Népszava, 1900 (28. évfolyam, 1–147. sz.)
1900-08-18 / 92. szám
92. szám. Budapest, 1900. szombat, augusztus 18. XXIII. évfolyam. A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő pífi ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi csütörtöki és szombati kiadásra: agész évre 8.80 K., Vs évre 4.40 X.,It évre 2.20 X., 1 hóra 80 f. Csupán a csütörtöki kiadásra : egénz évre 3.20 X., félévre 1.60 X., '/1 évre 80 f., 1 hóra 30 f. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 6 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet körút 16. sz., a kapuval szemben, ahová mindennemű levelezések és egyéb küldemények idézendők. Szerkesztővel értekezni lehet minket, hétfőn, szerdán és szombaton este8 óráig. Lapunk legközelebbi száma a hétfői ünnep miatt f. hó 22-én, szerdán este jelenik meg.4 Elvtársak! 1900 szeptember hó 2-án, vasárnap délután 4 órakor, a Hermina-kert (ezelőtt Klemens, VII., Hermina-út 26. sz.) összes helyiségeiben Budapest öntudatos munkássága Lassalle-ünnepélyt rendez.Elvtársak ! Készüljetek, hogy az ünnepély impozáns, magunkhoz és nagy elvtársunkhoz méltó legyen ! Bővebbet lapunk legközelebbi számában. A pártvezetőség. Munka után. Alig kezdte még meg a földmivelő munkásság a munkát, máris azon kell gondolkoznia, mit fog csinálni, majd ha az elfogy. És ebben nincs semmi különös, mert a viszonyok tényleg olyanok, hogy alig van munka és már nincs is. Nyárban, aratáskor hirtelen megtorlódik pár hétre, azután époly hirtelen megszűnik és a mezei munkás nézheti megint az eget, mint azelőtt nézte. A nyáron még csak valahogy megvan a munkás ember, mert legalább megvan a reménysége, hogy hátba kerül valami. Igaz, hogy a reménységből nem lehet harapni, de a semminél még tán az is jobb. Semmi! Milyen borzalmas jelentősége van ennek a szónak. A mezei munkás nem irtózik még a legkínosabb haláltól sem úgy, mint ettől a szótól. Az ő halála bármily pusztító legyen, bármily rémes, mégis csak ő vele magával végez. De ha nincs semmi, akkor látnia kell gyermekei szenvedését, felesége kétségbeesett arcát, kínlódásukat, lassú gyötrelemmel teljes haldoklásukat. Ez a borzasztó ! A magunk nyomorúságán még meg tudnánk vigasztalódni, de ha tehetetlenül kell néznünk hozzátartozóink ínségét, kik bennünk bíznak, tőlünk remélnek, akkor megszakad a türelem és a kétségbeesés vesz erőt rajtunk. Elmúlnak majd a nyári napok, a reménység napjai és elközeledik komor, sötét arczával az ősz. Sötét tekintete szinte figyelmeztetni látszik bennünket, hogy készüljünk, mert a megpróbáltatás napjai közelednek. Beköszönt majd a tél. Örömmel várják azok, kiknek nincsen bajuk, kik az élettel ki vannak békülve, mert mindenük van, ami az élethez szükséges. Örömmel, derült arczczal várják a havas zúzmarás telet, mert ez nekik mulatságokat, lakomákat, dinom-dánomokat jelent! A szegény ember azonban fél a téltől, mert nincs fája, nincs ruhája, nincs zsírja, nincs húsa, nincs kenyere, nincs semmije a kerek világon ! Nem hiába fél hát, van oka félni. Ennyi nyomorúságtól környezve, ennyi bajtól zaklatva, mit csináljon hát a szegény ember, ha a munka napjai elmúlnak ? Vagy mit csináljon az, aki a munkaidőben sem keresett semmit? Odaadja magát a kétségbeesésnek ? Elpusztítsa magát, hogy hamarabb bucsut mondhasson ennek a kunczut, kutya világnak? Vagy némán, tompa közönynyel várja be, míg fölfordul? Vagy lopjon, gyilkoljon? Mert valamit csinálnia kell. Az ember nem medve, hogy átaludja a telet. Mit tegyen hát ?! A fölsoroltak közül egyiket sem teheti meg. Neki családja van s azokért élnie kell. Ő nem pusztíthatja el magát, mert becsületes ember; tompa közönynyel nem húzódhat egy sarokba, mert gyermekei siránkozása fölriasztja onnan , nem eshet kétségbe, mert ő férfi. Mi a kötelessége a férfinak ? Az, hogy minél nagyobb a veszély, annál nagyobb erélyt és bátorságot tanúsítson. Az ökölharczok ideje azonban már elmúlt, többé nem doronggal, hanem észszel, tudással harczolnak. Ehhez a fegyverhez kell nyúlnunk nekünk is. A munkanélküli napok nagyon alkalmasak e fegyver kiélesítéséhez. A munkátlanság napjai nagyon alkalmasak arra, hogy elkészüljünk akkorra, mikor majd megint itt lesz a nyár, megint lesz munka. Ha addig okosak leszünk, telhet benne nekünk is egy kis örömünk, ha pedig nem teszünk a télen semmit, akkor a jövő aratás is csak bánatot, szomorúságot és ínséget terem a számunkra. Tanuljunk, földmivelő munkástársak, tanuljunk! Keressük meg azt a módot a cselekvéshez, mely bennünket fölemel abból a mérhetlen nyomorúságból, melybe sülyedünk már évek óta.Keressük a kapcsot, mely bennünket összekössön egy valóban nagyszerű feladat teljesítésére. Mindenki ébredjen fel és álljon be a sorba, hol a munkásság szabadságáért, megélhetéséért, jövőjéért vívják a kemény, elkeseredett harczot. Igen sok fontos dolog van, melyen nagyon czélszerű lenne, ha a földmivelő munkások gondolkoznának. De nemcsak a gondolkozásra, hanem a cselekvésre is szükség van. Hogy milyen nagyon szükséges valamit végre tenni, azt a földmivelő munkások maguk tudják legjobban. Az utóbbi évek keserves tapasztalatai pedig sok munkástársunkban a tetterő megnövekedése helyett a csüggedés érzetét keltették föl, mely most bénítólag öleli át tagjaikat. Némán, mozdulatlanul tűrik sokan a sors csapásait, anélkül, hogy csak a kezüket is megmozdítanák elhárítására. Ha ez a csüggedés általánossá válna s erőt venne a földmivelő munkásságon, végzetessé válhatna reája. Mi azonban nem hiszünk a véletlenben, vagy valami bekövetkezendő csodában s azért megvagyunk győződve, hogy a földmivelő munkásság nem adja át magát a pusztulásnak. Ez ellenkezne a gazdasági fejlődéssel és éppen azért nem is történhet meg. Arról kell tehát elmélkednünk, mit fogunk tenni a legközelebbi időben, mikor az idő őszre fordul és beszorít bennünket a mezőről. Az aratások felől már a tél folyamán, mégpedig újév előtt kellene mindenütt megállapodásra jutni. A legnagyobb erőt kell arra nézve kell kifejteni, hogy jövőre ne kössön senki olyan szerencsétlen szerződéseket, mint a ideiek is voltak. Hogy egy kaszára nagyobb területet adjanak, mint mostanában szokás, azt bajos kivívni, mert a gazdák, miután nagy érdekük a gabona gyors betakarítása és elcsépelése, ehhez nagyon ragaszkodnak. De a munkásság érdeke is, noha látszólag azt mutatja, hogy az egy kaszára nagyobb területek jobbak, végeredményében mégis azt kívánja, hogy ezt a dolgot már ne bolygassuk. Mert igaz, hogy ha egy kaszára több jut, nagyobb keresetre számíthatnak az illető részesek, de az is igaz, hogy minél több jut egy-egy emberre, annál, több munkás marad munka nélkül. Ez pedig, mint már több oldalról meg volt világítva, mindenkor a bérek lenyomására vezet. Nekünk pedig nem az az érdekünk, hogy minél kevesebb munkás kapjon munkát, még ha a bérlenyomásoktól eltekintünk is, hanem inkább, hogy minél több. Tehát ezen az úton nem juthatunk eredményhez, annál inkább sem, mivel ez a munkaidő meghosszabítása, holott nekünk éppen a munkaidő megrövidítésére kell törekednünk, nemcsak egészségi, de kereseti szempontból is. Marad tehát az az út, hogy erős szervezkedéssel emeljük a munkabéreket. Ha pusztán a szokásos robotokat, melyeket még majdnem mindenütt megkívánnak a részesektől, sikerül is eltörölnünk, már azáltal sok munkástársunknak adunk kenyeret. Ha azt a munkát, melyet a gazdák most ingyen, robotban végeztetnek, ezután fizetésért kell végeztetniök, bizony meglátszana a munkásokon. Igaz, hogy nem olyan soknak látszik az a robot, egy kaszára három-négy nap szénakaszálás, de sok kicsi sokra megy ám. Ha még az ingyen behordást is megszüntetnék, olyan haladást tennénk előre, mely ritkítja párját. Van-e annál igazságtalanabb dolog, hogy míg a munkásnak az egész aratás két-három hétig tart, ugyanakkor még három-négy hetet ingyen kell eltöltenie a behordással ? Ez jobbára csak az uradalmaknál történik ugyanígy, de annál több ok arra, hogy megszüntessük, mert az uradalmak ezt könnyen kibírják. Általában a mai viszonyok olyanok, hogy az uradalmaknál dolgozó részesek ugyanannyi, sokszor kevesebb keresetért kétszer annyi munkát munkát végeznek, mint a kisebb gazdáknál. Hogyne volna hát a versenynyel a nagybirtokos előnyben a kisbirtokos fölött, mikor annyi ingyen munkát csinálnak neki! A tavaszi munkálatoknál szintén csak a jó erős összetartással vihetünk ki valamit. A harmados földek úgy látszik lassan kint kivesznek és a régi jó szokások közé soroztatnak. Csak a napszám, illetőleg a készpénzért való dolgoztatás válik általános divattá. Ez ugyan nem rossz, mert pénzért dolgozva, különösen napi- A Népszava mai száma 8 oldal.