Népszava, 1904. február (32. évfolyam, 13–24. sz.)

1904-02-02 / 13. szám

1504. február 2. rium Magyarországon is állíttasson fel ágyugyárat és a magyar gyárosokat a kvóta szerint a magyar kereskedelmi minisztérium felügyelete alatt részel­tesse a közös hadsereg, a haditengerészet stb. részére tett megrendeléseiben. A magyar gyáro­sok hazafisága nagyon felbuzdult azon, hogy kik a militarizmusból kevesebb hasznot húznak, mint az osztrák kapit­alisták. A kvóta tudvalevőleg 344 százalék s pl. a haditengerészetnél a magyar gyárosok csak 40,5 százaléknyi (körülbelül öt és fél millió koronányi) megrendelést kapnak. Nekünk egy kutya, hogy ki hszik a zsírunkon, ők termé­szetesen egy kis hazafias kunyói­ irigységet igye­keznek éleszteni. . ." . A magyar munkásmozgalom fejlődése. A német, szakszervezetek hivatalos köz­lönye, a „Correspondenzblatt", a következő czikket hozza a magyar munkásmozgalom­ról: A magyarországi szakszervezkedés a két utolsó évben aránylag gyorsan fellendült, daczára az utóbbi évek gazdasági vál­ságainak. Míg 1901-ben csak 10.000 volt a szervezeti munkások száma, úgy ma számukat bizvást 40 ezerre tehetjük. A tengődő jelentéktelen szakegyletek az utóbbi években erőteljes szervezetekké lettek, melyek tagjaikat nemcsak a gazda­sági, hanem a politikai küzdelemben is támogatják. Így az Építőmunkások szak­egylete 10.000 tagot számlál, a Va­s- és fémmunkások országos szövetsége 8000-nél is többet. Különösen az utóbbi szakegylet bámulatos fejlődését leginkább az mu­tatja, hogy a „Vas- és fémmunkások Szaklapja" — az országos szövetkezet köz­lönye — még 1903 január havában csak 1800 példányban jelent meg, addig 1904 január havában már 10.000 példányban nyomatott. A leglelketlenebbül kizsákmányolt bá­nyászok is szervezkednek már Magyar­országon, kiknek száma itt 75.000. De­czember 26. és 27-én tartották Budapesten az első országos kongresszust, melyen mintegy 23.000 bányász volt képviselve, kik egyhangúlag elhatározták, hogy bá­nyász-szövetséget alakítanak. A malom-és élelmiszer-ipari munkások is szervez­kednek már. Budapest a talaja leginkább a fejlődő szakegyleteknek, melyek száma 43 s közöttük nem egy országos is van. A szakszervezkedés haladásának legérzé­kenyebb hibája az volt, hogy mindeddig nem volt senki, ki egész munkásságát a szakszervezkedésnek szentelhette volna. Ezen a szervezetek szaktanácsa most úgy segített, hogy titkári állást létesített, mely tisztet Jászai Samu elvtárs tölti be, kit ezen tisztségre még tavaly deczember 18-án választottak meg. Működését január 15-én kezdette meg azzal, hogy mindenek­előtt statisztikai adatokat akar beszerezni a fennálló szervezetek működésére, tagjaik számára és terjedelmükre vonatkozólag, hogy így a szakszervezkedés mai állapo­táról tiszta képet nyerve, a fejlődés új út­jait egyengethessük. Ez természetes, nehéz munkába kerül. A haladás azonban kétségtelen, a legki­sebb szakegyleten is látszik a szervezke­dés nyoma, mely a szakszervezetek kon­gresszusa útmutatásának tulajdonítható. Minél jobban erősödnek meg a szerveze­tek c­éltudatos munkával, annál nagyobb erővel, annál biztosabb sikerrel vihető a munkások küzdelme győzelemre, annál biztosabb, hogy még a magyar munkás is kilábol mai nyomorából. S ez a nyomor az, mely a magyar munkást arra szorítja, hogy helyzetének javulásáért küzdjön a kapitalizmus ellen, mely rabszolgájává tette a munkást. Hiába javul meg a gazdasági helyzet, hiába hoz az ujabb spekuláczió, vagy az állami párt­fogás óriási megrendeléseket — mindez nem segít a munkás sorsán, a munkaadó saját jószántából ezen nem fog változ­tatni. A legkisebb engedmény is csak küz­delem eredménye lehet. A műveltebb mun­kások tudják ezt s ezért szervezeteikben e harczra készülnek. A harcz Magyaror­szágon már rég nem újság, de az osztály­harc­ csak most fejlődhetik, miután a szervezetek megerősbödtek. Ez eredmé­nyezte a sok bérmozgalmat is, ugy, hogy alig van szakma, melyben bérmozgalom ne lett volna s általában e küzdelmek a munkásság győzelmével végződtek, habár összes követeléseik nem is érvényesülhet­tek. E bérmozgalmak fontosságát a szerve­zett munkásság átérezte, komolyságát föl­fogta. Talán sehol sem oly jogfosztott a mun­kás, mint Magyarországon, sehol nincs a gyülekezési és egyesülési jog a hatóság önkényének annyira kitéve, mint itt. Mindez azonban nem riasztotta vissza a munkás­ságot, a küzdelemtől, hisz keresete oly csekély és a megélhetési viszonyok oly rosszak, hogy inkább eltűr­hatósági ön­kényt és erőszakot, semmint a megkez­dett küzdelmet abbahagyhatná. Politikai tekintetben az elmúlt esztendő nem holott­ egyebet a munkásságnak, mint az uralkodó osztályok frázis-áradatát, amely a politikai zűrzavarból folyt hosszú folyam­ban ki. Demokratikus vagy nemzetgazda­sági proggrammról szó sincs náluk. A „nép­boldogítók", nevezzék őket Tisza, Perczel, Apponyi vagy Kossuthnak, csak a munkás­osztályra rakandó politikai béklyókról gon­doskodnak, amelyek nyomását igen meg­érzi a munkásság. Ezeket a béklyókat kell első­sorban lerázni magáról a munkásság­nak. A munkásság, amelyet a mai poli­tikai helyzet kétszeresen nyom, mert nem csak politikailag teljesen jogfosztott, de gazdaságilag is el van nyomva, teljesen hidegen nézi a polgári pártok most dúló szócsatáit. Az ezekkel szemben vívandó harczra, a gazdasági iga alól való fölsza­badulásra s a politikai jogok meghódítá­sára halad szépen előre a mozgalom s épp a szakszervezeti mozgalom erős föllendü­lése bizonyítja, hogy tűrhetetlenül megy előre. Új korszak kezdi bontogatni szárnyait Magyarországon. Az Arad és Világos óta ötven éve tartó halotti csend megzavarta­tott. Szabadságra szomjas harczias idő hajnalok­ra látszik. A proletárok osztály­harcza vet fényt arra az országra, mely a jobbágyok szabadságharcza óta újra a népek szolgaságát tünteti föl. A szolgák népe újra fölkelt az urak osztálya ellen. A harcz ugyan csak évtizedek folyamán fog teljességgel kifejlődni, de a munkás­osztály ellentállása hamar meg kell hogy szüntesse a reakcziót, mert nehéz harczá­ban nem áll egyedül. Az egész európai munkásság az oldalán van s előremene­telével viszi őt is előre. Kormányaik harczi­kedvet ébresztenek a magyar munkásság­ban, szervezeteik utánzásra ingerelnek, győzelmeik erőt adnak nekik a további küzdelemre. I Bányászélet, Budapest, február 1. A Magyar általános kőszénbánya rész­vénytársulat sajószentpéteri bányatelepéről már sok szó esett e lapokon. * Most egy újabb jellemző eseményről kell hírt ad­nunk. A társulatnak 12 munkása bead­ványt nyújtatott be miskolczi pártszerve­zetünk által a bányakapitánysághoz, amely­ben számos panaszt emelnek az ottani állapotok ellen. És mi történt? A bead­vány, ahelyett hogy a bányakapitányság kezébe került volna , a gondnoksághoz jutott, aki most úgy orvosolja a bajokat, hogy az aláírókat el akarja bocsájtani! Így bánnak el a munkással, ha csak megkísérelni is meri, hogy irtózatos hely­zeten segítsen. De a munkások ne felejt­sék el, hogy ez az elbánás csak addig lehet osztályrészük, amíg gyengén, tehe­tetlenül, szervezetlenül állanak szemközt a tőkével. Szervezkedjenek, hogy ne szerte tagolva, hanem mintegy test­énegy NÉPSZAVA lélek ázhassanak szembe elnyomóikkal és kizsákmányolóikkal s akkor meg tudják majd javítani helyzetüket a bányakapi­tányság nélkül is — saját erejükből ! De csak akkor! A föntemlitett beadványt itt közöljük egész terjedelmében és elvárjuk, hogy a bányakapitányság tudomást vesz róla és haladéktalanul intézkedik a bajok orvos­lása iránt. Tekintetes Magy. Kir. Bánya-Kapitányság! A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvény­társulat" szolgálati rendszabályának 20. §-a értel­mében ezennel panaszt emelünk s kérjük ezen társulat sajószentpéteri telepének szigorú meg­vizsgálását, mert itt hallatlan visszaélések történ­nek, melyek nemcsak a munkások egészségét, hanem a bányaüzemet is komolyan veszélyeztetik. Állításaink indokolására, felhozzuk a következőket: A bánya rendkívül egészségtelen és piszkos. Iparfelügyelő soha meg nem vizsgálta, daczára annak, hogy ez kötelessége lett volna, mert a bányát elönti a viz s óriási sáros. Megtörténik sokszor, hogy e sárban hanyat fekve, térden állva, vagy hason csúszva kell dolgoznunk s bottal hajta­nak bennünket, hogy minél több csillét állítsunk elő A bányán egyetlen szerelőlyuk sincs, egy volt, de az is bedőlt. A levegő olyannyira fojtó, hogy a munkások képtelenek kiállani. Ha a bányabiztos vizsgálni jön, egyenesen a fővonalhoz vezetik, amelyet erre, de csak is erre az alkalomra ki­tisztanak. S ebben a borzasztó gyilkos levegőben 14, 15, sőt 16 órát is dolgoznak egyhuzamban, daczára annak, hogy a törvény, valamint a szol­gálati szabályok 21. §-a erről világosan rendel­kezik. Sőt 12 éves s még fiatalabb gyermekek 12 órát dolgoznak egyfolytában, még éjjel is s igy iskolai kötelezettségüknek nem tehetnek eleget, noha az alapszabályok 15. §-a erről is rendelkezik s megtörtént, hogy úgy a zsenge gyermeket, mint a felnőttet ütik, verik, pofozzák sőt a bányatelepen lakó rendőrökkel is megveretik, vagy kikísértetik a bányából, úgyannyira, hogy még a telepen lakó szüleihez sem engedik még beszélni sem s a munkást rögtön, minden indok s felmondás nélkül kidobatják csendőrökkel az utczára még akkor is, ha az illető munkás a szabályok 27. s 37. §§-ait, nem sérti, melyeket különben, hallatlan szigorral alkalmaznak, például: rendszerint minden vasár­nap a szabályok ellenére robbantanak s dolgoznak, ha a munkás ezt bármily okból vonakodna meg­tenni, rögtön büntetik, s ha a munkás a gondnok úrhoz fordul orvoslásért, ez gorombán összeszidja, megbünteti s kijelenti, hogy itt ő a teljhatalmú ur a szabályok , rá nézve nem kötelezők s nem is tartja be őket, de különösen a 4., 7. §§-ok b), c), d), g), h) pontjait, mely a munkások egészségéről szól. Ugyancsak a 9., 18., 21., 22., 26., 29., 32. és 40 §-át különösen figyelmen kívül hagyják. A provisonálban a munkásoknak drágább az élelem, mint a tisztviselőknek, a lakásokkal is visszaélés történik. A telepen különben most statárium ural­kodik s ha ez ellen valaki szólni mer, kidobják az utczára és a saját csendőreikkel kitolonczol­tatják. Ezek alapján kérnénk a legszigorúbb vizsgá­latot mielőbb megindítani s a bűnösöket kellőképp felelelősségre vonni. Teljes tisztelettel A miskolczi szocziálde­mokrata pártszervezet. H­I­r»B­K. — Működik az ügyészség. „Adeverul" ro­mán testvérlapunkat az ügyészség indít­ványára elkobozta a postát ellepő pribé­kek serege; minden példányt elhurczoltak s a „Népszava" kiadóhivatalába is eljöttek szimatolni s találtak is­­, mond egy pél­dányt, amelyet nagy diadallal vittek el. Az ügyészségnek végtelenül fájt az a kö­rülmény, hogy az „Adeverul" irgalmatlanul odacsapott Tisza szájára. De hiába lepik el a postát, vasutat, nyomdát, hiába moz­gósítják az ügyészek a rendőrök, a spicz­lik seregét, hogy megtörjék a mozgalmat, ezekkel a dolgokkal csak a mi malmunkra hajták a vizet. Az „Adeverul", ha minden számát is elkoboztatja az ügyészség — mégis meg fogja mondani az igazságot. — Lapunk zártakor értesülünk, hogy az „Adeverul" lefoglalt számának második 3. oldal.

Next