Népszava, 1886 (14. évfolyam, 1–52. sz.)

1886-02-14 / 7. szám

xrxr évfolyaza ^Tegjelen min­den vasárnap. T7. ez. Társadalmi és közgazdasági néplap* A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE.­­ • IM - -E 1 6 f­i­ze­te­t­i-d­i­j : Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Egyes példány ára 5 kr. Elő­fizetési­ dijak legczélszerűbben postautalványnyal kü­ldhetők be. Megfelel­ minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. ker külső dob utcza 33. Előfizetési­ dijak és kéziratok ide küldendők. ELŐ I­LEG­ES J­ELENTÉS. mma.»^gy» «-»ár wksí g* i f­ mwyi Vasárnap, f. évi márczius hó 14-én a pesti polgári lövölde helyiségében több lévárosi dalárda szíves közreműködése mellett bövészeti mutatványokkal, hangversenynyel és tánczvigalommal egybekötött rendez. A zenét a dr. Döpfner nevet viselő ezred zenekara, karmesterének, Jaudl urnak személyes vezénylete mellett, szolgáltatja. Ez ünnepély egyszersmind a budapesti munkáskör alapító-ünnepélye is lesz. Az esetleges tiszta jövedelem négy részre fog osztatni: 1. A budapesti munkáskör javára; 2. A párt lapjainak támogatására; 3. A párisi munkásipar - kiállítás magyar résztvevői költségeinek részbeni fedezésére és 4. Az általános munkás betegsegélyző - és rokkant - pénztár, özvegy - és árva­alapja javára. ZBelépti-­3.ij. előre váltott jeg­yérs: személyenként 50 fex., a pénztárnál 70 fsx. — Kezdete delután 5 é­vkor. — •1 Az éhezők Londonban. Rémületben van London, oly mozga­lom van ott néhány nap óta, mely — az érkezett hírek szerint — a legborzasztóbb következményekkel folyhat le. A munka­nélküliek, az éhezők, elhagyták volna a közrend medrét és proklamálták volna az anarchiát. Rémes dolgokról írnak a lapok. Erőszakoskodásokról, betörésekről, idegen vagyon megtámadásáról beszélnek. Nem adunk feltétlenül hitelt a lapok eme rém­híreinek, habár tudjuk, hogy az éhség, a nyomor, melyek szülőanyja a munkahiány, borzasztó tanácsadók is lehetnek. Sajnos, hogy a „munka­ joga", mellyel Bismarck oly nagyon kérkedett, vérontás­sal nyer értelmezést Londonban. Válságos idők köszönhettek be Anglia munkásaira, ha az amúgy példaszóvá vált konservatív flegmájukból kivetkőztetve, a radikalizmus zászlóját lobogtatják. Nagy lehet a nyomor Anglia munkásai közt, az elkeseredés tető­pontját érhette el, hogy az erőszakhoz nyúl­nak és ily módon kénytelenek tudtára adni a folyton háborúskodó kormánynak, hogy helyzetük tarthatlan, a nyomor túlhaladta ez elviselhetés mértékét és felelősé teszik a következményekért azokat, kiknek köteles­ségében áll a munkásokról is gondoskodni, de azokról rendesen megfeledkeznek. Igen, a szanktionált munkajogát látjuk ebben a mozgalomban nyilvánulni. Évek hosszú során keresztül elkövetett mulasztá­sok a munkáskérdéssel szemben bőszül­jék meg magukat és a mérvadók könnyel­műsége tükrözik abból vissza. Közgazda­sági válságokért, melyek pangásba juttatják az ipart, kereskedelmet és közforgalmat, lehetetlenné teszik a közélet szük­ségleteinek beszerzését, de különösen a két keze mun­kája után élő munkásoknál,­­—­ nem lehet a munkásosztályt, nem a szoc­ializmust vá­dolni. Hiszen sem az egyiknek, sem a má­siknak nem engednek befolyást a köz­ügyekre. Távol tartják őket a közügyek in­tézésétől, nehogy a munkásosztály is elő­nyöket nyerjen jólétének törvényes biztosí­tékára, nehogy a munka oly faktorként tűn­jék fel, mely nélkül állam és társadalom egy perczig sem állhatna fenn. És mégis igy van. A nélkülözhetlenség pedig jogokat téte­lez fel. Jogokat, melyekről az állambölcsek tudni sem akarnak, melyekkel szemben vál­lat vonnak és a szuronyokra mutatnak. Nem az első eset ez, hogy a nagyok könnyelmű mulasztásai véres összeütközésekben nyer­tek kifejezést, bár az utolsó lenne ez. A londoni sajnos események jellemzik korunk huma­nitását. Éhező tömegek munkát akarnak, hogy kenyerük legyen, de e helyett szuro­nyokat találnak, melyekkel ők nem mérkőz­hetnek, mérkőzni nem akarnak, mert nem, ezt keresik. Már­pedig, ítéljenek a harmadrendű, úgynevezett „néplapok" a­mint akarnak a londoni sajnos mozgalmakról, nem lehet­ rózsás állapotnak mondani azt, ha százezer ember, ki becsületes munkája után szokott megélni, hónapokig munka- és kereset nélkü­l van,a mije volt azt már értékesítette kenyérre s most nejével gyermekeivel együtt az éh­halálnak néz szemébe. Oly sors ez, melyet a munkás nem okozott; oly helyzet ez, melybe a munkás nem önhibájából jutott és nem ilyen, hanem jobb sorsra érdemes. És még­is van okozója e nyomornak és válságnak, melyre a rendbontó mozga­lomért a felelőséget hárítani kell és lehet. Erről tessék szólni, ezt kutassák és legyen annyi bátorságuk, hogy az igazat megmond­ják a kormányoknak és törvényhozásoknak. De ők, az úgynevezett „néplapok" a leg­veszedelmesebb ellenségei a népnek, nem merik az igazságot megmondani,hanem csak a visszatorló hatalomért ordítanak és a „csőcselék" kiirtását követelik. E „cső­cselék" pedig az elégedetlen nép és ennek szánta különösen Angliában óriási nagy. Nem csőcselék az, ti jó urak, hanem éhező nép, mely nyomorában fejét veszté, melynek hiányosan táplált organizmusa minden iránt fogékony és átszenvedett nél­külözése felbátorítja, hogy hidegvérűen néz­zen az általatok oly annyira imádott szu­ronyok elé. „ Munkálva élni, vagy harczolva meghalni," mondtak egykor a lyoni selyem­szövők, és e néhány szóban igen sok van kifejezve. A világtörténelemből mindenki iparkodik tanulni, csak a hatalmasok nem. Pedig intő például szolgálhat nekik a lon­doni mozgalom is. Elég alkalmas, hogy igaz­ságosan gondolkozzanak a munkásnép nyomasztó helyzete felett és ne bizakodjanak el a hatalom eszközeiben, mert ezzel nem fogják megoldani a korunk legégetőbb, sürgős rendezést váró kérdését, a szocziális kérdést.

Next