Munkás-Heti-Krónika, Krónika, 1879 (7. évfolyam, 1–52. sz.)

1879-01-05 / 1. szám

Társadalmi szemle, a Munkás-rizikó. Az elmúlt pénteken Temesváron, mint az ottani lap beszélt, az új Begahíd építésénél nagy szerencsétlenség tör­tént. Az ott dolgozó munkások ugyanis a nehéz vaspántok beillesztésével vannak elfoglalva, mely munkát emelőcsiga segítségével végzik: egy ilyen vaspánt emelése alkalmával azonban az emelőcsiga félrecsúszott, a magasban levő vaspánt nyilsebességgel lezuhant s egy alant álló munkást a szó szoros értelmében össze­lapított. A szétszórtan heverő testrészeket össze­szedték s kórházba szállították.­­ Rendezett állapotaink. Jaszenovics István bánát­ujfalusi járásbiró a budapesti kir. itélő tábla fegyelmi bírósága 120 százalék kam­tokkal való uzsoráskodása miatt nemrég 500 főt pénzbirságra ítélte. Midőn még ez ügyben a vizsgálat folyt, a nevezett járásbiró felszólítá Boskulecz Lázár b.-ujfalusi jegyzőt, hogy állítson ki neki bizonyítványt, mely szerint ő uzsorásko­dással nem foglalkozik. — Boskulecz ezt meg­tagadván, a járásbiró boszut forralt ellene. Nem rég egy K. F. nevű irnok a b.-ujfalusi vendéglő­ben leitta magát, ugy hogy onnét távozni akar­ván sárba dőlt s a községi csendőröknek kellett onnét felszedni, s száraz helyre a községházára szállítani Minthogy a korcsmában, a hol az irnok leitta magát, Boskulecz jegyző is jelen volt, Ja­szenovics járásbiró ez esetet alkalmasnak találta arra, hogy boszuját amazon kitöltse. Mint a „N. Hirlap"-nak N.­Bol­skerekről irják, nyilvános erőszak és hivatalos hatalommal visszaélés bűn­tette miatt előnyomozást indított meg a jegyző ellen azon állítólagos okból, hogy az írnokot ő dobatta ki és csukatta be. Mi több, Boskulecz Lázár jegyzőt a piszkos és fűtetlen járásbirósági fogdában letartóztatta és öt álló napig ott tar­totta a nélkül, hogy mint a törvény kívánja, erről a jegyző felettes hatóságát, a pancsovai szolga­bíróságot értesítette volna. A letartóztatott jegyző a törvényszékhez felebbezett és a járásbíró hatá­rozata feloldatván, a jegyző szabadlábra he­lyeztetett. Most még azt szeretnénk tudni, várjon a tisztelt járásbiró úr nem kap-e érdemkeresztet ? !­­ Istóczy és a statisztika. Istóczy Győző, az ismeretes zsidógyűlölő, Keleti Károly­nak a m gyar faj szaporodásáról nemrég felolva­sott értekezésére a következő megjegyzéseket teszi a „Magyar Lapok"-ban: Magyarország és Erdély összlakossága volt 1870. elején 13.561,245, 1876. végén pedig Keleti Károly akadémiai felolvasása szerint (7 évi hasonlat) 13 670,524 vagyis 107.379. Ebből a zsidóságra esik Keleti Károlynak az „Ellenőr" 1878. decz. 19-ki számában közzétett nyilatkozata szerint (pusztán születési többlet után) 60.201 lélek; marad tehát a nem zsidó lakossága 7 év szapo­­rulat csak 49.358 fővel, vagyis évenként 8374­­ fővel. Jöjjön ehhez hozzá 1881-ig egy eholera év,­­ a melyre az eddig tapasztalatok szerint minden évtizedben számithatni, s a mely eholera tudvale­­vőleg a zsidókat majdnem érintetlenül hagyja, ugy a nem-zsidók csekély szaporulása teljesen elenyészni fog. — Osztozkodás a berlini szerződés alap­ján. Eagusából a „N. W. Tagblatt"-nak azt ír­ják, hogy a skutarni vali a porta parancsára a podgoriaczai és spitezi kerületbeli hegyi törzsek közt kihirdette ezen kerületnek a berlini szerző­­dés értelmébeni átengedé­st Montenegró részére. A törzsek főnökei daczosan fogadták ezen kije­lentést, mire a vali az ottani török főkonzult, Danis effendit táviratilag magához hivatta, de midőn ez a kerület határához érkezett, ott a főnökök küldöttsége azon tanácsot adta neki, utazzék azonnal vissza, ha úgy nem akar járni, mint Mehemed Ali járt volt, ezen alkalommal tiltakoztak egyszersmind a Montenegrónak leendő átengedés ellen s kijelentették, hogy terüle­tüket utolsó emberig védeni fogják. — Angliában az alsóbb néportály között a nyomor a legnagyobb mérveket kezdi ölteni. Napról napra fordulnak elő súrlódások a munká­sok és a gyárosok között s természetes, hogy a tőke, főkép a fennálló rosz gazdasági viszonyok között mindig előnyben van. A munkanélküliek száma roppant nagy s ke­­lm­e nyomor, mely ezek soraiban uralkodik. A lapok erre vonat­kozólag a következőket írják: Anglia minden ré­széből szomorú tudósítások érkeznek az ottani munkásosztály nyomoráról. — Vastag hótakaróval van beborítva az egész ország. — Ez a vastag hótakaró, mely nálunk Mary országon a közleke­dési akadályoktól eltekintve, nem vétetik valami nagy csapásnak, ott valóságos szerencsétlenséget képez, mert munka és forgalmi dugulást okoz, ily dugulás pedig Angliában nagy nélkülözések forrása, mégha 1—2 napra terjed is csak ki. A húsárak hirtelen rendkívüli magasra rúgtak, a­mi az angol szokásokhoz képest, még a közép­osztály tagjaira nézve is nagy baj, a­kik elősze­retettel viseltetnek a húsételek iránt. Szerencse a szerencsétlenség mellett, hogy az angolok ki­fejlett segélyezési érzéke siet kizökkenteni a nyo­mort elfoglalt terrénumából. — Oroszország. Az orosz nép végre be kezdi látni siralmas állapotát, s erős elhatározása lerázni magáról a már most elviselhetlenné vált igáz, föltett szándéka kettészakítani azon rab­lánczot, mely még a gondolatot is lebilincselte. Az ottani nép között kiütött forrongást nem le­het a valósághoz mérten ecsetelni, mert az ér­kező tudósítások nem igen tüntetik fel azt teljes valóságában. Annyi bizonyos, hogy Oroszország egy nagymérvű forradalom küszöbén áll, s te­kintve az ország külviszonyait, legközelebb áll azon föltevés, hogy az orosz népnek szabadság utáni vágya a valósulás felé közeledik. A forra­dalmi tünetek Oroszországban nem hogy fogyná­nak, sőt inkább szaporodnak. A kormány kemény rendszabályai nem képesek elfojtani a belső tüzet, a­mely most már rakéta­lánc­ként fut vé­gig az országon. A­­harkovi és szentpétervári diákmozgalom még el se fojtatott, már ismét Kiev állt a rendőrséggel tűzsorompóba. A szent­pétervári Golosnak táviratozzák, hogy a tanulók heves forrongása miatt, az egyetemet bezárták és a további előadásokat a legközelebbi tan fél­évig beszüntették. Az egyetemi hallgatók ennek következtében az előadások folytatását kívánták, a­midőn ezt megtagadták, erőszakkal benyomultak a tantermekbe és utólag követelték az előadások folytatását. A rendőrhatóság erős rendszabályok­hoz nyúlt, s hír szerint egyelőre elfojtotta az ottani mozgalmat, mely nem első és nem is új e nemben. — Bismarck pressziója. A svájczi igazságügyi és rendőrosztály a Bismarck által a szocziáldemokraták üldözése végett kihirdetett részleges ostromállapot alkalmából, tudva, hogy sokan a kiutasítottak közül oda fognak mene­külni, egy köriratot intézett a kantonok kormá­nyaihoz, a­melynek szó szerinti szövege a követ­kező . „Számos körülménynél fogva valószínű, hogy a szocziáldemokráczia bizonyos számú veze­tője és híve, a Németországban ellenök foganato­sított rendszabályok következtében, Svájczba jó, hogy agita­­­ionális tevékenységét a kormányok és más államok alkotmányszerű állapotait innen folytassa. Ha mindjárt a szövetségtanács egy ré­zről semmi esetre sem hajlandó a politikai szökevények menedékjogát, a­mint az eddig meg­őrizteti, megszorítani, mégis más részről el van határozva, ily menekülőknek minden oly tevé­kenységével szemben, a­melyek akár szóval, akár írásban Sweicznak más államokhoz való barátsá­gos viszonyát zavarnák, föllépni. Felhívjuk ennél­fogva, hogy a viszonyok ily irányú fejlődésére figyelmet fordit­anak s a folyó körülményekről pontos értesítéseket adjanak. — E végből ide mellékelve küldjük 31 egyén névlajstromát, a kik, mint a szocziáldemokráczia pártvezetői Ber­linből kiutasítva lettek. Nagyon kívánatosnak tartanók, ha mindjárt ez irat vétele után jelentést nyerhetnénk a dolgok jelen állásáról, az önök kantonjából." De a svájczi kantonok egynémelyike belátja, hogy nem lesz czélirányos e rendeletet foganatosítani, mert nagyon jól tudják, hogy a szövetségtanács csak egy bizonyos kényszernek engedett, a midőn a fentebbi rendeletet kibocsá­totta, s tudják azt is, hogy a nép nem fogja oly könnyedén az ez eddig jellemzett irányokat fel­adni s a fentebbi rendeletet nem tekinti másnak, mint formai dolognak, a­melynek alávetni magát nem tekinti kötelezettségének. De ha mégis azon eset állana be, hogy a svájcziak lábbal tipornák a politikai menekültek menedékjogát és engedné­nek a külről jövő pressziónak, ezzel csak saját állami létüket ásnák alá. Erre vonatkozólag az „Estafettenek" Bernből a következőket távírják múlt hó 24-dikéről. Némely spanyol officiosus lap kifakadása a svájcziak menhelyjoga ellen berlini iz­gatás és megsúgás következése. A zü­richi hatóságok némely szigorú rendszabályokat akartak a szoczialisták ellen életbeléptetni és minden úti levél nélkül utazónak megtagadták az időzést kantonjukban és a községi hatóságok ezen rendszabály kiviteléért felelősekké tétettek Ennek következtében névtelen falragaszok által a munkások felszólittatnak, csatlakoznának az internaczionalehoz, hogy fegyvereket kaphassa­nak, melyeket a neuschateli és tessini internaczio­nalista bizottságok, fognak kiosztani.­­ A németországi tőzspolgári sajtónak a szocziáldemokraták elleni denuncziácziója foly­ton tart s az orosz tüntetésekkel is a német szo­cziáldemokrácziát vádolja s az üldözések immár roppant mérveket öltöttek, kivált Szászország­ban, a honnan ismét tizennyolcz szoczialista­család vándorolt ki Észak-Amerikába. — Az orosz czár megverte a fiát, a trónörököst, a miért ez utóbbi pártol­óa­g nyi­latkozott a tanulók kérvénye felől. A nyugtalan­ságok, főleg pedig a tanulók tüntetése a czár és trónörökös közt fölötte heves és szenvedélyes jelenetekhez szolgáltat alkalmat. Bármennyire iparkodtak ezen jeleneteket eltitkolni, ma egész. Pétervár tu­dja, hogy a czár, midőn a korona­örökös a tanulók törvényét éles szavakkal támo­gatta dühtől elragadtatva Czezarevits trónörö­köst sétabotjával megfenyegette. A czár a nagy ingerültség folytán beteg lett, a trónörökös pe- ­gy az államc­ékt személyes czéljaikkal, az állami jólétet magánjólétekkel, — magától értetődőleg — identifikáltassák. Őket tükrökhöz is hasonlítot­ták , akik ha dúsgazdagok és jólétben voltak, azt úgy tükrözték vissza, hogy a népek azt hitték, miként az államok, vagyis önmaguk vannak jól létben és gazdagságban. Ily elveket igyekezett XIV. Lajos is érvé­nyesíteni, midőn kimondta az összes európai ud­varok által tapsokkal fogadott jelszavát: „L'etat c'est moi" (Az állam én vagyok.) Sőt a sima udvaron ezek még tovább vitték a korlátlan királysági kultust; tudományosan igyekeztek kimutatni, hogy az egyeduralom leg­régibb a rendes és legtermészetesebb államforma, mert az atyai hatalomból származott. De B­o­a­snet püspök ennél is tovább megy, midőn ki­mondja, hogy „minden egyeduralom közt leg­jobb az örökösödő monarchia" ; hogy a „királyi tekintély szent"; hogy „a királyi hatalom atyai tekintély és jellemvonását a jóakarat képezi" ;­­ hogy „a királyi tekintély korlátlan". Macchiavelli czélszerűségi tanai in­kább csak erkölcsileg, de Bossuet álokoskodásai és tévétanai főleg politikailag általánosan, de külö­nösen a népszabadságra veszélyesek. Azt tanítja továbbá, hogy a fejedelem sen­kinek nem tartozik számadással rendelkezéseiről, az ő ítélete ellen nincs felebbezés. A fejedelmek­nek, — kik úgyszólván istenek a földön, — (csak a pápának vannak alatta vallási ügyekben), — ugy kell engedelmeskedni, mint az igaz­ságnak, — s ellenük kényszer nem alkalmazható.* Azt tanácsolja a fejedelmeknek, hogy „tegye a király magát félelmetessé az alsóbb és főrendűek előtt" s hogy „hatalma ellenállhatatlan legyen." S mig a király hatalmát ellenállhatatlannak kö­veteli, az alattvalóknak az isteni királylyal szem­ben határtalan engedelmességet tesz kötelessé­gükké , „minthogy politikai indokok csak egyet­len és korlátlan urat és akarattal nem biró állami rabszolgákat ismernek." Természetes, hogy az ilyen eszmék, az ily tévtanok hirdetői veszélyesebbek, mint a legzsar­nokibb fejedelemnek még oly hoszzu uralkodása is; mert ezeket tűri halálukig a nép, vagy elűzi; de az elvek, nézetek ha kimondvák, — legyenek azok bár helytelenek, — uj embereket és ujabb következményeket szülnek. De örök hála a művelődés apostolainak, a nagy államtudósoknak és természetbölcselők­nek : a közvélemény tiszta fölfogását az ily és hasonló tanok már nem képesek elhomályosítani, a helyes gondolkozást megzavarni! Lássuk, hogy vélekednek más államférfiak a monarchiai status-formáról s főleg a királyok jogairól és kötelességeiről. Milton azt mondja: „keresztyén fejede­lem — — a testvéreiből álló nemzetről oly alá­való módon gondolkodni nem fog, hogy azt kép­zelje magáról, hogy olyan fenséges magasságban áll minden más ember fölött, kik közt pedig eze­rek vannak, kik őt bölcsességben, erényben s minden más tulajdonságban — politikai méltóság kivételével — felülhaladják." — „Azt állítani, hogy a királynak épen oly igaz joga van koroná­jára és méltóságára, mint a magányos embernek örökölt vagyonára; ez azt jelenti, hogy az alatt­valókat egy fokra helyezzük a király rabszolgái­val és házi állataival, vagy birtokával, melyeket pénzen vehet, vagy eladhat. (Folytatása követk.)

Next