosan és az egylet létéből folyólag követelhettek, hogy t. i. érdekükben megtétessék — nem csak anyagi és szellemi, de közművelődési és különösen közegészségi szempontból. Fölszólalásunkra azonban, melynek nem egy vagy két tagnak panaszai szolgálnak alapul, az egylet megelégszik azt válaszolni, hogy „vitába nem bocsátkozik, hanem csak visszautasítja az igazolatlan (?) megtámadásokat." Minő szabadkozás ez ? Vitázás-e czélunk, vagy a munkások érdekeinek közös fejlesztése? Igazolatlanok-e azon tények, melyeket második czikkünkben felhoztunk? Aligha! — Teljes tisztelettel vagyunk a két egylet vezérférfiai valamint a „Typogr." szerkesztői irányában — de személyes kérdésekről itt szó sem lehet. Ha az egyletek meg nem feleltek a jogosan támasztható várakozásoknak, akkor a kötelességük elhanyagolásának vádja nem egyedül az egyleti igazgatóságot, hanem egyaránt a választmányt valamint az egyes tagokat is terheli. Közöltük már egyik utóbbi számunkban a „Typogr." válaszának zömét, mely a fővárosi nyomdászoknak az egyetemes munkásmozgalomhoz való viszonyát megvilágítja, s mondhatjuk, hogy abban, mit felhozott, egyetértünk vele. De a dolog velejéről, mindkét egyletnek nem viselt dolgainak okadatolásáról egy árva szót sem olvastunk a „Typ." eziránti czikkében. Avagy azt gondolja, a „Typ." czikkírója. sailli hadseregből s néhány alsóbb rendű rend, őri ágenst. Mit is törődött Thiers úr ezen emberek életével ? És miben akadályoztatta volna Thierst az ezeknek halála miatti aggodalma? Minél többeket agyonlövetett volna közülök a községkormány, annál dühösebbek lettek volna azon százezrek, kik Párist körültáborolták, annál ingerültebbek és készebbek lettek volna bárminő gonosztettnek elkövetésére mihelyt uraivá lettek volna Parisnak. Thiers és bűntársai, a bonapartisztikus tisztek, a megtorlásoknak ezen módjától oly kevéssé rettegtek, hogy, mivel a községkormány nem alkalmazta, azt hitették el katonáikkal, hogy mi nagy mérvben alkalmazzuk ,— sőt még minden lehető módon ki is czifrázták a dolgot. Ezt a tényt megtudtam valamelyik sebészünktől, ki erélye és bátorsága által magát a Vanves nevű erődben kitüntette. Egy megsebesült sorkatona a táborba hozatott, szerencsétlen sem enni, sem inni, sem magát bekötöztetni nem akarta. Azzal ámították volt, hogy a szövetségesek a foglyokat megmérgezik. Bármennyire is rábeszélték , minden élelmiszert visszautasított. Hogy az éhenhalástól megakadályozzák, a sebésznek tápszereket hozatnia s abból előbb magának ennie kellett. Nem, néhány száz, néhány ezer rendőri ágens és zsandárnák kivégeztetése Thiersnek nem szolgálhatott akadályul, egy Gallifer vagy egy Vincy alávaló dühöngéseinek nem vethetett czélt. Sőt beleillett számításukba. (Folyt. köv.) Jegyzetek: (') A rendelet igy hangzik : „A párisi községkormány tekintve, hogy a versailli kormány az emberiség és a háború törvényeit lábbal tiporja és számtalan oly borzalmaknak tolta, melyekkel a franczia földre betolakodottak sem fertőztették meg magukat; tekintve, hogy a párisi községkormány képviselőinek szent kötelessége, a két millió lakosságnak életét és becsületét megvédeni, kiknek kezébe van letéve a sorsuk feletti őrködés; és tekintve, hogy intézkedéseket, ha kell, rögtön foganatba venni szükséges ; tekintve, hogy politikai férfiak és a fővárosi tanács tagjai kötelesek, a közjót a közszabadsággal egyesíteniök — határozza, hogy : 1) minden a versailli kormánynyal való szövetkezése miatt beperelt egyén ellen rögtön kiadatik az elfogatási parancs és az illető vádlott felzáratik; 2) huszonnégy óra lefolyta alatt egy vádlóbizottság fog kineveztetni, hogy a hozzá intézett bűnügyek felett határozzon; 3) a bizottság negyvennyolc óra elmúltával határozatot fog hozni; 4) minden a vádlóbizottság ítéletében elmarasztott egyén túsza (kezese) lesz Páris népének ; 5) a párisi községkormány hadifoglyának vagy pártemberének kivégeztetését a 4) alatt megemlített kezesek háromannyijának elitélése követi; 6) minden hadifogoly a vádló-bizottság elé állíttatik, mely szabaddá bocsáttatása vagy elitélése fölött itél, 1871-ik ápril 7-én. A párisi községkormány." (") Csakugyan nem lehet tagadni, hogy e rendelet minden hadviselési szokások szerint, melyek léteznek, mióta az emberek egymást agyonütik, jogosult volt. Az afrikai háborúban a franczia hadsereg mindig túszokat tartott meg, kik halálnak lettek szánva mindazon esetben, ha a meghódított törzsek újból kísérlettek fellázadni, hogy ha kötelezettségeiknek meg nem feleltek. Azt hihettük, hogy ezen barbár szokások Európában eltörölve vannak kétség kívül, de Versailles miért hozta be ismét e kegyetlenséget ? Hiszen lázadók!s azt mondták. Polgárháborúban kinek van joga, a győzelem előtt megítélni azt, vajjon melyik oldalon voltak a lázadók, holott csak a győzelem maga döntheti el az ügy jogosultságát ? Ha mi maradunk vala győzteseknek, akkor a lázadók még a történelem színe e 1 ó11 is Versailles-ban találtattak volna, nem pedig Párisban. Igenis, mi lázadók voltunk Versailles ellen, de Versailles fellázadt volt a nép elen. Ha a bítorlott „törvényes jog" az ő részükön volt, akkor az örök igazság a mi részünkön volt a szerző. * (3) Ezekre még vissza fogok térni és be fogom bizonyítani, hogy valóságos túszok (hadi kezesek) egyáltalában nem voltak. a szerző.