Népszava, 1902 (30. évfolyam, 1–146. sz.)

1902-01-25 / 9. szám

4. oldal. Semmivel. Csak egyesek zavarogtak s nem a csoport. Ezen egyesek — ha bizonyít egy tanú, ám bűnhődjenek, ha már kell, de nem magánosok elleni erőszaknak a 176. §-ba ütköző bűntette miatt, hanem ingórongálásnak egyedül pénzbün­tetéssel sújtható vétsége miatt a btkv. 418. vagy 421. §-a alapján. Keserű, ügyész tiltakozik dr. Schulhof „gyanú­sításai" ellen, mert úgymond a kir. ügyészség tagjai pártatlanok és a jogegyenlőség alapján állva, nem tesznek különbséget szegény és gazdag, munkás és ur közt, akár vádlottak, akár tanuk. A védő úr által hivatkozott jogelv pedig „elavult". Kéri mindkét vádlott elítélését. Ifj. dr. Schulhof Géza viszontválaszólag előadja, hogy az, amit ő mondott, nem az ő saját, külön­álló felfogása, hanem dr. Menger Antal, bécsi egye­temi tanárnak: Das bürgerliche Gesetzbuch und die besitzlosen Volksklassen czímű, nagy feltűnést keltett művében kifejtett nézete. Ezen konzervatív öreg úr meg nem állhatta, úgymond, hogy mikor a nyomorgó milliók helyzetét a magánjogi insti­tucziókkal összehasonlítá, h­ogy kirohanást ne tegyen a büntetőjogszolgáltatás terén divó hallat­lan igazságtalanságok ellen, melyek elharapódzván, úgymond, létezik, praesumtio doli — azaz védelem a bűnösség mellett, ha szegény munkás a vádlott, — például lopás miatt — de az ártatlanságot vélel­mezik, ha vagyon elleni bűncselekménynél gazdag­ul a vádlott. Mivel bizonyítják a csoportosulást a jelen perben? „Köztudattal." Ítélet: Gergő felmentetett, Finna 1 havi vizsgálati fogsággal kitöltött fogházra ítéltetett. — Meghódított kerületi betegsegélyző­pénztár. Kassai levelezőnk írja: Párt­lapunk utján többször értesítettük a tisz­telt elvtársakat azon küzdelemről, amelyet Kassa munkássága folytatott a helybeli kerületi betegsegélyző-pénztár ellen ; a mai nappal azonban a pénztár vezetését elv­társaink vették át a munkásság bizalma folytán. Január hó 19-én, délután 3 órakor, tar­totta meg rendkívüli közgyűlését a kassai kerületi betegsegélyző-pénztár, melyre a közgyűlési kiküldöttek oly nagy számmal jelentek meg, mint még soha, hogy végre leszámoljanak azokkal az elemekkel, akik a pénztárt a saját fejős tehenüknek te­kintették, a tagok rovására. A közgyűlés napirendjét képezte a múlt évi dec­ember hó 1-én tartott rendkívüli közgyűlés hatá­rozatából kifolyólag szakértői vizsgálat eszközlésére felkért Dr. Schwarz Miksa elvtársunk vezetésével kiküldött ötös bi­zottság jelentése és 27 közgyűlési kikül­dött aláírásával benyújtott bizalmatlansági indítvány. Pontban délután 3 órakor nyitotta meg a közgyűlést dr. Kircz Vilmos pénztári alelnök s felkérte az ötös­ bizottságát, tegye meg jelentését a pénztár vizsgálatáról, mire a kiküldött bizottság jegyzője föl­olvasta dr. Schwarcz Miksa elvtársunk által a felvett vizsgálatról szóló nagy szak­értelemmel kidolgozott jelentést, melyben pártatlan szigorúsággal és lesújtó bírálat­tal ostorozza azon eléggé el nem ítélhető gazdálkodást, azon tömérdek sérelmet, jogtiprást, alapszabály-hamisítást és a páratlanul álló rendetlen kezelést és mind­ezekről kíméletlen kritikával rántja le a leplet a jelentés, mely kimutatja, hogy az igazgatóság a pénztár tisztviselőivel egye­temben a pénztárt a legsúlyosabb válságba sodorta s mindenkor önző czéljaira hasz­nálta fel a pénztárt s ezzel az egész intéz­ményt annyira gyűlölettessé tette a tagok előtt, hogy az igazgatóság a jelentésben foglalt tények súlya alatt, ott a közgyű­lésen azonnal kényszerült lemondani. A jelentés egyhangú tudomásul vétele után a közgyűlés úgy az elnöknek, valamint az igazgatóságnak bizalmatlan­ságot szavazott s a felízkentvény tekinte­tében pedig bevárja az uj igazgatóság ja­vaslatait. Ezek után a közgyűlés meg­választotta az uj igazgatóságot és utasí­totta, hogy tisztítsa meg a pénztárt az oda nem való elemektől végképpen. Emlékezetes napja volt a mai nap a kassai munkásságnak. Győzelme együvé tartozandóságának, amelylyel ime elérhet­tük azt, hogy ma már a kerületi beteg­segélyző-pénztárt is a munkásság vezeti, elvtársak, akik minden tehetségükkel azon fognak munkálkodni, hogy vezetésük alatt a pénztárt hivatásának magaslatán álló munkásintézménynyé emeljék és fejleszszék. — Botrány a kassai színházban. Kassai levelezőnk írja az alábbi, a burzsoá-közönséget élesen jellemző tudósítást : Előrebocsátom, hogy a kassai „Nem­zeti Színház" is éppúgy, mint valamennyi az országban levő, a munkásnép terhére és a bur­zsoák szórakoztatására építtetett. A „Takácsokat" annak idején némi „simításokkal" itt­ is előadták, de csak háromszor, mert a páholybéllőség és a zsöllyékben flanczoló uraságok gyomra már az első estén annyira megcsömörlött tőle, hogy kole­rában pusztul el valamennyire, ha még egyszer végigélvezi. De hát ezen még ne csodálkozzunk, mert hiszen a „Takácsok" szocziális izű darab. Hanem a „Vörös talár" nem az, csupán egy sze­mernyi abból az arczpiritásból, amit ma igazság­szolgáltatásnak neveznek — és még ezen darab sem kell nekik, mert ebben is van némi igazság. Mit adjanak hát elő ? A dráma nem kell; a nép­színmű kikopott, elpusztult a régi bugris- meg betyár-idők romantikájával együtt. Az opera költséges ; mit csináljon hát a direktor, hogy azo­kat a magas műigényeket elvégre mégis csak könnyebb szerrel kielégíthesse ? Megvan, illetve már megvolt. Szilveszter estéjén ugyanis mint „szabad előadást" hirdették a plakátok a „Szép Helénát", ahol minden­kinek szabad lesz „vicczelni" és a legjobb viccz 30 koronával lesz megjutalmazva ! Pesten ugyebár megtelnék ilyenre a színház ? — de Kassán még erre sem egészen. És azután kezdtek a vigasztalan színészek komiszul vic­­czelni, a darabban előforduló „szellemi lóverseny" keretén belül úgyszólván a kassai színházi publi­kumot kivicczelni. Például egyik színész azzal kezdte a mókáját: — Mi különbség van az én fejem és a kassai színház között ? Könnyű volt kitalálni: — Semmi , mert mind a kettő üres. Egy másik szellemi lóversenyző színész meg azt kérdezte eléggé drasztikus hangsúlyozással, hogy : „mi legyen az, amit leginkább az országúton lát­hatni és „ló"-val kezdődik, meg „sz"-szel végző­dik", s miután a karzati közönség már jóformán eg­ymásnak sugdozta, hogy mi lehet „az", akkor ez illető szinész nyugodtan s jó erkölcscsel ki­jelentette, hogy de bizony az „omnibusz" s íme egy másik részlet a „szabad" szinielőadás­ból: I. szinész : Mondja meg nekem barátom, ha már olyan nagyon okos, hogy mi is lehet tulajdon­képpen az a nagy valami, ami p-vel kezdődik és a-val végződik ? (A kérdezett színész gondolkozik s a m­ellette álló) Színésznő (megbotránkozik): Menjen maga szem­telen disznó ! I. színész: No, no, semmi disznó! És tudják meg, hogy ugyanabból a valamiből igen sok zsidó­gyerek jött Magyarországra ! (A kérdezett szinész kipirulva gondolkozik, a színésznő a színfalak mögé búvik s a gallérjáról egy részeg atyafi lekiáltja a maga drasztikus megfejtését, hozzátéve: „Szemtelen disznó!") I. szinész: Nagyon tévednek t. uraim és t, hölgyeim, mert az nem egyéb mint: Palesztina! A burzsoák erre ugyancsak tapsoltak ! A kassai lapok egy szóval sem emlékeztek meg erről a botrányról. Hogy miért, azt ők tudják. — A párisi magyar egylet ellen a buda­pesti polgári lapok megint megkezdték a piszkolódást. Abban az egyletben tudva­levőleg ottani elvtársaink vannak több­ségben s ezért dühöngnek a „hazafiak". Azelőtt ugyanis „nagynevű" honffyak állottak az egyesület élén s akkor ter­mészetesen patakokban folyt a pezsgő. Az egylet dáridók szinhelye volt mind­addig, amig ottani elvtársaink többségre nem jutottak és ki nem dobták az „urakat" az egyletből. Azóta ezek a honhazaffyak nem tudnak belenyugodni abba, hogy nékik kitették a szűrüket s minden uton módon áskálódnak el társaink ellen. A magyar lapokat megtöltik hazug­ságaikkal és rágalmaikkal, igy akarnak segítséget nyerni Budapestről. Hogy ez a „segítség" miféle legyen, az kitűnik abból, hogy az egylet vezetésére egy hatósági személyt követelnek, még­pedig valakit a párisi osztrák-magyar követségtől. Miután ők maguk állandóan kisebbségben vannak, hát így akarják viszakaparintani az egyletet. Ezek a j­ó urak azonban csak azt felejtik el, hogy Pár­i­s nincs­­ Magyarországon. Itt lehetne ily módon eljárni, mert a híres magyar „sza­badság" az ilyesmit lehetővé teszi, de Francziaországban hiábavaló lesz az ilyen törekvés. Az „uraknak" szépen bele kell törődniök abba, hogy a párisi magyar egylet a szocziáldemokráczia erőssége ma­rad mindenkorra. — Népzsarolás Pápán. Pápai lakosság köréből kap­juk e levelet. Egész Magyarországban sehol nem létezik az a gyalázatos eljárás tűzoltás tekinteté­ben, ami Pápán, a klikk-uralom e piszkos fészké­ben, meghonosult. Ugyanis van itt egy önkéntes tűzoltó-egylet, mely évek hosszú során át derekasan megállta a helyét. Utóbbi időben azonban érde­mekben gazdag s rátermett vezéremberei elfogy­tak, ezek helyét a mostani nyers és tehetségtelen alakok foglalták el, mi a napirenden levő tűrhetet­len vad durvaságok miatt azt eredményezte, hogy a humánus egylet jobbérzésű és értelmesebb tagjai az egyletet — igen helyesen — a faképnél hagy­ták, így a legénység létszáma ijesztő mérvben leapadt. Meglátva a feltartóztathatlanul haladó e­rémes pusztulást az egylet legdurvább és brutálisabb tagja — a főparancsnok , akkor volt városi taná­csos, most rendőrkapitány, — egy tűzoltó-szabály­rendeletet készített azon czélból, hogy annak ere­jével kényszerítheti a város lakosságát arra, hogy az önkéntes tűzoltó-egyletbe az ő hatalma alá, belépjen. E szabályrendelet arról nevezetes, hogy a zsa­rolási intézkedésektől és a butaságtól csak úgy hemzseg. Fizetteti a háztulajdonosokat, a lovas­fogatosokat és a személyeket! Gyakorlati alkal­mazása pedig, melyet mint tűzoltóbiró a főparancs­nok személyében a rendőrkapitány gyakorol, ha­táros a rablással. E szabályrendeletet elfogadás végett a város képviselőtestülete elé terjesztette, mit a rövidlátó és gondolkozni nem tudó város­atyák minden alapos megfontolás nélkül elfogad­tak, s a miniszter is jóváhagyta. Hatályba lépte óta már igen sok keserűséget okozott e butaságon és rosszlelkűségen alapuló szabályrendelet, mely­nek egyes intézkedéseit a vagyonosabbak javára és a szegénysorsúak kárára több ízben módosították. De ez mégis mindaddig nem lesz jó, míg csak az egészet, a feltalálójával együtt, meg nem semmi­sítik ! Azt mondja a közmondás, hogy bolond lyukból bolond szél fúj. Mi pedig azt mondjuk, hogy csak rabiátus bolond ember agyából — mint aminő a pápai tűzoltó-főparancsnok, tűzoltó-bün­tetőbíró és rendőrkapitány — kerülhetnek ki ily rabló-intézkedések . Csak a napokban változtatta meg sürgetésünkre a város némileg öntudatra ébredő képviselő-testü­lete a házváltságdíjak igazságtalan kivetése és beszedésére vonatkozó rendelkezést. Ekkor került szóba az is, hogy a lovasfogatosokon gyakorolt s már a tűrhetetlenségig fokozódott ok nélküli zsar­nokoskodások és zsarolások is megszűnjenek; ekkor azonban e tárgy csak odáig jutott, hogy elvi határozatot hozott arra, hogy a tűzoltó-büntető­biró , tűzoltó-főparancsnok és rendőrkapitány stb. hivja össze a lovasfogatosokat értekezletre és azok együttes hozzájárulásával állapítsa meg, hogy e híres szabályrendeletből kifolyólag minő teher és mily mérvben háruljon a pápai lovasfogatokra­? Mindezideig azonban e híres firma az értekezletet nem hívta össze, nyilván azért, hogy őket még tovább szipolyozhassa ! Ismerjük e zsarnok rossz­lelkűségét s kárörvendő jellemét — ügyünk bizto­sítása érdekében a szükséges lépéseket már meg is tettük s most már várjuk a fejleményeket. Érdektársainkat pedig felhivjuk, hogy a velünk több éven át űzött oktalan zaklatások, jogtalan fizetések és a gyakran előforduló, de mindig jog­talan büntetések most már örökre megszűnjenek, csatlakozzanak hozzánk s együttes erővel szaba­dítsuk ki magunkat e népnyúzó zsarnok­ had tűr­hetetlen hatalma alól ! Jól látjátok, hogy vad durvasága miatt önkénteseket nem kap, hát az általa kieszelt buta szabályrendelet segélyével akar bennünket zsarolni ! A városi képviselő-testületet meg arra hívjuk fel, hogy a város lakosságának nyugalma és bizton­sága érdekében a legközelebbi közgyűlésen Szokoly Ignáczot, mint tűzoltó-főparancsnokot, tűzoltói ügyekből folyó bíráskodástól tiltsa el és ezen ügyet értelmes és humánus emberre bízza ! Mert teljesen összeférhetetlen az, hogy ő, mint tűzoltó, tetszése szerint büntesse a város lakosságát. Egy­ben még kérje számon tőle, hogy mi jogon csinál­tatott 32 fitos köpenyeget és 22 fitos zubbonyokat a tűzoltó­tiszteknek és miért nem szerepelnek ezen kiadások a zárszámadásban ? Úgy látszik ilyenekre és még más meg nem engedett czélokra adóztatja és bünteti a város lakosságát ! NÉPSZAVA 1902. SZAKMOZGALOM. Kolozsváron a mázoló­, aranyozó stb. segédek 1902. évi január hó 19-én, a kolozsvári asztalos­segédek szakegyleti helyiségében nyilvános gyűlést

Next