Népszava, 1895 (23. évfolyam, 1–171. sz.)

1895-01-04 / 1. szám

* 4 oldal. N­ÉPSZAVA Tanok tömve, — fogyasztók vannak — de nincsen fogyasztó képesség. Buzdítja a jelenlevőket, hogy munkába lépésük esetén, csatlakozzanak, kiki a maga szakmájának szakegyleté­hez " — a szocziáldemokrata párthoz, hogy szervezkedés révén kivithassunk magunknak politikai jogokat, — kifolyólag ebből gazdasági jogokat. Németül Silberberg lg. elvtársunk refera.t. h elhozta a »Pester Lloyd«-ban közzétett azon hirt, a melyben egész közö­nyösen említi meg, hogy 4400 szegény tanulók elmennek iskolába éhesen vagy pedig kenyérlevest kapnak, — és a tan­ár a befejezte után viszont éhesen távoznak. Ezen nem szán­dékozik a csupa czifraságból különféle czimekkel ellátott — egyetlen egy párt sem segíteni, — sem a kormány, — legyen a kormány elnöke Wekerle avagy .... Itt félbeszakította a kiküldött — általunk ismert és szónoki viszketegségben szenvedő Tóth E. fogalmazó - figyel­meztetve, hogy semmiféle párt, még kevésbé a kormány nevet is előhozni nem engedi. Silberberg elvtárs jó viszontválas­­szal szolgálva néki, beszédét folytatta • A legnagyobb büntetés a világon — úgymond a szónoki hévvel beszélő elvtársunk — ha valakit bezárnak egy szobába­­. nem­ adnak neki foglalkozást, munkát! Mik­ önök ? Nem ugyan ilyen — legnagyobb büntetés alatt tengődő bérszolgák, — kik szivesen dolgoznának, de munkát sehol nem kapnak és ilyetenképen nem csuda, ha az elkeseredett munkás lop, a­mire a mai társadalom késztette­. A hatóság - folytatta a szónok -nem ad ki statisztikát, hogy hányan záratnak be évente azért, mert a kényszer késztette arra, hogy lopjon vagy pedig azért, mert kenyere nem lévén, lopott, hogy bezárják és az éhhaláltól megmentse magát Szintén szervezkedésre buzdította a munka­nélküli munkástársakat, kérve, hogy olvassák pártlapjainkat. Ily értelemben hozzászóltak Bokányi D. és Pfeifer ti. elvtársak. Zárszóval élt Silberberg elvtárs, mire a gyűlés * 16 órakor a marseillese dal eléneklése mellett, a legnagyobb rend­ben véget ért­e<*• A rendőrség az alkalmat nem szalasztotta el a nélkül, hogy egy hőstettet el ne kövessen. Ugyanaz este, röviddel a gyűlés után egy razziát tartott, mely alkalommal vagy 60 munkanélküli- bádogost befo­gott. Ilyen módon oldják meg a szocziális kérdést. Az emberiség hóhérai nem elégesznek meg a nyo­morral, a nyomorultakat még zaklatják is. Vajjon így akarják a munkanélküliek éhségét csillapítani, a szocziális kérdést megoldani ? Budapest A kárpitos-segédek decz. hó 26-án a Széchenyi­tér kioszkjában gyűlést tartottak, melynek napirendjének fő­pontját a »szakegylet c­élja és haszna« képezte. A gyűlés ve­zetésére Csapkovics Károly és Buzelka N. választottak. A szót magyar nyelven Wankó Károly kapta át, ki első­sorban is a kárpitos ipartestülettel foglalkozott, melynek czélja a mun­kásokat egy kényszerhelyzetbe hozni. Ugyanis nevezett ipar­testület egy szabályzatot dolgozott ki, mely kimondja, hogy a munkaidő meghosszabbíttatik, a segédek pedig a mesternél étkezni és lakást venni tartoznak és a­ki 10 óra után jön h­aza, annak 1 frt büntetést kell fizetni, továbbá azok, kik hat hétig m­unka nélkül vannak, eltolonczoltatnak. Ezt az intézkedést vette szóló kritika alá, ki kifejtette, hogy az ipartestület szán­d­éka a czéhrendszer alatt létezett állapotot szigorúbb formában­­ issz ahonositan­­, a munkásokat teljesen függővé tenni s oly bilincsbe vetni, melyet a szellem világa sem olvaszthat fel. A n­yomorult törpék, az emberiség söpredéke egy szellemtől fél, azon szellemtől, mely ma áthatja már az elnyomott munkásság egy nagy részét s aljas kizsákmányolás ellen védelemre szólít, de attól elkéstek már, és az utolsó pillanatban még észrevet­ték a kárpitos-munkások a veszélyt s csatlakoztak azokhoz, kiket előbb talán tudatlan­ágból gyűlöltek. Szóló most áttért a s­zakegylet czéljai fejtegetésére s azt mondja: A szakegylet első c­zélja a munkaadók kizsákmányolása ellen védekezni. Hogy ez elérhető legyen, szükséges a tagok szellemi kiképez­tetése, szellemi és anyagi érdekének előmozdítása. A munka­közvetítést a munkások teljesítsék, mert ezáltal nemcsak igaz­ságosabb eljárás követtetik a munkakeresőkkel szemben, hanem egyszersmind nem­ kap a munkaidő és bér már előre is sza­b­ályozható. Egyszóval a munkaközvetítés helyes felhasználása a munkapiaci ára lehet. A munkanélküliek segélyezése szintén hozzájárul a munkások helyzetének megkönnyítésére és ellent­állás képességére, a kizsákmányolás ellen, nemkülön­ben utazó szaktársak segélyezése. A jogi védelem a visszás ipari ügyekben a munkást megmenti az ipartestületi törvénytelen és igazság­talan eljárástól a békéltető­ bizottságnál, s mindezek a szak­egylet czéljai. Szónok még buzdító szavakat intézett a szak­egylet támogatására Utána Kitter elvtárs beszélt német nyelven ugyanily értelemben. A tárgyhoz beszéltek még Wottitz és Feldman elvtársak s még többen. Még néhány ügy elintézése u­tán Csapkovics elnök a gyűlést berekeszti.­­ Buzelka, jegyző, Budapest A könyvkötő-, vonalozó-, dobozkészitő-, bőrön­dön-, szíjgyártó- és nyerges-munkások és munkásnők vasárnap, deczember 80-án délelőtt a Biró-féle vendéglőben — Szent­királyi-utcza 4. — egy nyilvános gyűlést tartottak a következő napirenddel: I. Az általános szavazatjog. II. A szabad egye­sületi és gyülekezési jog.­­­jll órakor Biermann Bernáth elv­társ mint egybehívó, üdvözölte és felszólította a jelenvoltakat egy elnök és egy jegyző megválasztásaTM. Elnökül Egger Emil­ia jegyzőül Merendjak János választatott Elnök megnyitván a gyűlést, azt indítványozta, hogy a napirenden lévő két pont egybefoglalva tárgyaltass­ék. Elfogadtatott. Ezután Feldman elvtárs vette át a szót, ki értelmesen fejtegette a napirend pontjait. Elmondta, hogy erről a kérdésről már sokat beszéltek de azért folyton vitatni kell, hogy napirenden legyen. Alkot­mányos országnak mondják Magyarországot, de azért az or­szág 17 millió lakosságából csak nyolczszázezer ember bírja sá alkotmányos jogokat. A nép a parlamentben abszolúte nincs képviselve. Azzal vádolják a munkásokat, hogy hazafiallanok és nemzetköziek. De hát lehet-e ezen csodálkozni ? Miféle haza az, a­mely nemcsak a munkások kenyerét, de jogait is meg­vonja. A jogokért a szoc­iáldemokrata­ párt küzd. Felhívta az elvtársakat, hogy ezen jogért küzdő pártot minél hathatósabban támogassák, hogy diadalra jussanak elvei és győzzön a jog. Szónok felhívja a jelenlevőket a népszavazás­­ melletti agitá­czióra, mint oly eszközre, mely által a jog­érti küzdelem hatha­tósan előre fog menni. Feldman ugyanezeket németül is el­mondta, mire az elnök felhívta az elvtársakat, hogy jövőben még slamosabban jelenjenek meg a gyűléseken és a gyűlést b9*»rtl- Me,endrák János, jegyző. Egyleti ügyek. Kalaposok szakegylete. Jegyzőkönyve felvétetett a deczem­ber 8-én tartott rendes választmányi ülésen. Napirend • 1 Tag­felvétel. 2. Számadás a harmadik negyed­évről. 8. Folyó ügyek. Felvételre jelentkeztek : Paulisz Imre szül. Orosházán 1875-ben, kitanult és felszabadult ugyanott 1891-ben, felvételre jelentkezett 1894. november 26-án ; Takács József szül. Sárváron 1876-ben, tan. és felszab. ugyanott 1892-ben, felv. jel 1894 november 26-án; Dankovátz János szül. Szák községben 1862-ben, tan. és felszab. Budapesten 1881-ben, felv. jel 1894 november 27-én. Felszólalások e felvételek ellen 4 héten belül az elnökséghez intézendők. A harmadik negyedévről szóló számadás: Bevétel­ 1086 frt 15 kr., felvett tőke 1000 frt = 2086 frt 15 kr Kiadás -­ betegsegélyre 176.35, utassegélyre 220.87, munkanélküli segélyre 158.—, rokkantsegélyre 69 frt, kezelési költségek 152 12 kölcsön a termelő szövetkezetnek 1000 frt, összesen 1771 frt 47 kr Bevétel többlet 814 frt 68 kr., egyleti vagyon ingóságok nélkül 9594 frt 71 kr A számadás a számvizsgálók és ellenőr jelen­téseik után tudomásul vétetett Levél Schwarcz Rezsőtől a Csermák József ügyében, helyeslőleg tudomásul vétetett. Rozsnyovszky levele a gráczi testvér-egylet válasza után vehető tárgyalás alá. Titkár jelenti, hogy Pozsonyba az utasok segélyezésére 30 frt küldött Szolcsányi József Németországban fizette legutóbb heti járulékait, M­a napig beteg volt, minthogy Németországból segélyt nem kap és több hét óta munka nélk­ül van, tekintettel anyagi viszony­ira, a kezelési alap terhére 5 frt rendkívüli segélyt kap. " Titkár kéri a választmányt, választást eszközlő bizottság megalakítására; a végrehajtó-bizottság a következő tagokból megalakul: Schleicher, Csernv, Stoklász, Jung. Michel,Schwamm. A rendes évi közgyűlés 1895. február 3-ára hivatik egybe. Titkár kéri a végrehajtó-bizottságot, hogy őt az idén ne jelölje, hanem gondoskodjanak utódjáról. Egy jegyzőkönyv és másolókönyv beszerzéséve­­lital­ megbízatott. Pénztárnok jelenti, hogy Zseh, Obrezián, Kurcz, Kupán, Tamás Rezső és Rajk Mihály tagjárulékaik nem fizetése miatt a tagok sorából V -ültettek. A harmadik kulcsot veszi Schleicher v­eszi át Közelebbi ülés január 13-án 1895. Kása. Pártügyek. Elvtársak! A népszavazás 250 írtba kerül. Gyűjtsetek a költség fedezésére. Az agitaczionális alapra befolyt: Steierlaki elvtársak 15.—, a vörös kártyajátékosoktól —­12, mert veszekedtünk —20, Tő­kepénzes —­'80, Aug. 6 Blok 3.—, Makovicska VIII. ker. párt­szervezet 1.29. Klaus 1 Blok —.50, Kispest Blokkokért 2.—, Reitschläger Kőbánya —.50, a bőröndösök, nyergesek könyv­kötük, stb. egy előadásért —.51, Bertha Sz.-Fejérvár —.50, A. A. —.50, Tóth János —.20, mert Liberwirth a papnál eskü­dött meg —.10 Pelagics Vasa Belgrád 1.—, Foi­tin 2 Bok —.1, Neumaier —.10, Csabv Pál 1.—, Balázs 1.—, Feldm­ann 1 Blok —.50, Wankó 1 Blok­—.50, Koller Kőbánya 3 Blok 1.50, Schu­bert —.64, Varga Rosicza 1.—, Paul fiyertyámos —.65,Újvidéki elvtársak Blokért 2.—, Frühzeitig 1 Blok —.50, Kugler Kispest —.10, Merl Künel nem borotválkozik —10, mert a ráczkevei szolgabíró a gyűlést eltiltotta 1.70, Mert Fasching vendéglős a munkáselveknek hódol — 30, összeg 40.21. A börtönben sínylődök részére befolyt: A késmárki vörö­sök 1.—, egy felülfizetett lap —.10, mert Örs rendőrkapitány egy »Wahtrer Jakab«-ot vett —.05, budai vasesztergályosok 5.80, összeg: 7.05. A hódmezővásárhelyiek perköltségeire befolyt: Mert ők ér­tünk küzdöttek 1.60, Rejha Sz.-Fehérvár —.50, Soroksári tart­o­zók 1.04, összeg 3.14. A népszavazás költségeire befolyt: Asztalosok ABC —.60, Freund —.06, Páczek —.10, Aranymivesek szervezete 1.—, Korr. —.04, Oszkár Jakab —.25,­ Säger —.10, N. N. —.05, Baumgartner —.30, Szloboda —.30, Klausz —.08, 1 lap —.05, Fleischann testvérek 1.—, Jászai azért hiányzott, mert anyja beteg volt —.07, mert a dob­ utczai tudósok értekezletén az asz­talosok küldöttje nem volt jelen —.07, Maier György — 25, Egy emberbarát 15.—, Korfauta czipész munkásai Kassán —.60, J. J. —.08, Sajben —.10, Paul J. Gyertyámos 1.—, Rubecz —.10, Bornemissza —.10, Csernyi —.20, Reskó Pál —.40, Schöppe — 20, Gutfreund —.20, Feldmann —.20, Willaisn —.10, Soly­mossi —.15, Otott —.10, Barucha Zára —.10, Pollatsek —.10, Szusznyák —.15, Schiba —.10, Ochs, Mehádia 1—, Kilburg Starcsova —.20, Makói elvtársak 4.83, Simonyfalvai elvtársak —.80, Újvidéki elvtársak 2.34, bőröndösök, könyvkötők, szíj­gyártók stb. 1.—, Koran —.10, Lengyel Imre —.­0, Janda —.4, Kolb —.40, Dobor, Duna-Pataj —.20, Trávnicsek —.50. összeg : 35.31. Felhívás előfizetésre! A Népszava múlt számával a 23. évfolyam I. negyedére új előfizetési tartam kezdődött, a­mire felhívjuk elvtársaink, a munkások figyelmét. Talán felesleges is mondanunk, hogy a Népszava minden­kor hű szószólója a munkásosztálynak, hű tükre a népéletnek és tántoríthatlan fegyvere a jogaitól meg­fosztott, az elnyomott és kizsákmányolt munkásság­nak. A párt szempontjából tekintve, mindig a szo­c­iáldemokrác­ia alapján állt és ilyen lesz a jövőben is ! A Népszava a munkásosztály, a munkálkodó nép közlönye és ezért haragusznak rá. De mi nem tö­rődhetünk ellenfeleink haragjával; mi az egyenes uton haladunk; nyíltan és bátran hirdetjük a nép jogos követeléseit és tartózkodás nélkül mondjuk ki az igaz szót! Elvtársak ! Terjesszétek lapjaitokat! Ez képezi állandó szózatunkat hozzátok, mert tudjuk, hogy szükséges lapunkat a legszélesebb néprétegekben terjeszteni, mert tudjuk, hogy a felvilágosításra nagy szüksége van az elnyomatás által földig sújtott nagy néptömegnek. Fel tehát elvtársak? Mindenki teljesítse köte­lességét ! Előfizetési ár: Egy hóra 20 kr. Mutatványszámokat és agitáczióra szánt pédányokat ingyen adunk. A „Hepsma" szerkesztősége és kiadóhivatala. Egész évre 2 frt 40 kr. Fél évre 1 frt 20 kr. Negyed évre 60 kr. Beküldetett* A becsület A budapesti bőröndötök 1894. évi tavas­szal le­folyt 7 heti bérharcza még élénk emlékezetben van. Sok szak­társ van, ki a harczczal összekötött nélkülözéseket és eladóso­dást még most is érti és máris veszélyeztetve vannak a nehe­zen kivivott vívmányok, ha a szaktársak nem fognak egyetértve ellentállani. Hautvater Lőrincz, ki első volt azok közt, kik aláir­tai a követeléseket, szavát megszegte. A munkások vív­mányait két irányban sértette meg : először a béreket leszállí­totta, másodszor megtagadja szerződésszerű egész napi bért, az oly napokon, a­melyeken délután 4 óráig dolgoznak. Mikor ez urat figyelmeztették, hogy becsületszavával igérte azt, mit most megvon, azt felelte, hogy nem örök időkre ígérte. — Haut­vater körülbelül 20 év előtt egy fillér nélkül jött Budapestre, itt a munkások izzadtságán meggazdagodott és most ugy lát­szik még jobban akar nyúzni. Egy deczember 20-án tartott bőröndös értekezleten a bő­*) Az e rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztő. 1. szám. röndösök Hansvater, munkásaival szolidaritást vállaltak és ki­mondották, hogy ha esetleg újra megszügi szavát, a munkát nála be kell szüntetni. Végül rosszalását fejezte ki az értekez­let a felett, hogy vannak egyesek, kik Hansvaternél ünnep és vasárnap is dolgoztak. Kőbánya: Hogyan akarják itt az agitácziót feltartóztatni, annak bizonyítékául szolgáljon a következő eset: Koller elvtársunk (idősebbik) mivel daczára magas korá­nak eszménk terjesztése érdekében tevékenységet akar kifejteni, mint máskor, most is úgy tett, hogy a pártlapokat osztogatta azon munkásoknak, kik ma még távol állanak a mozgalomtól. E működése alatt a legtöbb gyárakat kereste fel és igyekezett a munkásokkal érintkezésbe lépni. A Dreher-féle sörfőzdéjébe is ellátogatott, hogy a szegény agyonsanyargatott munkásokat megnyerhesse, de itt egy Vida nevű sörfőzőmester útját állta, gorombáskodott vele és fenyegette, de azzal nem­ elégedett meg, hanem telefonozott az összes gyárakba, s figyelmeztette a nyú­zókat, hogy Kollerre vigyázzanak és senki sehol munkát ne adjanak. • Mi pedig viszont a munkásokkal ismertetjük a jeles Vidát, hogy mindenütt a kellő tiszteletben részesüljön, a­hogy megérdemli. Gyűlések, Budapest. A budapesti fazekasok szakegylete 1895. év január 13-án, vasárnap d. e. 9 órakor a Krist-féle vendéglőben (Vasvári Pál utcza 4.) tartja II. rendes közgyűlését, melyre a tagok ezennel tisztelettel meghivatnak. Napirend: 1. A tisztvi­selők jelentése. 2. Tisztújítás. Kassa. A kassai munkások 1895. január hó 6-án nagy népgyűlést tartanak a következő napirenddel: 1. Az álta­lános titkos választói jog követelése. 2. Indítványok. Fölhivatnák a kassai elvtársak, hogy a gyűlés érdekében erős agitácziót fejtsenek ki. Kispest, Vasárnap, 1895. évi január hó 6-án, délután 2 óra­kor Kispesten, a »Török császárhoz« czim­zett vendéglőben nagy népgyűlés tartazik. Napirend: Az általános választási jog és a szabad egyesülési és gyülekezési jog és a n­épleszavazá­s. Töke és munka, Budapest A reszelővágó munkások a Magirius Ármin műhelyében a munkát beszüntették, segélyek Esztermann József bizalmi férfi nevére, VIII., Dugovics­ utcza 12/a ajtó 5. alá kérjük küldeni. Bővebbet a következő számban. Mulatságok. A budapesti arany-, ezüst-, ékszermüves-, arany és érczver­ő­aranyozó és rokonszakmák szakegylete 1895. évi jun hó 12-én (szombaton) a Grünwald-féle díszteremben (Károly-körut 19.) saját pénztára javára tánczvigalmat rendez. Személyjegy 80 kr. este a pénztárnál 1 frt. Családjegy (1 ur 2 hölgy) 2 frt este a pénztárnál 2 frt 50 kr. Kezdete Vs9 órakor A budapesti szobafestő-, mázoló-, fényező-, aranya­s- és cziro­festő segédek szakegylete (Újpesti fiók) 1895. január hó 6-án, vasárnap az újpesti Colosseum nagytermében saját könyvtára javára nagy farsangi ünnepélyt rendez. Belépti dij : Előre váltva szem­élyjegy 40 kr., este a pénztárnál 50 kr. Családjegy (1 ur 2 hölgy) előre váltva 90 kr, este a pénztárnál 1 frt. Vegyes közlemények, Budapest. Szombaton január 5-én este 8 órakor a vat­­et fémmunkások központi egyletében, Józsika­ utcza 14. szám alatt tart Silberberg elvtárs­ adáson. • előadást A fiókok felkéretnek az előadáson testületileg való meg­jelenésre. Minden szakbeli elvtársakat szívesen fogadunk ez elő­Minden fémmunkásnak ezennel tudomására hozzuk, hogy a legközelebbi közgyűlésig a beiratási díjak meg vannak szün­tetve. a választmány Az elvtársaknak figyelmébe ajánltatik a Kiss János-féle kávémérés a Rostély­ utczában, hol igen olcsón és jó étkezni is lehet. A fazekasok szakegylete ugyancsak a fenti helyiségben van. Minden va­árnap délelőtt előadás. A kőfaragók szakegylete a Dob-utcza 85. sz. a. vendéglőben létezik. Ajánljuk az összes szakegyleteknek ünnepélyekre vagy egyéb mulatságokra az általános munkás-zenekart. Köszönet az „Egyenlőség" dalárda nevében a Kőbányán deczember 2-án tartott" mulatság felülfizetőinek. Felülfizettetett fil A paszományosok és gombkötök szakegylete által 1894 évi deczember hó 25-én a Széchenyi-kioszk helyiségeiben rendeze­tt mulatságon felülfizettek : Kulka kávés 2 frt; Roth, kávés 50 kr.; Kárpitos-egylet L frt, melyért a szakegylet köszönetét nyil­vánítja. Felhívás. A mohácsi munkássághoz. Munkástársak, kik még távol álltok attól, hogy czéltudatos munkástár­saitokkal együttesen vennétek föl azon harczot, a­melyet mint" követendőt jelöltünk ki, értsétek már meg e kor szellemét és csatlakozzatok testvéreitek­hez ! Alkalmat adtunk sorsotok javítására töreked­hetni egyesült erővel, midőn itt Mohácson megala­kítottuk a pártszervezetet, hogy egyesülten a szük­séges lánczokat összeforras­szuk, a melyek segítsé­gével képesek leszünk mi is előre nyomulni. Az ország minden vidékén fölébredtek a munkások, ideje, hogy mi is ébredjünk és tegyünk valamit! Ne legyünk mindenben az utolsók, mutassuk meg, hogy sorsunk javítása nekünk is szívünkön fekszik és a közös és együttes eljárás hasznát felismertük. Egye­süljünk tehát szervezett munkástársaikkal, hogy a czélt mi is és ők is minél hamarabb elérjük. Fel tehát ipari és mezei munkások jogaitak követelésére. Szerkesztői üzenetek. Bécs. B. Sándornak. Azért nem közöltük, mert nem fog­lalkozhatunk a külfölddel. Magyarázza meg nekünk, miért akarja épen a mi lapunkban közzétenni ? Az „Arbeiter Zeitung"­nak több helye van. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Faragó K. Otthml>ert) kötegimyomda, Qyár­i'tola .71

Next