Népszava, 1897 (25. évfolyam, 1–13. sz.)

1897-01-08 / 1. szám

4. oldal. cmm gyűlés két órai tartam után véget ért. Meg kell jegyezni, hogy Urs kapitány minden szónokot félbeszakított. Kassa * Kassán 1896. évi deczember 21-én nyilvános nép­gyűlés tartatott. Matuscsek elvtárs az egybehivők nevében felkéri a mintegy 500 főnyi munkásságot, hogy a gyűlés veze­tésére tisztviselőket válaszszanak s egyúttal ajánlja elnökül Pudleiner Tamást, alelnökül Osztraksziit, jegyzőül Lukács Gusztávot Elnök ismerteti a napirendet, a­mely három pontból áll a m.: 1. a tőke és munka, 2. az általános szavazati jog és­ 3 a vasárnapi munkaszünet. Az első ponthoz Bednarik A. Béla szólt, alaposan fejtegetve a tőkejogot, a nagy igazságta­lanságot, a­mely a mai törvények közt a tőkének adatik. Mondván ,a tőke hatalma ma ugyanaz, a­mi a múltban az útonálló rablóé volt, csakhogy míg a tőke förtelmes hatalmát még a tövények is elősegítik s elkivetett bűnét, az ember­életben való gyilkolást büntetlenül végezheti — az útonálló rabló előbb-utóbb mégis elveszi büntetését.« Felhozza azoknak neveit, kik e tényt eddig is ismertették s kiknek érte börtön­büntetést szabott a nép szolgái, a törvénybirák. Felhívja a hallgatóságot, hogy ez állapotoknak a közel jövőbeni megvál­toztatására­ kell törekedni melyet sikkerrel csupán a szocziál­demokraták zászlaja alá tömörülők lesznek képesek megoldani. Második szónok Matuscsek volt, ki a napirend első pontját színtén bőven ismerteti, mit a hallgatóság hangos »ugy van« és »gyalázat« szavakkal közbekiáltott, mi is bizonyitá a szónok és a hallgatóság közötti egy és ugyanazon nézetet. Emlitést tesz a legyek és pókokról, összehasonlítván a resiczai bánya­szerencsétleneket a legyekkel, kik életüket vesztették a tőke (a pók) hálójában. Harmadiknak Karcz Ádám lengyel elvtárs szólt, tótul ismertette az előző szónokok által mondottakat, örvendetes a kassai munkásságra, hogy negyedik szónoknak egy világosságot kutató joghallgató jelentkezett, ki kijelentvén, hogy a szocziáldemokraták tanainak igazságát elismeri és ezek zászlaja alatt a munkásokkal együtt küzdeni fog, miért is felajánlja csekély erejét az itteni párt vezetőségének. Erre Bednarik elvtárs válaszkép kijelenti, hogy esetleges működéséért köszö­netet ne várjon. Beszéltek még Kamhalii, ki az osztozkodást vette Konczkés alá, a tőkések véleményének hátrányára; Petrusek, ki németül a 48 as gazdasági és politikai átalakulá­sokat ismertette, bemutatván a nép ellenségét azokban, kik a mai rendszert megváltoztatni nem óhajtják. — A 2. és 3. pont­nak egybevonása indítványoztatott; első szóló, Lukács, a vá­lasztási jogról olvasott fel adatokat, melylyel bizonyítja, hogy Magyarországon választói jogban leghátrányosabb helyzetben van a nép. Véleménye az, hogy ezt tüntető séta által hozzák figyelmükbe azoknak, kiknek érdekük, de nem teszik.­­ A vasárnapi munkaszünetről tesz említést, mondván : »ha a szorult helyzetben élő kisiparosok segédei a vasárnap délelőtti munkát megtagadják, úgy csakhamar tönkrejutnak , mint ilyenek majd nem szavaznak a liberális és nemzeti képvise­lőkre, hanem erősítik a szocziáldemokraták táborát.­ Még Matuscsek jelentkezett szólásra avval a szándékkal, hogy a választási eljárásokat fedő leplet a maga csúfságában bemu­tatja, de Váry Kálmán hatósági kiküldött a kormány eljárását kritizálni nem engedte — tőle a szót megvonta. A hallgatóság ezen megbotránkozva, újból »gyalázat«-felkiáltást hallatott, mit a hatósági biztos két rendőrrel akkér vélt elfojtani, hogy a rendőrükre parancsolt, hogy a­ki egy s­ukkot kiált, fogják el. Ez akadékoskodásra az elnök adta meg az illő választ és a gyűlést bezárta. Jellemző még az is, hogy a gyűlés bezárása után a lengyel munkásdalt kezdték az elvtársak énekelni, mit szintén szeretett volna a kiküldött — nem hallani. —.. Pécs A pécsi elvtársak m­­ég deczember 27-én a városi tornacsarnokban népgyűlést tartottak a következő napirenddel : Magyarország gazdasági és politikai helyzete. A gyűlésen mintegy 6—100-an jelentek meg, a földmivelők is igen szép számmal jelentek meg. Tíz órakor Just elvtárs az egybehivók nevében üdvözli a megjelenteket és kéri a jelenlevőket elnök és jegy­" választására. Elnöknek Szabó és jegyzőnek Smira olvtársak lettek megválasztva. Elnök átadja a szót az előadó Pollaki elvtársnak, ki másfél év vég f­oteg­ette a napirend pontját. Nemcsak a gazdasági kizsákmányolást bírálta, melyet a politikai hatalom a néppel szemben űz, hanem azt is, a­mi a tőke és munkái között létezik. Rátérve a kvótára is, kijelenti, hogy a kormány egypár millió forint választási költségért eladta a magyar nép érdekét és az ilyen kormány saját népét adta el, tehát közönséges áruló. A resiczai bányakatasztróf­áért a kapi­talisták kormányát teszi felelőssé. Kijelenti, hogy a mai kor­mánytól és államtól nem várhatunk s­emmit, mert az állam a kapitalizmusé. Utána beszélt még Szabó elvtárs is igen meg­gondoltan. Végre valami Schlesinger Derű »elvtárs« kotyogott a gyűlés menetébe németül. Ő meg azt mondta — eltérve a napirendtől — hogy ne ismerjünk autoritást. Gagyogásából vajmi kevés volt megérthető és igy nem is jegyezhettük fel azt. Utána még­ Pollák élt zárszóval, mely után elnök a gyűlést bezárta, mely által nagy erkölcsi eredményt értünk el. Gyűlés vége 12 óra felé. Smira jegyző. Ü­M Egyleti hírek. A »Szabadság« budapesti munkásképző egylet az Akáczfa-utcza 33 (Wesselényi- és Akáczfa-utcza sar­kán) létezik. A budapesti lengyel munkásképp egylet »Sila« Ferencz­körút 41. sz. alatti vendéglőben létezik A budapesti vas- és fémmun­kóért. egylete vasárnap, január hó 10 én, délután 3 órakor tartja rendkívüli közgyűlését egyleti helyiségében (Felső erdősor-utc­a 25) e tárgysorozattal : 1. A mó­dosított alapszabályok ismertetése. 2. indítványok és kérdések. Az egyleti tagok teljes számban való megjelenése szükséges. Figyelem II! A vas- és fémmunkások egylete folyó év január 17-én (vasárnap) délután 2 órakor a Báron-féle vendég­lőben (Felső-erdősor 25) II. rendkívüli közgyűlését tartja a kö­vetkező napirenddel: 1. Fontos egyleti ügyek. 2. Indítványok. A választmány. A budapesti kettyűs- és sérvkötőmunkások szakegylete vasár­nap, január 24-én, d. u. 4 órakor, Banss-u. 6. sz. alatt tartja közgyűlését. bizottság működéséről. 2.­­ tisztikar kiegészítése. keretnek"1 ~~ ^ teljszo­l án­ban való 5 megjelenésre Szombaton, 1897. január 9-én, esti 8 órakor, a műszeré­szek szakegylete helyiségében (Gyár-utiza 42/a) érdekes előadás tartatik. — m­ondás után taggyűlés, foltos napirenddel. Az épület- és mülakatosok szakeglete f. hó iném'.Sőtt tartja rendes em közgyűlését­­ * etr. , a tagok tagjaik­ könyveikkel pontosan. megjelenni. 'Szombaton, e hó 9-én, este 7 órakor, a paszományos és zsinórkészitők szakegyletében, Józsika utcza 14, Pfeifer elvtárs előadást tart. — Vendégek szivesen fogadtatnak A szobafestő- mázoló-, fényező-, aranyozó és rokonszak­mák szakegylete 1897. január hó 17-én, d. u. 3 órakor, tartja rendes közgyűlését, melyre a tagok tisztelettel meghívatnak i7 város P'P?­egy­et Münchenben, Senefelder-Strasse 4. sz alant létezik. Minden magyar munkás keresse ezt föl Mulatságok. Az »Újpesti czipeszsegenek szak- és munkaközvetítő egylete. 1896. január 16-án, a Colosseum összes termeiben az egyleti dalárda alapja javára szini előadás és nemzetközi világpostával egy, holott farsangi ünnepélyt rendez. Kezdete 8 órakor Gyűlések. Budapest. A budapesti mintaasztalosok szakegylete vasár­nap, 1897. évi január hó 10-én, délután 2 órakor az Andrássy-ut 81. sz. a. Muhr-féle vendéglő helyiségében tartja meg rendes közgyűlését a következő napirenddel: 1. A választmány és ellenőrző bizottság jelentése. 2. Az új választmány megválasz­tása. 3. Indítványok. A szaktársak számos megjelenése szük­séges. Nem tagok is részt vehetnek a közgyűlésen, de szavazati joggal nem bírnak. Pártügyek. A két VII. kerületi pártszervezet vasárnap, január 10-én, d. u. 3 órakor, az Akácza-utcza 33. sz. a., közös fontos értekez­letet tart. A két VIII. kerületi pártszervezet vasárnap, január hó 10-én, d. u. 3 órakor, a Baross-utcza 79. sz. a., közös fontos értekezletet tart A két VI. kerületi pártszervezet vasárnap, január 10-én, d. u. 3 órakor, a Baron-féle vendéglőben (VI. Felső-erdősor­ u. 25. sz.), közös fontos értekezletet tart. Ezen pártszervezet tagjai keretnek, minél számosabban megjelenni, az egységes működés és eljárás megbeszélése czéljából. Bizalmiférfi-értekezlet tartatik pénteken, január 15-én, a Jablonszky-féle vendéglőben (Kertész- és Wesselényi-utcza sarkán), melyre a párt- és szakszervezetek bizalmi férfiai ok­vetlenül megjelenni keretnek. A párt gazdasági bizottsága hétfő este, 8 órakor, a »Con­tinental« kávéházban ülést tart. A bizottság tagjai pontos meg­jelenésre kéretnek. A VII. ker. pártszervezetben, Dob­ utcza 85. sz., szom­baton este Hanslitsek elvtárs érdekes felolvasást tart. A tatai pártszervezetben minden vasárnap délután össze­jövetel, az ismert helyen. Vegyesek. Felhívás! A »Szabadság« budapesti munkásképző egylet vezetősége azon értesítéssel fordul az elvtársakhoz és elvtársnőkhöz, miszerint az egyletet megfelelő helyre helyeztük át és igye­kezni fogunk az oktatásokat úgy rendezni, hogy az elvtársak és elvtársnők megelégedését érdemeljük ki, különösen szép és hasznos oktatásban fogjuk részesíteni az elvtársnőket, hogy ez­által egyletünk fejlesztésében közreműködjenek. Felkérjük tehát az elvtársak és elvtársnőket, hogy az uj helyiségbe, Akáczfa- és Wesselény-utcza sarkán (Gold Mihály-féle vendéglőbe), minél számosabban a szombat esti felolvasáson megjelenjenek. A vezetőség F. hó 17-én, vasárnap, d. u. 6 órakor, a fenti helyiség­ben nyilvános gyűlés tartatik. Azon elvtársak, kik a földművelő kongresszus küldöttei­nek díjmentesen éjjeli szállást adni tudnak és akarnak, ké­retnek azt e lap kiadóhivatalával tudatni. Fölhívás az aradi munkásokhoz ! Elvtársak! Nem engedhetjük, hogy a láng, melyet a munkásmozgalom támasztott keblünkben, elhamvadjon, kialud­jon. Nem elég a pártlapokat olvasni, közeledjünk egymáshoz és helyezkedjünk a személyeskedés fölé. Egy egységes, szervezet pártott alapítsunk, úgy halad­junk előre, tömören, bátran, a szocziáldemokrácziához és az emberiség eszméjéhez méltón ! Fojtsuk meg a személyeskedés kígyóját s ne arra töre­kedjünk, hogy egyesek jussanak érvényre; ne az egyén, ha­nem az eszme győzzön, hisz ezzel már karöltve jár az ember diadala is ! Nincs jogunk ahhoz, hogy apró súrlódások miatt elfor­duljunk a czéltól, melyet magunk elé tűztünk , bontsuk ki a zászlót és sorakozzunk! Értsük meg végre egymást, nagyon sok okunk van rá! A raig elvtársaink a börtönben sínylődnek, nem önmagukért, nem egyesek miatt, hanem mindnyájunk helyett, addig mi szégyenletes módon veszekedünk, semmiségek fölött. Pártot alapítsunk, szervezett pártot, mert ez az a családi vagyon, melynek mélyében ott rejlik az utódainknak hagyandó örökség, az egyedüli mit munkásember visszahagyhat. Párt kell nekünk, hogy a saját bajunkat orvosolhassuk, egymást védelmezhessük, együttesen támadhassunk. Föl tehát elvtársak ! Ne irtózzunk egyszer már attól sem, ha kötelességet kell teljesíteni és gyülekezzünk ! Jöjjetek el vasárnap délután, meg kell lenni, mielőbb, a felszabadulás eszméje serkentsen mindenkit. Tehát vasárnap négy órakor, Valenta András vendéglőjében. Az előkészítő bizottság. Nyugtázások. A lap alapra befolyt: Müncheni magyar pipa-klub 45 kr. A börtönben sínylődök részére befolyt: Megyesegyházi elv­társak: Maravszky M. és neje —.50, Palik j. és neje —.20, Boh­us M. —.10, Gyubis J. —.15, Czipó Pál —.05, Vidovanyecz G. —.10, ifj. Palik —.10, Zsuzsánszky M. —.10, Matéj András — .10, Kovács F. Mihály —.05, Bolánszky Gy. és neje —.20, Botzánszky J. —.05, Opánszky —.10, Kazsácz J. —.05, Cziczely J. —.05, Pluhár Pál —.10, Uhrin M. —.05, Kováczik M. —.05, Melyis és neje —.20 — 2.35, Steibel, Tolvadia —.60, Rittinger, Tolvadia —.20, Miskolczi —.10, K. —.20, a bádogosok mulat­ságán Izraelnek 6.—, S. P. —.50, egy karácsonyi társaság Pfaff elvtársnál Brassóban 1.50, A. A. —.50, Nemec-féle asztaltársa­ság 2.—, összeg: 13.95. Az agitácziós alapra befolyt: Hübsch —.05, Rapcsák —.05, Polátsek —.20, mert az órámat egy elvtárs nyerte meg —.10, Gleszk Pál —.40, Szikra, Isaszeg —.10, mert a vörös zsidót összetévesztettük Ruzitskával —.53, F. J. —.20, Greifenstein —.12, Cz. —.10, összeg: 1.75. (Pótlók.) Deraeu­s —.10, Volenta —.18, Kreiszer Ignácz 1.—, VII. kerületi pártszervezet 1.55, R. K. 1.—, Mexikó —.35, Louis János —.80, Fábr —.30, Ara­nyos —.10, Rákóczy —.50, Guttler 1.—, Mayer Szervácz —.15, H. K. —.25, Brenner — .10, L K. —.50, G. B. 1.—, összeg: 8.78. A­­Népszava­ javára befolyt: Kedélyes estélyről: Ruzitska 2.50, Krecsmaier 2.50, Fischer 1.35, Ruzitska 4.50, Báron 13.84, Pásztori 7.10, Groszmann 30, Blokieszámolás VI. ker. 1.56, összeg : 36.45. Wittik­al elvtárs árvái részére befolyt:16 5. Trokenhundnsi levő ját­székegyk­­ tagjai 3­0 , összeg 20 frt, miért az özvegy köszönetet mond. Özv. Budai Ferenczné részére befolyt: Beán által 14 16, a takarék-egylet tagjai 3­46, a józsefvárosi teherpályaudvar ven­déglős neje 1 frt. Ezért az ö.­.veg­ v köszönetet mond. A lakatosok szilvesteri mulatságán a következők fizettek felül: Kovács Sándor 1.—, Tóth Lajos 1.—, Dani Péter —.30, Sima Henrik 1.— , Mauer György 1.—, Takács István 1.—, Lezniczky Rezső 2 —, Rajecz R­ezsőné —.50, Migray József 1.—, Sailer Alajos 1.50, Imbrány Dániel, 1.—, Gay János —.60, Reznicsek Imréné —.30, Weisz és Spatz 1.—, Garay Ferencz 1 —, Brosz Albert 1.50, Wolf József 2.— Szerkesztői üzenetek: Bobeck. Nyilt levelében helyes elveket fejteget, de hasonlót már többször hoztunk, úgy, hogy tekintettel lapunk szűk terére becses dolgozatának közlésétől el kell tekintenünk. Nem vállalja el ú­i levelezőnk tisztségét? Keressen föl bennünket egyszer másszor rövid tudósítással az ottani viszonyokról 1 Üdv. — Halbrohr, Brassó. Czikket átadtuk az »Asztalosok Szaklap«-jának. Szíveskedjék rövid tudósításokat küldeni az ottani munkások helyzetéről és fontosabb lapunk keretébe illő eseményekről. — S. M . Losoncz. Verse nem közölhető. — Szikora, Szeged. A kiadóhivatalt érdeklő kérdéseire levélben fog V. válaszolni. — Többeknek. Több levél és tudósitás helyszűke miatt e számból kirekedt. — Fendrik Ferencz, Zent». Meg vagyunk győződve, hogy »kizáratása« az óbecsei titkos értekezletről nem fogja önt nagyon bántani. V. urnak valószínűleg oka volt az Ön igaz­ságszerető szavaitól félni, ő csak azokat szereti, a­kik vakon követik és a­kiket könnyen lehet szekere elé fogni. Hiszen a pártvezetőség 3 kiküldött tagjával sem mert volna V. szemb­e­lépni. A vakondok félnek a napvilágtól. Üdv.— Hadik, Kispest. Beküldöttjét ezúttal nem közölhetjük. Nem érdemes az ilyen hunczut pappal foglalkozni. — Orosz. A választási törvény megkapható 13 és 55 kvért. — Kovács, Kassa. Budapesten van jó állásban. Azt a hírt mi is hallottuk harangozni, no de nem lehet azonnal mindent elhinni. Kiadóhivatali üzenetek. Felkéretnek azon elvtársak, kik naptárokért vagy könyvek­ért a »Népszava« könyvkereskedésének tartoznak, a mielőbbi fize­tésre — Molitorisz. Az Ön és D. által küldött pénzt megkaptuk. Tudomásul vesszük a hibát. Torma lapját küldtük. — Nagy, Pécs. A tárczaczikk nem érkezett be. — Kecső, Eger. A bekül­dött már rég közölve lett volna, de eddig a lap tere azt nem engedte. Jövő héten sorra kerül. — Mihelyi, Nagyvárad. Czirn : Kohn L. Kolozsvári­ u. 26, Molnár Mihály Velencze, kishíd 176. — Schmidt, Bécsújhely. Az egyik elős. Hauer részére fordítot­tuk ! Jól van ? — N.,­H.-M.-Vásárhely. Cz. 1 frtot küldött az 5 és egy másiknak az előfizetésére. — Debreczen. Mutatvány­lapokat küldtünk. Naptárt is küldtünk annak idején, Koleknek nem lett megüzenve, hogy elfogyott. Ha nem kapták meg, akkor menjenek a postára és követeljék, mert mindenütt lefog­lalják, keresik az »éjféli misét«, de hiába. — Kisfalud A nap­tárak elküldettek. Szíveskedjék a postán utána kérdezni, mely hatóságnak küldték meg az »Éjféli mise« kiböngészésére. — Panasz czk­áti költemény nem vált be. Egyáltalán nagy szíves­séget tesznek az elvtársak, ha költeményeket nem küldenek. Több naptárunk már nincs. Üdvözlet. — Az előfizetés lejárta után csak egy szám küldetik még meg. A kik fizetni nem tudnak s a lapot járatni akarják, jelentsék ezt be, mely esetben egy negyed évig várunk Jövő héten megjelenik a Népjog." Figyelem!! Uj harczos. Munkás életlap!! Fővárosi és vidéki elvtársak." 1897 január 15-étől kezdve Villamos szilírási" „Elektrische Funken" 99 es 99 Síz ostor" ,,T)ie Geissei" czimü, szines illusztrácziókkal ékesített, szatirikus, magyar és német, nyelvű munkás életlapok j­elennek meg.­­ A „Villamos szikrák" minden hó 15-én, „A nép ostora" pedig minden hó 1-én jelenik meg. Értesítjük elvtársainkat és pártolóinkat, hogy ideiglenes kiadóhivatalunkban (VII., Wesselényi­ utcza 19/b) előfizetéseket már eszközölhetnek. Megrendelési feltételek: Mindkét lapra: egy évre 2.40, félévre 1.20, negyedévre —.60, egyes szám­ára 10 kr. Egyik lapra: Egy évre 1.20, félévre —.60, ne­gyedévre 30 kr. Elvtársak! Agitáljatok szorgalmasan és nagy buzgalommal e két szocziáldemokratikus irányú élet­lap terjesztésére. A kiadók. Az elvtársak rendes összejöveteli helye a „CONTINENTAL" KÁVÉHÁZ Erzsébet-körut és Dob­ utcza sarkán. Most jelent meg!! Egy jobbágy a nemesek ítélőszéke előtt. Jelenet a jobbágyság fölszabadulási küzdelmeiből egy európai tartományban. Irta: CSIZMADIA SÁNDOR. Ára 3 kr., vidékre 5 kr. lll0 darab 2 frt 80 kr. előre fizetve, vidékre 3 frt. Mindenki a­ki igazán jó kávét szeret, a­ki félti az egészségét és takarékos. Havelka Géza az elvtársak figyelmébe ajánlja fű­szer-, esem sör-, (palaczkokban), pálinka- és mindenre italok, ásványvizek, szalonna, sajtok, porosz és faszénkereskedését, Budapest, II. ker., Kacsa-utczák sarkán. Ad visszatérítési szelvényt. Elvtársak, kik lakást keresnek, mí­nosan érezhetik magukat, kaphatnak . elvtársnál Dob-utcza 82. I. 6 A magyarországi szocziáldemokrata párt tulajdona. Felelős szerkesztő : Schwarz József. »Gutenberg«-könyvnyomda nyomása, Gyár­ utcza 31 NÉPSZAVA 1. szám.

Next