Munkás-Heti-Krónika, 1876 (4. évfolyam, 1–53. sz.)
1876-01-02 / 1. szám
4, hogy a magyarországi munkásközlönyeket, jelesen a Budapesten megjelenő „Munkás-Heti-Krónika" és „Arbeiter-Wochen-Chronik" úgymint a Versecen szerb nyelvben megjelenő „Bratsztvo" (Testvériség) című lapok terjesztessenek, és hogy minden munkásnak vagy az egyik vagy a másik lapra előfizetni erkölcsi kötelessége legyen. Végül pedig hogy a kormány a magyarországi munkásnép helyzetéről tüzetes meggyőződést szerezzen , hogy a munkások részéről már évek óta sürgetett jogos kívánalmak teljesítésére hava hamarább a törvényhozó testületek hozzájárulását eszközölje. Az 1875. évi december hó 26-án Óbudán tartott általános munkás gyűlés." Ezen élénk tetszéssel fogadott határozati javaslat fölolvasása után többen szóltak a javaslat elfogadása mellett, nevezetesen Bachner, Feldsberg és Guthay. Az utóbbi szóló a Magyarországban uralgó igazságtalanságnak okát a magyar nagy urakban leli, és ezek minden baj forrása még Mátyás király idejétől kezdve, végre sajnálattal fejezi ki, hogy Magyarországban még az „nemzeti ruházat és viselet is tönkre megy." (Ejnye, ejnye Gúthay bácsi, igazán hiszi-e hogy ennek a nagy világnak a sorsa a magyar sujtáson függ ? S z e rk ) A határozati javaslat szavazatt alá bocsátva lévén, egyhangúlag elfogadtatott s ezzel a gyűlés berekesztetett. Munkásházak szüksége a fővárosban. (Vége.) A VIII-ik ker. elöljáróság a ker. két orvos buzgó közreműködésével eddigelé mindent megkisérlett, hogy a jelzett s mindinkább elharapódzó bajnak elejét vegye, de intézkedései csak egyoldalúak s félsikerüek. Mert noha folytonos éjjeli körmenetek által sikerült oda hatniok, hogy a pálinkás zsidók közvetlen a pálinkamérésben nem zsúfolják össze többé a tót napszámost, de nem gátolhatták meg azt, hogy nekik különféle zigzugokban ne adjanak helyet, mert az a fontos kérdés állt elő, hogy azon esetben, ha a tót napszámos a városban levő fekvőhelyeiről teljesen kiszoríttatik, hol jelöltessék ki számukra hat menhely? Más irányban úgy igyekezték a bajt ellensúlyozni, hogy kiszabatott, hány egyénnek szabad egy-egy helyiségben meghalni. Palliatív intézkedés ez is, mert a rendszabály kijátszására bő alkalmat nyújt, de végre mégis némileg biztosítékot ad az iránt, hogy a járvány fészkei nem könnyen szaporodnak. Azon ajánlott mód, hogy az elöljáróság mint iparhatóság hasson oda, miszerint a gyárak tulajdonosai munkásaikat lakhelyiségekkel lássák el, a leginkább építkezéseknél foglalkozó napszámosokra ki nem terjeszthető, mert az építészek erre vállalataik csekély időtartama s az üzletforgalom változó volta miatt nem hajlandók, de az ipartörvény alapján, mely az építészeti ipart is szabaddá tevé, nem is kötelezhetők. Társadalmi úton tehát a jelzett irányban szintén keveset lehet tenni, s így a célra vezető út egyedül az volna, ha fővárosi hatóság fgyökeresen maga orvosolná a bajt akként, hogy minden kerületben alkalmas nyilt helyen könnyű modorban fülkerendszerü munkásházakat építtetne s azokat a kerületi elöljáróságok s a rendőrség folytonos felügyelete mellett személyenként meghatározott dij mellett bérbe adná. Arra hogy egy-egy ilyen nagyszabású napszámos tanya folytonosan tisztán tartassék s hogy benne a kellő rend és nyugalom biztosittassék, a módot meg lehet találni, a tanyák építkezési és fentartási költségei pedig a fekbér által fedeztetnének. Önként következik, hogy ezen tanyák csupán csak hálásra rendeztetnének ide. Ily módon hisszük mi elérhetni azt, hogy a tót napszámosok Budapesten tartózkodó ezrei közegészségi és rendőri tekintetben felügyelet és ellenőrzés alá lesznek helyezhetők, nem tekintve azt, hogy a javaslatba hozott eszme gyakorlati kivitele esetében a jelzett osztály mérsékelt megadóztatása is lehetővé válnék. A kórházak és kaszárnyák szintén a tömeges elhelyezés lehetőségén alapulnak és így a napszámostanyák létesítésének lehetősége szintén csak a rendszer gyakorlati voltától és a helyes alkalmazásától függ, s ha egyelőre áldozattal járna s ezen múlékony áldozat minden tekintetben csekélyebbre tehető, mint azon veszélyek, melyek a jelzett társadalmi baj fenmaradásából a fóvárosi lakosságra háromlanak. B. L. : Tekintettel a most tárgyalás alatt levő közegészségügyi törvényjavaslatra, utóbbi számaink egyikében fölsoroltuk „Gyárak és műhelyek" cím alatt azon iparszakok lajstromát, melyeknek munkaviszonyai oly kártékonyan hatnak az velök foglalkozóknak úgy testi mint szellemi életére. E cikk átment lapunkból a budapesti nyomdászok közlönyébe is s méltatva a benne fölhozottakat egy nyomdász a „Typographia" utolsó számában a következő fölhivást intézi az összes magyarországi munkásokhoz s különösen szaktársaihoz: „Elérkezettnek látom az időt arra, hogy úgy saját, mint az összes iparosok szellemi és anyagi jóllétek, valamint egészségek és életek fenntartása biztosításáért egy pár lépést mi is tegyünk. És hiszem is, hogy ezen példát minden iparos testület fogja követni, t. i.. Hogy keressék föl valamelyik vagy az összes budapesti országgyűlési képviselő urak, hogy pártolják a kormány által az országgyűlés elé terjesztett közegészségügyi törvényjavaslatot és különösen törekedjenek oda, hogy oly üzleteknél, ahol az életkurtítás nagymérvben kilátásban van, a nyolc órai munkaidő, tiszta, világos és szellőztetéssel ellátott dolgozóhelyek törvényesen állapíttassanak meg. 1-őr: munkaidő megrövidítése által a számtalan foglalkozás nélküli munkás nyerhetne alkalmazást, 2or: ha a dolgozóhelyek tiszta, világos és szellőztetéssel ellátottak lennének, több erőteljes és ép fiai lennének a hazának és nem volna közöttünk is annyi beteg és beteges (mint pl. Budapesten az év minden szakában 25 — 30 nyomdász van a betegcédulán.) — Úgy hiszem, hogy ezen indítványomat minden műtárs és iparos munkás pártolni fogja s egyetértve a kellő lépések megtételét nem fogják elmulasztani. H-s J--f. öltsön. Hogy mit mindent mivelt vele, azt itt elbeszélni nem tartom illőnek. Ha a leány anyja vagy fivére néha háborítani akarták ajtatos foglalkozásaiban, az ajtót orruk előtt csapta be, és midőn a dominikánus e miatt anyjánál panaszt tett, ez hallgatást parancsolt neki, sőt kiutasította a házból. A bután vakbuzgó nő annyira meg volt győződve a jezsuita szentségéről és leánya erényéről. Girard nem sokára észrevette, hogy Cadiére kisasszony teherbe esett, és valami ürügy alatt, általa készített italt vetetett be vele. Ez vetéltető szer volt, mely meg is tette hatását. Katalin a bekövetkező vérvesztés miatt nagyon elgyengült, úgy, hogy anyja, ki távol volt attól, ho°7 a valót még csak gyanítsa is, azt tanácsolta neki, hogy orvost hozasson, mit azonban Girard mindenféle kifogások alatt megakadályozott. A cseléd vigyázatlansága által a titok majd napfényre került, hogy tehát ilyesmi ellen s egyszersmind áldozatát magának biztosítsa, Girard elhatározta, hogy az ollioullesi szent Klára kolostortja apácául adja be Katalint. Azonnal irt is afejedelemasszonyhoz és elragadtatólag magasítalfel bűnbánója erényét, ájtatosságát és istenfélédét, úgy, hogy ez örömmel egyezett be, hogy Katalint magához vegye, ha ugyan családja is beleegyezik. Ezt könnyen nyerték meg, és Katalin, a legjobb ajánló levelek kíséretében, Ollioullesbe utazott, ahol őt igen jól fogadták. A jezsuita ki tudta csikarni a fejedelemasszonytól az engedelmet, hogy gyónúját meglátogathassa és neki írhasson. De bármily ravasz volt is Girard, mégis némi vigyázatlanságot követett el, mely apácákat és a fejedelemaszonyt bizalmatlanná tette és az utóbbit arra birta, hogy látogatásait korlátolja, s végül egészen betiltsa. Azonban e tilalmat egyik ismerős lelkész barátja által csakhamar felfüggesztette, és Girard most még kevésbé tartózkodott, mint azelőtt. Leste a jelenségeket, vizsgálta a sebhelyeket és gyónújának a régi "fegyelmet" osztogatta. Ez még mind tűrhető lehett volna, de Girard néha órahozszáig zárkózott be Katalinnal, minthogy ez különös szentségére büszke volt, és néha néha szellemi érveiv más apácák előtt dicsekedett mindinkább azon gondolatot táplálták, hogy a Girard és gyónója közti viszony nem egészen tiszta. A fejedelemasszony tehát azt rendelte , hogy összejöveteleiknél mindkettőt klausura válaszsza el. Girard azonban mit sem adott erre. Toll késével lyukat vágott a vászonfalba, mely őt kedvesétől elkülönítette, és azon át órahosszáig mulatott vele. Ha már torkig csókolózott és más vágyak is felébredtek benne, ezeket oly módon elégitette ki, melyeknek közelebbrőli kimagyarázása undok volna. Ily féléket még a sanctuariumban is megengedett magának, és ha illő távolságban akarták tartani, boszonkodva kiáltá: „Hogyan ti gyónómtól akartok elválasztani ?" A jezsuita még ebédjét is a klausura elé vitette; egymás kezéből ettek, és gyakran megesett, hogy meglepték őt, midőn Katalint körülkarolva tartotta. Azonban a jezsuita kéjenc ünni kezdé áldozatát. Ő tehát eléggé szentnek nyivánította és elhatározta, hogy egy távol eső karthausi zárdába viteti. Az apácák azonnal értesítették erről a touloni püspököt , ki nem akarta megengedni, hogy oly leány, ki a világ szentnek tartott megyéjéből távozzék. Itt tehát Katalinnak és megtiltotta neki, hogy jövőben Girard páternek gyónjon, vagy pedig oly helyre menjen a hova ez küldeni akarná, és egyúttal tetszésére bízta, hogy családjához visszatérhessen. Kosit is küldött neki, és a püspök alamizsnása és Cadiére páter bátyja Toulon mellé egy nyári lakba vitték. (Folytatása következik.)