Munkás-Heti-Krónika, 1875 (3. évfolyam, 1–52. sz.)
1875-02-14 / 7. szám
sógorával oda sietett a rendet helyreállítani, a pandúrkáplár »szuronyt föl! vezényelt; a nagy zavarban a korcsmáros jelentékeny sérülést kapott homlokán; a korcsmáros sógora, ki a pandúrokat a teremből ki akarta szorítani, menten keresztül szúratott volna, ha egy zenész ép azon pillanatban vissza nem rántja a hajdú kezét midőn az szuronyát nekiszegezte. A jelenvolt katonák gyorsan fegyvert fogtak, de szerencsére a bőslelkű pandúrok megugrottak, miáltal egy nagyobb szerencsétlenségnek vézetett eleje. Németországban — mint a „ F. Socialdemokrat" ija — a munkaválság mindig nagyobb alakot ölt magára : az ország minden részéből jönnek tudósítások, a munkások elbocsátása és a munkabérek leszorításáról. S így látjuk, hogy a jelenlegi tőke messze kihat az egyetemleges mértéken és mindig nagyobb nyomást okoz a munkaerőn. És még mindig nem átallanak hangoztatni azon békét, mely a tőke és munka között uralkodik, amelynek uralkodnia kellene. Az egészséges apostoloknak föl sem tűnik, hogy mindkét hatalmasság egy hatkát sem törődik a békehangulatért; a tőke minden pillanatot fölhsznál, hogy a munkaerőből a végsőt is kisajtolhassa, de a munkaerő is mindinkább törekszik hogy a tőkeuralmat lerázhassa magáról. Mindenesetre törekszik a lánczok megtágíthatásán, hogy magának szabadabb mozgást szerezhessen a harczhoz. Jelenleg mindenesetre győzedelmeskednek a tőkeimádók, habár a tőke is nyög a mostani szükség alatt miután szaporulata halomban áll, azért mégis erős kézzel tartja a munkaerőt és elősorolja a feltételeket. A munkabér, mely már évek óta lejjebb szállott, mindenütt egy negyedtől feléig kisebbíttetik, a munkacsökkenés miatt, a munkások mindenütt ezrével taszíttatnak a nyomorba, mindenütt mutatkozik a tőkeuralom, az éhség ostorával verve a munkaerő tömegébe. Daczára annak, mint mit fentebb említettük, hogy a tőkeuralom is szenved, győzelmesen ujjonganak annak imádói a munkások romlásán, miután egy isten ostorát látnak abban azért, mert a munkások az utóbbi időkben bérkövetelés és munkaidőcsökkentés által odatörekedtek, hogy a tőke uralmától előnyöket vívjanak ki maguknak, Ők ujjonganak, mert azt gondolják, hogy »most már a munkások belátásra jönnek és a szocialistikus tanoktól eltérnek, hanem ezen ujjongások közepett nem veszik észre, hogy a munkások az éhségtől kényszerítve, csak látszólag engednek, és hogy ezen éhséggeli kínzással egy kiirthatatlan gyűlöletet szerez magának a tőkeuralom. A tőke és a munkások közötti harcz csak erősödik ezen csökkentések által, és az ily ellentállások még a legbátorabbnak is szemébe ötlenek. A legközelebbi alkalommal visszasorolja mindezt a munkaerő, de most biztosítja magát azzal, hogy annak vezérei egész csendben figyelmesekké lesznek azon utak és módokra, melyek valahára a munkaerőt szabaddá teszik. Ha mi azonban tőkeimádóink örömujjongásait indokoljuk, és újkori tudósaink a mostani válság jelenségeit szemlélik, meg kell adnunk, hogy az a durvaság kifolyása, mely minden emberi méltóságot arcul üt. Mi, darzára hogy a társadalmi nézetek ily gazdászati jelenségek által mindig több tért nyernek, egy cseppet sem örvendünk a válság és éhségen, miután mi szokva vagyunk az emberiségnek az adót visszatéríteni; haszna annyiban van a válságnak, hogy képmutató elleneink álarczát lerántja, és hogy visszavonulhatlanul megállapítja, mily igazságos a munkának a tőke elleni harcra, hogy valahára ezredéves szolgaságát lerázhassa. Bismarck beteg, igen beteg. Régi idegbajait ismét megkapta, olyanynyira hogy minden állami teendőktől vissza kell vonnia magát. Vájjon közte vannak-e ezen állami teendők között azon sértési pörök, melyeket Bismarck herczeg indított meg és melyeknek száma a ,Franki Ztg." gyanitása szerint máséiért 3 az ezeret nem állithatjuk, de mindamellett lehetséges Természetes, hogy a nemzeti szabadelvűek félelmükben minden izükben reszketnek. Ők roszat jósolnak a ..nagy egységes* német birodalomnak , ha Bismarck netalán szemeit behunyná. Pedig ha Bismarck elment, azért Tessendorf-Stieber mégis itt van. Tehát vigasztalódjatok ! (Vlksst.) - A »Kölnische Ztg."-ban februárhó 8-án egy a „munkássajtó" czímzett czikk Bernau A.tól jelent meg, melyben czikkíró a soczialdemokratikus lapok elterjedéséről németországban panaszkodik, egyszersmind a gyártulajdonosokat ellenintézkedésre antisoczialistikus lapok szerkesztése és kiadása által felhívja, és azon tanácsot adja nekik, hogy a németországi munkásokat kényszerítsék ezen lapok verésére. A németországi munkáspártok előrelátható egyezkedése és egyesülése indokolta a czikkírót ezen rémületes czikk kiadására. Annélkül, hogy ezen szörnyczikkel tovább foglalkoznánk, megelégedhetünk azzal, hogy „barátaink" az „ellenségeink" németországi munkáspárt egyesülésének értelmét megértették. De a németországi munkások főfeladata az legyen, hogy figyelmüket leginkább arra fektessék, hogy a jól tervezett egyesülés a minden eszközzel ellenök működő Bourgeoisok által ne hátráltassák. De a magyarországi munkások is ismerjék el, hogy mily nagy értéke van a munkássajtónak és annak szétterjesztéséről gondolkodjanak mely egy jobb jövő elnyerésére elkerülhetlenül szükséges. Parlamenti színjáték. Francziaországban a verzaeilli falusi nemesparlament, Sirva egy szavazattöbbséggel közvetlenül a köztársaság mellett nyilatkozott. Miért is nagy az öröm a köztársasági filiszteusok között. Mintha bizony egy fél század katona szét nem kergethette volna e falusinemes parlamentet — ha ugyan érdemes lett volna. a A vidéki munkások.*) (Vége. Ezen munkáslakokkal kárhoztató egyszersmind, mig lakás és munka a vidéki iparos-munkásnál két el nem választható fogalom leend, minden előrelátás a munkások oltalmára (?) vagy gondozására. A nyereséget hajhászó tőkepénzes semmire sem vállalkozik, a miből előre nem látja a nyereséget. Így létesítenek betegpénztárakat és czéhládákat, a melyek jobban és igazabban mondva kényszerpénztáraknak mondhatók és melyeknek hivatása és kezelése már magában véve eléggé bélyegzett, hogy föloszlatásiknál a hatóság segédkezet nyújtson. Ezen ezek- azaz testvérládák (Bruderladen) jobban a gyáros testvérek mint a munkások hasznára van, kik a betegségtől inkább félnek, mint az éhezéstől; ö, a jótékony férfiú, nem elégszik meg azzal, amit neki a munkás véres verejtékével szerez, nem a munkáslakásoknál nyert jövedelemmel, hanem betegpénzeket fizettet magának, azaz a bérből levonatja, önkényüleg kamatoztatja saját hasznára, és üzlete forgalmára fordítja. Hanem ebben azután látszik a gazdag éber nagylelkűsége. O, ha fölöslegesnek nem tartja, 4 A — 5'' -ra kiadja a befolyt betegpénz illetékeket! Kettős nyereséget hajt az üzletnek, miért ne gazdálkodjék ő vele? miért ne kamatoztassa? hisz neki nincs kára benne. Az ő gazdagságát megalapító munkásnak tehát itt is megvan saját vigasza, hogy szemére vetett bérével, karöltve segítette gazdáját zöld ágra, miért nem is szokott elmaradni a szokásos bércsökkentés, lenézés, rágalmazás, büntetéspénz és egyébb épületes dolgok. Ezen állapotok elég hangosan kiáltanak az igazságért, az ember becsléséért, és ha az iskoláknak nem volt erejük a gyermeket a világi életre előkészíteni és fölvilágosítani, mivel az ifjúság gyámolítói s a tanítók is a tudomány hiányában szenvednek: korunk fekete csuhásai, kiknek elődei az emberi kötelmeket, a testvéri szeretetét, az ember jogait hirdették, most az emberek egymás iránti gyűlölségét szítják ; az egyszerű ember gondolatait eltávolítják a földről és a mindent kiegyenlítő, minden boldogságot adó mennyei országról fecsegnek, amelyet már feladatul tűztek ki maguk közt; úgy a társadalom és követői hivatása az emberiség zsibbadtságát megtörni, a munkások egymás iránti közömbösségét kiirtani, hogy a vidéki munkás az egyetértés és kölcsönösségre támaszkodva, önmagának szerezve igazságot, azon helyzetbe jöjjön, hogy minden kényszert, minden önkénykedést, minden munkauzsorát lerázhasson nyakáról; nem csak az anyagi jobblét megjavításáért, hanem biztosításául, megerősítéséül az emberhez illő megélhetésnek, a melyen ne a kárhozat nyugodjék és a nyomorral végződjék, hogy a sokszorosított nyomort még O * utódaink is örököljék. Biztosítva és megerősítve pedig csak akkor lesz a proletár sorsa, hogyha az elveszettet, a tőle jogtalanul elrabolt emberi jogot saját erejérö vívja ki magának. Mert ha a proletár politikailag is egyenjogúsított tagja lenne a társadalomnak, törvény-és jogerővel fölruháztatná, hogy a mai összes társadalmi és politikai állapotok, mind a nép jóléte és mind a testi mind pedig a szellemi szabadság fejlődésére vezettetnék, aminek eszközlésére csakis tapintatos intézményeknek kellene létesülni, akkor egy jobb jövőnek nézhetnénk a szeme közé. *) A tisztelt olvasó közönségnek tájékozásául tudomására hozatik hogy ezen czikk czime elnézésből mint „Vidéki munkások* közöltetett, mit ezennel helyesebben a „Földmivelő munkások"-ra igazítunk. Szerk.