Munkás-Heti-Krónika, Krónika, 1879 (7. évfolyam, 1–52. sz.)

1879-10-19 / 42. szám

VH évfolyam. 42. szám. Budapest. IST©. október 15-ét. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőségi és kiadó-hivatal dob-utcza 67. szinden a lap szellemiségre vonatkozó közlemények v alamint hirdetések ide intézendők. Hirdetések jutányosan számitatnak. KRÓNIKA Társadalom-gazdászati néplap. A MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÁSRA NEM JOGOSULTAK KÖZLÖNYE. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt 40 kr. Fél évre. . . 1 „ 20 , Negyedévre. . — „ CO . Egy hóra . .. 20 , Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden postahivatal fogad el. Népnevelés és hadsereg. Több ízben hangsúlyoztuk azt, honnét jön némely nemzetnél az önkénytes hajlam a rabszolgaságra és mi az oka annak, hogy, kivált a német nemzetnél, ezen hajlam leginkább ki van fejlődve ? Válaszoltunk is ezen kérdésre és azt állítottuk, hogy ezen hajlam némely nemzetnél már legkorább gyermekségétől kezdve belé oltatik, a gyermekeknek minden önállóságra való vágy elfojtatik, minden lépése, minden mozdulata rendszerbe szorittatik, szóval, minden szellemi és testi fejlődés náluk meggátoltatik. Azáltal, ha egy bizonyos nemzedék ilyen vagy amolyan módon neveltetik, igen természetszerűleg az következik, hogy lett legyen a rendszer bárminő rész, a következő nemzedék mégis meg fogja tartani a rendszert és így fog ez menni nemzedékről nemzedékre, míg csak egy olyan ember nem születik, ki belátván a rendszer hiányait, azt lerombolni igyekszik. Azon férfiakat, kik képesek voltak bizonyos rendszereket lerontani, intézményeket megszüntetni, vagy gyökeresen megváltoztatni, igen könnyen lehetne ujjainkon megszámlálni. Mózes, IConfuzse, Mahomet, Krisztus, Lykurg, Plátó, Szokrates a régi időben, az újabban az enczyklopadisták, Payne Tamás, Proudhon, a szoczializmus, kommunizmus és nihilizmus apostolai, a régi intézményeket egészen elvetik és új rendszereket állítottak fel. Ezeken kívül találkozunk még olyanokkal is, kik a régi intézményeket ugyan nem vetették egészen el, de megelégedtek azzal, hogy azokat módosították. Ilyenek voltak a XVI. század reformátorai vallási szempontból és az alkotmányosság elvének megalapítói. Végre találkozunk még olyan emberekkel is, kik legulóbb időben új rendszereket találtak fel, de ezekkel nem haladást, hanem visszafelé lépést hoztak be. Ezen utóbbiakhoz számítandók az államférfiak, fejdelmek és bölcsészek, kiknek a világ a jelenlegi nevelési rendszert, az állandó hadseregek, a militarizmus és a bureaukruezia behozatalát köszönheti. Kétséget nem szenved, hogy a jelen népnevelési rendszer, a militarizmus és a bureaukruezia mind oly rendszerek, melyek arra szolgálnak, hogy az emberek egyéni és polgári szabadsága korlátoltassék. Azt mondják, hogy az ember szokás vagyis megszokás rabszolgája. Ezen állítás tökéletesen igaz. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy az emberi nem kiskorúságának fő oka a gondolkozási restség és a megszokás. A gondolkozási restség az okozó, a megszokás az okozott. Tekintsünk körül a családokban és ott igazolva találandjuk ezen állításunkat. Ha valaki igen nagy kort ér el és figyelemmel kísérte egy bizonyos család berendezését, azt fogja tapasztalni, hogy a nemzedékeknél bizonyos elposványosodás áll be, hogy azok egy lépést sem haladnak előre. Ez főleg a gondolkozási restségben és a megszokásban rejlik és erőt nyer az állam által elfogadott rendszerek, kivált a nevelési rendszer által. Idézzünk néhány példát: Angliában, hol különben a nemzet nagyon is hajlandó reformok elfogadására, egész a jelen időkig oly abszurd szokások uralkodnak, melyeken az ember egészen elámul. Így jelesül még egészen a jelen századig azon szokás uralkodott, hogy a férj nején könnyű szerrel túladhatott, hogy kötelet kötött lábára és azt mint marhát hajtotta a vásárra és eladhatta. Lépjünk egy törvényterembe, nevetés fog el, ha látjuk a birót skárlát vörös, a prókátorokat fekete hosszú lebernyékben, fejükön rizsporos vendéghajjal. Midőn az egész világ már régóta elfogadta a csappantyús és hátultöltő fegyvereket és hegyesített aczélgolyókat, az összes angol hadseregnek még mindig kovás fegyvereik és gömbölyű tekealakú óngolyóik voltak, az új fegyverek az angol hadseregben csak a krimi háború idejében fogadtattak el. De bárhová tekintsünk, mindenütt hasonlót tapasztalandunk. Midezen abszurd szokások és divatok egyébiránt csak nevetségesek és mi még azzal sem gondolunk, ha a fegyverek szerkezete mindig ugyanaz marad, mi századok óta volt, sőt szeretnék, ha azok nemcsak nem reformáltatnának, de egészen megszűnnének. De egészen másképp áll a dolog a nevelési rendszerre és a hadseregre nézve. A népnevelés és a hadsereg azon fő emeltjűk, melyeknek az állam jólétére igen nagy befolyásuk van. A gyermeket a vele született gondolkozási restségnél fogva mindenre szoktathatni, mint az állatot, mert kétséget nem szenved, hogy az embernél az állati ösztönök igen nagy tényezők. Az ember még a legroszabbhoz is sokkal könnyebben szokik, mint attól elszokik és olyasmit fogad el, mit nem ismer, de csak hallotta, hogy az jó és hasznos. Tekintsünk a jelenlegi nevelési rendszerre és kérdjük, jó-e az? Mihelyt a világra jön a gyermek, a szülők, a dajka mindent megtesznek, hogy nála állandósítsák az engedelmességet és örökre kiskorúvá, önállóság nélküli lényűvé tegyék. Ivotzebue igen helyesen mondja: „Csak az ember az, kit járni és enni kell tanítani." A vad népeknél a gyermek sokkal elébb fut és cselekszik, mint a civilizáltaknál, már a bepólyázás, a karonhordás is arra szolgálnak, hogy a gyermeket vestté és erejébe nem biróvá tegyék. Alig kezd a gyermek magától járni és csevegni, azonnal elviszik Frábel-féle gyermekkertekbe, hol minden cselekvése mintegy mintaszerűvé tétetik. Semmi sem szomorítja az embert annyira, mintha egy sereg gyermeket lát, kiknek egyetlen egy mozdulata sem önkénytes, hanem betanított, kik mintaszerűleg hajtják meg magukat, mint katonák egy sorban vagy párosan mennek, kiknek arczukon a feszt, az unottságot első pillanatra láthatni, kik érzés és értelem nélkül szavalnak költeményeket, melyeket nem értenek, énekelnek dalokat, melyek éktelen csiripeléshez hasonlítanak. Nem jut-e ilyenkor eszünkbe a nagy különbség a pacsirta, a csalogány, a rigó és a kintorna által betanított madár eszünkbe? Azon teszt, melyet a gyermekkertben a gyermekek eltanultak, szüleik még nevelnek. Minden lépten nyomon halljuk : igy ülj az asztalnál, igy lépj be, ne menj oly sebesen, szólj halkabban sat. Ami kevés szabadságot a gyermekkertek és a házi nevelés a gyermeknek meghagytak, a nép- és polgári iskolák vagy pedig a házi tanítók és nevelők egészen elveszik. Ez utóbbiak közt alig van csak egy is, kinek eszébe jutna arról gondolkozni, hogy növendékéből nem mindennapi, hanem kitűnő embert csináljon. Vannak szülők, kik azért fogadnak gyermekeik mellé magánnevelőt, mivel beismervén az iskolai nevelés hiányait, azokból rendkívüli embereket akarnak fejlődni látni. De hol találunk oly nevelőre, ki ebbeli hivatásának megfelel? Igaz ugyan, hogy sokszor megesik az, mi súlyos és halálos betegeknél is meg- történik, hogy akkor hívnak hozzá nagy hikűi és ügyes orvost, midőn az előbbi orvosok a betegséget már annyira elhanyagolták, hogy nincs mód a beteget többé megmenteni. Ott pedig, hol a szülők vagyoni körülményei a magántanító tartását meg nem engedik; hol a gyermekek iskolákba küldetnek, ott még roszabb a dolog, mivel ott a szellem túlterhelése által a gyermek elméje előbb megzavartatik és végre egészen elbutul, vagyis eltompul. A gymnáziumokban még inkább terheltetik a serdülő elméje. Ezen túlterhelés egyik eredménye az, hogy a gyermekek gyűlölik a tanulást, ahelyett hogy azt megkedvelnék. Ha a gymnáziumon is átvergődött a serdülő, a tanulás iránti gyűlölséggel szívében jön az egyetemre. Itt sokkal nagyobb szabadságot élvez és ez ismét oly absurdum, mint az eddigi kényszer volt. Az átalános védrendszer behozatalával mindenki egy új iskolába kényszeríttetik. Az egyetemen megszokta a szabadságot, a katonaságnál csakhamar leszoktatják arról és most a szellem épp ugy mint a test ujólag Prokrustes ágyba vagy chinai vas czipekbe szorittatik, menjünk el egy laktanya udvara mellett és nézzük miként és mire tanítják a katonákat, kivált Németországban. Senki sem hinné, hogy ezek emberek, automatumoknak kell őket tartani. Állva menés — valóságos fából csinált vaskarika. Miként emelik lábaikat, miként ülnek a lovon, miként nyúlnak sipkáikhoz, mi azt akarja kifejezni, hogy köszönnek feljebbvalóiknak. Minden mozdulatuk mesterkélt, feszes, gépszerű. Minő roppant, különbség a német és franczia katona közti Pedig ezek is begyakoroltatnak. Azt fogják sokan mondani, hogy 1870-ben mégis a német ebmódra betanuított katonák győztek a szabadabb mozgású francziákon. De azok, kik ezt mondják, vagy nem tudják, vagy ha tudják, miként történt, ezt el akarják tagadni. Volt e csak egy Csata is 1870 ben és 1871 ben, melyben a francziák túlnyomó számban voltak? Még Orleansban is, hol Aurelles de Paladine von der Thannt és a mecklenburgi nagyherczeget megverte, a németek egy hatodnyival erősebbek voltak, Garibaldi pedig csekély számú, többnyire önkénytesekből álló kis hadseregével a németeket mindenütt megverte, mivel úgy intézkedett, hogy azon sereg, melyet megtámadott, nem haladta felül létszámban a inasáét. Ha most ara kitörnék a háború Francziaország és Németország közt és a francziák egyenlő számmal támadnák meg a németeket, akkor kétség sincs, hogy minden csatában győznének, mint I. Napóleon mindenütt megverte a németeket. De hagyjuk a történelmet, menjünk vissza a nevelésügyre. Ha az ifjú kiszolgálta rárótt katonai éveit, bureaukratává lesz és csak ott válik azután igazán finiszterré és auromatonná! A bureaukraták közt a legtöbbek arczán sebforradás látható, kivált a fiatalabb hivatalnokoknál. Ezen sebeket diákkorukban kapták.