Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)

1877-06-03 / 22. szám

„önállóság" uralkodik, a­hol még a szalmaszálba kapaszkodva azon remény kecsegtet, hogy: „önálló iparos vagyok, az akarok maradni és segédekkel fogom tovább is folytatni mesterségemet, mint eddig tettem, és egyáltalán független magam gazdája akarok lenni." Nem­különben a munkások, a segédek ma­guk is ama raézes korszakban vélik magukat, melyben takarékosságuk által vélik az „önálló mester létet" el­érhetni, mint nekik tapintatlan és járatlan kom­pheusaik tévesen bár, de biztosan állítják. Hisz ki volna ellene, ha mindez lehetséges volna — senki sem, de ne tápláljuk magunkat oly vérmes reményekkel, oly eszmékkel, melyek természetüknél fogva a jelen­legi viszonyokban, nem csak hogy való­­sulásra nem juthatnak, de elméletileg kimondani sem lehet már. A régi világ minden tekintetben megszűnt lenni, eltűnt a történelem lapjaira nézve és egy új világban élünk, oly világban, melyben a felvilágosodottságra legelső­sorban szükségünk van, hogy a kor­szakot megismerhessük. Lehetetlen ma már azon eszméket elfojtani, ellensúlyozni, vagy pedig úgy magunkban tartani, hogy még a levegő maga se érintse, azon eszméket, melyek a korszakot megismerték és ezt ismer­­tetik ; azon eszméket, melyek a korszak szüleményei, és ezzel kapcso­­latosan járnak és fej­lődnek ki. Ez az eszme a munkáskérdés eszméje, a szocziáldemokratikus elv, ennek létét megtagadni és létjogát kétségbe vonni csak a tudatlanságnak, tapintatlanságnak és az önmegtagadás­nak lehet tulajdonítani. A vándorgyűlés néhány főszerep­lői veszélyesnek, károsnak gyanúsítot­ták a munkásügy körüli agitácziót, azzal törekszenek ezt ellensúlyozni, ha a nagy semmiségben visszahúzódnak a nyilvános térről és az „ö­n s­e g­é l­y" h­iú tervét vélik meghonosítani. A munkások szellemi, anyagi és erkölcsi érdekeinek emelésére és fejlesztésére az önsegély eszméjét találták egyedüli faktorának, egyedüli magváltójának. Egy olyas­valamit hirdetni, a­mit az eddigi tapasztalat tarthatatlannak bi­­zonyitott be, a mit maga a tudomány csak egy ideiglenes, palliativ okszerű* nek állit oda és a miről egy felvilágo­sodott szerény munkás ma m­ár álmo­dozni sem mer, egy eszmét, melynek minden jogos és józan alapja is hiányzik, vél hivatva törspolgárságunk a nagy­ horderejű munkáskérdés megoldására. Az egész vándorgyűlési ügynek más feladata egyelőre nem volt, mint annak az egész országban leendő meg­honosítása, azaz mindenütt iparifjúsági művelődési, szakképzési és önsegélyzési egelerek létesítése, melyek egy szer­vezkedési terv, egy alapszabály és egy központi igazgatóság alatt álljanak, egy szóval: az ilyen értelemben egy országos szövetkezet létesítése. E komplikált egyleti ügy kezeléséhez még azon ágazat is c­atlakozik, mely­lyel az egyleti tagoknak alkalom nyúj­­tozik arra, hogy takarékoskodások által „vagyonos" emberek lehessenek, t. i. a létesítendő penny-bankok által, de nem tekintvén az, miszerint a mai kereseti viszonyoknak megfelelő-e ezen amúgy is halvaszületett terv. Ez rövid vázlatozása a Veszprém­­ben megindított vándorgyűlések eszméj­­ének, és csak az a sajnos benne, hogy oly egyének állottak az ügy élére, kik e szép eszmét is, tapintatlanul fogják megragadni, tévesen meghonosítani és ambic­iózus czéljaik követésére felhasz­­nálni, és a még magukban élő tespe­­dettségekből még fel nem riasztott munkásokat a régi rendszer után ne­velni és úgyszólván a kor szabta nyil­vánosság teréről szűkre mért várfalak közé szorítani, hogy érintetlenül ma­­radjanak ama eszméktől, mely szép, jó és nemes czélokat kivívni törekednek. Jövő czikkemben érinteni fogom a létező és el nem tagadható iparos viszonyokat, szembe állítva a megkez­dett mozgalommal. Kürscher J­akab: gazdálkodásban botrányosnál botrányosabb dol­gok történtek, és pedig mind az alkotmányosság köpenye alatt. A kormány mellőzte a megújuló panaszokat, s azok orvoslását magasabb politikai érdekek (?) miatt elmulasztotta, s ezáltal a bajo­­kat fokozta nem sok, de elnézése ált­al a városi gazdálkodókat ujabb visszaélések elkövetésére bátorította. Ennek a következménye az, hogy a városi vagyon mintegy 20­­ ezer frt erej­ig meg­károsittatott — Dettához közel vannak a kincstárnak kiváló birtokai, melyekkel az állam nyilvános kárára a legbotrányosabb visszaélések követtetnek el. Ott van Vattina nevü, mintegy 1300 holdas birtok. E birtok 1868-ik évben bizonyos Hubert Samu nevü egyénnek adatott ki bérbe, annak daczára, hogy ezen egyén, mint előbbi bérhátralékos kincstári bérlő, a fennálló rendeletek szerint, új bérletet nyerni jogosítva sem lett volna.­­ Ezen egyén ellen most csőd nyittatott, es alkalommal kiderült, hogy Hubert Samu vattinai bérlő mintegy 110—114 ezer írttal adós az államkincstárnak. Ezen ö­szegből, a legjobb esetet föltéve, 15—25 ezer írtnál na­gyobb összeget nem fog látni az államkincstár. Miként szaporodhatott föl az évi 16.000 forint, haszonbér ily mesés nagyságú összegre, annak okát a kincstári ügyészen kívül senki sem képes megmondani, ki a nevezett bérlővel a leg­szorosabb baráti viszonyban élt, mely viszony nem minden alapnélküli mende­mondákra is ala­­pot szolgáltatott. — Ott van Schulhoff Gyula Friedmann Ignácz, Schreier és Berger bérlő, kik közül egyiknek sincs kevesebb 100.000 forint bérhátralékánál, de van köztük olyan is, kinek 160.000 forint bérhátraléka van. Arra a kérdésre hogy van-e ezen bérlőknek az állam biztosítására szolgáló vagyonuk ? e rövid szóval felejtetünk, nincs B á z i­á s r­ó­l írják továbbá, hogy bizonyos Lázár Emánuel nevű nagykövetesi szatócs Izgá­ron, Vermesen és Zsidóvinán 3000 holdat meg­haladó területet bérelt ki a vallásalapitványi bir­tokokból. Ezen bérlő még csak óvadékot sem tett le, de azért már a hátralékos bér megfizetésére halasztást nyert. — Gross Ignácz a buziási fürdő, és regalijog bérlője körülbelől 13.000 forinttal adós. Daczára, hogy óvadéka és vagyona nincs, részére a bakovári regalejog bérlete, ezenkívül Rakoviczán 300 hold és Csernán 245 hold ma­jorsági föld adatott haszonbérbe, mely összes bér­letek után mintegy 30.000 forinttal van hátra­lékban. Ezen egyén a buziási gyógyfürdő mellé kedvezményül még egy gőzmalmot is kapott. Gross Ignácz daczára, hogy oly mesés összeggel A romlottak. Erkölcsi rajz a jelenből ROCHEFORT HENRYTŐL. Második rész. .. (Folytatás.) Másnap a törvényszék engedelmével Pizar­reff grófnő látogatta meg Miksát. Elmondd Miksának, hogy véletlenül ju­tottak kezébe ama cselszövények szálai, melynek áldozatául esett, s biztos benne, hogy fel fogja fedezni az egész rejtélyt és visszaszerzendi Miksának a szabadságot. Megígérte, hogy ismét eljön és távozott. Fentebb azt mondtuk, hogy az a nő, kit Clementine Houzelot orvosnak rendelkezésére bocsátani igért, nem volt más, mint Clementine maga. Nem­­­ódtunk teljesen igazat. Clementine­nek hajlandósága volt ugyan Miksával annak költségén Olaszországba utazni, de mint láttuk, Eszter vette kezébe a zselszövény bonyolítását s ő rendelkezett. Volt neki egy Friderique nevű barátnője, nem szép, nem fiatal, de a­ki még . A corruptió Dél Magyarországban. Az ország déli részeiben uralkodó demoralizá­czióról elszomorító adatokat közöl a „K. N." Verseczen pl. — mint tudva van — a városi mindig igényt tartott az életre, ennek érdeké­ben lebeszélte Clementinet, hogy Miksa meg­hódítására vállalkozzék. Frederique — mint a hozzá hasonló nők rendesen — nem bánta akárkivel, akárhova megy, csak könnyen szerzett pénzt költhessen. S miután valószínű volt az is, hogy Miksa nőül veszi, örömest egyezett bele a hódító hadjáratba. Eszter mindenre kiterjedő figyelme le­­győzte azt az akadályt, mely a két fél közti ide­­genségből származott. Miksa nem ismerte Frede­­riquet s közönséges bemutatás után semmi esetre sem lett volna hajlandó vele utazni, és őt később megszeretni. Regényes oldalról kelle a nőt bemutatni, hogy felkeltse Miksa érdeklődését. Ez meg is történt. Miksa elfogatásakor megjelent Frederique mint Pizareff grófnő s be­mutatta magát, mint a ki a titkos rejtély szálait megfogja oldani. Ravaszul, mély cselszövői ügyeséggel in­tézte ezt igy Eszter. Mig Genovéva iránt gyűlöletet keltett Miksa szivében azáltal, hogy elhiteté vele miszerint Geno­véva kelepczébe csalta őt, addig egy más nőt hoz elé, ki ismeretlenül is mindent elkövet meg­mentésére. A lélekre tett benyomást könnyű eltalálni. Összehasonlítást kell, hogy tegyen a két nő között s mig az elsőnek képe mindig meszebb s meszebb eltűnik előle, oly mértékben jön a má­siké közelebb. Genovéva elveszté Miksa szivét, midőn a vizsgáló biró e szavakat mondá­ kelepcre, és midőn Pizareff grófnő azzal vált el tőle, hogy felfedezendi az ármányt Hanem Genovévának is tudtára kelle adni Miksa elfogatását. Midőn a légyottra kitűzött órában a kijelölt ház elé hajtattak, nagyszámú rendőrt találtak a kapu alatt. — Vissza hölgyeim ! Nem szabad felmenni senkinek. — De uram, mi a harmadik emeletre aka­­runk menni, mondák a nők. — És ott történnek az elfogatások, mondá egy rendőrtiszt. És Genovévának látni kellett, hogy Miksát a bérkocsiba emelik s elhajtatnak vele. Ájultan dölt Eszter karjaiba. S hogy teljes legyen a pohár keserűsége. Társadalmi szemle.

Next