Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)

1883-01-07 / 1. szám

január 7-én. esk-Csltszéli. Miért van az, hogy nálunk Magyarországban az esküdtszéki intézmény oly csekély hatáskörre van szorítva? Nálunk csak sajtóügyekben alkalmazzák;a bünfenyitő pöröknél nem, holott igen sok esküdt vii, ki sokkal könnyebben mondhatna ítéletet afölött, bűnös-e valaki lopásban, mérgezésben, gyújtogatásban, okmányhamisításban, házbetörésben, szemérem elleni bűnökben, mint abban, vájjon bizonyos czikk vagy könyv tartalmaz-e felségsértést, lázítást, rágalmazást, becsületsértést vagy erkölcstelenséget. A sajtóvétségek megítélésére mégis nagyobb foka az intelligencziának szükséges, mint oly bűnökére, melyek minden békés polgárt sérthetnek. Bűnvádi eljárásoknál a tények állanak, melyeket nem lehet félre magyarázni, míg sajtóvétségeknél igen sok függ a szavak és némely egyes mondatok magyarázatától. Márpedig ha az esküdtszék nehezebben megoldható kérdések fölött mondhatja ki nézeteit, vájjon foglaltatik-e azokban vétség, annál inkább teheti azt könnyebben megítélhető kérdésekben. A kormány egy bizonyos Csemegi Károly igazságügyi államtitkárt bízott volt meg egy magyar büntető törvénykönyv fogalmazásával. Szegény Werbőczy, ha tudhatnád, minő utódod az, ki Magyarországnak törvényeket irt, bizony bizony mint mondják, megfordulnál sirodban bánatodban, hogy Magyarország egy ily Csemegire szorult. Ezen Csemegi, kinek nevét hasztalan keresnék akár Budai lexikonjában, akár Horányi memoria hungarorumjában, oly törvényeket alkotott, mintha Drákónál járt volna iskolába. Kivált az ő sajtótörvényei olyanok, mintha csak arra czéloznának, hogy a magyar nép azt mondja: „kell is nekem ez a ti új sajtótörvény tök, ennél még a régi könyvczenzúra is jobb volt. Akkor az embert legalább be nem zárták azért, ha valamit irt, a czenzor egyszerűen megtagadhatta az iraprimaturt és az író, hogy munkája ismét kárba ne veszszen, ha ismét irt valamit, úgy intézte, hogy a czenzor ne gáncsolkodjék abban." Most megengedik, hogy valaki valamit irjon s ha ki van nyomtatva, a példányokat lefoglalják, mint ez megtörtént a Solymosi Eszterről irt röpiratokkal, azonfelül pedig még az államügyész sajtóport lódit nyakába az írónak és mars be a dutyiba több hónapokra, talán épen évekre is, holott olyasvalamiért nem szabad volna valakit büntetni, ami nem okoz kárt vagy zavart. A lefoglalt nyomtatványok pedig nem terjedvén el a nép közt, miként okozhatnak kárt ? Úgy látszik, hogy ez a Csemegi úr nem is akart egyebet, mint a sajtószabadságot a néppel megutáltatni és ezzel megutáltatni a népszabadság egyik legnagyobb őrét, az esküdtszéki intézményt Noha talán nem érte el egészen czélját, de a jó szándékért, hogy minden lehetőt megtett, a kormány őt jutalomra méltónak ítélte és ő a királytól a szent István lovagrend közép keresztjét kapta. Bécsben egy ideig haboztak, adják-e meg neki ezt a kitüntetést, melyet maga követelt. Jutalmazni ugyan akarták, de csak ugy, hogy az szemet ne szúrjon. A szent István lovagrendnek középkeresztjével a grófi czim is szokott járni és erre egy Csemegit a bécsi udvari körükben még sem találtak méltónak, attól tartottak, hogy Csemegi, ha megkapja a szent István lovagrend középkeresztjét, majd a grófi czimet is fogja követelni és igy előre kikötötték, hogy ebbeli igényeiről mondjon le és ebbeli lemondását írásban egy téritmény alakjában foglalja. Csemegi ezt ugyan meg is tette, de most valót Mrobsiso titkos tanácsossági czimet követelt, melyet bizonyos magasabb körök nagy megbotránkoztatására csakugyan el is nyert. Egy ilyen embertől tehát nem lep meg senkit, hogy az esküdtszékek hatáskörét ki nem akarta terjeszteni. Az ő szemeiben már" az is elég baj, hogy az esküdtszék sajtóügyekben ítél, hát még bűnügyekben. Valóban megfoghatatlan, mi kép marad Magyarország éppen ebben a pontban annyira ibátra más nemzetek mögött. Az esküdtszéki intézmény ,nemcsak a legszabadelvűbb intézményekkel bíró államokban el van fogadva bűnügyekben, hanem még oly országokban is, melyekhez képest más tekintetben még Magyarország alkotmánya is még majdnem túlszabadelvű, jelesül Muszkaországban. Itt ugyanis, mint arra mindenki emlékszik, Sansulics Vjerát az esküdtszék minden büntetés alól fölmentette és mivel a muszka kormány ily esetek ismétlésétől fél, a későbbi eseteket már nem merte az esküdtszékre bizni, hanem haditörvényszékeket állított föl. Mi borzasztó abszurdum az, hogy oly esetekben, hol csak arról van szó, hogy valaki ideiglenesen megfosztassák szabadságától, a törvények nem tartják elegendőnek egy vagy két-három bíró belátását, hanem 12 embert bíznak meg, hogy ítélje meg, megérdemli-e valaki, hogy őt oly szigorúan büntessék, mely büntetés azonban még sem terjedhet tovább öt évi fogságnál, mert itt az egyes polgárok egyéni szabadságát akarják biztosítani, bűnügyi esetekben pedig, hol élet-halálról vagy a szabadságnak élethossziglani elvesztéséről van szó, elegendő egy két bíró belátása, hogy valakire rá mondja, ennek az embernek meg kell halni, vagy örökre fogva maradni Igen sokat beszélnek a birói kar függetlenségéről, de vájjon nem önámitás-e ezen függetlenség ? Francziaországban rájöttek, hogy ez csakugyen az, midőn a birói kar elmozdíthatásáról, letedeéséről hoztak törvényt, mert belátták, hogy a birói kar éppen nem oly független, mint azt mondották. A birák közt ugyanis ritkán találhatni csak egyet is, ki ne vágynék arra, hogy magasabb hivatalt nyerjen, igy tehát igyekszik az uralkodó kormány kedvében eljárni és ha tudják a birák, hogy ez vagy amaz ember a kormánynak sok borsot tör az orra alá, hogy ártalmatlanná tegyék, bezáratják. Így tehát a bírák éppen nem függetlenek, hanem kevés kivétellel nagyon is bábjai a kormánynak. Azonfelül az esküdtszéki eljárás még sokkal gyorsabb is a közönséges mostani bünfenyítő törvényszékinél. Ám itt van előttünk két példa: a tisza-eszlári eset, és az ehhez igen sokban hasonló lembergi gyilkosság. A tisza-eszlári eset már kilenczedik hónapja hogy folyik és alkalmasint addig fog folyni, míg eléri az egy évét folyásának, a lembergi eset az esküdtszék / NÉPSZAVA 1883. — 1. szám. előtt egy pár nap alatt be volt végezve és a bűnösök kötél általi halálra ítéltettek, míg az eszlári eset ki tudja mi kint fog eldőlni. Újév király. Újra bukott a korszak egy zsarnoka, A többivel ott függ ő is egy sorban ! Volt háromszáz és hatvanöt testőre, Mégis bitón tört meg a hős élete. Végignézte testőrei halálát, Meg sem rémült . . . nem jobbitá meg magát. Mig a torkán fel nem akadt hörgése, Fegyverével életét védelmezte! Folyó korszak egyik zsarnok királya, Gaztetteit folytatni még akarta. Mig a bakó rá nem kiáltott, „csitt!" Kettős bitón nem csukta be szemeit. Millió nép döntő csatát virrasztott, — Mig a korszak -király trónról lebukott. Mig ez annak méltó rendén meglakolt, Addig a más új király a trónon volt! Újév-királyt a nép felmagasztalja. Igen, mert ő másképen azt nem tudja; Én pedig csak akkor fogom áldani, Mikor a nép szabadon fog állani! Szabó P. Azugész mit fog Hozni? Ha a politikai láthatáron végigtekintünk, ebből vajmi kevés jót lehet várnunk Nem régen a németországi hírlapok megfújták a harczi riadót, de még mielőtt ezt tették, erre nézve jöttek a hírek a szomszéd muszkák hadikészülődéseiről, hogy 54 lovas ezredet és ezeken kívül roppant nagyszámú kozák csapatokat toltak előre Gácsország határáig, hogy váraikat erődítik és még ezeken felül ujakat is építenek, hogy vasúti vonalakat készítenek kongressz Lengyelországban, melyek mind hadászati jelentőségűek, hogy a lókivitelt megtiltotta a muszka kormány, hogy a szabadságolt tiszteket egymásután behivják, hogy a katonaságot szaporítják és újra szervezik s még száz meg száz elrémítő hirek jöttek onnét. Ugy látszik azonban, hogy a német kormány, melynek egyenes meghagyására irták a sugalmazott lapok ezeket az aggasztó híreket, végre maga is sokalta a sok harczi zajt, melyet indítottak, és most egymás után jönnek a meghazudtolások, helyreigazítások, minősítések, okadatolások. Azt mondják, hogy Bismarck herczeg csak azért híresztelte a háborút és azért állott elő az osztrák-német szövetségi szerződés nyilvánításával, hogy a muszkára ráijeszszen, hogy kedve elmúljék neki háborút üzenni akár Német-, akár Ausztria-Magyarország ellen, mert a két hatalom szövetkezve még Muszkaországnál is hatalmasabb és nagyobb szárazföldi és tengeri haderővel bír. Valamint voltak sokan, kik a háborús hírek olvasásánál elrémültek, épp ugy vannak most épp anynyian, kiket e lapok meg birtak nyugtatni. Részünkről mi sem nem rémültünk el, sem pedig nem hagyjuk magunkat a lapok által megnyugtatni. Nem rémültünk el, mert arra, hogy Muszka , Német-és Ausztria-Magyarország közt a háború elkerülhetetlen és már csak illő kérdése Bosznia s Herczegovina elfoglalása óta, sőt már előbb is el voltunk készülve. A jelen kitörendő háború magva nem is ezen okkupáczió által, hanem már 1855-ben vettetett el, akkor, midőn Ausztria a Duna-fejdelemségeket megszállotta, ez „NÉPSZAVA" TÁRCZÁJA A tengerjósnő. 1. Viharos fellegek tömörültek az égboltozaton, a tikkasztó meleg után, mely egész napon át minden embert és állatot ellankasztott, erős zivatar igen természetes tünet volt. Közel egy alföldi városhoz nagy erdő, mely azt minden oldalról mintegy bekerítette. Az erdőn át széles kocsiút vezetett. A legközelebbi falu és a város közt csak egy megállapodási hely volt, a Halálcsárda, itt némelykor mindenféle gyanús emberek szoktak volt beszállani, betyárok, kiknek rendes mesterségük az utasok megállítása és kifosztása. Egy négy lovas hintó haladt a Halálcsárda felé. Időről időre, egy csinos fiatal ember tekintett ki annak leeresztett ablakán, némelykor kezét kinyújtó abból és időn nehéz esőcseppek hullottak erre, hirtelen behúzta s kocsiját intette sietségre, mert nem egyedül utazott, hanem fiaml nejével, kit csak ezelőtt három nappal vezetett, volt az oltárhoz. Ugyanazon az uton, de sokkal közelebb a csárdához, egy gyaloo, utasnál pillantunk meg. Ez nem fél az esőtől, meg szoknyáját föl sem hajtja fejére és midőn az egyes cserlépek mindinkább tömörülnek és arczát csapdossák, még akkor is úgy látszik, mintha azt észre se venné . E nő arcza és ruházata azonnal megismertetik őt, mint azon kóbor népfajból száramzottat, mely a XV-dik század elején lepte el Európiát, és a melyet még eddig sehol sem bírtak a kormányok czivilizálni. Czigánynő volt. A kocsit a lovak a homokos úton sebes ügetve vitték a csárda felé és mintegy ezer lépésnyi távolságra attól, utolérték a czigánynőt. — Szegény asszony, mond a fiatal nő a kocsiban. Kedves Kázmér, nem vennénk föl őt, a kocsis mellé a bakra. Mig a Halálcsárdához ér , söntökig átázik. — Soha se gondolj vele kedvesem, ez a pór nép megszokta az esőt, havat, fagyot, ennek mi sem árt, kivált ezeknek a czigányoknak. Láttam én már a legkeményebb télben is meztelen purdékat a homokban játszani. A kocsi sebesen hajtatván, már elég messze haladt a czigánynőtől és egy óranegyed sem telt, belé, midőn a csárda udvarán megállottak. A fiatal házaspár kiszállott abból és a nagy ivóterembe ment. Kerdék a csárda bérlőjét, szolgálhat-e jó ebéddel, és nem sokára ott állott előttük az asztalon a párolgó, erősen paprikázott báránytokány és egy palaczi érmelléki bakator. A tokány után még túrós és tepertős csuszát is tálalt föl a csárdabeli gazda és a zsíros ételek ide eltávolításául fekete kávéval és vérbéli görög dinnyével is szolgált vendégeinek. Ez utóbbi oly nagy volt, hogy azt egészen el nem költhették és a fiatal férj éppen félretolta azt, midőn a czigánynő, kivel az uton találkoztak, egészen átázottan a nagy szobába lépett és a boglyakemencze előtt megállott, noha ez nem volt besütve. Megpillantásánál a fiatal nő férje füle fölé hajlott s neki suttogva pár szót mondott. Ez igenlést intett és a czigánynőhöz fordult. — Ilallod-e Dania, úgymond, itt van egy fél dinnye, ha kell megehetett. — Adassa a nagyságos úr dinnyéjét a malaczoknak. Elég nedves vagyok én kívülről, nem akarom én magamat belölről is nedvesebbé tenni, volt a czigánynő válasza, és ha akarnám, borral tenném azt, de csak ha jól laktam. Ezzel a csárda gazdájához fordult s ugyan oly vacsorát rendelt, mint az volt, a melyet a fiatal házaspár költött volt el. — Lám, mi jól él ez a hitvány cigánynő, mond a fiatal ur félig halk hangon nejének, ugyanazt rendelte meg, a mi minket is kielégített. — Hja, szól belé a korcsmáros, ki a teritékeire leszedte az asztalról és hallotta úri vendége észrevételét, azon ne méltóztassék csodálkozni. Czéna most Nyíregyházáról jön a vásárról, ily alkalommal ő sok pénzt keres Mi által? kezdé a fiatal hölgy. — Azáltal, hogy az embereknek imegmondja minő jövő vár rájok, válaszol a korcsmáros. Óh, Czénn igen ügyes asszony Nincs az országban egy czigmyni se, ki annyira ismerné minden ember múltját, jelenjét és jövőjét, mint ő és minden, a mit ő jósol, pont jó pontra beteljesedik. (Folytatása követk.)