Népszava, 1904. február (32. évfolyam, 13–24. sz.)

1904-02-02 / 13. szám

13. szám Budapest, 1904. kedd, február 2. XXXII. évfolyam. A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, ean­tertn­ki én szombati kiadásra: Egészévre 14.40 K., 1/i évr­e 7.20 K. ,/i évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Vol­ttimme-vel együtt egész évre 19.20 K., '/» évre 9.60 K., V« évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K., félévre 2.40 K., évre 1.20 K., 1 hóra 40 K. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körut 18. sz., ahová mindennemű leveleiének és egyéb küldemények intézendők. m&r telbifon-íszAm 54—94. -aa« * Scerkesc­éval értekezni lehet minden hétfőn, szerd­a és szombaton este 8—8-ig. 4 „Tengerre magyar!" E napokban kezdi meg „munkáját" a magyar delegáczió. Ez a munka abban áll, hogy néhány nap alatt nagy készség­gel megszavaz több milliót a katonaság és a diplomácziának nevezett arisztokrata­hizlaló intézmény számára. Utóbbi időben a „nagy" magyarok sokat fecsegnek a magyar imperializmusról, a „Tengerre magyar" jelszavával is sokat találkozha­tunk. A haditengerészet költségei tehát nagy népszerűségnek örvendenek ezeknél az uraknál. Mi azt vizsgáljuk az alábbiak­ban, hogy a népnek mi oka van lelkesedni a hadi­tengerészetért. A monarchiának tengerentúli gyarmata semmi sincs, kivételképpen van Kínában néhány négyszögnyi kilométer, tenger­­ partja alig van, tengeri kereskedelme számba sem vehető más országokéhoz ké­pest. Ez a „nagyhatalom" nem is taka­rózhatok tehát a „partvédelem", a „gyar­matok fékentartása", a „kereskedelem ol­talma" hatásos ürügyeivel s a közös hadi­tengerészet ezévi kiadása mégis 51 millió 85 ezer 710 koronára fog rúgni. Ötvenegy millión­ál többet ad ki a két ország azért, hogy egy nevetséges parádét, végignézhessenek a tengeren a főhercze­gek és Fiumében a kormányzó az angol tengerészeknek bankettet adhasson. A bankett pezsgőjét persze külön megfizeti az ország a kormányzó reprezentácziós költségei között. Tudjátok mekkora pénz ez az ötvenegy millió korona? Egy föld­mives férfimunkásnak Magyarországon 113 ezer 288 évig és négy hónapig, egy női mun­kásnak 156 ezer 555 évig és két hónapig, egy földmíves gyermek munkásnak 241 ezer 406 évig és három hónapig kellene dolgoznia minden pihenőnap nélkül, egy fülért ki nem adva, hogy a mai munkabéreit mellett ellátás nélkül ekkora összeget előteremtsen! Száz és százezer évekig kellene élnünk éhen-szom­jan, hogy a haditengerészet egy évi ki­adásait egymagunk megszerezzük. A haditengerészet költségeit Magyar­ország és Ausztria fizeti. Az egészből Magyarországra 34,4%, azaz csak 17 millió 489 ezer és 204 korona esik. Ennyit húz­nak le a mi bőrünkből Magyarországon, a többit osztrák munkástestvéreink véré­ből szívják ki. Nálunk egy férfi, egy női és egy gyermekmunkából álló földműves­család, ha egész évben van munkája, ha még ünnepen sem szünetel, ha egészséges egész esztendőn át, a hivatalos adatok szó­szerint (pedig azok nagyítják a napszámot!) egy évben együtt véve 983 korona 80 fillért képes megkeresni ellátás nélkül. A leg­több családban azonban nincs ennyi munkaerő, ünnepen és betegség esetén fizetés nincs, nagy a munkahiány stb. Sokat mondunk tehát, ha azt állítjuk, hogy a hivatalos adatok szerint Magyar­országon a földműves-családok átlag­számí­tással a fenti összeg feléből, azaz mintegy ötszáz koronából élnek meg. A haditengerészet kiadásainak Magyarországra eső részéből tehát körülbelül 35.000 munkáscsalád tengődik ebben az országban ! A tavaly Kínába rendezett kis kirándo­dulást, amelyben a monarchia, felháborító gyilkosságai daczára is a lehető legnevet­ségesebb szerepet játszotta, az idén fizet­jük meg. Az a néhány négyszögkilométer, amelyet Kínából a többi „nagyhatalom" a két ország tőkéseinek juttatott konca­képpen, a rendes kiadásokon felül 734 ezer SCO koronánkba került. A kevéssé pontos hivatalos kimutatás szerint 1901-ben drága hazánkban 15.880 ipari baleset történt. A balesetekből élve kikerült, munkások közül 11 ezer hétszáz kapott segélyt a a betegsegélyző pénztárakból, összesen 231 ezer 842 koronát. Százkét halott hoz­zátartozóinak összesen 5 ezer 140 koronát fizettek ki temetésre. A többi rokkant koldulhat s a többi halottat bizonyára az utolsó ruhája árán temette el a család. Hétszázharminczezer korona egy parádé­ért és tizenhatezer megölt vagy sérülést szenvedett munkásért kétszázharminczhét­ezer korona dukál. Egy kéjutaztatásért háromszor annyi, mint tizenhatezer bal­esetért! Pedig az adót is mi keressük meg s a betegsegítő pénztárnak is mi fizetünk. Ezt a kis összehasonlítást persze nem mutatják be a delegácziónak. Hiába is mutatnák be, az urak csak éppoly nagy nyugalommal szavazák meg a milliókat, mint így. Az ő jelszavuk: „tengerre ma­gyar !" — még a magyar pusztulása árán is ! SZEM ETT Budapest, január 29. Hazafiság, nemzetköziség, kozmopolitizmus. A hazafiság fogalmát úgy szokás ma­gyarázni, hogy az törekvés a közjóra bi­zonyos politikai és területi határokon belül. A magyar hazafiaknak eszerint Magyar­ország lakóinak közös javát kell szem előtt tartania. Ma azonban az osztályellen­tétek lehetetlenné teszik, hogy valaki mindenkinek pillanatnyi javára dolgoz­hassák. Természetes, hogy önzet­en és komolyan gondolkozó embernek a többség érdekeit kell előmozdítania. Igaz hazafi tehát az, aki az osztályuralommal szem­be­szállva, a proletárság harczát szolgálja. A proletárság érdekei pedig nemzetköziek a társadalomtudomány szerint.­ A tanult embert így éppen komolyan felfogott hazafisága teszi nemzetközivé. Mindez persze csak az elméleti felfogás dolga. Gyakorlatban éppen mi dobtuk el a hazaffy elnevezést, mert azt tapasztaljuk, hogy a hazafiság frázisai csak az uralkodó osztály érdekeinek eltakarói a tudatlanok előtt. A komolyan értelmezett hazafiság tudata azonban ma már csak a mi lelke­sedésünk rugója. A munkásság nemzet­közi érdekszövetsége már-már kiterjesz­tette a hazafiság fogalmát. A nemzetközi érdekszövetség nemzetközi érzelmi közös­séget teremtett meg, amiből lassan az általános emberszeretet, a kozmopolitiz­mus fejlődik ki. Ma a munkásság nagyobb része nem kozmopolita, mert jobban ragaszkodik munkástársaihoz, ha azok honfitársai is, mintha nem. Az amerikai magyar munkás a magyarországi párt­mozgalommal szemben súlyosabb köteles­ségeket érez, mint pl. az amerikai olasz. Bennünket azonban régen megtanított a társadalom arra, hogy a fajszeretet it az ember szeretethez. Minden munkástestvérünk­kel szemben vannak nagy kötelességeink, még akkor is, ha a kötelességeinket a saját fajunkhoz tartozó proletárokkal szemben még nagyobbnak érezzük. Ez így van és így van jól. Mindegyikünknek ott kell megtennünk minden lehetőt az egész világ munkásságának érdekében, ahol tehet­jük. Első­sorban természetesen abban az országban tehetjük, ahol lakunk és annak a fajnak keretében, amelyhez tartozunk. Így eredményesebb a munka, mert van munkamegosztás. Így közelebb a czél, közelebb jön az idő, amelyben minden ország munkássága visszafoglalja magá­nak azt az országot, amelyben lakik és így hazát szerez magának és mindenki­nek faji különbség nélkül. Mindezt azért mondottuk el most, mert egy franczia folyóirat, a La Revue, véle­ményt kért azoktól a tudósoktól, íróktól és politikusoktól, akiket legilletékesebb­nek tart a hazafiság-nemzetköziség kér­désének eldöntésére. A franczia polgári nagyságokra jellemző az a nyíltság, amelylyel felestek. Ravet a párisi egyetemi tanár nagyjában a fentieket mondta el. Tarde, a nagy lélekbúvár, Bréal, a híres nyelvész hasonlóan nyilatkozott. Richet és Fuillée kozmopoliták és nem akarnak a szeretetben fokozatokat elismerni. Hous­sonville gróf a keresztény szocziális író és Rosevelt az Egyesült­ Államok elnöke ter­mészetesen nagy hazafinak. Reclus, a híres földrajztudós anarkista a korlátlan és merev kozmopolitizmus mellett tör lánd­zsát. A lap még több véleményt fog közölni, de már az eddigiekből is látható, hogy a nemzetköziség és a kozmopolitiz­mus érzése a nagy elmékben diadalt ara­tott a soviniszta felfogás felett még pol­gári körökben is. A proletárság maga sohasem volt soviniszta, lenni még ke­vésbé lesz. Hogy a mi polónyiaink, eötvös Károlyaink és más „nagy" elméink vesznek-e mind­erről tudomást, az nekünk nindegy. Úgy sem tudnák felérni észszel az ilyesmit. A­ Népszava mai száma 8 oldal.

Next