Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)

1883-06-03 / 22. szám

xI. évfolyam., 1883. 22. szám. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal killió dob­ utcia 33. es. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Budapest, j-uni-us Hó 3-á,n. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr Fél évre. . .­­ „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. Lapunk jelen számával új havi­előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársain­kat és olvasóinkat, hogy idejekorán úyitsák meg előfizetésüket, hogy a megküldésben fél­beszakítás ne következzék be. Az előfizetési díj megmarad úgy, mint eddig, havonként 20 kr., portamen­tes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfize­tési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt h­a­ladék nélkül küldjék be, különben szá­mukra a lap megküldése beszün­tettetik. A vörös kisértet. Vannak emberek, kiket a világ igen okosaknak tart s kik magok is meg vannak erről győződve, de azért mégis tartanak babo­nára, előítéletekre, el vannak fogulva valami ellen, a­mit nem ismernek és nem igyekeznek ez előítéleteiktől szabadulni, szinte jól érzik magukat abban a sötétségben és szenyben, mely még az ókorból ragadt rájok, azt mond­ják, hogy a szenyes ruha melegebb és kényel­mesebb az újnál és tisztánál. No, ez izlés dolga s mi azt tőlök nem irigyeljük. Legcsodálatosabb valamennyi elfogult­ság közt némely tudós férfiak elfogultsága a szoczializmus iránt. Szólanak szoczializmus­ról, mint valami borzasztó szörnyetegről, mely a czivilizácziót és minden társadalmi intéz­ményt halomra akar dönteni, saját szavainkat idézik ellenünk, kivált Proudhont s talán még a mi czikkeinket is, a melyekben meg igye­keztünk mutatni, hogy az összemberiség és annak tökéletesedésének czélja még­is az, a­mit Proudhon mond a vagyonról, a vallásról, a családról, a házasságról, a kormányról és a törvényekről, de vagy nem olvasták azokat a czikkeket végig, vagy készakarva és rossz akaratúlag nem idéznek abból mindent, jele­sül azt nem, hogy mi is azt mondjuk, hogy mindez még most nem történhetik, de ez nem zárja ki azt, hogy történhessék, mert mi az emberi tökéletes­ülésnek és észnek nem sza­bunk határt s igy ha minden ember a termé­szettől egyenlőnek fog teremtetni, akkor nem látjuk át, miért ne bírhatna mindenki egyenlő jogokkal, de ez az egyenlőség és a tökéletes­­ülés legmagnak képzelhető foka kizárja az egyenlőtlenséget mindenben. Azon elfogult emberek közé, kik a szo­czializmust nem értik, de mégis arról beszél­nek, tartozik Irányi Dániel. Már egyszer al­kalmunk volt kérdezni, honnét ez a gyűlölség a szoczialisták ellen ? Irányi Dániel nem szü­letett arisztokrata, hogy azt lehetne mondani, hogy ily elvekkel nőtt föl, hogy azokat cse­csemő kora óta belé csepegtették. Irányi Dá­niel sokat tud, sokat olvasott, hihetőleg az enczyklopadiaták munkáit is. Ezekből pedig lehetetlen hogy oly elveket szítt volna ma­gába, mint a minőket, minduntalan hangoztat. Nem­rég egy interpellácziót intézett a képviselőházban a minisztériumhoz a munká­sok jelesül héljaeiű intézkedésekről egyszségügyi tekintetben. Ebben az interpel­lác­ióban a többek közt hangsúlyozta, hogy ez intézkedéseket nemcsak a törvénytisztelet és a humanitás követeli, de azok szükségesek azért is, hogy semmi tápanyagot ne találjanak nálunk az izgatók, mert tény, hogy a szoc­ialista tanok ná­lunk is meg kezdenek honosul­ni. Nos, Irányi úr, hát ön a szoczializmust és a humanitást ellentétbe akarja hozni egy­mással ? Azt hiszi, hogy ha a törvényhozó testület a humanitás törvényei szerint intéz­kedik, akkor nem lehet izgatni? Azt hiszi, hogy e fogalmak közt: legrosszabb, nagyon rossz, elég rossz, tűrhető, meglehetős, jó, jobb és legjobb, nincsen különbség ? Ha ez úgy volna, akkor ön grammatikát nem tanult volna, ezt pedig egy oly okos emberről mint ön, nem lehet föltennünk. Ön azt hiszi, hogy a munkásoknak sorsán annyiban javít, hogy egészségesebb szállásaik legyenek, hogy a lelkiismeretlen és nyerész­kedő háziurak drága pénzen nem fognak nekik bűzös lyukakat lakásul kiadni, ha a rendőrség ellenőrzi az élelmiszereket, midőn elárusíttat­nak és azok közé nincsenek mérges anyagok vegyítve; hogy a munkások ne legyenek kénytelenek naponkirst 10 óránál többet dol­gozni, hogy a munkaadók nekik 10 — 15 — 20 százalékkal több díjt adnak, ezzel beállíthatja az izgatást a munkás ember jogai érdekében, meg fogja szüntetni a szoczialista tanol­at? Való­­an csalódik. Mennyire téves az ön fölfogása a szoczia­lizmusról, azt semmi sem illusztrálja jobban, mint a „Függetlenséginek múlt május 23-diki vezérczikke e czim alatt: „Irányi és a munkás-kérdés." A czikkíró Irányi inter­pellácziójáról szól, de abból készakarva, kímé­letből elhagyja azt, mit mi fennebb idéztünk és egészen más következtetéseket von abból, mint azt, a­mit Irányi hangsúlyoz, ki sopán­kodva mondja, hogy az izgatók nálunk táp­anyagot ne találjanak az izgatásra, mert a (veszedelmes — bizonyosan így gondolkozott Irányi úr, noha ezt nem mondotta ki) szoczia­lista tanok nálunk meg kezdenek honosulni A czikkíró mindenesetre több rokonszenvet tanusít a munkások iránt, mint Irányi úr. Mi épp ugy Irányi interpelláczióját, mint a „Függetlenség vezérczikkét alább közöljük és olvasóink ítélete alá bocsátjuk. Irányi úr már a harmadik ember a kép­viselőházban, ki a szoczializmussal foglalko­zik. Apponyi Albert gróf szoczialisztikus olaja, Zichy Jenő gróf vörösboritékos röpirata és Irányi alamizsnája, melyet a munkásoknak humanitásból nyújt, egymást érik. Mi szoczia­listák mindeddig elég szerények voltunk, és nem tulajdonítottunk magunknak itt Magyar­országban oly nagy jelentőséget, noha önér­zetünk tiltotta azt, hogy magunkat nagyon csekélyeknek tartsuk. És épen ezen önérzet­nél fogva kijelentjük, hogy nekünk se Apponyi gróf olaja, se Zichy Jenő vörös röp­irata, sem végre Irányi úr alamizsnája nem kell. Mi jogaink elismerését követeljük, akár­mit mondjon is Alker városkapitány úr és mindig fogjuk azokat követelni. A jelen mun­kásnemzedék ezt még mindig törvényes úton fogja tenni, de szilárdul, határozottan, nem csüggedve. De vájjon utódaink is a törvényes úton fognak-e maradni, azért mi nem akarunk felelősséget vállni, sőt félhető, hogy ez nem pintig így lenni. Ezt azonban nem az apáknak rójják föl majd bűnül, de a mi utó­daink saját erejük öntudatának, mi elvégre még­is be­következhet s be is fog következni. ISTeHány őszinte szó gróf Zichy C Jenő vörösb­oríték­-u­topiratá­lhoz. A legőszintébb örömmel üdvözöljük a munka és ipar apostolait, amilyenek egyik legkitűnőbb alakja: dicső emlékű Széchenyink is vala, mert csak a munka­ipar — mint a közerkölcsiség főtényezője — állít­hatja vissza az erkölcsöt eredeti szentélyének oltárára, amelyről az önzés, haszonlesés kufár keze, féktelen örjöngésében taszította le. Kétszeres örömmel üdvözöljük pedig napjaink­ban, midőn az erkölcs már annyira lazult, hogy a be­csület csak fehér holló már és a becsület embere: nevetséges ábrándozónak gúnyoltatik. De, midőn a munka és ipar érdekében apostolos­kodásra vágyó kontárokkal találkozunk, mint amilyen a „munkás-kérdésről" czímű vörösborítékú röpirat szerzője, lehetetlen elfojtanunk egy „libera nosa a malo!" felkiáltást. Ha e röpirat nyelvtani, szókötési és logikai gyen­gélkedéseit kívánnám végig rostálni, úgy inkább Augiasz istállójának tisztogatásába kellene fognom. Nem is szándékom a röpirat azon komikus pont­jainak részletezésébe bocsátkozni, amelyekben a gróf úr mint atyaisten szerepelteti magát. Erről már csak­nem minden fővárosi lap megemlékezett, érdem szerint méltányolva azt. Kivévén, a melyek arról, mert vagy nem olvasták végig, vagy épen mert gróf Zichy Jenő irta, udvariasságból elismerőleg nyilatkoztak. És épen ezért meg kell emlékeznem a röpirat azon tételeiről is, melyeket a fővárosi sajtó udvarias­ságból elhallgatott és a melyekben hazánk egész mun­kás és iparos osztályát tékozló, dőzsölő, részeges, mun­kakerülő ildomtalan czimekkel illeti. Lásd 17. lap. Ezen udariatlan czimek odadobásánál feledte Zichy Jenő gróf úr, miszerint egyesek hibájával egész osztályt vádolni nem szabad. Feledte, hogy a zsarnokoskodás, kártyaszenve­dély, tékozlás, fajtalanság sokkal nagyobb bűn, sokkal kárhozatosabb a közjólét és közerkölcsiségre nézve és hogy e „magas erények" eldorádója épen nem a mun­kás és iparos, osztály köreiben vizit. Feledi azt is, hogy ha a munkás és iparos osztály a társadalom magasabb osztályának ostoroznivaló erényeit felsorolni akarná, mérhetetlen bűnbarlang leplét kellene fellebbentenie. Zichy Jenő gróf megtámadja az iparos és mun­kás osztály segélyző-egyleteit, mint ezen osztály tag­jait lealázó intézeteket. Mint amelyek csak szaporítják a dologtalanok számát, amely dologtalanok csupán arra lesnek, hogy e koldusalapból — mint ő mondja — élelmezést nyerjenek. (Hát a katonai vagy egyéb hiva­tali állásból nyugalomba lépő nagy uraknak — kik külömben otthon is dúsan jövedelmező vagyonnal ren­delkeznek — nyugdijat elfogadni nem lealázó ?) Szerző ajánlja a takarékosságot s ennek „első és föltétlen kelléke"-ül azt mondja a 35-dik lapon, hogy „megtakarított munkabéréből, ha még oly kis meny­nyiségü, de mégis valami kis tőkét gyűjtsön magának", már t. i. a munkás, az iparos. Ugyan milyennek képzeli Zichy Jenő gróf azt a „még oly kis mennyiség"-et? Avagy ismeri-e az iparos­segédek hetibéreit és a munkások napidíjait ? Ismeri-e az éjjel-nappal szaka­datlanul dolgozó, munkaadó mesterek keresetét, akik a vásárról vásárra hordozott munkásukért alig kapnak Urai

Next