Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)
1898-02-05 / 5. szám
2. oldal. oka pedig nyilvánvalóképen az volt, hogy a milliókkal rendelkező és százezrekre menő nyereséget zsebrevágó társaság rongyos pár ezer forint megtakaríthatásért elmulasztotta a kellő óvintézkedéseket és áldozatul dobta oda egy csomó ember életét. És a fehértemplomi bíróság nem döbbent meg, nem rendült meg lelkiismeretében, nem gondolt arra, hogy az előtte álló vádlottak olyan emberek, akik hitvány bérért naponként egyedüli vagyonukat , ecetüket teszik kockára a tőkések szolgálatában és hogy ezek joggal léptek föl életveszedelem árán megvásárolt jogaik megvédésére. A bíróság ezzel nem törődött, hanem ítélt. De az utókor is ítélni fog a bírák fölött és a mai rendszer fölött. Az ügyészség pedig ki fogja deríteni, hogy mi izgatunk, pedig csak száraz tényeket adunk elő szárazon. Tehetünk mi róla, hogy e száraz tények maguk a legnagyobb mértékben izgatók? Abban az időben, a mikor Resiczán a viheder megrázta a földet és elpusztította egy sereg ember életét és a mikor Fehértemplomban a törvényt tévő urak pálczát törtek a bányászok, a halál jegyesei fölött, Budapesten is szorgalmasan működött a sajtóbíróság. Január 24-én Rádi Sándor és Schafranek István elvtársak állottak az esküdtek előtt. Előbbi „A császárváró csőcselék" cz. czikk, utóbbi ennek németre fordítása miatt. Rádi 4 havi államfogházra és 60 frt, pénzbüntetésre ítéltetett, amely pénzbüntetés nem fizetés esetén 60 napi fogházra változtatik át. Tehát mindenféle úri naplopó 10 frtért ül egy napot, a szorgalmas munkásnak pedig 1 forintba számíttatik egy nap. És ezt nevezik egyenlőségnek. Jó, mi ebbe is belenyugszunk. Schafranekre kimondta az esküdtszék, hogy nem szerzője a czikknek, de azért vétkes. Ezt a bolondgombát a törvényszék sem akarta bevenni és így Schafranek ügyében új esküdtszék fog dönteni. Január 27-én Groszmann Miksa elvtárs állt az esküdtbíróság előtt egy olyan közlemény miatt, amin máskor a lelepesebb ügyész is egy jót kaczag, de arra nem is gondol, hogy miatta sajtópört indulon. Most azonban sajtópör lett a dologból és Groszmann 3 havi államfogházra meg 40 frt pénzbüntetésre ítéltetett. Ha nem fizethet, 20 napig ülnie kell. Neki tehát 2 frtba számítják egy napját és Groszmann elvtárs nem tehet egyebet, mint hogy köszönetet nydidjon a tek. kir. törvényszéknek, amiért az ő idejét kétszer annyira becsülte, mint Rádiót. Ha Rádi derék ember, Groszmann — a bíróság ítélete szerint — kétszer olyan derék. 28-án este megjelent a „Népszava" példányainak egy része. 29-én reggel pedig már megjelent a rendőrség nyomdánkban és kiadóhivatalunkban, lefoglalta a kéznél levő példányokat, széthanyatta a szedést, a postán levő lapokat konfiskálta és a hírlapelárusító boltokban levő példányokat is elszedte. Nagyon természetes, hogy elveinkre és azoknak elterjedésére ebből semminemű hátrány nem hárult ; kárunk csak anyagi , ahhoz pedig már hozzá vagyunk szokva, hoggy a proletárt nyúzni szokás minden módon. íme, ezek röviden és szárazon a legutóbbi napok eseményei. Másutt az ilyesmi csak kivételes törvények alapján lehetséges. Nálunk azonban ez így rendben van. Ha eddig igaz lett volna az, amit rólunk állítanak, hogy t. i. mi izgatunk, ezentúl bizonyára nem lesz igaz. Nekünk más tennivalónk nincs, mint szárazon elősorolni a hatalom ténykedéseit és izgatásnak ez teljesen elég. A karaván pedig halad, ha a kutyát a fene eszi is meg a nagy ugatás miatt. Az osztozkodók. Mikor a potrohos nyárspolgár ebéd után hátradől karosszékében és újságját kezébe veszi, hideg verejték ül ki homlokára, ha a »lelketlen izgatók«-ról, a szocziáldemokratákról olvas. Persze, hisz ezek osztozkodni akarnak a gazdagok vagyonán. »Ha valamikor győzni találnának — amitől Isten mentsen — akkor lehúzzák egyik emberről a kabátot s oda adják annak, a kié már nagyon rongyos. Meg azután megosztoznak földön, jószágon, pénzen, mert hát ez az ő elvük. Pedig mit érnének el vele? Semmit. A szorgalmas munkásember ismét vagyont gyűjtene, a lusta, iszákos ember pedig elprédálná a mi rá jutott s néhány év múlva ismét volnának szegények és gazdagok. Vagy talán akkor újból kezdenék az osztozkodást? Hiszen akkor senki sem lenne bolond, hogy dolgozzon és éhen pusztulnának el az emberek.« Így okoskodik a derék nyárspolgár s csak az az egy vigasztalja, hogy van még elég zsandár és katona, aki megvédje a vagyont és nem következik be egyhamar az osztozkodás. Pedig hát épen ezért vagyunk szocziáldemokraták, mert nem akarunk osztozkodni. Nem akarjuk, hogy a munkás verejtékes munkájának eredményén osztozzanak azok, akik soha nem dolgoznak, mégis bőségben élnek. Mert most van csak az igazi osztozkodás. Csak a munkás állítja elő a gyárakban meg a szántóföldeken mindazt, ami az élet fentartásához szükséges, mégis ebből él meg a pap, a katona, a földesúr, a gyáros, a miniszter s még sok más, akik sem kaszát, sem kalapácsot nem vesznek a kezükbe. Honnan van ez? Mert megosztoztak azon, amit a munkás előállított, mégpedig maguknak vették a nagyobb részt, a munkásnak meg csak annyi marad, hogy éhezve, fázva, de mégis csak fenn bírja valahogy tartani életét. Nincs jobb sorsa a kis mesternek s kis gazdának sem ; az ő csekély keresményén is osztozkodnak. Ha learatta, kicsépelte a gabonát, már lesik az osztozkodók. Kérnek kereseti adót, hogy a sok hivatalnokot, meg a katonaságot eltartsák. Kérnek egyházi adót, hogy a papnak is jusson. Kérnek a takarékpénztárak részére kamatot, hogy a tőkepénzes ne lásson szükséget s kérnek haszonbért, hogy a földesúrnak jusson kártyára meg czigányokra. De nemcsak kérnek, hanem követelnek is s ha a gazda nem adná jószántából oda, megjön a végrehajtó, háta megett egy czifra uniformisba bujtatott szuronyos, kakastollas legénynyel s viszik a mit találnak. Szegény gazda csak azt veszi észre, hogy ötven méter mázsa gabonája termett s csak husz maradt belőle, a többin megosztoztak azok, a kik nem segítettek neki sem a szántásban, sem a vetésben, de még az aratásban sem. Pedig hej ! De nem szívesen osztozkodott. Nem is a szoczialisták osztoztak meg rajta, hanem azok, akik üldözik a szoczialistákat azért, »mert osztozkodók«. A gyári munkásnál nem ily egyszerűen megy az osztozkodás. Ott nem vihetnek el semmit, mert nincs miből. Lássuk hát, hogy megy itt az osztozkodás végbe. Vegyünk például egy czipőgyárat, melyben 100 munkás dolgozik. Egyik varr, másik talpat szögez, de mindenik megteszi a maga munkáját s a gépek segélyével elkészítenek naponta 500 pár czipőt. Ehhez szükséges 1200 forint ára bér, 100 forintért más kellék. Az 500 pár czipő ára 302 forintjával 1500 forint, maradna tehát tiszta haszon 200 forint s igy minden emberre jutna 2 forint. De ők csak 1 frt 50 krt kapnak. Hová lesz a többi? Bizony kihagytuk a számításból, hogy a gyáros ur is osztozik az ő munkájuk gyümölcsén s a többi a gyáros ur zsebébe vándorolt. Tehát minden ember, a ki dolgozott, kapott az osztozkodásnál naponta egy forint ötven krajczárt, egy ember pedig, a ki semmit sem dolgozott, kapott 50 forintot. Hát ez ugyan egy kissé furcsa osztozkodás. Ha osztozkodni nem kellene, minden emberre egy forint ötven krajcrár helyett két forint jutna ; ez világos. A budapesti bankok évenként vagy 12 millió forint hasznot húznak. Ez a temérdek pénz néhány száz dúsgazdag tőkepénzes zsebébe vándorol, akik talán életükben sem látták azt a gyárat vagy földet, melyből a tizenkét millió forintot kipréselték. Vájjon hány munkás ember elvont keresményén osztoznak meg ezek az urak. A papság erősen küzd a szószékről is az osztozkodó szoczialisták ellen, holott a herczegprimásnak és a nagyváradi püspöknek együtt egy millió forint jövedelme van évente, pedig az ő uradalmaikon se kap a béres többet mint 200 forintot évente és a püspöki uradalmakon is 70—80 kr. a napszám. Ugyan hány ember keresményéből kap osztályrészt csak ez a két ember, míg az egy millió forint összejön ? Ugye hát van osztozkodás mindenütt? Ezt az osztozkodást akarjuk mi megszüntetni ; micsoda botor állítás tehát, hogy a szoczialisták osztozkodni akarnak. De a legérdekesebb, ahogy a mi állítólagos osztozkodásunkat leírják. »A pénzt könnyen el lehetne osztozni, de mit csinálna az az asztalosmester, akire például egy hold föld jutna és nem ért a megműveléséhez. Vagy mit csinálna az a földmives, akire a nagy osztozkodásnál egy tehén jutna és nem volna legelője ? Vagy az urasági kastélyt mikép osztanák fel? Egyikre jutna kétezer tégla, a másikra ötven ablak, a harmadikra meg tán néhány lépcsőkő. Ezzel ugyan egyiken sem volna segítve.« Így okoskodnak a derék emberek és miután a szocziálisták elveit nem ismerik, elhiszik, hogy ez a bolondgomba, ami az ő agyvelejükben fogamzott meg, a szocziálista elv lenne. Ezek az urak nyugodtak lehetnek. Ilyen bolondot ők akarhatnak, de mi nem. Hiszen amint kifejtettük, mi nem az osztozkodást, hanem annak megszüntetését akarjuk. És mikép akarjuk ezt elérni? A munkásság szervezése és az általános választási jog kivívása által. Ha a munkások szervezkedése által a munkabér emelkedik, akkor már visszanyertük annak egy részét, amit a tőkepénzesek a munkásság rovására maguk között elosztottak s ha az általános választási jog által, a munkásosztály képviselői, a szocialisták kerülnek az országházba, azok majd a körmükre koppintanak azoknak, akik nem dolgoznak, mégis osztozkodni akarnak a munkás keresményén. De az osztozkodást véglegesen csak akkor szüntetjük meg, ha elég erősek leszünk kivívni azt, hogy az összes termelési eszközök, tehát gépek, gyárak, földek stb. az egész társadalom közös tulajdonába menjenek át s azok hasznát ne egyes emberek élvezzék, hanem az egész emberiség. Mi tehát ezeket nem elosztani akarjuk, hanem ellenkezőleg összpontosítani. Aki tehát bennünket osztozkodással vádol, az vagy hazudik, vagy buta és nem ismeri elveinket, mert hiszen mi mondjuk legőszintébben : »le az osztozikodókkal !« Hargittai Béla. NÉPSZAVA SZEMLE. Politizálni nem szabad ! Azt mondta ki rólunk — állítólag — a kir. kúria. Állítólag, mondjuk, mert mi hivatalos értesítést erről még nem kaptunk, csak a burzsoálapokban olvastuk, azok pedig úgy hazudnak, mint egy miséző — dervis. Az 1848-iki sajtótörvény szerint napilapoknak 10,000, hetilapoknak pedig 5000 forint pénzbiztosíték letevése mellett szabad csak politikáról írniok. Hiszen már az is nagy igazságtalanság, hogy az ország közügyeiről csak olyan embereknek szabad írniok, akiknek pénzük van, míg a vagyontalan ettől a jogtól is meg van fosztva. De mi ezen állapot előtt szemet hunytunk, tud- 15. szára.