Népszava, 1887 (15. évfolyam, 1–52. sz.)
1887-01-02 / 1. szám
mertette a mai közállapota, melyben milliók állnak szurony alatt, hogy a „hatalom" érdekeit védjék, a milliók gönyedeznek ennek sulya alatt s küzdenek máris a leghatalmasabb ellenséggel: az éhséggel, mely több áldozatot követel, mint bármely vérengző háború. Végül a munkások egyesülésének szükségét fejtegette s a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméinek pártolását lelkükre kötötte s e szt. háromság éltetésével végző szavait A munkások folyton feszült figyelemmel halgatták szólót, s kivánjuk, hogy jól fel is fogták legyen a hallottakat, s akkor remélhetjük, hogy ügyünk ismét nagyszámú értelmes hívet fog nyerni. Árnyképek. IV.A láthatatlan vendég. Nem egyenes tiszta uton Szerezte a vagyonát, Mégis tiszteletnek örvend — A világ a fényre ád. Bőkezű volt — hiúságból, Hogy hirdessék a nevét, Mig testvérje könyek között Ette száraz kenyerét... Gazdag lakomákat adott, Ott volt a sok léhűtő, Füleiben lágyan csengett: „Nincs több olyan úr mint ő!" Munkásait leigázza, Előtte csak páriák, Durva kézzel használja a Nyers erőszak ostorát, Abból dőzsöl, mit a munkás Kesyvesen keresett, Véres munkafilléréből Gyűjti ő a kincseket. Félt, rettegett a haláltól, De azért nem javult meg, Testvérének sebet osztott, Oh de nagyon fáj e seb. Fájni fog a síron túl is, Káint vádolja véresen, Gyűlöletet szül a viszály, A szeretet végtelen. * Most is folyik a tivornya, Zaj, mulatság kell neki, Mert dőzsölés közepette A félelmet feledi. Ott ülnek az élősdiek, Csak egy szék áll üresen, A testvérnek nem jutott hely, Mindenkinek — neki nem ! Hanem mégis . . . hiányzik itt Egy bizonyos valaki, Hívatlanul is megjelen Az a nem várt atyafi — — Még csak névjegyét sem küldi. Éjjel-nappal bejöhet, S ez a láthatatlan vendég Az, kitől sok ügy remeg. * Neki nyitva áll a kunyhó, A királyi palota, Ha kinyújtja csontos kezét: Porba hull a korona ... Gerenday Kálmán. HÍREK Munkások figyelmébe: Tanfolyam a locomobil és cséplőgépek kezelői számára a budapesti állami közép-ipartanodánál. (Budapest, Vill. ker. F. K. Sándor tér 4 sz.) E tanfolyam, mely a jövő 1887-ik évi január hó 3 ik napján meg fond nyittatni s márczius hó végéig tart, a locomobil és a közönféle cséplőgépek szerkezete és kezelése fog taníttatni. Tanulókat felvétetnek a 18-ik életévüket betöltött lakatosok, kovácsok, ezek segédei s a különböző gyárak munkásai, okleveles gazdák, valamint oly gazdák is, akik a természettani tudományokból annyi ismerettel birnak, hogy a tanfolyamot kellő sikerrel hallgathatják, végre géptulajdonosok. A belépőktől erkölcsi bizonyítvány kívántatik és az, hogy irni és olvasni tudjanak. A beiratások az intézet helyiségében 1887. évi január hó 3-ik napjáig tartatnak, vidékiek a beiratásra levélben is jelentkezhetnek. Hol van az igazság ? Annak idején kimerítőbben foglalkoztunk egy újpesti timársegéd ügyével, kit a Wolfner-féle gyárból betegen bocsátottak el, hogy az ottani gyári segélypénztárt továbbra igénybe ne vehesse. A gyár orvosa mr. Boskovits annélkül, hogy a beteget megvizsgálta volna, bizonyítványt állított ki arról, hogy a munkás egészséges. E bizonyítvány ellenében a munkás kezelő orvosától dr. Héderváritól óhajtott bizonyítványt, de az bizony olyant adott neki, amilyen Wolfnernek és orvosának kellett. A munkást az iparhatóság panaszával elutasított, mire az felebbezett. Az V. ker. járásbíróság letárgyalta az ügyet és daczára annak, hogy a szóban forgó munkás szavahihető és lelkiismeretes orvosok bizonyítványával igazolta, hogy a két Újpesti orvos csak tévedésből találhatta munkaképesnek, mert tényleg nem az volt, mégis elvesztette kártérítés iránti keresetét a gyárral szemben. Várjon miért? Mert Wolfner úr gazdag ember, ki az orvosnak parancsol és a bíróság előtt van tekintélye; a munkás pedig egy igen szegény ember, kivel az urak tetszésük szerint bánhatnak el. Földmives-egylet alakult Szombathelyen, mely egész Vasmegyére terjed ki. Létrejöttén a vasmegyei függetlenségi és 48-as párt buzgólkodott. Valóban nem rossz taktika, mert kettős czélt érnek el vele. A karácsoni ünnepek alatt ugyancsak ez a párt Szombathelyen tartotta közgyűlését, melyen Ugrón Gábor, Polónyi Géza és Pázmándy Dénes tevékeny részt vettek. Szervezkednek a választásra. A természet csudája. Yankton amerikai város közelében a mult hónap egyik éjjelén hirtelen egy tó került felszínre, melyben halak úszkáltak. Néhány hold föld, melyen széna és és szalmaboglyák állottak, elsülyedt,és az igy támadt űrt a víz töltötte meg. Olaszország: Rómából írják, hogy Oberdank halála napjának évfordulójára, e hó 20-án, a trieszti, trienti és isztriai egyesületek a Janikulus melletti falakat megkoszorúzták. A koszorú szalagjára az volt írva: „ A hazáért elesettnek ". A hatóság eltávolíttatta a koszorút. Oberdank emlékünnepét este Irasteveróben a Mazzini egylet termeiben tartották meg. Két munkást, akik Oberdank emlékére az utczán tüntettek, elfogták. Egyleti tudósítások. A budapesti asztalos ifjúság önképző egylete i. é. november hó 27-én tartott mulatságán a következő felülfizetések folytak be: Schlotter A. 5, Hirsch F. 5, Varsány F. 4, Szilágyi I 3, Komjáthi G. 3, Mártha J 3, Arany L. 2, Malko A 2, Piváns P. 2, Turcsik L. 2, Jakab Zsuzsánna kisasz. 2, Horváth F. 2, Péni F 2, Dukay I. 2, Nagy E. 2, Kládolcs T. 2, Janicsek J. 2, Kuzen J. 2, Tsanitz F. 2, Szalczer J. 1, Balogh S. 1,50 Józsa K. 1, Protestáns egylet 1, Harságyi J 1, özv Majovszkiné 1, özv. Huszárné 1, Kopácsi I. 1, Mohácsi Béláné 1, Tallér A. 1, Boros A 1, Sipos K 1, Moczelkó J. 1, Rácz I 1, Szabó F. 1, Petruh G. I frt 40 kr. Sallay K. —.50 Kutrajner B. —.50 Hannó István —.50 Müller A. —80 Kiss A. — 20 Auguszta Teréz kisasz. —.20 Orosz Gy. —.20 Píroczki A. —.26 Papp J. —.20 Kesztyűs Gy. —.20 kr. Pitz H 10.— Thür M. —.fokr. Molnár Zsigmond, jegyző. Budapesti munkáskör (VII., külső dob utcza 33.) A múlt heti kerestélyen Stern Simon körtagunk nagyszámú tagok jelenlétében folytatta felolvasását a franczia forradalom történelméből. Folytatólagos felolvasás, szombaton, január hó 8-án, esti 8 órakor. Szombaton, január hó 1-én esti 8 órakor kőrestély. J. Megjelent a „Magyar Munkás-Naptár" , 1887-re.' Elvtársak, munkások! Siessetek a megrendeléssel és terjesztéssel. Megrendelések lapunk kiadóhivatalához intézendők. Ára példányonként 250 kr., postán küldve 30 kr. Tiz példány után 2 tiszteletpéldányt adunk. Egyes példányok utánvét mellett nem küldetnek. TARTALOM: A jövendőmondó. — Újévre. — Visszapilantás a lefolyt évre. — A zsarnok álma. — Az izákosság és leküzdése. — Puskaropogás közt. — Néhány adat Szibériáról és száműzött lakóiról. — A gyáva felügylői intézményről (Munkásvéd törvényhozási tanulmány). — Munkás-marseillaise. — Mit akarnak a szoczialisták. — A hetedik parancsolat. — A csüggedőhez. — Hogyan szedte rá egy nihilista üldözőit? (Való történet). — Aphorismák (B. M.-tól). — Hasznos tudnivalók. — Humorisztika. — Vásárok jegyzéke. Israeliták naptára. Levélposta díjszabás; Hirdetések. Szerkesztőségi üzenetek. Incze István urnák Brassóban. „Magyar csipészek közlönyt." czimű lapot nem ismerünk s nem is tudjuk, hogy fog-e ilyen megjelenni. Ha ön sem a lapít, sem az előfizetési dijat vissza nem kapja, tegyen jelentést az itteni főkapitányságnál. — Sz.V. helyben Reklámot nem szoktunk csinálni. Ha az önök műhelyében a jó viszony munkaadó, munkás és művezető közt fennáll, az még nem képez oly körülményt, hogy a munkaadót nyilvánosan megdicsérjük, mert minden tisztességes munkaadó rendet tart házánál. Elvbarátaink, dolgozótársaink és jóakaróinknak ezúton kívánunk boldog újévet. Általános Munkás-Betegsegélyző- és Rokkant-Pénztár. Kivonat a panasz-elintéző bizottság f. é. deczember hó 13-án tartott ülésében felvett jegyzőkönyből. — Jelen vannak: Rauchmaul elnök, Némedy és Gianone, em. - helyettesek, (előbbi mint elnöklő.) Kohn jegyző.Bizottsági tagok: Gerber, Balóczy,Kozák, Güttler, Jung, Stechovics,. — Az iroda részéről: Farkas titkár, Essl, Ferenczy, Krizsala, Miksch és Ludvig. — Orvosok : Dr. Csillag, Grünhut, Hochstein, Lövinger, Rényi, Steiner,Tatay és Ubrik. — Pekárcsik János (Erzsébet m.) a kerületi orvos által kórházba szállíttatott és az ápolás idejére kéri a segélyt. Miután a tagnak már amúgy is csak a félösezegű segélyre van igénye és a kórházi gyógydij e körülménynél fogva az egyletet nem terhelheti az esedékes (félöszegű) segély kiutalványoztatik. — Fuchs József és Kirchhof Sándor (Újpest) segély iránti kérelmükkel elutasittatnak miután betegekké nem találtatnak. — Ulitzky Sándor és Ulitzky Mária (közp.) utánfizetési engedélyt kérnek; feltételesen előbbinek reverzális mellett utóbbinak születési éve okmányilag való beigazolása mellett engedélyeztetik. — Hescher Emília (közp.) rövid idő óta tagja az egyletnek és a felvétele alkalmával meg- volt baját eltitkolta, kifizetése visszatér itt etik és a tagság megszüntettetik. — Goczek János (Victoria m.) állítólag községe költségén volt kórházban és az ápolás idejére segélyt kér; függőben hagyatik mig a gyógyköltség tényleges megfizetéséről a nyugta bemutattatik.— Szarits Miklós (közp.) jelenleg vidéken lakik és utánfizetési engedélyt kér; beküldendő orvosi bizonyítvány mellett megengedtetik. — Kohár Gusztáv (Újpest segély iránti kérelmével elutasittatik miután annak reklamálására a szabályszerű idő lejárt. — Keller Ede (közp.) rokkantsága folytán fizetésképtelen, újból és pedig egyszer s mindekorra előlegképen fizettetnek járulékai. — Zenke Ágoston (Bécs, Brogle féle gyár) számára műláb szükségeltetik, megrendeltetik és a költség iránt a bécsi egylettel és a gyárossal érintkezésbe lép egyletünk. — Buin Lénárd (közp.) az egész évi segélyt igénybe vette, még beteg és szorult anyagi viszonyok közt él; rendkívüli segélyt kap. — Rosenbaum Lipót (közp.) rövid idő óta tagja az egyletnek és a kezelő orvosa az egyi létbe hozott betegséget konstatál; alapos vizsgálat alá vétetik a tag és addig függőben hagyatik a határozathozatal. Az egylet azon tagjainak kik egy évnegyedre 15 kr. fél évre 30, egész évre 60 kr. postadijat fizetnek e lap posta útján üldetik meg. Az egyleti pénztár kimutatása. az 1886. év 51-ik hetérőL BEVÉTEL: Árkay Sándor 16.89. Berger M. ládagyár 4.88 Brogle József 12.57. Backofen Henrik 2.22. Birkholz és Vajda 16.17. Berg Adolf és társa 4.83. Cross utóda 7.77. Hitelbank gm. Pesten 23.23. Hitelbank gm. Budán 23.84. Konkordia gm. 82.29. Deutsch Bernárd 3.72. Dallgo Lajos 6.53. Első bpesti gm. 79.94. Erzsébet gőzmalom 31.02. Eisele József 8.61. Entreprise d. p. funebres 14.8. Frum István 7.56. Franklin-Társulat 21.70. Waggongyár 186.82. Ganz és társa (budán) 134.54. Gregersen 6. 46.66. Gutjahr és Müller 14.74. Grünhut Samu 17.51. Gronzmann és Rauschenbach 41.20. Haggena:her-féle gm. 53.60. Hedrich és Strausz 30.76. Höcker testvérek 7.10.