Népszava, 1890 (18. évfolyam, 1–52. sz.)

1890-01-05 / 1. szám

3. oldalo N A gyárfel­ügyelő. A rövid idővel ezelőtt életbe léptetett gyárfel­ügyelő-intézmény, legjobb akarata mellett sem ké­pes a törvényszabta feladatának eleget tenni. A gyárfelügyelők száma sokkal csekélyebb, semhogy képesek volnának a gyárakat és ipartelepeket akár csak egyszer is évenként felülvizsgálni és egyszer­smind ellenőrzés alatt tartani, hogy váljon a mun­kások élete és egészségük megóvására s biztonsá­gára elrendelt intézkedések megtétettek-e vagy sem. E ténnnyel szemben elhatározta a magyaror­szági ált. munkáspárt vezetősége hogy a m munkás-­ osztály jólétének előmozdítása tekintetéből a párt­lapokban „A gyárfelügyelő" czim alatt rovatot nyit és azt minden munkásnak rendelkezésére bocsátja E rovatban közöltetnek a munkások ré­széről beérkező minden panaszok és felszólalások, melyek a gyárakban és egyéb ipartelepeken fenn­álló viszás állapotokra, előforduló visszaélésekre vonatkoznak, s így a gyárfelügyelők és a nagy­kö­zönség tudomására jutván, azok megszüntetésére erélyesen hozzájárulhassunk. Csak ilyen módon vá­lik lehetővé a gyárfelügyelők működését sikerrel támogatni és rendezett állapotokat teremteni. Az egyedüli feltétel, melytől a be­küldendő panaszok s felszólalások köz­lése függ, abból áll, hogy azoknak a tiszta igazságot kell magukban foglal­ja­n­o­k é­s a beküldő név aláírását kell tartalmazniok. A beküldő nevét a szerkesztőség fel­tétlenül titokban tartja. Aláírás nélküli közlemények nem vétetnek figyelembe. Minden munkás bátran és tartózkodás nélkül írhatja le a való tényt, az igazságot. Ennek folytán budapesti és vidéki munkások vegyétek igénybe "A gyárfelügyelő" rovatot, mert ezzel saját jól fel­fogott érdekeiteket karoljátok fel. A munkások szocziáldemokraták lesznek, akkor h­a­­ »Budapesti Újság« megvonja tőlük rokonszenvét. Rette­netes dolog. Mintha valaki kérte volna rokonszenvét­­ és mintha a munkások törődnének vele. Mi azt hisszük, hogy a »Budapesti Újság«-nak nagyobb szüksége van a munkások támogatására, mert ha ezeknél elveszti ro­konszenvét, hát akkor becsukhatják a boltot. Tehát ne­m olyan fenhangon és ne olyan nevetségesen; ha tárgyi­lagosan beszél, akkor szóba állunk vele. — Az elber­földi szoczialisták elleni monstre per — annak idején boszorkány­pernek neveztük — véget ért. A 95 vád­lott közül 43 -at felmentettek, közülök Bebel, Gril­lenberger és Schuhmacher munkáspárti képvi­selőket. A többit elítélték 14 naptól egész másfél évig terjedő börtönre. Rödlinghof, a rendőrség kéme és a munkások beugrasztója 5 havi börtönt kapott. — Ma­gyar­ fém és lámpaáru gyár részvény­társaság Kőbányán. Mint megbízható forrásból megnyugvá­sunkra értesülünk, társaságnál amióta az igazgatósági irodát egyesítették a gyárral, most sokkal humánusab­ban bánnak a munkásokkal. Újévre, noha a munka szü­netelt, minden munkás megkapta napidíját, azonkívül a f­ művezető nevezetes jutalomba részesült.­­ Habár a ritkaságok közé tartozik még az is, hogy a munkások az általuk egész éven keresztül előállított értéktöbbletből valamit visszakapnak, azért még­sem lehet az ilyen »ajándékot«, ajándéknak tekinteni, mert legfeljebb az ezredik része annak, amit a munkások a mai viszonyok közt értéktöbblet czímén díjtalanul teremteni kény­telenek. Beküldetett.*) T. szerkesztő ur ! Becses lapja 51-ik számában kö­zölve volt Sárkány Dezső urnak rám vonatkozó és czáfolatnak nevezett közleménye. Szíveskedjék tehát ezen megjegyzésemnek is helyt engedni. Sárkány Dezső czipészmester ur czáfolatában azt állítja, hogy ő hét pár czipőhöz adott nekem hozzávalót a­mit tanukkal is bi­zonyíthat. A­ki már a nevezett mesternél dolgozott, tud­hatja, hogy a munkát az üzleti »kifutó« adja ki és ő a felsőrész kiadásával van elfoglalva, a­mit ő a könyvbe rögtön be is vezet. Nálam is úgy történt, hogy hét pár czipő-felsőrészt adott, a­mit én nem is olvastam meg, s nem is tudom miféle parancs folytán adott a kifutó csak hat párhoz hozzávalót és ezt tanukkal igazolhatom. Sárkány úr csalásnak mondja, hogy azt, amit nem kap­tam neki vissza nem adhattam, csalónak nevezett, amit én határozottan vissza­utasítok ő rá, mivel ha igaza lett volna, úgy nem 50 krt húzott volna le, hanem — ami­t egy pár czipő kelléke megér­ — legalább 1 frt 20 krt. Hogy nekem van igazam, bizonyításul tanuként fel­említem : V­a­n­k­ó Károly és F­r­o­s József urakat, akik szemtanúi voltak a munka kiadásának akikkel egy szo­bában dolgoztam. Kézdi-Vásárhely 1889. decz. 27-én. Tisztelettel Csiszár István, czipész segéd. *) E rovat alatt közlöttekért nem villás felelősséget, a szerk. Apró hírek. A »B­u­d­a­p­e­s­t­i U­j­s­á­g» is jónak látta a magyarországi munkásmozgalommal foglalkozni és annyira szellemeskedett, hogy nevetségessé tette magát. Egy ellentmondásoktól csak úgy hemzsegő czikk­ben ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy ha a magyar Általános Munkás-Betegsegé­sző- és Rok­kant­ Pénztár. A központi választmány e hó 8-án esti 8 órakor ülést tart. Ugyanekkor tartja a panaszbizottság is ülését. A VIll. és IX. kerületben lakó t. egyleti tagok ér­tesíttetnek ezennel, hogy ezentúl a József-körut 83. sz. házban lakó Baumgartner műszerész urnái is fizet­hetik tagdijaikat. A közp. választmány. Az egyleti orvos urak ugy az egylet székelyen valamint az előhelyeken újból kéretnek, hogy 1890. januártól kezdve minden felmerülő ba­l­eset- és rok­kantságról állítsák ki a bizonyítványt és küldjék be a központnak. A már eddig felvett esetekről nem szük­séges ujabb bizonyítványt kiállítani. A közp. választmány kivonat a panaszbizottság f. é. decz. 9-é én tartott ülésének jegyzőkönyvétől. — Jelen vannak : Rauchmaul elnök, Jung és En­drédy G. elnök­helyettesek (utóbbi mint elnökle). — Kohn jegyző. — Bizottsági tagok: Nupfer, Mesko, Schiitz, Lampmann, Baum­­gartnez, Schneider. — Az iroda részéről; Kürschner titkár, Essl, Ferenczy, Rauch és Krizsala. — Orvosok : Dr. Grünhut főorvos, továbbá dr. Csillag, Löwinger, Rényi, Uhrin, Reitzer, Spitzer Abonyi és Weisz. Holzer Ferencz (Buda) azon bajban betegedett meg, mely ellen reversalisa van; minthogy azonban házi ápolása nincs s szükségben is szenved, meghatározott időre kórházba utaltatik. — Sauer Henrik (Bécs) munkaképes és betegsegély iránti kérelmé­vel elutasittatik. — T­h­u­r­z­a Géza (Nicholson) lábbadozó segélyt kap. — Breitbart Regina (közp.) és K­u­s­n­e­k János (Erzsé­bet gm.) rendkívüli segélyt kapnak. — Lindenfeld József (Walzer) nem alkalmazkodott az orvos rendeleteihez s ezért nem kaphat betegsegélyt. — Szobkó Miklós (Schmidt és Császár, és Szabó György (Schlick) hosszabb időre kérnek betegsegélyt, mint a medd­ő orvosi kezelés alatt voltak, azonban csak az orvosi kezelés tartamára kapják a betegsegélyt. — Zachár Magdolna (közp.) a szemorvos kezelése alatt áll, de házi teendőit elvégezte ; betegpénzt nem kaphat. — N­é­m­e­t­h­y Ferencz (közp.) rend­kívüli segélyben részesítették. — V­o­s­t­i­a­n Ferdinánd (Schlick) még nincs­­igényben, tehát betegsegély iránti kérelmével elutasit­tatik. — Witt­mann Róza (Óbuda) sok évi tagságára való te­kintettel utánfizetési engedélyt nyer. — K­esty­ál János és Kes­tyál Magdolna (Buda) 12 év előtt utánüzetés alkalmával más korosztályba helyeztettek át s kérik a régi korosztályba való vis­szahelyezésüket ; kérésük teljesíttetik. — Németh Kálmán (közp.) reverzális mellett utánfizetési engedélyt nyer. — Gold Mátyás (közp.) heti járulékai előlegképen 10 hétre megfizettetnek. — Schwab Antal (Petroleumgyár) rövid idei tagság után oly betegségben halt meg, mely ellen reverzálisa volt; az egyszerű temetkezési járulék fizettetik ki.­­ A központi választ­m­ány­nak határozat­hozatal végett javasoltatik, hogy 50 éven felüli nők tagokul felvehetők ne legyenek. Az ügyleti pénztár kimutatása. (az 1889. év 51-ik hetéről). BEVÉTEL. Backofen H. 1.17. Hitelbank gm. Pesten 23.­. I Coccorma 40.17. f.lsó bpesti gm 90.89. Erzsébet gm. 33.04. Eisele József 11.91. entreprise d. p. f. 12.30. Engelsniann Henrik 2.90. Fischer és Heidelberg 27.29. Gmz é$ társa waggongyár 412.65. Gregersen G. 132.81. Gutjahr ás Müller 28.16. Graepel Hugó 17.09 naggeainacner rí. 57.28. Hedricc és Strauss 29.65. Höcker test 9 02. Hofmann J. tészta gyár 8­ 71. Kogler és Roszner 6 86. Kohn A. M. 2.63. Kälber testv. cs. és ktr. udv. kocsi-gyár 24.69. Lingi Károly 10.68 Lustig és Beck 6.18. Mach­lup­ bőrgyár 34.48. Mannak Vincze 4.48 Pesz-József vár. olaj­gyár 8.54. Petroleumgyár 2. 87­ .Poll és fia 2.92. Riesz testvérek bőrgyár 3.97. Riesz test. árpagyöngygyár 12.35. Röck István 48.32. Rock, génmimzőgyár 3.80 Rausch P. és fia 3.05 Sehlick-féle gyár 125.01." Schmidt és Császár 10.41. Schmidt A. és tár. 39.11-Schön 1. utóda 12.50. Stein és Rosenstrausz 66.48. Si­nen Pál 2.60. Taud­rofir és Dittrich 48.59. Thury János és fia 12 90. Union keményítő gyár 19 66. Viktoria gm 43 86. Wut­z és fia 10.1. Walser Fer 33 03. Hengermalom 63.52. Weisz B. és Manfr. 14.32. Westermayer Sándor 18.35. Werner és társa 52.55 Pressburg Frigyes 10.76. Fairbanks 29.24. Hanisch Otto 16.27. Mautner 14.09. Óbudai fiore 753.35. Budai fiók 190.32. Irodai személyzet 20.63. Készpénz az élőhelyekről 464.75. Központ 933.78. összesen 4140.14. KIADÁS. Betegsegélyezések 2917.31. Temetési járulékok 295.— Kórházi ápolásokért 5— G­ógyszertári költségek 1065.74. Sebészeti költségek 28 50. Hivatalnokok üzetése 4.50. Irolai költsé­gek 40. 90. Tőzsdijak 59 21. Orvos és gyógyszerérzi téri­­mény 1.—. Posta- és fuvarbér —.96 Ka­m iratok után: um.-ikezési ,áru-lSkok 213 85 Hetfiesenté.ekh­t 140.­. Özvegysegély 5... összesen 4814.97. Kiadási többlet 674.83. ÉPSZAVA, 111 sz. EGYLETI HÍREK: A budapesti vas- és fémárú-munkások önképző-és segélyző-egyletében (Rózsa­ utcza 32. sz. a.) a mértan és rajz tanfolyama kezdetét vette. Tanáiik: minden pénteken este fél 8 órától fél 10-ig és vasárnap 3—5-ig délután. — Szom­baton, január hó 4-én esti 8 órakor Ottmán úr az ipari vegy­tanról előadást tart az egyleti helyiségben.­­ Minden szombaton, vasárnap és csütörtökön esti fél 8 órától fél 10-ig tánczgyakor­latok tartatnak. A budapesti mechanikusok köre szombaton 1890. évi január hó 18-án a »Fáczán« termeiben (II. ker., medve-utcza) Zártkörű tánczvigal­ma­t rendez. A zenét a 41-ik szima »főherczeg Albrecht« gyalogezred zenekara fogja előadni. A tiszta jövedelem a beteg­pénztár javára fordittatik. Kezdete 8 órakor. Előre váltott jegyek : Személy jegy 1 frt Család jegy 2 frt. — A pénztárnál váltott jegyek : Személy jegy 1.20. Család jegy 2.50. Jegyek kaphatók: a Kör helyiségében (Wittreich vendéglős urnái, II., fő utcza 84. sz.) ; Gross B. urnái (V., központi telefonhálózat); Schütz vendéglős urnái, Fáczán (II., medve-utcza) és a bizottsági teg uraknál. Budapesti munkáskör. — VII., külső dob­ utcza 33. — Minden szombaton körestély tar­tázik. kez­dete 8 órakor. Uj tagok ekkor bejelenthetők; a könyvtár rendesen nyitva van és a tagok rendelkezésére áll. A budapesti munkáskör dalkara ezentúl minden kedden este 3 órakor tartja ének-gyakorlatait. A budapesti munkáskör dalkara kedélyes lefolyású S­z­i­l­v­e­s­z­t­e­r - estélyt rendezett e hó 31-én a kör helyiségében. Igaz ugyan, hogy a kör tagjai közül sokan hiányoztak, de azért a helyiség mégis megtelt s a jelenvoltak mindvégig élvezettel hallat­gatták a változatos műsor egyes számait. A »Marseillaise« eléneklése jelezte az estély kezdetét, mire Kürschner Jakab a kor elnöke, üdvözölte a megjelenteket rövid, hatásos beszéddel. Dominiák J. Vörösmarty M. »Az élő szobor« cz. költeményét szavalta el szépen s szabatosan, Beermann Mór pedig néhány magándalt énekelt zajos tetszés mellett. Ugyancsak magdadalokat adtak elő G . 111 e­r A. és Deutsch L. urak is, míg J­u­s­i­n­g­e­r Paula k. a. magyar népdalokkal aratott megszokott sikert. Közben természetesen a dalkar is működött, s a közönség taps­viharral hálálta meg minden egyes eladását. Leirhatlan hatást ért el Ferenczy József elvtársunk Jókay »A munkácsi rab» cz. művének elszavalásával, végül pedig „S­z­y­l­v­e s­z t­e­r­­ n­a­p­j­á­n " czimű bohózatot adtak elő Jussinger Paula k. a., G­ü­ttt­e­r, Schelk­en és Deutsch urak, s sikerült nekik a közönséget folytonos derültségben tartaniuk. Különösen tetszett a záradékul előadott „Quodlibet", melyben az egész dalkar közreműködött.­­ Szóval a munkáskör dalkara valóban élvezetes estélyt szerzett a kör tagjainak, a­mi első­sorban is Rohrbacher Károly karmester úr buzgalmának s tapintatos vezetésének köszönhető. Tudják ezt a dalkar tagjai is s e szempont vezérelte őket, midőn szeretett karmesterüknek elismerésük jeléül újévi ajándékot nyújtottak át üd­vözlő beszéd kíséretében. 12 órakor „Az ó-évet" Deutsch L. ur búcsúztatta el, mig az „ú­j é­v­e­t" J­u­s­s­i­n­g­e­r Lujza k. a. köszöntötte be. A műsor ezzel végett ért, de a közönség még­­ csak jóval később oszlott szét. Útmutató munkások számára. (Munkások egyesületei.) Általános munkás-betegsegélyző és rokkant-pénz­tár, VII. ker., külső Dob-utcza 33. sz. Budapesti manki­-kör, VII. ker., külső Dob-u. 33. sz., minden szombaton este összejövetel. Budapesti vas- és fóniára-munkások önképző- és segélyző-egylete. VII. Rózsa-utcza 32. sz. — I. fiókja: VIII. Mária-Terézia-tér 16. sz. Csanitz féle vendéglő II. fiókja: Budán, Zsigmond-utcza 34., Frindt-féle vendéglő. Befizetések minden szer­dán és szombaton este 8—9 órakor és vasárnap délelőtt 9—11 órakor. A könyvtár ugyanakkor a tagok rendelkezésére áll. Első budapesti vas- és fém-esztergályosok szak­képző és segélyző-egylete, VII. ker., nagy diófa-utcza 17. sz. (Sprung-féle vendéglő.) Magyarországi mechanikusok és rokonszakmák munkásainak egylete, VI. Eötvös- és Podmaniczky-utcza sar­kán (Bittner-féle vendéglő.) Czipészek betegsegélyző-egylete, VII. Holló-utcza 5. Bőröndös­szigyártó és nyergessegédek önképző-, munkaközvetítő- és betegsegélyző-egylete, VII. Akáczfa­utcza 32. szám. Kalapossegédek egylet­e, VI. ker. Hunyady-tér 7. Sütő-ifjuság társas-köre, VII. külső dob-utcza 28. sz. Kocsigyártósegédek betegsegélyző-egylete, VIII. belső stáczió-utcza 4. sz. A pozsonyi munkás-önképző-egyletben (Jiringer­utcza 21. sz.) minden kedden este eszmecserék folynak a tudo­mány köréből; minden csütörtök és szombat este énekgyakorlat és kedélyes estély; havonként teljes ülés tartatik, melyen felolvasá­sok tartatnak. Azon t. munkás-egyletek, melyek e jegyzékben felvéve nincsenek, felkéretnek, hogy czimeiket és he­lyiségüket saját érdekükben tudassák a szerkesz­tőséggel. Vasárnap, január hó 5-én a magyarországi ált. munkáspárt a régi pesti polg. lövöldében mmmmmm­­ * rendez. A zenét a Károly romániai király nevét viselő 6. ezred zene­ kara szolgáltatja. Az esetleges tiszta jövedelem budapesti ált. munkás-betegsegélyző- és rokkant-pénztár özvegy- és árvái alapja, a budapesti munkáskör könyvtára és a munnkáslapok támogatására fordíttatik. Belépti díj: előre váltott jegyek: urak 60 kr., hölgyek 50 kr., a pénztárnál urak 70 kr., hölgyek 50 kr., gyermekek számára féljegy váltandó. A tánczvigalom kezdete 8 órakor. Jegyek kaphatók: A »Népszava« kiadóhivatalában, a gyárak­ és malmok bizalmi-térhainál valamint a rendis elárusító helyeken Továbbá a London kávéházban, váczi­ úton; Fellinge,­kávéház, királyutcza (Teréztemplomnál); Weiss kávéház (Damja­nich és Rottenbiller utcza sarkán); Nagel dohánytőzsde, kere­pesi út (nemzeti színháznál); Stern dohánytőzsde, külső dobutcza 28.; Berg­er dohánytőzsde, aradi- és rózsautcza sarkán; dohány­tőzsde külső királyutcza 101. (a lövöldénél) ; Novotny vendéglősnél csömöri út 13. (a központi pályaudvarhoz); Bricht» papirkereske­désben, királyutcza (Valerohlz) ; Rauckman­ vendéglősnél, külső dob utcza 33. Figyelmeztetés. A „Magyar Munkás-Naptár" 1890-dik évre­­ elkészült és szétküldetik. A naptár igen válogatott dol­gozatokat foglal magában, melyekre felhívjuk­­. elv­társaink és olvasó közönségünk figyelmét és kérjük megrendeléseiket mentél előbb hozzánk juttatni; egy­szersmind kérjük a munkásügy barátait és jóakaróit, de különösen elvtársainkat, hogy a naptár terjesztésére a lehető legnagyobb buzgalmat fejtsék ki. Egyes példány 25 kr, postán küldve 30 kr 10 darab után 2 tiszte­let példányt adunk. Egyes példányok után­véttel nem küldetnek. .Megrendeléseknél vagy előre küldendő be az összeg, vagy pedig utánvét mellett rendelhető meg. Munkások, elvtársak ! Terjeszszétek a „Magyar Munkás-Naptárt" és az „Allgemeiner Arbeiter-Kalendert", mert igen alkalmasak a munkáspárt elveit, törekvését és czéljait a legszélesebb népkörökben meg­ismertetni

Next