Népszava, 1903. január (31. évfolyam, 1–14. sz.)

1903-01-01 / 1. szám

N­É­P­S­Z. .. Különbözni u. hetellenségi törvény,^01 s nbség nem fog a főrendek Ogálni, hanem előnyére, ezt ehetjük. Hiszen i^srártságos risk ők s ha mindezten élve­,* c'g vagyon kiváltságait, két­zy a kormány itt se fog szak­mtatkozni. lőség elvén tehát ujabb sére­ipjd. Az egyik törvényhozótól zigorúbb tisztességet fog köve­a másiktól. Ez a másik persze ész. Pedig a főrendiház ugyan­gyezője a törvényhozásnak, mint élőház. Tagjai ugyanolyan befo­l­akorolnak a törvények hozatalakor, a képviselők s így épp oly viszony­ai is állanak a kormányhoz, mint a kép­viselők. A miniszteri előszobákban és fogadó termekben egyforma tiszteletnek örvend ez is, amaz is és a kormány egy­forma szeretettel tesz szívességet ennek is, amannak is. Miért esik hát más beszá­molás alá ugyanaz a cselekedet, ha főrendi­házi­lag teszi azt, mintha országgyűlési képviselő teszi ? Mert a főrend, főrend marad akkor is, ha gsettel. Kiváltságos lény ő, akit nem szabad arra kényszerí­teni, hogy a szigorú törvényhez alkalmaz­kodjék. S mert durva törvénysértésnek látszanék, úgy alkották meg a törvényt, hogy ez alkalmazkodjék a főrendiházi tagok egyéniségéhez, illetve törvénytisz­teletéhez. Száz mellékösvénye lesz a tör­vénynek, hogy a főrendiházi tag a tör­vényen belül elsétálhasson a maga üzletei után és sehol ne ütközzék bele semmiféle tilalmas paragrafusba. Ezeket az ösvényeket eszelték ki oly sokáig s ezért nyújtották csak most be azt a törvényjavaslatot, mely a főrendek összeférhetetlenségéről szól.Széll Kálmán kaszinói tag s a tagtárs jóindu­lattal van a tagtársak iránt. A függetlenségi párt belső háborúja. Kossuth Ferencz, a függetlenségi párt elnöke és vezére nagyon nyíltan ölelke­zett Széll Kálmánnal. A benső viszony oly nyilvánvaló volt, hogy letagadni nem lehetett. A jó gyermekek, a Kossuth párti képviselők, szégyenleni kezdették a dolgot, mert a tisztességre még ők is adnak néha valamicskét. S megindult a párton belül a gyermekek összeesküvése az apa ellen, ki nyiltan mással ölelkezik. Azzal a más­sal, akit a párt tagjai oly gyakran lecse­pültek. De mint ahogyan a Kossuth és Széll közötti benső szerelmi viszony nem maradhatott, tit­kban, azonképpen a párt­ban lábra kapott belső háborúság is nyil­vánosságra jutott. Azonban a párt, mint minden jó család, röstellette, hogy az ő benső családi ügyeit a nyilvánosságra hurczolják és ott szellőztessék a szennyes ruhákat. Letagadtatták tehát az egészet a párt félhivatalos lapjában, úgy tüntetve fel a dolgot, mint ez a háborúság ama lapok és politikusok agyában élne csak, akik megutálták Széll Kálmánt és vissza­sóhajtják Bánffy Dezső uralmát. Hát lesz ezt a c­áfolatot kár ilyen formában meg­írni és leközölni és mindenek fölött kár volt nekik, a függetlenségi párt némely elemeinek, azokat szidni, akik Bánffyt vissza kívánják. Mert mi úgy tudjuk és jól tudjuk, hogy a függetlenségi pártban ma is nem egy olyan képviselő ül, aki Bánffy Dezsőnek köszönheti mandátumát. Igenis, tisztelt hazaffyak, önök között nem egy képviselő van, aki választási költségeit az 1897-iki választások alkalmával Bánffy Dezsőtől kapta s magát a Bánffy Dezsőtől kapott pénzen vásároltatta meg országgyűlési képviselőnek. Különösen hangzik tehát, ha ez a függetlenségi párt másoknak bűn­"- rója fel a Bánffy visszasirását. Hisz maga is szívesen venné, ha Bánffy jönne s újra fedezné a választási költségeket. Vagy Széli alatt javult a helyzet s Széll Kál­mán nemcsak választási költségeket ad, de ezen fölül még borra valót is. Ha így van, úgy értjük, hogy miért ragaszkodnak most a Széll Kálmán uralmához. A pausálét . Az „Új Lap" m hallgat múltkori tud mit válaszolni, és siet megszolgál Ez a lap, amely magát hirdetni ujjvai, let­ért a bankokho­z, hogy lévai, aminek ellenében — a „ cég iránti tiszteletre" fogja nevelni a mun­kásokat, most siet igazolni e bankok előtt, hogy amit í­gért, be is váltja s nem hálátlan azokkal szemben, akik pénzelik. Szolgálatkészségének e gyors igazolására Gáspár Imre, ez a renegát, vállalkozott —­­mire nem vállalkoznék ez az ember pak­sálé ellenében — s megírt egy czik­ket „Isten, király, Baaza" czímmel. Ebben a czikkben következőképpen igyekszik kiérdemelni a „zsidó-lbankok" jóindulatát: „Éppen mint az egyszfjtű családéletben, a hazá­ban és az Egyházban i.~ ".,'‚* tekintély a mindnyájunkat összekapcsoló, fentartó ' •«ly hí meglazul, csak­úgy elromlik minden, i nyáj elszéled, veszedelembe kerül a pisz-wr őrizete nélkül. Mert mire tanit bennünket a történelem? Arra, hogy az em­beriség ama korszakokban volt boldog és megelégedett, amelyekben meghajolt a maga Istentől rendelt vezetői előtt. Az Egyház vezetője a római pápa ; a hazafi a királynak tartozik hűségével; a család pedig — ismételjük — csakis akkor boldog és akkor szá­míthat megelégedésre, amidőn azt a szülő, az atya vezérli szilárd kézzel, szeretetteljes szigorral. Mire várhatnak továbbá azon országok, amelyekben megdől a király tekintélye ? Vagy ahol nem király­ság a korm­ányforma, mire számíthat azon ország, amelyben meglazul a törvények iránti tisztelet ? Vé­­res forradalmak, anyagi és erkölcsi nyomor, vég­romlás következik be, akár felül, akár alul rendí­tették meg a korona hatalmát, a törvények paran­csoló erejét ! Szerencsétlen korban élünk, amely­ben vak dühvel törnek Isten elén, sárba tiporják a fejedelmi tekintélyt, a tömegeket a törvény tiszteletében ingatják meg. Szerencsétlen nemzet, melyben ez a munka sikerül, boldog, amelyben diadalmasan ural­kodik Isten, király és haza hármas jelszava. Ezt a hármas jelszót lík­kicsük­, ezt a hármas fényt kövessük, nehogy lidércz után induljunk és teszünk, lelkünk az élet ingoványaiba veszszen." A pénz nem büdös: ez a Gáspárék jelszava, de e sorok csak úgy büzlenek attól a visszataszító, undok törekvéstől, amelylyel pénzt szerezni igyekeznek. Hej, miként lelkesednek a felsőbbség iránti tiszteletért s mily sötét színekkel festik ama „szerencsétlen" nemzetek sorsát, amelyekben ez a tisztelet kihalóban van ! Ha nem volna kezünkben az írott bizo­nyíték, talán mi sem hinnők el, hogy e rajongás és e lelkesedés egy adás-vevési szerződés egyszerű következménye ! De itt előttünk a bizonyíték : a ,,felsőbbség iránti tisztelet" istápolására üzleti pro­spektusban kötelezte magát a papok lapja, — persze, illő pausáló ellenében — most tehát igyekeznie kell igazolni, hogy nem hazudott, mikor készséges szolgálatait fel­ajánlotta. De váljon azoknak a bizonyos „­elsőbbségeknek" az ilyen pausális tiszte­let dicsőségükre és egészségükre válik-e? K­Ü­L­F­Ö­L­D. Ausztria. Alsó-ausztriai elvtársaink 1903. február 15—16-án kongresszust tartanak Szt.-Pöltenben. Napirenden a következő pontok vannak : 1. Jelentések. 2. Pártszervezet és taktika. 3. Pártsajtó. 4. A pártvezetőség megválasztása. 5. Esetleges indítványok. Hollandia. Amste­rdamban 2610 szavazattal 1052 ellen községi képviselővé választották Henri Polák elvtársunkat, a szocziáldemokrata párt elnökét. Ő az első szo­czi£­.lista képviselője Amsterdamnak. A NÉPSZAVA NAPTÁR elárusítóit felkérjük, hogy a fönmaradt példányokat haladéktalanul küldjék vissza, mert a párt könyvkereskedésében egyetlen nap­tár sincs s a még folyton érkező megrendeléseknek nem tudunk eleget tenni. ­azdasági k­ arta: Garami I II. De érdekes dr. Goldiier egy más ének­es mondása is. Egész beszédében és czikki­nek legtöbbjében azt igyekszik bizonyítai hogy a vámok mellett való állásfoglalt nem elvi hiba s a szabadkereskedelei követelése nem okvetlen követelésünk. De legutolsó czikkében hirtelen fordul egyet s ebben már egyenesen azért köve­tel önálló vámterületet, mert:­­ „az Ausztriával való közösség kizárja a sza­badkereskedelmi irányzatot" ! Tehát a szabad kereskedelem érdekében kíván­­nevelő vámokat. Ezt azzal indokolja, hogy : „a szövetség alapját éppen a védvám s a többi államtól való elzárkózás képezi — az önálló berendezkedés lehetővé teszi majdan a szabadkereskedelemre való át­térést." És még csodálatosabb, ahogy ezt az állítást indokolja. Azt mondja ugyanis : „A védvám rendszert jelent, a nevelővám csak kisegítő eszköz addig, amig az iparág verseny­képessé lesz s akkor önmagától (?) elesik s igy tulajdonképpen el van benne ismerve a szabad­kereskedelmi irányzat. Az Ausztriával való közösség nem ilyen alapon épült fel, ezért mondom, hogy kizárja a szabadkereskedelmi irányzatra való át­térést." Hogy Goldner elvtárs sok változásai közben végre is a szabadkereskedelem lelkes híve lett, ez bizonyára engem ör­vendeztet meg leginkább, de az a mód, ahogy meg akarja valósítani, már nem lelkesíthet. Szakasztott az a mód ez, mint az amely a béke létesítésére ágyukat öntet és kardokat köszörültet, ahelyett, hogy lesze­relné a hadseregeket . . . De nézzük : igaz-e az, hogy „az Ausz­triával való közösség kizárja a szabad-­ kereskedelmet" ? Nem. Csak olyan mérték­ben zárja ki, mint amily mértékben ön­álló vámterületünk is kizárná , tudniillik, az érdekelt ipari körök elleni állásának, mértékéig. De én azt hiszem, hogy csak egy kormányon levő vagy oda jutni akaró pártnak képezheti gondját, h­ogy valamely követelése előtt sok-e vagy kevés az akadály. De még ha ezen teljesen hibás szempontból akarnók is megbíráni a kérdést, akkor sem j­uth­atunk arra az ered­ménye, amelyre dr. Goldner jut. Mert azt hogy a mai osztrák-magyar vámsorompók elleni küzdelem könnyebb és eredmény­teljesebb lehet, mint a segítségünkkel léte­sítendő magyar vámsorompók elleni , az kétségtelen. Mert hiszen ezek egyenesen az elzárkózást czéljából építtetnének, a hozzájuk való ragaszkodás az ipari körök­ben természetszerűleg még szívósabb volna mint most az ausztriai iparosköröké, mert hiszen azoknak nagy része, ma már nél­külözheti a nagy mértékű vámvédelmet i S, hogy az a magyar vámrendszer milyen lenne, azt nem nehéz megjósolni. Csak meg kell nézni a kormány 1898. évi tarifajavaslatát és annak az enquetenei tanácskozásait, amely e tarifajavaslatot tá­gyalta. Annak idején a Népszavában meg az önálló vámterületnek egy barátja is azt írta e tarifa­javaslatról, hogy életbelépte­tése : „Valóságos sarezoló hadjárat, modern tatárjárás volna a lakosság óriási több­ségének élete és egészsége ellen." Hogy pedig azóta mit sem­ javult a helyzet azt nem kell mondani. S ehez a sarezoló h­ad­járathoz nyujtsunk mi segédkezet ?!.... Kénytelen vagyok Goldner elvtársnak még egy gyakrabban fel-felbukkanó állí­tásával röviden foglalkozni. Állásfoglalá­sának sok ellentétes megokolásai között találkozik egy, amely azt mondja, hogy az önálló vámterület a munkásmozgalom szempontjából szükséges, mert az ki fogja­­élesíteni az osztályellentéteket s ezáltal erősíteni fogja pártunkat. Ez veszedelmes tétel és rettenetes konzekvencziákkal jár! A szoc­iáldemokrata­ párt sohasem küzd olyan törvényekért vagy intézkedésekért, melyek az osztályellentétek­et kiélesítik! Pártszempontból mi sohasem küzdünk Folytatás és­v.

Next