Munkás-Heti-Krónika, Krónika, 1879 (7. évfolyam, 1–52. sz.)
1879-01-05 / 1. szám
Társadalmi szemle, a Munkás-rizikó. Az elmúlt pénteken Temesváron, mint az ottani lap beszélt, az új Begahíd építésénél nagy szerencsétlenség történt. Az ott dolgozó munkások ugyanis a nehéz vaspántok beillesztésével vannak elfoglalva, mely munkát emelőcsiga segítségével végzik: egy ilyen vaspánt emelése alkalmával azonban az emelőcsiga félrecsúszott, a magasban levő vaspánt nyilsebességgel lezuhant s egy alant álló munkást a szó szoros értelmében összelapított. A szétszórtan heverő testrészeket összeszedték s kórházba szállították. Rendezett állapotaink. Jaszenovics István bánátujfalusi járásbiró a budapesti kir. itélő tábla fegyelmi bírósága 120 százalék kamtokkal való uzsoráskodása miatt nemrég 500 főt pénzbirságra ítélte. Midőn még ez ügyben a vizsgálat folyt, a nevezett járásbiró felszólítá Boskulecz Lázár b.-ujfalusi jegyzőt, hogy állítson ki neki bizonyítványt, mely szerint ő uzsoráskodással nem foglalkozik. — Boskulecz ezt megtagadván, a járásbiró boszut forralt ellene. Nem rég egy K. F. nevű irnok a b.-ujfalusi vendéglőben leitta magát, ugy hogy onnét távozni akarván sárba dőlt s a községi csendőröknek kellett onnét felszedni, s száraz helyre a községházára szállítani Minthogy a korcsmában, a hol az irnok leitta magát, Boskulecz jegyző is jelen volt, Jaszenovics járásbiró ez esetet alkalmasnak találta arra, hogy boszuját amazon kitöltse. Mint a „N. Hirlap"-nak N.Bolskerekről irják, nyilvános erőszak és hivatalos hatalommal visszaélés bűntette miatt előnyomozást indított meg a jegyző ellen azon állítólagos okból, hogy az írnokot ő dobatta ki és csukatta be. Mi több, Boskulecz Lázár jegyzőt a piszkos és fűtetlen járásbirósági fogdában letartóztatta és öt álló napig ott tartotta a nélkül, hogy mint a törvény kívánja, erről a jegyző felettes hatóságát, a pancsovai szolgabíróságot értesítette volna. A letartóztatott jegyző a törvényszékhez felebbezett és a járásbíró határozata feloldatván, a jegyző szabadlábra helyeztetett. Most még azt szeretnénk tudni, várjon a tisztelt járásbiró úr nem kap-e érdemkeresztet ? ! Istóczy és a statisztika. Istóczy Győző, az ismeretes zsidógyűlölő, Keleti Károlynak a m gyar faj szaporodásáról nemrég felolvasott értekezésére a következő megjegyzéseket teszi a „Magyar Lapok"-ban: Magyarország és Erdély összlakossága volt 1870. elején 13.561,245, 1876. végén pedig Keleti Károly akadémiai felolvasása szerint (7 évi hasonlat) 13 670,524 vagyis 107.379. Ebből a zsidóságra esik Keleti Károlynak az „Ellenőr" 1878. decz. 19-ki számában közzétett nyilatkozata szerint (pusztán születési többlet után) 60.201 lélek; marad tehát a nem zsidó lakossága 7 év szaporulat csak 49.358 fővel, vagyis évenként 8374 fővel. Jöjjön ehhez hozzá 1881-ig egy eholera év, a melyre az eddig tapasztalatok szerint minden évtizedben számithatni, s a mely eholera tudvalevőleg a zsidókat majdnem érintetlenül hagyja, ugy a nem-zsidók csekély szaporulása teljesen elenyészni fog. — Osztozkodás a berlini szerződés alapján. Eagusából a „N. W. Tagblatt"-nak azt írják, hogy a skutarni vali a porta parancsára a podgoriaczai és spitezi kerületbeli hegyi törzsek közt kihirdette ezen kerületnek a berlini szerződés értelmébeni átengedést Montenegró részére. A törzsek főnökei daczosan fogadták ezen kijelentést, mire a vali az ottani török főkonzult, Danis effendit táviratilag magához hivatta, de midőn ez a kerület határához érkezett, ott a főnökök küldöttsége azon tanácsot adta neki, utazzék azonnal vissza, ha úgy nem akar járni, mint Mehemed Ali járt volt, ezen alkalommal tiltakoztak egyszersmind a Montenegrónak leendő átengedés ellen s kijelentették, hogy területüket utolsó emberig védeni fogják. — Angliában az alsóbb néportály között a nyomor a legnagyobb mérveket kezdi ölteni. Napról napra fordulnak elő súrlódások a munkások és a gyárosok között s természetes, hogy a tőke, főkép a fennálló rosz gazdasági viszonyok között mindig előnyben van. A munkanélküliek száma roppant nagy s kelme nyomor, mely ezek soraiban uralkodik. A lapok erre vonatkozólag a következőket írják: Anglia minden részéből szomorú tudósítások érkeznek az ottani munkásosztály nyomoráról. — Vastag hótakaróval van beborítva az egész ország. — Ez a vastag hótakaró, mely nálunk Mary országon a közlekedési akadályoktól eltekintve, nem vétetik valami nagy csapásnak, ott valóságos szerencsétlenséget képez, mert munka és forgalmi dugulást okoz, ily dugulás pedig Angliában nagy nélkülözések forrása, mégha 1—2 napra terjed is csak ki. A húsárak hirtelen rendkívüli magasra rúgtak, ami az angol szokásokhoz képest, még a középosztály tagjaira nézve is nagy baj, akik előszeretettel viseltetnek a húsételek iránt. Szerencse a szerencsétlenség mellett, hogy az angolok kifejlett segélyezési érzéke siet kizökkenteni a nyomort elfoglalt terrénumából. — Oroszország. Az orosz nép végre be kezdi látni siralmas állapotát, s erős elhatározása lerázni magáról a már most elviselhetlenné vált igáz, föltett szándéka kettészakítani azon rablánczot, mely még a gondolatot is lebilincselte. Az ottani nép között kiütött forrongást nem lehet a valósághoz mérten ecsetelni, mert az érkező tudósítások nem igen tüntetik fel azt teljes valóságában. Annyi bizonyos, hogy Oroszország egy nagymérvű forradalom küszöbén áll, s tekintve az ország külviszonyait, legközelebb áll azon föltevés, hogy az orosz népnek szabadság utáni vágya a valósulás felé közeledik. A forradalmi tünetek Oroszországban nem hogy fogynának, sőt inkább szaporodnak. A kormány kemény rendszabályai nem képesek elfojtani a belső tüzet, amely most már rakétaláncként fut végig az országon. Aharkovi és szentpétervári diákmozgalom még el se fojtatott, már ismét Kiev állt a rendőrséggel tűzsorompóba. A szentpétervári Golosnak táviratozzák, hogy a tanulók heves forrongása miatt, az egyetemet bezárták és a további előadásokat a legközelebbi tan félévig beszüntették. Az egyetemi hallgatók ennek következtében az előadások folytatását kívánták, amidőn ezt megtagadták, erőszakkal benyomultak a tantermekbe és utólag követelték az előadások folytatását. A rendőrhatóság erős rendszabályokhoz nyúlt, s hír szerint egyelőre elfojtotta az ottani mozgalmat, mely nem első és nem is új e nemben. — Bismarck pressziója. A svájczi igazságügyi és rendőrosztály a Bismarck által a szocziáldemokraták üldözése végett kihirdetett részleges ostromállapot alkalmából, tudva, hogy sokan a kiutasítottak közül oda fognak menekülni, egy köriratot intézett a kantonok kormányaihoz, amelynek szó szerinti szövege a következő . „Számos körülménynél fogva valószínű, hogy a szocziáldemokráczia bizonyos számú vezetője és híve, a Németországban ellenök foganatosított rendszabályok következtében, Svájczba jó, hogy agitaionális tevékenységét a kormányok és más államok alkotmányszerű állapotait innen folytassa. Ha mindjárt a szövetségtanács egy rézről semmi esetre sem hajlandó a politikai szökevények menedékjogát, amint az eddig megőrizteti, megszorítani, mégis más részről el van határozva, ily menekülőknek minden oly tevékenységével szemben, amelyek akár szóval, akár írásban Sweicznak más államokhoz való barátságos viszonyát zavarnák, föllépni. Felhívjuk ennélfogva, hogy a viszonyok ily irányú fejlődésére figyelmet forditanak s a folyó körülményekről pontos értesítéseket adjanak. — E végből ide mellékelve küldjük 31 egyén névlajstromát, a kik, mint a szocziáldemokráczia pártvezetői Berlinből kiutasítva lettek. Nagyon kívánatosnak tartanók, ha mindjárt ez irat vétele után jelentést nyerhetnénk a dolgok jelen állásáról, az önök kantonjából." De a svájczi kantonok egynémelyike belátja, hogy nem lesz czélirányos e rendeletet foganatosítani, mert nagyon jól tudják, hogy a szövetségtanács csak egy bizonyos kényszernek engedett, a midőn a fentebbi rendeletet kibocsátotta, s tudják azt is, hogy a nép nem fogja oly könnyedén az ez eddig jellemzett irányokat feladni s a fentebbi rendeletet nem tekinti másnak, mint formai dolognak, amelynek alávetni magát nem tekinti kötelezettségének. De ha mégis azon eset állana be, hogy a svájcziak lábbal tipornák a politikai menekültek menedékjogát és engednének a külről jövő pressziónak, ezzel csak saját állami létüket ásnák alá. Erre vonatkozólag az „Estafettenek" Bernből a következőket távírják múlt hó 24-dikéről. Némely spanyol officiosus lap kifakadása a svájcziak menhelyjoga ellen berlini izgatás és megsúgás következése. A zürichi hatóságok némely szigorú rendszabályokat akartak a szoczialisták ellen életbeléptetni és minden úti levél nélkül utazónak megtagadták az időzést kantonjukban és a községi hatóságok ezen rendszabály kiviteléért felelősekké tétettek Ennek következtében névtelen falragaszok által a munkások felszólittatnak, csatlakoznának az internaczionalehoz, hogy fegyvereket kaphassanak, melyeket a neuschateli és tessini internaczionalista bizottságok, fognak kiosztani. A németországi tőzspolgári sajtónak a szocziáldemokraták elleni denuncziácziója folyton tart s az orosz tüntetésekkel is a német szocziáldemokrácziát vádolja s az üldözések immár roppant mérveket öltöttek, kivált Szászországban, a honnan ismét tizennyolcz szoczialistacsalád vándorolt ki Észak-Amerikába. — Az orosz czár megverte a fiát, a trónörököst, a miért ez utóbbi pártolóag nyilatkozott a tanulók kérvénye felől. A nyugtalanságok, főleg pedig a tanulók tüntetése a czár és trónörökös közt fölötte heves és szenvedélyes jelenetekhez szolgáltat alkalmat. Bármennyire iparkodtak ezen jeleneteket eltitkolni, ma egész. Pétervár tudja, hogy a czár, midőn a koronaörökös a tanulók törvényét éles szavakkal támogatta dühtől elragadtatva Czezarevits trónörököst sétabotjával megfenyegette. A czár a nagy ingerültség folytán beteg lett, a trónörökös pe- gy az államcékt személyes czéljaikkal, az állami jólétet magánjólétekkel, — magától értetődőleg — identifikáltassák. Őket tükrökhöz is hasonlították , akik ha dúsgazdagok és jólétben voltak, azt úgy tükrözték vissza, hogy a népek azt hitték, miként az államok, vagyis önmaguk vannak jól létben és gazdagságban. Ily elveket igyekezett XIV. Lajos is érvényesíteni, midőn kimondta az összes európai udvarok által tapsokkal fogadott jelszavát: „L'etat c'est moi" (Az állam én vagyok.) Sőt a sima udvaron ezek még tovább vitték a korlátlan királysági kultust; tudományosan igyekeztek kimutatni, hogy az egyeduralom legrégibb a rendes és legtermészetesebb államforma, mert az atyai hatalomból származott. De Boasnet püspök ennél is tovább megy, midőn kimondja, hogy „minden egyeduralom közt legjobb az örökösödő monarchia" ; hogy a „királyi tekintély szent"; hogy „a királyi hatalom atyai tekintély és jellemvonását a jóakarat képezi" ; hogy „a királyi tekintély korlátlan". Macchiavelli czélszerűségi tanai inkább csak erkölcsileg, de Bossuet álokoskodásai és tévétanai főleg politikailag általánosan, de különösen a népszabadságra veszélyesek. Azt tanítja továbbá, hogy a fejedelem senkinek nem tartozik számadással rendelkezéseiről, az ő ítélete ellen nincs felebbezés. A fejedelmeknek, — kik úgyszólván istenek a földön, — (csak a pápának vannak alatta vallási ügyekben), — ugy kell engedelmeskedni, mint az igazságnak, — s ellenük kényszer nem alkalmazható.* Azt tanácsolja a fejedelmeknek, hogy „tegye a király magát félelmetessé az alsóbb és főrendűek előtt" s hogy „hatalma ellenállhatatlan legyen." S mig a király hatalmát ellenállhatatlannak követeli, az alattvalóknak az isteni királylyal szemben határtalan engedelmességet tesz kötelességükké , „minthogy politikai indokok csak egyetlen és korlátlan urat és akarattal nem biró állami rabszolgákat ismernek." Természetes, hogy az ilyen eszmék, az ily tévtanok hirdetői veszélyesebbek, mint a legzsarnokibb fejedelemnek még oly hoszzu uralkodása is; mert ezeket tűri halálukig a nép, vagy elűzi; de az elvek, nézetek ha kimondvák, — legyenek azok bár helytelenek, — uj embereket és ujabb következményeket szülnek. De örök hála a művelődés apostolainak, a nagy államtudósoknak és természetbölcselőknek : a közvélemény tiszta fölfogását az ily és hasonló tanok már nem képesek elhomályosítani, a helyes gondolkozást megzavarni! Lássuk, hogy vélekednek más államférfiak a monarchiai status-formáról s főleg a királyok jogairól és kötelességeiről. Milton azt mondja: „keresztyén fejedelem — — a testvéreiből álló nemzetről oly alávaló módon gondolkodni nem fog, hogy azt képzelje magáról, hogy olyan fenséges magasságban áll minden más ember fölött, kik közt pedig ezerek vannak, kik őt bölcsességben, erényben s minden más tulajdonságban — politikai méltóság kivételével — felülhaladják." — „Azt állítani, hogy a királynak épen oly igaz joga van koronájára és méltóságára, mint a magányos embernek örökölt vagyonára; ez azt jelenti, hogy az alattvalókat egy fokra helyezzük a király rabszolgáival és házi állataival, vagy birtokával, melyeket pénzen vehet, vagy eladhat. (Folytatása követk.)