Népszava, 1891 (19. évfolyam, 1–52. sz.)

1891-09-11 / 37. szám

19. évfolyam. Budapest, 1891. szeptember 11. 37. szám. PSZAVA. A munkásnép érdekeit képviselő közlöny. számára: Egész — Egy hóra 20 kr. Befizetési­ dij: Magyarország és Ausztria évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 60 kr. postai megküldéssel. Németország számára: Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tar­tozó országok részére : Negyedévre 2 franc. If* Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik minden pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. k., Kemnitzer­ utcza 6. Teréz-körut sarkán. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokban 6—8 óráig este, ünnep- és va­sárnapokon délelőtt 8—10 óráig. A „Héptava" szerkesztsége és kiadóhivatala augusztus 15-kétől VI. ker., Kemnitzer-utcza G, Teréz-körut sarkán létezik, hová minden levelezés és g­íszkü­ldemény intézendő. Egy kormánylap ostobaságai. A zsurnalista urak szentül azt hiszik magukról, hogy a tudományt leveses kanállal szedték magukba és igy annak minden ágazatával felfegyverkezve, mint kész bölcsek szól­hatnak minden felmerülő tárgyhoz és a mit ők állítanak, az csalhatatlan igazság. Mi azonban nem táplálunk ilyen jó véleményt a hirlapirók iránt s velünk együtt a felvilágosultabb közvélemény sem, mert tudjuk, hogy azok az urak nagyon vékonyan felkent tehetsége is áruba van bocsátva és úgy kell nekik irni és valamely tárgyhoz hozzászólni, a­mint nekik parancsolják. Önálló gondolkodás helyett másoktól, sokszor í­ég tudatlanabbaktól elfogadott vagy kölcsönvett eszméken rágódnak és megelégedéssel néznek végig „szellemi" munká­jukon: milyen jót produkáltak! A „Pester Lloyd" egyik múlt heti számában ismételve foglalkozik az alföldi mezei munkások mozgalmával és ez alkalommal — ugy látszik ez csak sallangja volt a tulajdon­képeni czéljának — megint támadja a munkások betegsegélyző­egyletét mint olyant, melynek táborában — t. i. az ő állítása szerint — a szocziális forradalmi agitátorok egy kis csomója tartózkodik és erélyes fellépésre h­ívja fel a kormányt, mely felszólításra ugyanis azt mondja, hogy joga és kötelessége van a Lloydnak. Hogy tehát az agrár­szoczializmussal foglalkozik beveze­tésében, az csak a forma dolga, czélja az volt, hogy ezt a jótékonyczélű egyletet holmi politikai dolgokkal összeköttetésbe hozza. Noha egy olyan mozgalom, melynek czélja alap­szabályok jóváhagyását, állandó munkát és valamivel jobb munkabért elérni, nem politikai mozgalom — és az urak fel­fogását véve alapul, — nem is veszedelmes, azzal ők nem törődnek. A munkások bármilyen legparányibb mozgalmától is annyira megijednek, hogy azonnal a kormány mindenható hatalmának háta mögé bújnak és onnan ordítanak: „fogd meg" ! Eltekintve attól, hogy ezek az urak keveset tanultak a szocziális kérdésről, de mindent elfelejtettek, fel kell vetnünk a kérdést, hogy hát a tisztesség legelemibb fogalmát sem értik már? Kivetkőztek abból már annyira, hogy csak a vastag bőr maradt még rajtuk?! Mi is jogosítva és kötelezve érez­zük magunkat ezt a kérdést felvetni, mert elvégre tisztába kell jutnunk azokkal az urakkal, akik hirlapírói tevékenysé­güket, rendesen pénzért, a közvélemény félrevezetésére hasz­nálják fel. A czikkíró párhuzamot von az alföldi és felvidéki mezei munkások közt és csodálkozik azon, hogy míg a bőtermésű­ Alföldön agrár­szocziálizmus fejlődik, addig a felvidéki nép türelemmel viseli el sorsát és legfeljebb kivándorol, hogy sok pénzt küldhessen haza és hogy néhány év múlva vissza­térve, birtokot vehessen. Az ilyen okoskodás nagyon meg­közelíti az ostobaságot vagy legalább a viszonyok nem isme­rését árulja el. A bőtermésű­ Alföld munkája egyrészt sokkal intelligen­sebb is, mint a felvidéki tót s mint ilyen igényei nagyobbak is; legalább is akkorák, hogy munkája után élni akar. Az alföldi munkás az élelmi­szerek mellett tisztességes ruhát,­­ egészséges lakást, hírlapot és könyvet akar; lehetőséget arra, hogy gyermekeit nevelhesse és jobb táplálékkal életerejüket fokozza; az alföldi munkás rendezett munkaidőt is akar, hogy szabad ideje is maradjon testi és szellemi szükségleteinek ki­elégítésére, — mindezek azonban — sajnos — még eddig ismeretlen fogalmak a felvidéki honfitársaink előtt. És ezek azok a rettenetes dolgok, ezek azok a forradalmi törekvések, melyek a „Pester Lloyd" doktorainak álmatlan éjszakákat okoznak. A nagy földbirtokosok, a kapitalisták helyett ők érzik magukat feszélyezve, ők kiabálnak, mikor tulajdonképen nem is tudják, hogy miről van szó. Vegyék csak az ügyeket amint vannak. Alkalmunk volt kimutatni, hogy egy­ alföldi mezei munkás öt tagú családjával a mai agrárius bérek és keresetek mellett nem kap többet átlagos keresetben mint 163/4 krt egy napra; ennyi jut egy­egy családra egész éven keresztül, beleszámítva az aratás és takarás idényét is. Ha a Lloyd doktorai ezt a keresetet elég­ségesnek tartják az összes emberi és családi szükségletek fedezésére, akkor mi elhallgatunk, de legyen bátorságuk ezt nyíltan kimondani és bebizonyítani. Mi úgy tudjuk, hogy akár­melyik ivódiákja a Lloydnak a kutyájára is többet kénytelen naponkint költeni, mert az az állat sem lakhat jól 163/4 kraj­czáron vásárolt élelmiszerrel. Öt-hat tagú család, emberek, kiknek ép oly jogos igénye van az életre és megélhetésre mint a több részvénytársaságtól hasznot húzó Falk Miksának, a Lloyd főszerkesztőjének, m­érjék be azzal az életmóddal, amit 163/4 kr. átlagos napikereset nekik nyújtani képes. De nézzük csak tovább! A kormány hivatalos kimuta­tása szerint az aratás nálunk sem volt kielégítő. Magyar­ország a gabnabehozatalra utalva van, hogy saját szükségleteit fedezze. Már­pedig, ha a föld termése visszamaradt normális állapotától, akkor a termés hányadáért dolgozó mezei munkás is kevesebbet kereshet, kevesebb jut neki és így állunk ma. A gazdag Alföldön, ott hol a tej és méz folyik — a kapi­talisták javára, ott a viszonyok ma, — az aratási munkák alig vannak még befejezve — úgy állanak, hogy a mezei népnek, a napszámosnak már alig van kenyere. Mi lesz majd ebből jó urak, hová vezethet ez az állapot és tényleg hová fog vezetni? A tényeket nem tagadni, hanem felismerni kell­ a viszonyokat, melyek elég nyomasztók, a közvélemény előtt nem szabad tarka színre festeni, hanem bevallani, hogy azok bizony nem állnak ám oly gyönyörűen, mint azt sokan hinni hajlandók. De hiába keressük ott az őszinteséget, a­hol kiszámítva törekszenek a közvéleményt állhírekkel és valótlan állítások­kal félrevezetni. Pedig a Lloydnak megvan az az előnye, hogy a húsos fazék mellett ül s mint kormánylap tudnia kellene, hogy hányadán áll az ország szénája, vagy talán a kormány érdekében cselekszik akkor is, a­mikor valótlansá­gokat állít? Talán így követelik tőle, talán így parancsolnak rá! Nem tudhatjuk, mert mi távol állunk a nagy politika kulisszáitól, a szabadelvű körtől és a rendelkezési alap keze­lésétől ! Azzal pedig nem igen lehet kérkednie, hogy a felvi­déki tót Amerikából küldi haza pénzét — és annál a feje-

Next