Népszava, 1900 (28. évfolyam, 1–147. sz.)

1900-08-18 / 92. szám

92. szám. Budapest, 1900. szombat, augusztus 18. XXIII. évfolyam. A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő pífi ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi csütörtöki és szombati kiadásra: agész évre 8.80 K., Vs évre 4.40 X.,­­It évre 2.20 X., 1 hóra 80 f. Csupán a csütörtöki kiadásra : egénz évre 3.20 X., félévre 1.60 X., '/1 évre 80 f., 1 hóra 30 f. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 6 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet­ körút 16. sz., a kapuval szemben, a­hová mindennemű levelezések és eg­yéb küldemények id­ézendők. Szerkesztővel értekezni lehet minket, hétfőn, szerdán és szombaton este­­­8 óráig. Lapunk legközelebbi száma a hétfői ün­nep miatt f. hó 22-én, szerdán este jelenik meg.4 Elvtársak! 1900 szeptember hó 2-án, vasárnap délután 4 órakor, a Hermina-kert (ezelőtt Kle­mens, VII., Hermina-út 26. sz.) összes he­lyiségeiben Budapest öntudatos munkássága Lassalle-ü­nnepélyt rendez.­­Elvtársak ! Készüljetek, hogy az ünnepély impozáns, magunkhoz és nagy elvtársunkhoz méltó legyen ! Bővebbet lapunk legközelebbi számában. A pártvezetőség. Munka után. Alig kezdte még meg a földmivelő munkásság a munkát, már­is azon kell gondolkoznia, mit fog csinálni, majd ha az elfogy. És ebben nincs semmi külö­nös, mert a viszonyok tényleg olyanok, hogy alig van munka és már nincs is. Nyár­ban, aratáskor hirtelen megtorlódik pár hétre, azután époly hirtelen megszűnik és a mezei munkás nézheti megint az eget, mint azelőtt nézte. A nyáron még csak valahogy meg­van a munkás ember, mert legalább megvan a reménysége, hogy hátba kerül valami. Igaz, hogy a reménységből nem lehet ha­rapni, de a semminél még tán az is jobb. Semmi! Milyen borzalmas jelentősége van ennek a szónak. A mezei munkás nem irtózik még a legkínosabb haláltól sem úgy, mint ettől a szótól. Az ő halála bár­mily pusztító legyen, bármily rémes, mégis csak ő vele magával végez. De ha nincs semmi, akkor látnia kell gyermekei szenvedését, felesége kétségbeesett arc­át, kín­lódásukat, lassú gyötrelemmel teljes haldoklá­sukat. Ez a borzasztó ! A magunk nyomo­rúságán még meg tudnánk vigasztalódni, de ha tehetetlenül kell néznünk hozzá­tartozóink ínségét, kik bennünk bíznak, tőlünk remélnek, akkor megszakad a tü­relem és a kétségbeesés vesz erőt raj­tunk. Elmúlnak majd a nyári napok, a re­ménység napjai és elközeledik komor, sö­tét arczával az ősz. Sötét tekintete szinte figyelmeztetni látszik bennünket, hogy készüljünk, mert a megpróbáltatás napjai közelednek. Beköszönt majd a tél. Öröm­mel várják azok, kiknek nincsen bajuk, kik az élettel ki vannak békülve, mert mindenük van, ami az élethez szükséges. Örömmel, derült arczczal várják a havas zúzmarás telet, mert ez nekik mulatsá­gokat, lakomákat, dinom-dánomokat je­lent!­­ A szegény ember azonban fél a téltől, mert nincs fája, nincs ruhája, nincs zsírja, nincs húsa, nincs kenyere, nincs semmije a kerek világon ! Nem hiába fél hát, van oka félni. Ennyi nyomorúságtól környezve, ennyi bajtól zaklatva, mit csináljon hát a szegény ember, ha a munka napjai elmúlnak ? Vagy mit csináljon az, aki a munkaidő­ben sem keresett semmit? Odaadja ma­gát a kétségbeesésnek ? Elpusztítsa ma­gát, hogy hamarabb bucsut mondhasson ennek a k­unczut, kutya világnak? Vagy némán, tompa közönynyel várja be, míg fölfordul? Vagy lopjon, gyilkoljon? Mert valamit csinálnia kell. Az ember nem medve, hogy átaludja a telet. Mit tegyen hát ?! A fölsoroltak közül egyiket sem teheti meg. Neki családja van s azokért élnie kell. Ő nem pusztíthatja el magát, mert becsületes ember; tompa közönynyel nem húzódhat egy sarokba, mert gyermekei si­ránkozása fölriasztja onnan , nem eshet két­ségbe, mert ő férfi. Mi a kötelessége a férfinak ? Az, hogy minél nagyobb a veszély, annál nagyobb erélyt és bátorságot tanúsítson. Az ökölhar­czok ideje azonban már elmúlt, többé nem doronggal, hanem ész­szel, tudással har­czolnak. Ehhez a fegyverhez kell nyúlnunk nekünk is. A munkanélküli napok na­gyon alkalmasak e fegyver kiélesítéséhez. A munkátlanság napjai nagyon alkal­masak arra, hogy elkészüljünk akkorra, mikor majd megint itt lesz a nyár, megint lesz munka. Ha addig okosak leszünk, telhet benne nekünk is egy kis örömünk, ha pedig nem teszünk a télen semmit, akkor a jövő aratás is csak bánatot, szo­morúságot és ínséget terem a számunkra. Tanuljunk, földmivelő­ munkástársak, ta­nuljunk! Keressük meg azt a módot a cselekvéshez, mely bennünket fölemel abból a mérhetlen nyomorúságból, melybe sülyedünk már évek óta.­­Keressük a kapcsot, mely bennünket összekössön egy valóban nagyszerű feladat teljesítésére. Mindenki ébredjen fel és álljon be a sorba, hol a munkásság szabadságáért, megélheté­séért, jövőjéért vívják a kemény, elkeseredett harczot. Igen sok fontos dolog van, melyen nagyon czélszerű lenne, ha a földmivelő munkások gondolkoznának. De nemcsak a gondolkozásra, hanem a cselekvésre is szükség van. Hogy milyen nagyon szük­séges valamit végre tenni, azt a földmivelő munkások maguk tudják legjobban. Az utóbbi évek keserves tapasztalatai pedig sok munkástársunkban a tetterő megnö­vekedése helyett a csüggedés érzetét kel­tették föl, mely most bénítólag öleli át tagjaikat.­­ Némán, mozdulatlanul tűrik sokan a sors csapásait, anélkül, hogy csak a kezüket is megmozdítanák elhárítására. Ha ez a csüggedés általánossá válna s erőt venne a földmivelő munkásságon, végzetessé válhatna reája. Mi azonban nem hiszünk a véletlenben, vagy valami bekövetkezendő csodában s azért meg­vagyunk győződve, hogy a földmivelő mun­kásság nem adja át magát a pusztulásnak. Ez ellenkezne a gazdasági fejlődéssel és éppen azért nem is történhet meg. Arról kell tehát elmélkednünk, mit fogunk tenni a legközelebbi időben, mikor az idő őszre fordul és beszorít bennünket a mezőről. Az aratások felől már a tél folyamán, még­pedig újév előtt kellene mindenütt megállapodásra jutni. A legnagyobb erőt kell arra nézve kell kifejteni, hogy jövőre ne kössön senki olyan szerencsétlen szerző­déseket, mint a ideiek is voltak. Hogy egy kaszára nagyobb területet adjanak, mint mostanában szokás, azt bajos kivívni, mert a gazdák, miután nagy érdekük a gabona gyors betakarítása és elcsépelése, ehhez nagyon ragaszkodnak. De a mun­kásság érdeke is, noha látszólag azt mutatja, hogy az egy kaszára nagyobb területek jobbak, végeredményében mégis azt kí­vánja, hogy ezt a dolgot már ne boly­gassuk. Mert igaz, hogy ha egy kaszára több jut, nagyobb keresetre számíthatnak az illető részesek, de az is igaz, hogy minél több jut egy-egy emberre, annál, több munkás marad munka nélkül. Ez pedig, mint már több oldalról meg volt világítva, mindenkor a bérek lenyomására vezet. Nekünk pedig nem az az érdekünk, hogy minél kevesebb munkás kapjon munkát, még ha a bérlenyomásoktól el­tekintünk is, hanem inkább, hogy minél több. Tehát ezen az úton nem juthatunk eredményhez, annál inkább sem, mivel ez a munkaidő meghosszabítása, holott nekünk éppen a munkaidő megrövidítésére kell törekednünk, nemcsak egészségi, de ke­reseti szempontból is. Marad tehát az az út, hogy erős szervezkedéssel emeljük a munkabéreket. Ha pusztán a szokásos robo­tokat, melyeket még majdnem mindenütt megkívánnak a részesektől, sikerül is el­törölnünk, már azáltal sok munkástársunk­nak adunk kenyeret. Ha azt a munkát, melyet a gazdák most ingyen, robotban végeztetnek, ezután fizetésért kell végez­tetniök, bizony meglátszana a munkásokon. Igaz, hogy nem olyan soknak látszik az a robot, egy kaszára három-négy nap szénakaszálás, de sok kicsi sokra megy ám. Ha még az ingyen behordást is meg­szüntetnék, olyan haladást tennénk előre, mely ritkítja párját. Van-e annál igaz­ságtalanabb dolog, hogy míg a munkás­nak az egész aratás két-három hétig tart, ugyanakkor még három-négy hetet ingyen kell eltöltenie a behordással ? Ez jobbára csak az uradalmaknál történik ugyanígy, de annál több ok arra, hogy megszüntes­sük, mert az uradalmak ezt könnyen ki­bírják. Általában a mai viszonyok olyanok, hogy az uradalmaknál dolgozó részesek ugyanannyi, sokszor kevesebb keresetért kétszer annyi munkát munkát végeznek, mint a kisebb gazdáknál. Hogyne volna hát a versenynyel a nagybirtokos előny­ben a kisbirtokos fölött, mikor annyi in­gyen munkát csinálnak neki! A tavaszi munkálatoknál szintén csak a jó erős összetartással vihetünk ki vala­mit. A harmados földek úgy látszik las­san kint kivesznek és a régi jó szokások közé soroztatnak. Csak a napszám, illető­leg a készpénzért való dolgoztatás válik általános divattá. Ez ugyan nem rossz, mert pénzért dolgozva, különösen napi- A Népszava mai száma 8 oldal.

Next