Munkás-Heti-Krónika, 1876 (4. évfolyam, 1–53. sz.)

1876-07-09 / 28. szám

— Bakunin Mihály, a nemzetközi munkásszövetség egy ideig vezértagja, kiről e lapokon már volt említés, f. hó 1-én meg­halt Bernben, 62 éves korában. Egyelőre tér szűke miatt csak a következő életrajzi adatok közlésére szorítkozhatunk: Bakunin előkelő orosz családból származott. 1814-ben Torsakban, Twer kormányzóságban született. Kora ifjúsá­gában az orosz hadseregbe lépett; engedelmet nyervén nyugati Európába utazhatni, először Berlinbe, majd Drezdába ment, hol már akkor működő radikális párthoz csatlakozott. Irt egy könyvet: „A reactio Németországban" rzim alatt, s ez által lehetlenné vált reá nézve Orosz­országba visszatérni; az orosz kormány otthon vagyonát­­ foglalta, s Bakunin most teljesen a forradalom karjaiba veté magát 1847-ben tünt fel legelőször. Párisban a varsói forradalmi nap ünnepélyén b­eszédet mondott, melyért az orosz kormány el akarta fogatni, Bakunin Brüsselbe menekült. Drezdában 1848-ban a forradalom egyik vezére volt. Ezért alálra ítélték, de meg­kegyelmezték neki életfogytiglani fogságra. 1850-ben kiadták Ausztriának, ahol ugyanez történt vele ; Ausztria meg Oroszországnak szol­gáltatta ki. Így aztán Szibériába került, de onnét megmenekült. Azóta rendesen Londonban élt, leginkább irodalmi téren mozgott. 1870-ben a párisi communistákhoz csatlakozott, azóta keveset lehetett róla hallani. Külföldi lapok Im­re szerint megírta emlékiratait. A nemzetközi munkásszövetséghez való viszonyát illetőleg röviden azt jegyezzük meg, hogy a hági congres­sus őt egy titkos szövetség alapítása és bizonyos személyes tények miatt a nemzetközi munkás­szövetség kebeléből kizárta. „Egyenlőség." Nem létezik más szó, mely oly hamisan ér­­telmeztetett, oly raegátalkodottsággal és gúnynyal üldöztetett volna, mint az a szó, melyet cikkünk élére írtunk. De ezen nincs mit csodálkozni, hisz ez az egy szó a mai kalmárállammal ellenke­ző jövő állam lényegét fejezi ki, ez az e­g­y élesen kárhoztatja a ma uralkodó kizsákmányolást, mely dőzsölő életét a munkás emberiség rovására ten­geti. Az „egyenlőség" elleni gúny és gyűlölet ezért könnyen érthető. Az első francia forradalom három magasz­tos eszmének örök fáklyáját gyújtá meg Európa egén, melyek egy valódi népállamnak alapját ké­pezik ; ez eszmék : „Liberté, Egalité et Fraterni­té," szabadság, egyenlőség és testvériség Ezen három szóért tengernyi vér folyt azóta, ezer meg ezer lelkesedett és áldozat­kész ember boldogságát, életét szentelé megt­es­tesitésöknek , de az önző és féltékeny hatalom ál­tal elnyomattak, ihletett törekvéseiket fékevesz­tett kegyetlenkedés és még siron túli üldözés med­dővé tette — e három szó a mai napig frázis ma­­radt. A szabadság vetése azonban, melyet annyi hő­sök vére megszentelt és termékenyített, az uralko­dók minden reaktionárius erőlködése dacára, mégis hatalmasan és elpusztíthatlanul virágzásnak indul: a szent zászló fennen lobog, emlékéül egy nemes nép szabadságlángolásának, örök figyelmeztetése­sül a túlélőknek, hogy az elhullott ha­cosok örök­­ségét, a küzdést az elnyomott emberiség szabadsá­gáért fölvegyék és a "szabadság, egyenlőség, test­vériség !" üres frázisából a társadalom boldogitását méhében hordó igazságot alkossanak. A theoriában, papiroson a fentebbi három szó el van ismerve. A kalmárpolgári köztársaságok­ban és a monarchiák álalkotmányossága alatt a polgárok szabadságról s egyenlőségről álmodhat­nak, és a keresztyénség kívánja, hogy az emberek egymást testvérekül szeressék. De ezen szép dolgok eddigelé csak papiroson vannak és még várják megvalósításukat, mint a legjobb törvé­nyek mitsem használnak, ha maga a nép nem sürgeti azok keresztülvitelét. Épen száz éve, hogy az amerikai függet­lenségi nyilatkozat mindnyájának egyenl­­­ő­s­é­g­é­t kinyilatkoztatá és mégis eszeveszett­séget vetnek azoknak szemére, kik mindnyájá­­nak egyenlőségét, sociális és politikai tekintet­ben, követelik. Honnét ez ellenmondás? Mért hogy oly eszme, mely papiroson érvényesnek elis­mertetik, ér­vénytelenk­é lesz, amint megvalósítá­­sára törekesznek ? Igen ám, igérni és teljesíteni kétféle ! Papiroson mindenféle jogot adnak a nép­nek, hogy abba a hitbe ringassák, miszerint sza­bad, de amellett erélyesen gondolkodik, hogy a nép e jogokkal ne éljen, velük ne is élhessen. Amint már említtetett, éppen a mind­nyájának egyenlősége utáni törekvés szerzi az eszeveszettség hírnevét. E szemrehányást ugyan igen könnyed­n lehet venni, mert oly em­berek teszik, kiket osztályérdek toboroz az i­g­a­z­i egyenlőség elleni harc táborába ; emberek, kiket önzésük, mondhatnók annyira beszámításra kép­telenekké tesz, hogy puszta nyereséghajhászatból ezrek meg ezrek boldogságát könnyelműen koc­kára vetik, hogy míg miattuk milliók nélkülöz­­nek és nyomorban sintődnek, ők kicsapongó or­giákat ülnek, és kétségbeesett áldozataik jajkiál­tásait érzékcsiklandó zenével túlhangoztatják. De a római patríciusok sok évszázaddal ez­előtt szintén nevettek az általuk kizsákmányoltak, a plebejusok nyomorán és kétségbeesésének is aljas kéjelgésben úsztak mialatt kiszipolyozott áldoza­taik ínségben fetrengtek, mig nem a büszke római birodalom mennydörögve összeomlott beteljesítve a jósnak a kéjelgők által kigúnyolt szavait, me­­lyek a kéjenceknak tetteik átkául iszonyú véget előre hirdettek. Mi azonban, mig az elvakult kéjencek, ér­zéki mámorukban zsákmányolásuk örökkévalósá­gában hivén, szorgalmunknak gyümölcseit dőzsö­­lésben eltékozolják,­­ vizsgálni akarjuk, vájjon mindnyájának igazi, tökéletes egyenlősége létesit­hető-e és mily eszközökkel. Nem háborgattatjuk magunkat azon őrjöngök kiáltása által, kik ben­nünket higgadt megfigyelőket őrülteknek mon­danak. (Folytatása köv.) A műveltség és a socialdemo­kr­atia. Műveltség ! műveltség! ez a jelszó, melyet a munkások ellenében oly gyakran hangoztatnak. „A munkások nagyon műveletlenek," mondja a történetcsináló bourgeois, és ezzel, azt hiszi, hogy a munkásmozgalmat a napirendről letette. Igaz, hogy a munkások — de nem csak a munká­sok ám — nagyon is hiányos iskolai művelődés­ben részesülnek, — de ki ennek az oka ? Talán a munkás maga? vagy nem inkább-e általában a mai politikai viszonyok, és különösen az iskolai állapotok ? Rég kipróbált és igen kényelmesnek talált rendszer az elnyomottakat „érvekkel" elné­mítani, és ezen minden jobb érzést sértő rend­­szerrel élnek a munkás ellenében, a­midőn mű­­veltség hiányát lobbantják szemére. Előbb a fenn­álló társadalmi intézmények által megvonják tő­le a művelődés lehetőségét a valódi műveltségnek — azaz az önálló gondolkozásra, a létező dolgok és viszonyok megértése és megítélésére való ké­pességnek — megszerzését lehetőleg nehezen hoz­záférhetővé teszik rá nézve — aztán előállnak és a munkások minden érvényesülési törekvéseit el­fojtják azon győzedelmeskedő érvekkel, hogy na­gyon műveletlenek. De nem pótolhatják-e ki még később is, legalább részben mindazt, a­mit az iskola velük szemben mulasztott? Mindenesetre tehetik ezt, még­pedig legjobban a gyűlé­sek és egyletek útján. Mi sem serkent­i annyira önálló gondolkoz­óra mint általános kér­déseknek nyilvános tárgyalása — a munka utáni felüdülés órái egyúttal a tanulás és okulás óráivá lesznek. A közös magas célra való egyesülés gaz­dag forrása a poli­tkai, közgazdasági és társa­dalmi művelődésnek, és minden egyesülések kö­zül a sociáldemokratikusok a leghatékonyabbak , mert, a politikai társulatokról nem is sz­ólva — maguk a .szabadelvű" népokta­­tási egyletek stb., melyekkel többnyire a munkást csak elaltatni akarják, a legszárazabb, külön a .csőcselék" számára készített és minden ,veszé­lyestől­ gondosan megrostált szellemi malasz­tot nyújtják, ugy hogy valami jelentékeny ered­mény tőlük nem is várható. Ellenben a s­o­c­i­a­ldemokratia a munkásokat általános, magasztos eszmékkel tölti el, eszmékkel, melyeket a munkások annál nagyobb hévvel szinak maguk­ba, annál szivóssabban ragadnak meg és dolgoz­­nak át meg át, amennyiben azok saját érdekeikkel a legbensőbb viszonyban állanak, emberkénti lé­teket illetik és oly intézményekre és situatiókra vonatkoznak, a­melyek rájuk ólomteherrel nehe­zednek, a­melyek az ő életöket és küzdésöket med­dővé teszik. Azért éppen a sociáldemokratikus mun­kások a munkásosztálynak politikai, elite-elemét képezik. Ezek sokkal magasabban állanak, mint a közönséges bourgeoisk nagy tömege, kiknek egész élete csak pénzszerzésben, dőzsölésben és idő­ölésben áll. Ki csak rövid ideig sociáldemokrati­kus gyűléseket látogat, meg fog győződni, hány munkás válik sociáldemokrata eszmék fölvétele által egészen új emberré és mint emelkednek fel a mindennapias, nyomorú elfásultságból szellemi­leg tevékeny lényekké, kik szent illettel sorakoz­­nak az emberiség oktató apostolai közé és szívvel­lélekkel munkálkodnak testvéreiknek a rabszolga­ságból kiszabadításán. Hányszor lehetett már ta­pasztalni, hogy munkások, kik még nem is voltak képesek gondolataikat érthetően kifejezni, egy rövidke levelet megírni — hogy ilyenek, miután lelkesedéssel a socialdemokratiához csatlakoztak, aránylag rövid idő alatt szellemileg derék férfiak­ká lettek, kik jeles hírlapcikkeket írnak, jó előa­dásokat tartanak és társaiknak buzdító például szolgáló tanítói. Mindez bőven megmagyarázza, miért vannak egyletek és gyülekezések, de külö­nö­en a sociáldemokratikusok a legkínzóbb fagga­tásoknak és rendőri szabályoknak kitéve; — mert, persze, a szegény munkásnak, a jelenkori társadalom rabszolgájának nem szabad a megis­merés fájának gyümölcséből ennie, nehogy szeme felnyíljék és megkülönböztetni tudja, mi a jó, mi a rész — mi az igazságos, mi az igazságtalan, nehogy sajgó tudatára ébredjen nyomorult helyzetének és megismerni tanulja azon eszközö­ket, melyek őt emberré teendik ! Mindez által ért­hetővé lesz, ha mindazoknak, kik farizeus álbuz­galommal váltig csak azt hangoztatják,hogy tegyék a munkásokat miveltebbekké — ezzel felelünk : a legjobb és leghatékonyabb eszköz a munkások mivelődéséra a socialdemokratia.Ha tehát ko­molyan sziveteken hordjátok a munkások érdekeit és mivelődését, ha őszintén óhajtjátok, hogy em­bertársaitok túlnyomó része az állatiasságból, melyben őt a fennálló társadalm viszonyok súlya irgalmatlanul lenyomja, felemelkedjék a valódi emberiesség körébe, úgy térjetek magatokba és ne üldözzétek, hanem támogassátok és mozdítsátok elő a s­zociálde­mokráciát! Társadalmi szemle. A kocka el van vetve: a törvé­­nyek szentesítette emberölés nagyipa­­ra uj munkát kapott — a szerb­török háború javában foly Ju­nius 28-án Szerbia fővárosában, Bel­­grádban kihirdették az ostromállapo­tot ; az ultimátum ugyane napon kül­

Next