Népszava, 1896 (24. évfolyam, 1–33. sz.)
1896-01-04 / 1. szám
Ezután Fiala pozsonyi küldött szól németül a tárgyhoz. Poór elvtárs beszédében rátér napilapunk alapipítása alkalmából kibocsájtott 10 frtos részvényekre. Ezen ügy elintézését kéri a gyűléstől egy részvénygyűlés elé terjeszteni és abbeli reményének ad kifejezést, hogy kevesen fognak találkozni olyanok, kik részvényeik beváltását követelni fognák, mert hiszi, hogy a részvények legnagyobb része igazi elvtársak kezében van, kik, mikor részvényt jegyeztek nem nyerereségi szándékból térték, hanem hogy az általuk vallott szent czél mihamarabbi elérésére szolgáló pártorganumunkat diadalra jutásában segítsék elő. Azt hiszi ha lapunk hetenként 2—3-szor is fog megjelenni rendes viszonyok között, meg fog feleletni magasztos hivatásának. A ..Népsava" a mi közlönyünk: terjesszük és agitáljunk mindenütt és mindenhol, mert csak mitőlünk függ annak felvirágoztatása. Böhm a budapesi tanács-szervezet küldötte kijelenti hogy a pártmozgalomhoz csatlakozott tanonczok egy szocziális irányú lapot akarnak megindítani, mely hivatva lesz őket felvilágosítani és a felszabaduláshoz vezetni. Azért kéri az elvtársakat, támogassák anyagilag és szellemileg, lehetőleg , terjesszék, mert akkor győzni fog a szoczializmus. (Élénk éljenzés Elnök Farkas István magyar előadónak adja át a szót, ki zárszónokul jelentkezett. Farkas István Obláth elvtárs szavaira reflektálva kijelenti hogy sokan nem voltak tisztában a felett melyik tulajdonképes pártunk lapja. Erre felel: azon lap, mely 23 éven keresztül hűen szolgálta a magyarországi szociáldemokrata pártot, az lesz és marad a jövőben is pártorgánumunk. Kéri, hogy elvtársaink a lehető legnagyobb agitácziót fejtsék ki ennek terjesztése és fennállhatása érdekében. Elnök ezután Klein Jakab a szabómunkások küldöttének adja át a szót. Klein nem mulasztja el hogy annál a pontnál egy körülményre ne figyelmeztetné az elvtársakat, hogy azok, kik lapunkat felvirágzásában hátráltatták, ugyanúgy jártak el mint a burzsoák, ugyanazt akarják amit ők : összekeverni gondolatainkat, hogy a munkásmozgalmat fejlődésében megakadályozzák. Ezzel az iránynyal adott is ki a krankenkasza egymását pártorgánumnak feltüntetni akaró szennylapot, de örömmel jegyzi meg: czélját tévesztette. A mai nagy naptól van függővé téve, hogy olyan emberektől mint a krankenkászlerek ne hagyjuk magunkat orrunknál fogva vezettetni ne engedjük általuk a mi szent zászlónkat bepiszkítani és sárba taposni. (Éljenzés). Buzicska német előadó zárszóval él. Elnök: A napirend harmadik pontja letárgyaltatott, következnek az indítványok felolvasása és az ezek feletti szavazás. Indítványok: 1. Bednarik (Kassa), indítványozza, hogy a gyűlés jegyzőkönyve kinyomassák és az elvtársaknak megküldessék. Egy szavazat ellenében elfogadtatott. 2. A Farkas István és Ruzicska által benyújtott, a sajtóra vonatkozó határozati javaslat egyhangúlag elfogadtatik. 8. A vitakör („szabad vélemény”) indítványa: a) Szavazzon a pártkongresszus a pártvezetőségnek bizalmatlanságot, amiért a vitakört nem ismerte el szocziáldemokratikus szervezkedésnek; b) a rendkívüli pártkongresszus ismerje el a vitakört mint szocziáldemokrata szervezetet. Kleina szabók küldötte az ügyrendhez kíván szólani. Az indítványhoz szólva megjegyzi hogy olyan emberek vannak a körben, kiket a párt kizárt kebeléből Szloboda elvtárs fölöslegesnek tartja a vitát az indítvány felett, mivel ő kellőképen van informálva a kör tagjairól, ugyanis azok jó elvtársak, mert gyakori felolvasásaik és előadásaik által iparkodnak a tagokat a szocziális eszmékben művelni és felvilágosítani Az indítványt visszavonja. A A halasi elvtársak indítványa: A kongresszus mondja ki, hogy legkésőbb egy év lefolyása alatt egy mezei munkás-kongresszus hívandó össze Silberberg elvtárs ajánlja az indítványt a végrehajtó bizottságra bízni továbi intézkedésig. A gyűlés elfogadja. 5. Marmorstein H. bécsi küldött indítványa . ..Mondja ki a mai napon megtartott országos munkaagyűlés, hogy Silberberg Ignácz elvtárssal eddgi cselekedeteiért szolidaritást vállal és férfias magatartásáért teljes elismerését fejezi ki. Ez indítványt hosszantartó éljenzés közt egyhangúlag elfogadtatik". G. Terstyánszky temesvári küldött indítványa : „Ha valamely országos bizottsági tag kilép, vagy a pártfegyelem visszaéltével kizáratik, helyébe az 1895. évi decz. hó 25—26-án Budapesten tartott országos szocziáldemokrata gyűlés alapján álló szervezetek bizalmi férfiai sorából ideiglenesen beválasztható". Elfogadtatik. 7. A párttagok működésére vonatkozólag 31-berbe ig azon indítványa fogadtatott el, „hogy mindadaddig a hainfeldi programm alapján áll, mig az mást fel nem állit." Elfogadtatott. A nagykanizsai elvtársak sürgönye felolvastatik, mely igy hangzik : „Üdvözlet működésiekért!" Tartós éljenzés.) Terstyánszky eli.Sk a napirend minden pontját letárgyaltnak nyilvánítja, azután szép szavakkal buzdítja az elvtársakat a nemes czél elérésére. Ezen szavakkal „éljen a magyarországi szocziáldemokráczia!" az országos gyűlést bezárja. Wagner K. elnök ugyanily értelemben beszélt németül, mire a gyűlés a munkás-marseillaise éneklése közben a legpéldásabb rendben szétoszlott. (Vége. NÉPSZAVA PÁRTÜGYEK. Vasárnap, e hó 5-én d. n. fél három órakor Baron-féle vendéglőben (Felső erdősor 2) a rendkívüli pártkongresszuson megválasztott országos végrehajtó bizottság és a tizenegyes bizottság együttes ülést tart, mire e két bizottsághoz tartozó elvtársak pontos és teljes számbani megjelenésre kéretnek fel. A rendkívüli pártkongresszuson részt vett küldöttek félkéretnek, miszerint legkésőbb vasárnapig gyűléseket hívjanak egybe, amelyeken a kongresszus lefolyásáról jelentést tegyenek, már csak azért is, mivel addig, amíg ez meg nem történik, agitácionális gyűlések nem tarthatók. Hétfőn, e hó 6-án este hét órakor a Schmidt-féle vendéglőben (Gyöngytyúk-és Kőfaragó-utcza sarkán) bizalmi férfi értekezlet tartotik, amelyre a kongreszszusi küldöttek pontos és teljes számbani megjelenése okvetlen szükséges. A kongresszust előkészítő tizesbizottság. Az aranylánckészítők bérmozgalmához. December hó 28-án tartottunk egy értekezletet, amelyen a mesterek követeléseinket, a 8árt minimális bér kivételével, elfogadták. Hétfőn már az összes munkáso ők munkába állottak volna, ha két munkaadómunkásaik egy részét nem akarta volna megrendszabályozni, amit a többiek hallván, vonakodtak a munkát felvenni, így tehát a sztrájk, habár kisebb mérvben, tovább tart. El vagyunk tökélve, hogy oly műhelyben, hol az előbbi munkások közül valamelyiket meg akarnak rendszabályozni, ott a sztrájkot folytatjuk. A sztrájktörőket, kik a következők: Filipp Antal, Porges Ábrahám és Steiner Dávid, megrendszabályozzuk. Ezen három kétes jellemű individuumra felhívjuk szaktársaink figyelmét és figyelmeztetjük őket ama határozatunkra, miszerint nevezettekkel egy önérzetes és tisztességes szaktárs se dolgozzék. Felkérjük mindazokat, akiknél gyűjtőívek vannak, azokkal mielőbb leszámolni szíveskedjenek. Az 5-ös bizottság. Egyleti hirek. A budapesti általános munkás-dalegylet 1896. január hó 12-én, vasárnap délután 2 órakor az egylet helyiségében (8 7 in-féle vendéglőben akáczlautza 28. sz.) rendes évi közgyűlését tartja. A tagok felkéretnek a közgyűlésre okvetlenül és teljes számban megjelenjenek. — Tagok, kik hetilletékeikkel hátralékban vannak, felkéretnek, hogy ügyeiket a közgyűlésig rendelzék, ellenkező esetben ezek nevei a közgyűlésen tel lesznek olvasva és a közgyűlés után az összes munkáslapokban ebbeli kötelességeik teljesítésére fel lesznek szólítva, azon tagokat pedig, akiknek még alapszabályaik nincsenek, igyekezzenek ilyet szerezni maguknak, mert csakis az alapszabályok fölmutatása mellett vehetnek részt a közgyűlésen. Felkérjük továbbá a pártoló tagokat is, hogy szíveskedjenek a közgyűlésen megjelenni és magukat a havi nyugtákkkal igazolni. — Az óbudai fiók-egylet tagjait figyelmeztetjük, hogy e közgyűlésre egyhett könyvük fölmutatása mellett, okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Figyelem. A Szabadság munkás önképző egyletben (VI. ker., Józsika utcza 14. sz. a.) minden szombat este érdekes előadás, vitaestély tartatik. Tagoknak könyvtár áll rendelkezésre. Beiratási dij 15 kr. havi járulék 10 kr. Vendégek szívesen láttatnak. Az egylet vezetősége. A szűcsmunkások szakegylete jelenleg Vili. ker., Gyöngytyuk utcza 3. számú vendéglőben létezik. A budapesti munkásképző-egyletben (VIII, Mária Terézia tér 16.) e hó 4-én, szombaton este 8 órakor magyar és német előadás tartatik, mire a tagok pontos megjelenése kéreti. Vendégek szívesen láttatnak. Az elnökség. Gyűlések. Budapesti szabómunkások figyeljetek! Vasárnapon, 1896. január 12-én, délután 2 órakor a Wesselényi- és Klauzál-utcza sarkán levő Klein-féle vendéglőben nyilvános szabógyűlés tartatik a következő napirenddel: 1. A küldöttek jelentése a karácsonykor tartott országos szocziáldemokrata párt országos gyűléséről. 2. Két bizalmi férfi választása és a pártsajtó. Szabómunkások! Vegyétek már egyszer komolyan a szervet Szombat, 1896. január 4. kedést és ne hiányozzék a gyűlésről egy szaktárs sem. Szocziáldemokrata üdvözlettel az egybehívtak. A budapesti kereskedősegédek 1886. január 5-én, vasárnap délután 3 órakor a Freshanfféle kávéház t Kerepesi-út 75.úL emeleti helyiségében, az alapítandó szaklap érdekében H-ik nyilvános gyűléseket tartják a következő napirenddel! 1. A kereskedősegédek helyzete és a szaksajtó. 2. Az ötszázas bizottság kiegészítése. Szaktársak! A gyűlés fontossága megkívánja, hogy tömegesen jelenjetek meg. Üdvözlettel a lapkiadó-bizottság. Mulatságok. A pécsi czipész-, tímár- és bőrkészitő-segédek szakegylete 1896. január 11-én ("szombaton. a ..Hattyú" összes termeiben saját alapja javára a pécsi munkásképző-egylet dalkara szives közreműködésével énekkel, szavalattal, nemzetközi világpostával és tánczczal egybekötött alakuló ünnepélyt rendez. Belépti dij tagoknak előreváltva 30 kr., a pénztárnál 40 kr., nemtagoknak előreváltva 40 kr., a pénztárnál 50 kr. Családjegy előreváltva 1 frt, a pénztárnál 1 frt 50 kr. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Vegyes. Figyelem! A budapesti tanonczszervezőbizottság 12-es bizottsága felkéretik, folyó hó 5-én a Baron-féle vendéglőben Felső-erdősor 25. fél öt órakor igen fontos értekezleten okvetlenül megjelent. Az elnökség. Felhivás! Felkérjük mindazon elvtársakat, kik Pfeifer elvtárs érdekében kibocsátott gyűjtőivek birtokában vannak, hogy azokkal mielőbb a „Népszava" kiadóhivatalában leszámolni sziveskedjenek. T. munkástársak ! Talán van tudomástok, hogy én Dömötör Ferencz ez év január havában a Törökféle gyógyszertár csodagyógyszerétől 24 óra lefolyása alatt szemem világát elvesztettem, s ezáltal ki vagyok téve nőmmel és három apró gyermekeimmel a legnagyobb nyomornak. Nincs kihez fordulnom, csak hozzátok, mert munkás csak munkástársaihoz fordulhat segélyért. Csakis ti tarthatjátok fel családomat addig, míg a pöröm eldől, ami már egy pár hónapig húzódik eredménytelenül. Munkástársak és munkástársnők! Ne tudjátok Török fiának tervét végrehajtani. Ő ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ha beperelem, ügyében fogok elveszni. Ezért tehát ismételve felkérlek benneteket, hogy gyűjtsetek a részemre és az eredményezett összeget, bármily csekély lesz. is a budapesti asztalossegédek önképző és betegsegélyző egylethez (Barossnicza 47. sz. alá juttassátok, ahol az nyugtázva lesz. Munkástársi üdvözlettel Dömötör Ferencz. Az aradi szocziáldemokrata párt helyisége a Spándy-féle vendéglőben létezik. Elvtársak! A kongresszus alkalmával elvesztett tárgyak, illetve két darab zsebjegyzőkönyv a kiadóhivatalban átvehetők. A kiadóhivatal. Kiadótulajdonos: Ka Striener S. Kimutatás: A rendkívüli pártkongresszus tiszteletére rendezett kedélyes estély alkalmával felülfizettek: Karasz 10 kr., Stein Károly (verseczi küldött) 1 frt. Tóth Endréné 20 kr., Tangel Jánosné 20 kr., Kardos József 20 kr., Lázár Ármin 20 kr., Weisz Bernát 20 kr., Sped 2 forintot. ANépszava" alapjára befolyt: Moldoványi Ignácz elvtárstól 40 kr., „Tulkán" 20 frt, Högye Miklós 85. sz. gy.-iven 50 kr., Lechner 5 kr., Trukl 10 kr., 27. sz. gy.-iven 1 forint 50 kr., a szervezett kárpitosok Goldfingernél 1 frt 3 kr., 26. sz. gy.-iven 1 forint 25 kr., B. 1 frt, Minyó 15 kr., Valaki 2 kr., Csecska 10 kr., Tóth János bálbizottságból 87. sz. gy.-iven 4 frt. 74. sz. gy.-iven Klein által 2 frt 85 kr., 77—78. sz. gy.-iveken Steiner által 3 frt 46 kr., 86. sz. gy.-iven Klein által 2 frt 36 kr., 83. sz. gy.-iven Lövinger által 1 frt 40 kr. Szánthó-Kovács részére a kongresszusi küldöttek összejövetele alkalmával Bednárik kassai küldött által 4 frt 10 kr. Agitáczióra : Az elfelejtett fekete kávé K. B. 50 kr. A börtönben simödök részére: Agnlár munkásai 1 frt 50 kr., Bednarik 5 kr. A kongresszus költségének fedezésére 119. sz gy.-iven Győri által 2 frt 30 kr., 1. sz. gy.-iven 1 frt 55 kr., 125. sz. gy.-iven Orendi 75 kr., 140. sz. gy.-iven Marinka által 3 frt 80 kr. 124. sz. gy.-iven Lindner által 60 kr., 15. sz. gy.-iven Tóth által 2 frt 50 kr.. 12. sz. gy.-iven Polcsik által 1 frt 8 kr., 3—10. sz. gy.-iven Rosenberg által 9 frt 60 kr. Felkéretnek az elvtársak, akiknek leszámolni valójuk van (gyűjtő-ivekkel vagy lapokkal), azt minél előbb a kiadóhivatalban teljesítsék. Szocziald. üdv. a kiadóhivatal.