Népszava, 1890 (18. évfolyam, 1–52. sz.)
1890-04-27 / 17. szám
3. oldalon szolgáltatnak a társadalom méheinek, hogy más véleménynyel viseltessenek a közügyek vezetői irányában, mint eddig tették. A munkaerőt amenynyire csak lehet, kímélni kell a túlterheltetéstől, az elcsigázástól. Ez nemcsak általános emberi kötelesség, hanem közgazdasági és állami szempontból is okvetlen szükséges. Ennek első tényezője pedig tagadhatlanul a hetenkénti egy pihenő nap. A vasárnapi munkaszünetnek azonban a miniszter úr javaslata szerinti formában is meg van az oppozíciója. Pedig, ha a javaslatot szorosabban vesszük szemügyre, akkor azon önkéntelen következtetésre jutunk, hogy igen sok üzem van abban felsorolva, mely minden komolyabb hátrány nélkül elviselhetné a vasárnapi szünetet. Azországos iparegyesület vezérférfiai az ipar érdekének megóvása végett a vasárnapi munkaszünet ellen nyilatkoztak, minthogy azonban úgy vannak meggyőződve, hogy a miniszter nem fog tágítani attól amit tervezett, hát megelégedtek azzal, hogy a „kivételek" kibővítését ajánlhassák. Mindenesetre meg kell fontolni, hogy vájjon kára lesz-e a kisiparnak a vasárnapi munkaszünet által. A magunk részéről úgy vagyunk meggyőződve, hogy ebből kára nem lehet. Ha a vasárnapi munkaszünet törvényerőre emelkedik, hát akkor kötelező és általános lesz. A hoszszabb munkaidő által tehát egyik iparos a másikkal nem fog versenyezhetni és a megrendelésnél, illetve a munkának bizonyos határidőn belül való szállításánál figyelembe lesz véve a szünet is. A törvényes kényszer rá fogja szoktatni a közönséget, az iparost és a munkást is, hogy ez irányban minden kár nélkül rend legyen. A munkásnak ép úgy, mint az iparosnak igen jól fog esni az egynapi pihenő. Hiszen a munka az egyiket ép úgy veszi igénybe az egész héten, mint a másikat; az egyik ép úgy le van kötve munkaasztala mellett, mint a másik; az egyik ép úgy kimerül, mint a másik, anélkül, hogy az iparosnak vajmi nagyobb haszna volna belőle, vagy a munkásnak jobb keresményt eredményezne. Ha már attól a vasárnapi félnapi munkától kellene féltenünk ekszisztencziánkat, akkor bizony nagyon szomorúan állnának viszonyaink. Azt a fél napot pótolja a kipihent testünk aczélozott munkaereje és munkakedve. A munkás is sokkal nagyobb kedvvel és szorgalommal lát a munkához, ha tudja, hogy a hetedik nap teljesen az övé. Felhasználhatja azt szórakozásra, önművelődésre, társaival való társalgásra, a családos munkás az egy napot családjának szentelheti és megszűnik, ami éppen a mi szakmánkban még divatos: a blaumontag. A nélkül azonban, hogy a „Blaut" a legtávolabbról is helyeselnénk, el kell ismernünk, hogy az a hétfői szünetelés csakis annak a következménye, hogy a munkásnak vasárnapja nincsen. Ha neki vasárnapja lesz, bizonyára esze ágában sent lesz, hogy más napon is szüneteljen. Felfrissült testtel fog hétfőn reggel a munkájához és eleget tesz kötelességének az egész héten keresztül, mert emeli kedélyállapotát az a tudat, hogy vasárnap szabad,e nappal ő is úgy rendelkezhetik, mint akárki más. A magunk részéről teljesen meg vagyunk győződve afelől, hogy a vasárnapi munkaszünet nem kárára, hanem előnyére lesz a kisiparnak és ami fődolog, maga az iparos sem lesz folytonos rabszolgája önmagának, hanem alkalmat fog nyerni saját egészségének és testi erejének megóvására. Másrészt figyelembe kell vennünk, hogy legalább annyival feltétlenül tartozik a társadalom a munkásoknak, hogy hetenként egy nekik biztosított pihenőnapot adjon, még akkor is, ha esetleg a társadalom ennek megadása által némi kárt szenvedne is, ami azonban nem következhetik be. Példa erre Anglia és Amerika, hol az ipar, a szigorúan betartott vasárnapi szünet mellett teljes virágzásban áll. Mi magyarok rendesen félni szoktunk az újításoktól és inkább annak benyomása, t. i. az újításnak az életbeléptetése teszi kissé feszültté a kérdést, de nem a tény maga, mely ha keresztülvittetik, jótékonyan fog hatni minden irányban. Az iparegyesület vezérférfiai, nem mint iparosok, hanem mint gyárosok és részint mint magánemberek bírálták a kérdést és merjük mondani, hogy az elhamarkodott véleményük nagyon téves és nagyon magán hordja a felületesség jellegét. Az ipar fejlesztésével kapcsolatban fog járni a munkások érdekeinek megóvása is; ez máskép nem is lehet, mert így van minden iparállamban. Az ipari tényezők közt (és ezek közé tartoznak a munkások is) az állam köteles az öszhangot fentartani, minthogy azt a társadalmi rend, az ipar érdeke és egyéb tényezők okvetlenül megkövetelik. Hogyan zárkózhatik el az országos iparegyesület vezetősége ezen természetes követelmények előtt s ha neki annyi tekintélyt tulajdonít a kormány, hogyan bírhat ilyen fontos kérdésekben könnyelmű egyoldalúsággal bírálni? Akarva-nem akarva, akár tetszik, akár nem, a kormány kénytelen a munkások sorsával is foglalkozni és magát túltenni az egyéni érdekből vezérelt oppozíción, azaz: meg sem hallgatni az olyan véleményeket, melyek egyrészt a tényeket ignorálják és másrészt a rendezetlen állapotokból hasznot látszanak húzni. És hogy a munkás és kisiparos közt a kölcsönös bizalom és jóakarat az iparos szempontjából nagyon kívánatos, azt persze a nagyiparosok, vállalkozói és magánemberek nem tudják, de mi kisiparosok tudjuk, és kívánjuk is, hogy kölcsönös egyetértésben működhessünk tovább. épszava. Rendőri önkény a törvény fölött. A munkásoktól megkövetelik, hogy a törvényt tiszteletben tartsák és megbüntetik, ha annak ellenkezőjét követik el. A munkásokkal szemben azonban megengedi magának minden kisebb nagyobb rangú policzista, hogy törvényt szegjen, s teheti annál nyugodtabban, mert tudja, hogy emiatt nem vonják őt felelősségre. Így folytatva nemsokára ott leszünk, hogy a munkást egészen törvénykívüli állapotba helyezik és azután kezdetét veheti az anarchia, annélkül azonban, hogy a munkást lehetne miatta okozni. A híres Bach-korszak csak gyűlöletre és elkeseredésre gerjeszti a jó magyart, valahányszor eszébe jut, de azért el kell ismerni ma is, hogy az a Bach-huszár nem tett kivételt és mindenkivel szemben megtartotta a törvényt. Ma a dolog máskép áll. A Bach-huszárt felváltotta a magyar pandúr, kevés észszel és nagy hatalmi vágyakkal és szegi a törvényt kénye-kedve szerint. A híres Kozsehuba, pozsonyi rendőrkapitány, annak idején akadályokat gördített a pozsonyi munkás-önképző-egylet alapítási ünnepélyének megtartása elé, mert neki nem tetszett, hogy Pozsony környékéről is vegyenek részt a munkások az ünnepélyen. Ezt az önkényt a munkások alkotmánysértésnek tekintették és orvoslásért s hasonló esetek megakadályozása végett az országgyűléshez fordultak. Az országgyűlés jóváhagyta Kozsehuba eljárását és törvényerőre emelte a törvénytelenséget. Most Süön, Esztergom megyében hasonló önkény történt. Az ottani kőbányákban dolgozó munkások a múlt vasárnapra gyűlést hívtak egybe azon czélra, hogy a munkás-véd törvényhozás felett tanácskozzanak.E gyűlést szabályszerűen bejelentették a főszolgabírónak és így a maguk részéről eleget tettek a törvény követelményeinek. A főszolgabíró, kit különben Reviczky Gyulának hívnak, Süttő környékén már előzetesen is kidoboltatta, hogy azon munkást, aki a gyűlésre el mer menni, azt bezáratja, Süttön pedig csendőrséget vont össze és őriztette a semmivel sem veszélyeztetett rendet. A süttői munkások valóságos ostromállapot alá kerültek és az a híres úr nem is habozott kinyilatkoztatni, hogy a csendőrség összevonásának költségeit a süttőiek lesznek kénytelenek megfizetni. A süttői munkások együlésükre Engelmann Pál elvtársunkat, testvérlapunk, az «Arbeiter Wochen-Chronik» szerkesztőjét is meghívták, hogy a munkásvéd törvényhozás lényegét, czélját és hasznosságát ismertesse a gyűléssel. A gyűlés helyiségében a főszolgabíró Engelmannak bemutatta magát és ezután a következő érdekes párbeszéd folyt köztük: — Mit akar ön itt ? — Beszélni akarok. — Mit akar ön beszélni? — A napirend tárgyához. — Micsoda napirend az? — Amit önnek bejelentettek. — De hát milyen tárgy az? — A munkás-védtörvényhozás. — Mi az munkás-véd törvényhozás ? stb. A kérdezett eleinte azt hitte, hogy ez az úriember amolyan Andris-vicczeket csinál, de csakhamar meggyőződött, hogy csakugyan nincs fogalma a főszolgabíró úrnak mindarról , amit megérteni nem tudott és eszébe jutott az a mese arról a tehénről, meg arról az új kapuról. Elvtársunk ezen benyomás folytán jóakarólag felvilágosította a főszolgabírót, hogy mit jelent a munkás-védtörvény; elmondta neki, hogy az ilyen törvényhozásnak a czélja: a gyermekmunka eltiltása; fiatal munkások munkaidejének korlátozása; eltiltása az éjjeli munkának csekély kivétellel ; fiatal munkások és munkásnők éjjeli munkájának eltiltása; szigorú vasárnapi munkaszünet; maximális munkaidő; teljesen megfelelő gyári felügyelet stb. stb. A főszolgabíró erre persze elvtársunkra meresztette szemeit, minthogy mindezek, amiket hamarjában elmondott neki, cseh falvak gyanánt tűntek fel neki, de csakhamar vett magánerőt és azt mondta, hogy mindez nálunk úgyis létezik és mi köze mindehhez Engelmannak ? Ha valakinek baja van, az forduljon a főszolgabíróhoz, az majd segít a baján stb. Ezután határozottan kinyilatkoztatta a hatalmas törvénytudó főszolgabíró, hogy Engelmann nem fog beszélni. Ha azonban Engelmann engedélyt kért volna a beszélésre, akkor nem lett volna kifogása. Elvtársunk erre egész határozottan kinyilatkoztatta, hogy amihez joga van, arra nem kell engedély és hogy csak az erőszaknak fog engedni. Most a gyűlésnek kellett volna kezdődni. De a főszolgabíró nem engedte meg, hogy ennyire jusson, amint hatósági közeg a gyűlés elnöke, jegyzője és előadója volt, lehetetlenné tette a gyűlés megalakulását és elkezdett dikcziózni. Szellemes beszédéből adjuk a következő részt ; ebből megbírálhatják olvasóink, hogy mennyi intelligenczia, általános műveltség és ész lakik ebben az úriemberben. A többi közt ugyanis ezt is mondta: »Mit akartok ti? Ne hagyjátok magatokat idegen izgatóktól orrotoknál fogva vezetni; nektek nincs is olyan rosz dolgotok, ti túl sokat tánczoltok, tudom ezt a sok engedélyről. Ti sokat isztok is. A szegény mesterek nem fizethetnek többet, ha azonban valamit akartok, jöjjetek hozzám, azért vagyok főszolgabíró, hogy mindenkit meghallgassak; én barátotok vagyok, a munkás époly barátom, mint akárki más. Forduljatok a miniszterhez, hogy a kidolgozott kőnek behozatali vámja legyen, akkor mindjárt jobb dolgotok lesz. Ne igyatok bort; azt hiszitek, hogy a bor erőt ad? ellenkezőleg, elgyengít benneteket De ha valamit akartok, forduljatok hozzám, én vagyok a hatóság. Minek nektek a gyűlés? Kérjétek meg munkaadóitokat és majd megcsinálunk mindent stb.« No hát nem szellemes beszéd ez? Kell ennél szebb eszmemenet? A jelenvolt kétszáznál több munkás némán hallgatta ezt az okoskodást és felingerülve tűrte el a törvényszegést, az önkényt. A munkások bizottságot választottak, mely követeléseiket annak idején a mesterek elé fogja terjeszteni. Engelmannhoz fordulva, letartóztatással fenyegette, mire elvtársunk igen kategoriáre visszautasította a fenyegetést és kielentette, hogy ilyen túlkapáshoz nincs joga Erre a főszolgabiró azzal fenyegette, hogy fel fogja olvasni a budapesti rendőrségtől Engelmannra vonatkozólag kapott titkos táviratot. Erre elvtársunk azzal felelt: »Tessék!« És a főszolgabiró az egybegyűlt munkások előtt felolvasta a kapott táviratot, melyben a budapesti rendőrség tudatja a főszolgabíróval, hogy Engelmannt Bécsből kiutasították, rendőri felügyelet alatt áll és az »Arbeiter-Wochen-Chronik« szerkesztője. Hát ez bizony izgatás és lázítás, de egyszersmind jó adig ostobaság is. A süttői munkások ismerik Engelmannt és egy hajszálnyival sem változtatta meg ez a paraszttempó a ragaszkodást és tiszteletet, melylyel a süttői munkástársaink Engelmann elvtársunk személye iránt viseltetnek. Most csak az a kérdés, hogy szabad-e Magyarországon minden hivatalos közegnek, vagy akármelyik tökfilkónak a törvényt megszegni, ha munkásokkal áll szemben. Jogot és bátorságot vehet-e magának egy főszolgabiró gyűlést betiltani, védtelen munkások ellen minden ok nélkül szuronyos csendőrséget összpontosítani, letartóztatással fenyegetőizni és kénye-kedve szerint basáskodni. És mindezt büntetlenül lehet tenni? Csak szegjék a törvényt a munkással szemben, majd oly állapotot fognak provokálni, mely alighanem megfordított alakban fogja őket a törvényes útra terelni. 143 17. szám A síita munkások tzgalmához. A budapesti sütőmunkások szakegyesülete f. hó 21-én tartotta alakuló közgyűlését a Buzalkaféle helyiségben Hoffmann Ferencz elnöklete alatt. Oberhoffer fejtegette a szakegyesület czéljait s hasznát. Farkas az alapszabályokat olvasta fel, melyek minden vita nélkül elfogadtattak. Ezzel tehát a szakegyesület megalakultnak tekinthető s a fővárosi munkás-egyletek száma egy öntudatos, hivatását és kötelességét ismerő egyesülettel szaporodott. Az ideiglenes tisztikar igy alakult meg: elnök: Hoffmann Ferencz, elnökhelyettesek: Oberhoffer Gyula és Medovits József; jegyző: Farkas Gergely; pénztárnok: Novák Gyula; jegyzőkönyvi hitelesítők: Kápolnai és Benkovits; választottak továbbá 12 választmányi tagot is A szakegyesület megalakulása után Oberhoffer Gyula terjesztette elő a harminczas bizottság jelentését, mely szerint kevés kilátás van arra, hogy a mesterekkel békés úton egyezséget lehessen kötni. Azon indítványát, hogy május 10-ig adjanak határidőt, a tömeg lerúgta. (Felkiáltások: nem várunk! Nem engedhetünk! Nem hiszünk az emberszeretetükben! Öt engedjenek!) Végre elfogadták azon közvetítő indítványt, hogy május 3-ig még várnak a mesterek válaszára, e napon, azaz szombaton d. u. 5 órakor a »kémény seprö«höz czimzett városligeti vendéglőben ismét nagy gyűlés tartotik, melyen határozni fognak a további teendők felett. A bizottság erkölcsi kötelességévé teszi a fővárosban alkalmazott minden sütőmunkásnak, hogy a gyűlésen megjelenjen, nehogy azt lehessen mondani, hogy a határozatok nem az összes sütőmunkások által, hanem egyes izgatók által hozattak! Budapesten és Újpesten lévő sütőmunkás inditott bérmozgalmat. A mesterek makacssága folytán kénytelenek lesznek mir legközelebb a munkát beszüntetni. A jelenleg is munkán éküliek száma igen nagy. Segélynyújtási szükséges és sürgős. Munkások! Támogassátok munkástársaitok a tehetségtek szerint. Sütőmunkás a mozgalom befejezéséig Budapestre ne jöjjön! Önkéntes adakozásokat elfogad s fejlesztési helyére juttatja szerkesztőségünk is. Elitk atlakoztak: Werner János gyűjtése 400, Z. n*l és