Munkás-Heti-Krónika, 1876 (4. évfolyam, 1–53. sz.)
1876-07-09 / 28. szám
— Bakunin Mihály, a nemzetközi munkásszövetség egy ideig vezértagja, kiről e lapokon már volt említés, f. hó 1-én meghalt Bernben, 62 éves korában. Egyelőre tér szűke miatt csak a következő életrajzi adatok közlésére szorítkozhatunk: Bakunin előkelő orosz családból származott. 1814-ben Torsakban, Twer kormányzóságban született. Kora ifjúságában az orosz hadseregbe lépett; engedelmet nyervén nyugati Európába utazhatni, először Berlinbe, majd Drezdába ment, hol már akkor működő radikális párthoz csatlakozott. Irt egy könyvet: „A reactio Németországban" rzim alatt, s ez által lehetlenné vált reá nézve Oroszországba visszatérni; az orosz kormány otthon vagyonát foglalta, s Bakunin most teljesen a forradalom karjaiba veté magát 1847-ben tünt fel legelőször. Párisban a varsói forradalmi nap ünnepélyén beszédet mondott, melyért az orosz kormány el akarta fogatni, Bakunin Brüsselbe menekült. Drezdában 1848-ban a forradalom egyik vezére volt. Ezért alálra ítélték, de megkegyelmezték neki életfogytiglani fogságra. 1850-ben kiadták Ausztriának, ahol ugyanez történt vele ; Ausztria meg Oroszországnak szolgáltatta ki. Így aztán Szibériába került, de onnét megmenekült. Azóta rendesen Londonban élt, leginkább irodalmi téren mozgott. 1870-ben a párisi communistákhoz csatlakozott, azóta keveset lehetett róla hallani. Külföldi lapok Imre szerint megírta emlékiratait. A nemzetközi munkásszövetséghez való viszonyát illetőleg röviden azt jegyezzük meg, hogy a hági congressus őt egy titkos szövetség alapítása és bizonyos személyes tények miatt a nemzetközi munkásszövetség kebeléből kizárta. „Egyenlőség." Nem létezik más szó, mely oly hamisan értelmeztetett, oly raegátalkodottsággal és gúnynyal üldöztetett volna, mint az a szó, melyet cikkünk élére írtunk. De ezen nincs mit csodálkozni, hisz ez az egy szó a mai kalmárállammal ellenkező jövő állam lényegét fejezi ki, ez az egy élesen kárhoztatja a ma uralkodó kizsákmányolást, mely dőzsölő életét a munkás emberiség rovására tengeti. Az „egyenlőség" elleni gúny és gyűlölet ezért könnyen érthető. Az első francia forradalom három magasztos eszmének örök fáklyáját gyújtá meg Európa egén, melyek egy valódi népállamnak alapját képezik ; ez eszmék : „Liberté, Egalité et Fraternité," szabadság, egyenlőség és testvériség Ezen három szóért tengernyi vér folyt azóta, ezer meg ezer lelkesedett és áldozatkész ember boldogságát, életét szentelé megtestesitésöknek , de az önző és féltékeny hatalom által elnyomattak, ihletett törekvéseiket fékevesztett kegyetlenkedés és még siron túli üldözés meddővé tette — e három szó a mai napig frázis maradt. A szabadság vetése azonban, melyet annyi hősök vére megszentelt és termékenyített, az uralkodók minden reaktionárius erőlködése dacára, mégis hatalmasan és elpusztíthatlanul virágzásnak indul: a szent zászló fennen lobog, emlékéül egy nemes nép szabadságlángolásának, örök figyelmeztetésesül a túlélőknek, hogy az elhullott hacosok örökségét, a küzdést az elnyomott emberiség szabadságáért fölvegyék és a "szabadság, egyenlőség, testvériség !" üres frázisából a társadalom boldogitását méhében hordó igazságot alkossanak. A theoriában, papiroson a fentebbi három szó el van ismerve. A kalmárpolgári köztársaságokban és a monarchiák álalkotmányossága alatt a polgárok szabadságról s egyenlőségről álmodhatnak, és a keresztyénség kívánja, hogy az emberek egymást testvérekül szeressék. De ezen szép dolgok eddigelé csak papiroson vannak és még várják megvalósításukat, mint a legjobb törvények mitsem használnak, ha maga a nép nem sürgeti azok keresztülvitelét. Épen száz éve, hogy az amerikai függetlenségi nyilatkozat mindnyájának egyenlőségét kinyilatkoztatá és mégis eszeveszettséget vetnek azoknak szemére, kik mindnyájának egyenlőségét, sociális és politikai tekintetben, követelik. Honnét ez ellenmondás? Mért hogy oly eszme, mely papiroson érvényesnek elismertetik, érvénytelenké lesz, amint megvalósítására törekesznek ? Igen ám, igérni és teljesíteni kétféle ! Papiroson mindenféle jogot adnak a népnek, hogy abba a hitbe ringassák, miszerint szabad, de amellett erélyesen gondolkodik, hogy a nép e jogokkal ne éljen, velük ne is élhessen. Amint már említtetett, éppen a mindnyájának egyenlősége utáni törekvés szerzi az eszeveszettség hírnevét. E szemrehányást ugyan igen könnyedn lehet venni, mert oly emberek teszik, kiket osztályérdek toboroz az igazi egyenlőség elleni harc táborába ; emberek, kiket önzésük, mondhatnók annyira beszámításra képtelenekké tesz, hogy puszta nyereséghajhászatból ezrek meg ezrek boldogságát könnyelműen kockára vetik, hogy míg miattuk milliók nélkülöznek és nyomorban sintődnek, ők kicsapongó orgiákat ülnek, és kétségbeesett áldozataik jajkiáltásait érzékcsiklandó zenével túlhangoztatják. De a római patríciusok sok évszázaddal ezelőtt szintén nevettek az általuk kizsákmányoltak, a plebejusok nyomorán és kétségbeesésének is aljas kéjelgésben úsztak mialatt kiszipolyozott áldozataik ínségben fetrengtek, mig nem a büszke római birodalom mennydörögve összeomlott beteljesítve a jósnak a kéjelgők által kigúnyolt szavait, melyek a kéjenceknak tetteik átkául iszonyú véget előre hirdettek. Mi azonban, mig az elvakult kéjencek, érzéki mámorukban zsákmányolásuk örökkévalóságában hivén, szorgalmunknak gyümölcseit dőzsölésben eltékozolják, vizsgálni akarjuk, vájjon mindnyájának igazi, tökéletes egyenlősége létesithető-e és mily eszközökkel. Nem háborgattatjuk magunkat azon őrjöngök kiáltása által, kik bennünket higgadt megfigyelőket őrülteknek mondanak. (Folytatása köv.) A műveltség és a socialdemokratia. Műveltség ! műveltség! ez a jelszó, melyet a munkások ellenében oly gyakran hangoztatnak. „A munkások nagyon műveletlenek," mondja a történetcsináló bourgeois, és ezzel, azt hiszi, hogy a munkásmozgalmat a napirendről letette. Igaz, hogy a munkások — de nem csak a munkások ám — nagyon is hiányos iskolai művelődésben részesülnek, — de ki ennek az oka ? Talán a munkás maga? vagy nem inkább-e általában a mai politikai viszonyok, és különösen az iskolai állapotok ? Rég kipróbált és igen kényelmesnek talált rendszer az elnyomottakat „érvekkel" elnémítani, és ezen minden jobb érzést sértő rendszerrel élnek a munkás ellenében, amidőn műveltség hiányát lobbantják szemére. Előbb a fennálló társadalmi intézmények által megvonják tőle a művelődés lehetőségét a valódi műveltségnek — azaz az önálló gondolkozásra, a létező dolgok és viszonyok megértése és megítélésére való képességnek — megszerzését lehetőleg nehezen hozzáférhetővé teszik rá nézve — aztán előállnak és a munkások minden érvényesülési törekvéseit elfojtják azon győzedelmeskedő érvekkel, hogy nagyon műveletlenek. De nem pótolhatják-e ki még később is, legalább részben mindazt, amit az iskola velük szemben mulasztott? Mindenesetre tehetik ezt, mégpedig legjobban a gyűlések és egyletek útján. Mi sem serkenti annyira önálló gondolkozóra mint általános kérdéseknek nyilvános tárgyalása — a munka utáni felüdülés órái egyúttal a tanulás és okulás óráivá lesznek. A közös magas célra való egyesülés gazdag forrása a politkai, közgazdasági és társadalmi művelődésnek, és minden egyesülések közül a sociáldemokratikusok a leghatékonyabbak , mert, a politikai társulatokról nem is szólva — maguk a .szabadelvű" népoktatási egyletek stb., melyekkel többnyire a munkást csak elaltatni akarják, a legszárazabb, külön a .csőcselék" számára készített és minden ,veszélyestől gondosan megrostált szellemi malasztot nyújtják, ugy hogy valami jelentékeny eredmény tőlük nem is várható. Ellenben a socialdemokratia a munkásokat általános, magasztos eszmékkel tölti el, eszmékkel, melyeket a munkások annál nagyobb hévvel szinak magukba, annál szivóssabban ragadnak meg és dolgoznak át meg át, amennyiben azok saját érdekeikkel a legbensőbb viszonyban állanak, emberkénti léteket illetik és oly intézményekre és situatiókra vonatkoznak, amelyek rájuk ólomteherrel nehezednek, amelyek az ő életöket és küzdésöket meddővé teszik. Azért éppen a sociáldemokratikus munkások a munkásosztálynak politikai, elite-elemét képezik. Ezek sokkal magasabban állanak, mint a közönséges bourgeoisk nagy tömege, kiknek egész élete csak pénzszerzésben, dőzsölésben és időölésben áll. Ki csak rövid ideig sociáldemokratikus gyűléseket látogat, meg fog győződni, hány munkás válik sociáldemokrata eszmék fölvétele által egészen új emberré és mint emelkednek fel a mindennapias, nyomorú elfásultságból szellemileg tevékeny lényekké, kik szent illettel sorakoznak az emberiség oktató apostolai közé és szívvellélekkel munkálkodnak testvéreiknek a rabszolgaságból kiszabadításán. Hányszor lehetett már tapasztalni, hogy munkások, kik még nem is voltak képesek gondolataikat érthetően kifejezni, egy rövidke levelet megírni — hogy ilyenek, miután lelkesedéssel a socialdemokratiához csatlakoztak, aránylag rövid idő alatt szellemileg derék férfiakká lettek, kik jeles hírlapcikkeket írnak, jó előadásokat tartanak és társaiknak buzdító például szolgáló tanítói. Mindez bőven megmagyarázza, miért vannak egyletek és gyülekezések, de különöen a sociáldemokratikusok a legkínzóbb faggatásoknak és rendőri szabályoknak kitéve; — mert, persze, a szegény munkásnak, a jelenkori társadalom rabszolgájának nem szabad a megismerés fájának gyümölcséből ennie, nehogy szeme felnyíljék és megkülönböztetni tudja, mi a jó, mi a rész — mi az igazságos, mi az igazságtalan, nehogy sajgó tudatára ébredjen nyomorult helyzetének és megismerni tanulja azon eszközöket, melyek őt emberré teendik ! Mindez által érthetővé lesz, ha mindazoknak, kik farizeus álbuzgalommal váltig csak azt hangoztatják,hogy tegyék a munkásokat miveltebbekké — ezzel felelünk : a legjobb és leghatékonyabb eszköz a munkások mivelődéséra a socialdemokratia.Ha tehát komolyan sziveteken hordjátok a munkások érdekeit és mivelődését, ha őszintén óhajtjátok, hogy embertársaitok túlnyomó része az állatiasságból, melyben őt a fennálló társadalm viszonyok súlya irgalmatlanul lenyomja, felemelkedjék a valódi emberiesség körébe, úgy térjetek magatokba és ne üldözzétek, hanem támogassátok és mozdítsátok elő a szociáldemokráciát! Társadalmi szemle. A kocka el van vetve: a törvények szentesítette emberölés nagyipara uj munkát kapott — a szerbtörök háború javában foly Junius 28-án Szerbia fővárosában, Belgrádban kihirdették az ostromállapotot ; az ultimátum ugyane napon kül