Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)

1884-01-06 / 1. szám

1884. — 1. szám. lőségnek a választási urna előtt ehhez semmi köze. A herezegek nem lehetnek, nem szabad lenniük polgá­roknak. Ha hatalomra jutnak, ha tündökölnek, ha pa­rancsolnak, akkor oly kiváltságokkal bírnak, melyeket kirekesztőlegesen a magukénak tartanak, akkor magu­kat nem tekintik polgároknak. A királyok sérthetet­lenek, nem felelősek senkinek tetteikért. Ha valaki herczegnek születik, ez annyit tesz, mint ha az emberi­ségen kívül születnék. Legyenek tehát és maradjanak nagyságuk páriái. Ezen éremnek két oldala van, ezen helyzetnek meg van a maga ellentétessége is. Az uralkodó királyok a többi emberek fölött állanak, a megbukott királyok az emberiség alatt. Mindezeknél fogva Francziaország az elv ürügye alatt ne kövesse el azt a hibát, hogy Napóleon herczegeket egyenlővé teszi a többi polgá­rokkal. Maradjanak herczegeknek, azaz a köztársaság ellenségei s maradjanak azok halálukig, mint voltak születésüknél, a törvényen, a köztársaságon kívül. És oly veszedelmesek Francziaországra nézve az orleansok. 1814-ben a Bourbonokat a kozákok hozták vissza, most a német trónörökös kötött egyességet az Orleansokkal Spanyolországban és kilátást nyújtott e család egyikének arra, hogy őt német dzsidások által kísértett Párisba. Az Orleansok Frigyes Vilmos, az ő apja és Bismarck herczeg kezei által várják az el­vesztett koronát. Szevillában történt, hogy Montpensier herczeg, az egyetlen Orleans, kivel a német trónörökös útjában találkozott, megkinálta ezt vendégszeretetével és mi­után Sedan dicsőségére és azon győzelmekre koczczin­tott, melyeket a német trónörökös Francziaország ellen ki fog vivni, igy szólott hozzá: „Valamennyi fejedelemnek egyesülni kell a köz­társaság, e közös ellenség ellen." És Frigyes Vilmos trónörökös erre a fölköszön­tőre így válaszolt: „Az igaz, hogy valamennyi uralkodó háznak egyesülni kell a forradalom ellen és ha azt mondom valamennyi, akkor gondolatban bele foglalom Franczia­ország törvényes királyi családját, melynek az ön só­gora és öcscse, tisztelt és érdemdús fejei." Igy tehát mind a két herczeg ledobta az álcrát s most mindenki tudja, hogy Németország az Orleanso­kat segíteni akarja a franczia köztársaság ellen és erre megnyerte XII. Alfonz közreműködését is, valamint mint szövetségeseket Ausztria Magyarországot és Olaszországot is. Csak­hogy Frigyes Vilmos, Bismarck e szájcsöve kifeledte a számításból ép úgy az olaszokat, mint a spanyolokat. Hasztalan esküsznek össze a fej­delmek, a nép külön áll és elfordul tőlök. Fővárosunk bűnkrónikája. Fővárosunkban a bűnök elkövetése óriási­­mérv­ben szaporodik és még eddig sem a törvényhozás, sem a kormány nem gondoskodik arról, hogy ezeknek el­követése megakadályoztassák, majdnem úgy látszik, mintha mind a Sándor-utczai mamelukok, kabarék- és úgynevezett szélső­bali független pártiak, csupa malthuziánusok volnának és az emberek túlszaporodá­sától tartván, szinte akarnák, hogy azok száma mind­inkább pusztuljon. Ma rablógyilkosságokról, ember­ölésről, éjjeli megtámadásokról, holnap szenzáczionális öngyilkosságokról és párbajokról olvashatni a lapok­ban, ide nem számítva a sok titokszerű eltűnéseket és csendes haláleseteket, a­melyeknél a halál okát nem is vizsgálják és a­melyek következései társadalmi helyze­tünknek. Csemegi úr, a híres kodifikátor a maga büntető törvénykönyvében a párbajokra nézve bizonyos bün­tető törvényeket állított föl, melyeket az országgyűlés en bloc elfogadott, de arról, hogy ha ily párbajok meg­történnek, miként büntettessenek azok, a végrehajtó hatalom nem gondoskodik. A rendőrség a lapokból könnyen megtudhatja, hogy X az Y urat A és B segédei által párbajra kihívta, Y ur pedig C és D urakat nevezte meg segédeiül, a rendőrség, mely a be­jelentő hivatal által könnyen szerezhet tudomást arról, hol laknak X, Y, A, B, C és D urak, ahelyett hogy szemmel tartaná ezen urak lakását és láthatja, mikor indulnak ezek az urak a régi versenytérre, Káposztás-Megyerre, a Rákosra vagy Csepel szigetére, semmit sem tesz, hogy megakadályoztassa a párbajokat, a rendőrség, melynek elég hosszú füle van, meghallja, ha valaki a kormányt szidja, kikel Szapáry vagy Tisza ellen, nem hallja, midőn két ember egymást annyira sérti meg, hogy az párbajra kihívást és később párbajt von maga után és ha a párbaj végbe ment, mi rendesen vér nélkül szokott megtörténni, vagy legfeljebb nad­rágok lyukaztatnak ki, akkor megidézik a párbajvívó­kat a fenyítő törvényszék elébe, elitélik őket pár havi állambörtönre s akár kérnek a párbajozók kegyelmet a k­irálynál, akár nem, megnyerik azt. Legfeljebb olya­noknál létezik kivétel, kikről a világ keveset tud, kik nem hivatalnokok, nem képviselők, nem mágnások. Pedig ha komolyan tekintjük, mi tulajdonképen a pár­baj ? Semmi egyéb, mint gyilkossági merénylet tanuk előtt. Még borzasztóbb a mi társadalmi állapotunk az öngyilkosságokra nézve. E napokban történt egy pár öngyilkosság, Makovinyi mérnöké és a fiatal Majthé­nyié, melyek mindenkit rémülettel és sajnálkozással az öngyilkos iránt töltöttek el. Az elsőnél az öngyilkosság okát és okozóit ismeri a közönség, a másiknál nem, valamint egy régibb öngyilkosságnál, Horváth tábor­nok fiánál sem. Makovinyi mérnök 28 éves, fiatal nős férfi volt, egy nálánál vagyonos­ földbirtokos lányát vette nőül és mint rendesen szokott történni, ha egy férfi gazdagabb nőt vesz hitvesül, hogy ott a nő húzza föl a nadrágot. Makovinyiné nem hagyott magának parancsoltatni, minden jó tanácsot, melyet férje ad, zsarnokoskodásnak tekint, itt is a nő valami csekélységért megorrolt fér­jére, odahagyta őt és anyjához, férje nap­jához ment, mondván, hogy többé nem jön vissza férjéhez. Ez szó­val és levélben kérte nejét, jönne vissza, de hasztalan, a nő makacskodott s Makovinyi, ki nejébe, kivel még csak fél év előtt kelt egybe, annyira szerelmes volt, hogy nem akarván nála nélkül élni, szivén lőtte magát s szörnyet halt. A Makovinyi-féle eset előtt volt a Batthyány-Rosenberg-féle párbaj. Ennél is Batthyány neje Schoss­berger gazdag bankár lánya volt Batthyány halálának okozója. Ha áll a logika által fölállított axióma, hogy az okozottnak okozója az ok okozója is, akkor Batthy­ánynét ép ugy mint Makovinyinét felelősségre kellene vonni a két férfiú haláláért. De ez bizonyosan nem fog történni, se az egyiknek, se a másiknak rossz szót sem fognak mondani. Miért nem ? Mert erről Csemegi úr a maga büntető törvénykönyvében nem gondoskodott. Mit bánja ő a logikát és annak tanait. A másik két öngyilkosság, Horváth tábornok fiáé és a fiatal Majthényié egészen titokzatos. Ki tudja, nem bűn volt-e ezen öngyilkosságok okozója, nem az öngyilkosok, hanem talán más emberek bűne, pl. ame­rikai párbaj, mint azt igen helytelenül nevezik, mert Amerikában az emberek nem vetnek sorsot, hogy egyik vagy másik magát fejbe lőjje, ott az emberek revolver­rel, vont csővű fegyverrel, vagy bowie knifeat (amerikai késsel) vívnak­ meg. Az olyan ember, ki embertársát erkölcsileg arra kényszeríti, hogy magát fejbe lőjje vagy bármi módon is bizonyos idő alatt magán másféle öngyilkosságot kövessen el, semmivel sem kevésbé gyilkos, mint az, aki maga lő fejbe egy embert. A rendőrség, melynek kötelessége volna, ha ön­gyilkosság történik, az okokat kipuhatolni, mi indította az öngyilkost tette elkövetésére, legkevesebbet sem tesz, hogy ezt megtudja, de ugyan lehet-e ezt a mi fővá­rosi rendőrségünktől, melyet az egész világ „mihaszná­nak" nevez, sőt már egy naptár is jelent meg eczimmel. „Mihaszna András naptára", követelni, hogy egy ön­gyilkossági eset okát puhatolja ki, hisz még ahhoz is, hogy Majláth György gyilkosait kinyomozzák, egy pozsonyi rendőrbiztosnak segítségére volt szükség. Szóval, bárminő ily gyilkossági vagy párbajeset forduljon is elő, a végrehajtó hatalom, a rendőrség és a közönség azt ép úgy tekinti, mint bármely más halál­esetet, akár erőszakos lett legyen az, azaz, ha valakit a villám lesújt vagy robbanó tűz által üttetik agyon, vagy vízkórban, tüdővészben vagy bármely más beteg­ségben hal meg valaki. A törvényhozás pedig nem gon­doskodik arról, hgy ily eseteket megakadályoztasson. Mindezek az esetek, melyeket itt fölhoztunk, a Batthyány-Rosenberg-féle párbaj, Makovinyi, Horváth és Majthényi öngyilkossága szenzácziós esetek. Hát még ha mindazoknak az öngyilkosságoknak okait ke­resnék, melyeket hol említenek, hol nem említenek a hírlapok, hogy valaki a Dunába ugrott, hogy a Duná­ból egy ismeretlen ember holttestét húzták ki, hogy egy embert szobájában vagy valamely fára fölakasztva találtak, hogy egy nő magát villó oldattal, kéksavval vagy cyankalival megmérgezte, akkor igen sok bűnö­ket lehetne kisütni és ezeknek a bűnöknek közvetett okozója a törvényhozás, mely nem gondoskodik arról, hogy az okok megszüntessenek, melyek valakit öngyil­kosság elkövetésére ösztönöztek. Az öngyilkosságnak, többféle okai vannak, még­pedig: életunottság, csalódás szerelemben, nyomor, két­ségbeesés, a becsület ferde fölfogása, őrültség és úgy­nevezett amerikai párbaj Bármelyik okot vizsgáljuk is, kivévén az őrültséget, mindezeket egy bölcs tör­vényhozás megszüntetheti sőt még az őrülteknél is, ha az nem váratlanul és rögtön áll be, mi majdnem soha sem történik, a társadalom gondoskodhatik arról, hogy őrült ne követhessen el öngyilkosságokat, ha cselekvé­sét ellenőrzi. Vannak, kik mindezekre, miket itt fölhoztunk, azt fogják felelni: „h­a az mindenütt úgy van, a leg­czivilizáltabb országokban, mint Angliában és Fran­cziaországban is, sőt Németországban az öngyilkossá­gok statisztikája sokkal nagyobb számokat mutat föl, mint nálunk." Erre csak azt válaszoljuk, hogy Angliá­ban az elkövetett öngyilkosságok száma a növekedő lakossághoz képest csökkent, Francziaországban és más kisebb czivilizált országokban nem növekedett, Német­országban egyedül növekedett az, de Németországnak Vilmos császárja és Bismarckja van, ott a nép elnyo­mása, a zsarnokoskodás nagyobb, kivált a katonaságnál. De vegyük kezünkbe Ausztria-Magyarország statiszti­kai kimutatásait és azt fogjuk látni, hogy nálunk az elkövetett bűnök száma ép oly nagy mint Németor­szágban, nagyobb mint Francziaországban és Angliá­ban, mert nálunk a nyomor is nagyobb. Azonfelül ná­lunk sok olyan bűn, mely más országokban még mindig napirenden van, egészen elesik és soha sem fordul elő, nálunk nem léteznek agrárius gyilkosságok, mert nálunk a földmivelőnek nincs oka arra, hogy ilyeneket elkövessen, nálunk nincsenek összeesküvések, dynamitmerényletek, anarchikus és nihilisztikus föl­kelések stb. Így tehát nálunk a legtöbb bűnök okozója a nyo­mor és ennek következtében a kétségbeesés, a nyomor­nak oka pedig társadalmi állapotunk, a munkásosztály elnyomatása, az irtózatos adó, a drágaság és azon eler­kölcstelenedés, mely maga után vonja az emberek erélytelenségét. Míg az ír, a muszka, a spanyol, a franczia küzd elnyomói ellen, azalatt nálunk az embe­rek maguk ellen fordítják fegyverüket, nem ölnek meg mást, hanem magukat. Ezzel nem azt akarjuk mondani, utánozzuk a fén­eket, a fekete kezet, az anarchistákat és nihilistákat, hanem intjük a törvényhozókat, gon­doskodjanak jobban a népről, hogy a kétségbeesés belő­lük ne csináljon ilyeneket. XEPSZ.WA. FÜ­­­R­E­K. — Szudejkin meggyilkoltatása. Mult év de­czember 18-dikán a nihilistáknak sikerült Szudejkint, a pétervári titkos rendőrség főnökét kelepczébe kerí­teni, hol őt meggyilkolták, segédét pedig veszedelme­sen megsebesítették, ugy hogy ez is más napon meg­halt. Szudejkin Gergely alezredes, a pétervári titkos­rendőrség legtevékenyebb és legügyesebb tagja volt s az ő meggyilkoltatása a czárra és orosz kormányra nézve pótolhatlan veszteség. Magáról a merényletről és Szudejkin jelleméről legközelebbi számunkban bőveb­ben fogunk szólani. — A fétiek általános rémületben tartják most ismét egész Angliát. Figyelemre méltó ténynek tartják azt is, hogy a londoni szoczialisták jelentékeny összeget gyűjtöttek Wolff védelmére, ki a londoni német nagy­követség palotáját légbe akarta röpíteni. A tárgyalás ez ellen egyelőre el van halasztva, miután előbb ki akarják egészíteni a bizonyítékokat.­­ Ez idő szerint pedig London összes középületei szigorú őrizet alatt állanak, valamint Gladstone miniszterelnököt is fegy­veres rendőrök kísérik mindenfelé. Ő most a vidéken, hawardeni jószágán időr s beszélik, hogy hétfőről keddre virradóra a rendőrség tanácsára nem saját kas­télyában, hanem egyik barátjánál töltötte az évet, mert attól tartottak, hogy a mondott éjjel merényletet kísértenek meg ellene a férnek. Az Amerikából érkező gőzhajókat titkos rendőrök vizsgálják át, gondosan szemügyre veszik az utasokat és átkutatják málháikat, nehogy pokolgépet vagy dinamitot csempészszenek be. január 6-án. Lapunk mai számához a „Magyarországi álta­lános munkáspárt" programmja van mellékelve. V Egyletek, Budapest. A „Budapesti munkáskör" január 1-én tartotta alakuló közgyűlését. Az egybe­gyűlt tagokat Kürschner Jakab üdvözölte, előadván a kör czélját s felhívta a jelenvoltakat, hogy igyekezze­nek, miszerint a körben minél többen vegyenek részt, mert a kör a hasznos társalgás és szórakozás mellett tagjainak szellemi gyarapodására is törekedik. Az alapszabályok felolvasása után a tisztikar választása ejtetvén meg a következő eredménynyel: Választmányi tagokká: Belóczy István, Boscher József, dr. Csillag Zsigmond, Endrődy Geyza, Filkorn József, Gombossy Béla, Ihrlinger Antal, Kürschner Jakab, Preiner Ferencz, Riedl János és Wittmann Antal. Választmányi póttagokká: Gianone Sándor, Hemschik János, Reichenfeld Ignácz és Schneider János. Szám­vizsgálókká: Ferenczy József, Kohn Lipót és Schmidt Henrik. Jegyzőköny-hitelesítőkké: Wendt Jó­zsef és Steiner Vilmos. Az egyes tisztviselőket, mint elnök, titkár pénz­es könyv­tárnokot a választmány, az alapszabályok ér­telmében, saját kebeléből választja. A kör hivatalos közlönyeiül a „Népszava" és „Arbeiter-Wochen-Chronik" választatott. Végül az ed­dig működött ideigl. bizottságnak fáradozásáért köszö­net szavaztatik. A kör helyiségéül a király-utczában lévő Nico­letti-féle kávéház külön szobája béreltetett ki, mit a gyűlés helyesléssel tudomásul vett. X. — A budapesti kocsigyártó-segédek betegse­gélyző- és temetkezési­ egylete helyiségét a főherczeg Sándor­ utcza 22. sz. alatt lévő, a „nagy kesztyű­höz" czimzett vendéglőbe tette át, hol jelenleg a köz­vetités is eszközöltetik. — Az elnökség. r ), Felelős szerkesztő : KÁSZONYI DÁNIEL. Kiadó: FERENCZY JÓZSEF.

Next