Népszava, 1891 (19. évfolyam, 1–52. sz.)
1891-09-11 / 37. szám
19. évfolyam. Budapest, 1891. szeptember 11. 37. szám. PSZAVA. A munkásnép érdekeit képviselő közlöny. számára: Egész — Egy hóra 20 kr. Befizetési dij: Magyarország és Ausztria évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 60 kr. postai megküldéssel. Németország számára: Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tartozó országok részére : Negyedévre 2 franc. If* Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik minden pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. k., Kemnitzer utcza 6. Teréz-körut sarkán. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokban 6—8 óráig este, ünnep- és vasárnapokon délelőtt 8—10 óráig. A „Héptava" szerkesztsége és kiadóhivatala augusztus 15-kétől VI. ker., Kemnitzer-utcza G, Teréz-körut sarkán létezik, hová minden levelezés és gíszküldemény intézendő. Egy kormánylap ostobaságai. A zsurnalista urak szentül azt hiszik magukról, hogy a tudományt leveses kanállal szedték magukba és igy annak minden ágazatával felfegyverkezve, mint kész bölcsek szólhatnak minden felmerülő tárgyhoz és a mit ők állítanak, az csalhatatlan igazság. Mi azonban nem táplálunk ilyen jó véleményt a hirlapirók iránt s velünk együtt a felvilágosultabb közvélemény sem, mert tudjuk, hogy azok az urak nagyon vékonyan felkent tehetsége is áruba van bocsátva és úgy kell nekik irni és valamely tárgyhoz hozzászólni, amint nekik parancsolják. Önálló gondolkodás helyett másoktól, sokszor íég tudatlanabbaktól elfogadott vagy kölcsönvett eszméken rágódnak és megelégedéssel néznek végig „szellemi" munkájukon: milyen jót produkáltak! A „Pester Lloyd" egyik múlt heti számában ismételve foglalkozik az alföldi mezei munkások mozgalmával és ez alkalommal — ugy látszik ez csak sallangja volt a tulajdonképeni czéljának — megint támadja a munkások betegsegélyzőegyletét mint olyant, melynek táborában — t. i. az ő állítása szerint — a szocziális forradalmi agitátorok egy kis csomója tartózkodik és erélyes fellépésre hívja fel a kormányt, mely felszólításra ugyanis azt mondja, hogy joga és kötelessége van a Lloydnak. Hogy tehát az agrárszoczializmussal foglalkozik bevezetésében, az csak a forma dolga, czélja az volt, hogy ezt a jótékonyczélű egyletet holmi politikai dolgokkal összeköttetésbe hozza. Noha egy olyan mozgalom, melynek czélja alapszabályok jóváhagyását, állandó munkát és valamivel jobb munkabért elérni, nem politikai mozgalom — és az urak felfogását véve alapul, — nem is veszedelmes, azzal ők nem törődnek. A munkások bármilyen legparányibb mozgalmától is annyira megijednek, hogy azonnal a kormány mindenható hatalmának háta mögé bújnak és onnan ordítanak: „fogd meg" ! Eltekintve attól, hogy ezek az urak keveset tanultak a szocziális kérdésről, de mindent elfelejtettek, fel kell vetnünk a kérdést, hogy hát a tisztesség legelemibb fogalmát sem értik már? Kivetkőztek abból már annyira, hogy csak a vastag bőr maradt még rajtuk?! Mi is jogosítva és kötelezve érezzük magunkat ezt a kérdést felvetni, mert elvégre tisztába kell jutnunk azokkal az urakkal, akik hirlapírói tevékenységüket, rendesen pénzért, a közvélemény félrevezetésére használják fel. A czikkíró párhuzamot von az alföldi és felvidéki mezei munkások közt és csodálkozik azon, hogy míg a bőtermésű Alföldön agrárszocziálizmus fejlődik, addig a felvidéki nép türelemmel viseli el sorsát és legfeljebb kivándorol, hogy sok pénzt küldhessen haza és hogy néhány év múlva visszatérve, birtokot vehessen. Az ilyen okoskodás nagyon megközelíti az ostobaságot vagy legalább a viszonyok nem ismerését árulja el. A bőtermésű Alföld munkája egyrészt sokkal intelligensebb is, mint a felvidéki tót s mint ilyen igényei nagyobbak is; legalább is akkorák, hogy munkája után élni akar. Az alföldi munkás az élelmiszerek mellett tisztességes ruhát, egészséges lakást, hírlapot és könyvet akar; lehetőséget arra, hogy gyermekeit nevelhesse és jobb táplálékkal életerejüket fokozza; az alföldi munkás rendezett munkaidőt is akar, hogy szabad ideje is maradjon testi és szellemi szükségleteinek kielégítésére, — mindezek azonban — sajnos — még eddig ismeretlen fogalmak a felvidéki honfitársaink előtt. És ezek azok a rettenetes dolgok, ezek azok a forradalmi törekvések, melyek a „Pester Lloyd" doktorainak álmatlan éjszakákat okoznak. A nagy földbirtokosok, a kapitalisták helyett ők érzik magukat feszélyezve, ők kiabálnak, mikor tulajdonképen nem is tudják, hogy miről van szó. Vegyék csak az ügyeket amint vannak. Alkalmunk volt kimutatni, hogy egy alföldi mezei munkás öt tagú családjával a mai agrárius bérek és keresetek mellett nem kap többet átlagos keresetben mint 163/4 krt egy napra; ennyi jut egyegy családra egész éven keresztül, beleszámítva az aratás és takarás idényét is. Ha a Lloyd doktorai ezt a keresetet elégségesnek tartják az összes emberi és családi szükségletek fedezésére, akkor mi elhallgatunk, de legyen bátorságuk ezt nyíltan kimondani és bebizonyítani. Mi úgy tudjuk, hogy akármelyik ivódiákja a Lloydnak a kutyájára is többet kénytelen naponkint költeni, mert az az állat sem lakhat jól 163/4 krajczáron vásárolt élelmiszerrel. Öt-hat tagú család, emberek, kiknek ép oly jogos igénye van az életre és megélhetésre mint a több részvénytársaságtól hasznot húzó Falk Miksának, a Lloyd főszerkesztőjének, mérjék be azzal az életmóddal, amit 163/4 kr. átlagos napikereset nekik nyújtani képes. De nézzük csak tovább! A kormány hivatalos kimutatása szerint az aratás nálunk sem volt kielégítő. Magyarország a gabnabehozatalra utalva van, hogy saját szükségleteit fedezze. Márpedig, ha a föld termése visszamaradt normális állapotától, akkor a termés hányadáért dolgozó mezei munkás is kevesebbet kereshet, kevesebb jut neki és így állunk ma. A gazdag Alföldön, ott hol a tej és méz folyik — a kapitalisták javára, ott a viszonyok ma, — az aratási munkák alig vannak még befejezve — úgy állanak, hogy a mezei népnek, a napszámosnak már alig van kenyere. Mi lesz majd ebből jó urak, hová vezethet ez az állapot és tényleg hová fog vezetni? A tényeket nem tagadni, hanem felismerni kell a viszonyokat, melyek elég nyomasztók, a közvélemény előtt nem szabad tarka színre festeni, hanem bevallani, hogy azok bizony nem állnak ám oly gyönyörűen, mint azt sokan hinni hajlandók. De hiába keressük ott az őszinteséget, ahol kiszámítva törekszenek a közvéleményt állhírekkel és valótlan állításokkal félrevezetni. Pedig a Lloydnak megvan az az előnye, hogy a húsos fazék mellett ül s mint kormánylap tudnia kellene, hogy hányadán áll az ország szénája, vagy talán a kormány érdekében cselekszik akkor is, amikor valótlanságokat állít? Talán így követelik tőle, talán így parancsolnak rá! Nem tudhatjuk, mert mi távol állunk a nagy politika kulisszáitól, a szabadelvű körtől és a rendelkezési alap kezelésétől ! Azzal pedig nem igen lehet kérkednie, hogy a felvidéki tót Amerikából küldi haza pénzét — és annál a feje-