Népszava, 1887 (15. évfolyam, 1–52. sz.)

1887-09-11 / 37. szám

Vecselen minden VMáraap. gwerkeautóiétf 6« kiadóhivatal: VII. ker. kahó dobute«» SS. ff ófise&óci-áijak és kédiratek ide küldendők. E I ö f i e e t e s i-dí j : Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Egyen példány ara e Ur. Előfizetési-díjak legezélszerűbben postautaloánnyal küldhetők be. 84 XV. évfolyam. Megjelen minden vasárnap. 37. szám. NÉPSZAVA Társadalmi és közgazdasági néplap. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Az iskolaszéki választások és a „Budapesti Hirlap." Mit keres a kettő egymás mellett? fogja az olvasó kérdezni, midőn tudja, hogy az iskolaszék törvényes intézmény, a „Budapesti Hirlap” pedig kabarékpárti közlöny. De van okunk, hogy így bíráljuk a nevezett lap múlt heti czikkét, melyben az iskolaszéki választásokkal foglalkozott. A nevezett lap ugyanis „Hanyatlás" felirattal b. a fővárosban végbement iskoálasztásokat s mint a czikknek a mutatja, hanyatlásnak találta a vak ""ményét. Felfogásának és kritika vitát a következőkben fejezi : „Lehet a pedagogikus kérdést adni oly alakokat, kik iszákosságukról notekengedni, hogy az iskola isded növendékekkel é.. * túlzott szocialista, ki meggyoznóc.víres munkásvezetoi professziójánál fof*** ^dj lábon áll a konzervatív társada! a fennálló jogelvekkel s a vallás érvényeivel? Vagy mint szóljunk amit egy egész városrész ma hüledezve vett tudomásul, hogy egyik iskolaszék megalakulásakor a gondnoki állás dekóruma pár év előtt bevándorolt lengyel zsidónak jutott, ki ellen folyvást panaszkodnak a fővárosi közkórház betegei, lévén a beteg-koszt szállítása az ő bérében, hogy irtózatos eledellel tartja őket s e réven gazdagszik?" Ez az, amire mi is súlyt fektetünk, hogy módunk legyen a „B.H."-nak egyet mást elmondani, amiről fogalma sem volt eddig. Azok a nótárius iszákosok meg a bevándorolt lengyel zsidók, kik a kórházba szállított rossz eledel utján gazdagodnak meg, ezek ahhoz a „jobb" osztályhoz tartoznak, melynek érdekeit a „B. H." hivatásánál fogva képviseli, melyhez szerkesztői és kiadói tartoznak. A „B. H." nagyon szerény akar lenni, pedig tudhatná, hogy ő is egy kövecskét képez ama oszlophoz, mely a mai viszonyoknál fogva lehetővé teszi, hogy nótárius iszákosok, meg nem tisztességes úton meggazdagodó egyének választási és választhatási joggal bírnak, mert van annyi jövedelmük, hogy a választási czenzus szerinti adómennyiséget megfizethetik. Az a kikiáltott szoczialista*), ki „hadilábon áll a konzervatív társadalommal, a fennálló jogelvekkel s a vallás intézményével", — ez a mi emberünk, ezt nem engedjük át sem a „B. H."-nak, sem annak a társadalomnak, melynek ez a hirlap orgánuma. Az a szoczialista elsősorban bír legalább is olyan jellembeli és műveltségi kvalifikáczióval mint a „B. H." egész szerkesztősége, az iskolaszéki tagsággal egybekötött teendőknek tehát meg fog felelhetni. És éppen azért, mert hadilábon áll azokkal a dolgokkal, melyeket a , B H." hibául ró fel neki, ő is egyike azoknak, kik a választási jog gyakorlásában a vagyon kvalifikáczióját megszüntetve akarják látni, hogy sem nótárius iszákosok, sem reakczionárius, középkori felfogással megvert hirlapírók, sem csalárd uton vagyont szerzett egyének ne bírjanak a választási jogban kiváltságot azokkal szemben, kik semmi vagyonnal nem bírnak, de éppen annyit mint ők, — ha többet nem — áldoznak a haza oltárán. Annak, a „kikiáltott szoczialistának" ugyanis az az elve, hogy a gyermeknevelés minden tanintézetie,díjmentes legyen, hogy a tanszerekig állam díjtalanul adja, mert csak artifor lesz értelme a kényszer-iskoláztatásra.". De ezzel lehetővé lesz téve az,amgényszülőknel is, hogy gyermekeik, mielőtt valamely iparágra adnák őket, nehogy ők széptanodai osztályt végezhessenek, vagyistha akad ezen szegény szülők gyermekei közt olyan is, ki magasabb tanintézetben a tudományos pályára léphet, ne legtesste az út elzárva. Ezen elvek persze nevesülenek a „B. H."nak, sem annak a náírspolgári, konzervatív osztálynak, melynek: a lap orgánuma és melynek tagjai közé e lap szerkesztői is tartoznak. A „fennálló jogelvekkel" is hadilábon áll az a kikiáltott szoczialista — így mondja a „B. H." — Kérdjük, hogy vájjon nincs-e erre oka, joga? Talán engedelmet kell kérni a „B. H." matadorjaitól arra nézve, hogy milyen elvet valljon valaki, ha éppen nincs kedve a takarékpárti elveket csalhatatlanoknak tekinteni? Hiszen éppen a mai jogelvek teszik lehetővé, hogy a választási jog szabadalmat képezzen a társadalom kisebbségének, míg a nagyobb része ebből a jogból ki van zárva. Megengedjük, hogy a „B. H." felfogása szerint, a vagyon át észt és értelmi kvalifikácziót is, tehát a vagyon feltételez jogokat, amiket az nem élvezhet, kinek éppen nincs alkalma és módja vagyont szerezni. De ez nem a mi elvünk és felfogásunk és nem is azé a kikiáltott szoczialistáé. És ha ezen jogelvekkel hadilábon áll, az csak dicséretére válik, mert igazságot és jogot akar a mai kaszturalom helyébe. Mi ugyanis jogegyenlőséget akarunk, mert tudjuk, hogy a kötelezettségek teljesítését a törvény minden állampolgárra nézve egyenlővé teszi,és azt akarja a „kikiálltott szoczialista" is, aki szintén mindezt tudja. No hát vigasztalódjék a „Budapesti Hírlap". Hogy egy szoczialista van az iskolaszékben, az nem hanyatlás, hanem haladás és higgye el, sokkal cészerűbb volna,ha ilyen elvű emberek többes számban jutnának be mindenhová, ahol a nép érdekeit kell képviselni, mint ahogy ama rozsdás elvű, középkori felfogással bíró és a haladást megakasztani szerető egyének foglalják el az érdemesebbek és méltóbbak helyeit. A jobbmódú társadalom jellemzése. Találókban tán még senki sem jellemezte a „jobb-nak nevezett társadalmat, vagyis a „felsőbb tízezert", mint tette ezt írta Hunfalvy János, a jeles tudós, a tudományegyetemem idei rektora. Székfoglalása alkalmával nagybik szabású beszédet tartott, melylyel belemarkolt a társadalmi élet mai szervezetébe és oly igazságot mondott, aminől manapság azon helyről és ahhoz hasonló helyekről hallani nem szoktunk. Beszédének éle félreismerhetlenül a „jobb" osztály ellen irányult, de igazságos kritkát mondott és alig akadhatna valaki, aki eme kritikának jogosultságát bírna elvitatni. Azok, akiket illet, Ijpos nyára nem VESZÍk jó néven eme jellemzést, mert nagyon is reájuk fér, bölcsen hallgatni fognak. Nagyszabású beszédéből adjuk a kötetkező részt: A tespedésbe, álomba merült társadalmi váratlanul az 1848 diki jelszavak : a szabadság egyenlőség, testvériség jelszavai rázták fel, s a következett politikai változások hirtelen besodorták az európai általános mozgalomba. A lelkesülés napjai hamar elmúltak, a zajos örömet néma gyász váltotta fel, az állami közélet megszünt, de a társadalom elvesztette eddigi egyensúlyát, régi megszokott elzártazottságába többé vissza nem eshetett, ellenkezően, nagyon is mohón átengedő magát a kívülről jövő áramlatnak s majdnem ellenállás nélkül hódolt a külföldieskedésnek. Fájdalom, nagyobbára a magasabb műveltségnek csak külső mázat, az előbb haladott czivilizácziónak csak ferdeségeit, kinövéseit sajátította el... Az állami téren a kiváltságok megszűntek, elvben a jogegyenlőség mondatott ki, ámde az életben, a valóságban a különböző néposztályok és körök nemcsak nem olvadtak egybe, hanem az ellentétek még élesebbek, az elkülönödések még szigorúbbak, a válaszfalak még merevebbek. S majdnem minden körben és rétegben mind jobban elharapóztak a káros fényűzés, a nagyzás, az úrhatnámság, az élvezetek hajhászása, a könnyelmű pazarlás egyfelől s az aranyborjú imádása, a hirtelen meggazdagodás vágya másfelöl. Egyes körök egészen az anyagiasságba merültek el s minden nemesebb emberi érzelemből kivetkőztek. Vannak emberek, a kik képes lapokban az erkölcsi romlottságot, az aljasságot és bűnt leplezetlenül terjesztik és magasztalják, a tiszta erkölcsöt és erényt pedig guny és nevetség tárgyává teszik. A mind szélesebb körökben elharapózó léhaság, becstelenség, házsártosság, játékdüh, a hütelen kezelések és sikkasztások s a többi nyavalyák, melyeknek vége az öngyilkosság szokott lenni, — mind megannyi szomorú bizonyitékai társai *) Ez alatt dr. Csillag elvtársunkat értik, ki a VtT. Ufr istalsc 7pl*he beválasztatott. A sz.prU.