Népszava, 1904. március (32. évfolyam, 25–38. sz.)

1904-03-01 / 25. szám

26. szám ELŐFIZETési DÍJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egési évre 14.40 K.,­­/» évre 7.20 K., '/«évre 3.40 K., 1 hóra 1.20 K. Volkutimme-rel együtt egész évre 19.20 K., '/» évre 9.60 K., »/» évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K., félévre 2.40 K., '/1 évre 1.20 K., 1 hóra 40 f. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. . . Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton, Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körut 18. sz., •bort mindennemű levelezések és egyéb küldemények InttMndSk. Ht­TKL.KITOif­fciJE.4LM 54-94.­­M!­SierkaHtöTsl értekelni lehet minden hétfőn, aszerdán és szombaton este 8—8-ig. NTftET^ Budapest, 1904 kedd, márczius 1. XXXII. évfolyam A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. A m. kir. államvasutak összes munkásaihoz! Az elmúlt év július havában a buda­pesti városház közgyűlési termében meg­tartott nyilvános vasúti munkás­gyűlés megbízta a szakszervezeti tanácsot, hogy az elhangzott panaszaikat írásba foglalva, a kereskedelmi miniszter elé jutassa. A politi­kai válság folytán az ügy elintézése hosz­szabb ideig lehetetlen volt, és így a szak­szervezeti tanács csak most van abban a helyzetben, hogy a beszámoló gyűlést meg­tarthassa. Ezért márczius hó 6-án, délután 2 órakor, Budapesten a Tattersallban (Külső Kerepesi-út 7. sz. alatt) országos vasúti munkás­gyűlést tartunk­ Napirend: 1. A kereskedelmi miniszter válasza: 2. H Hogyan segíthetnek a vasúti munkások helyzetükön ? A „megbízhatók." Kik a „megbízhatók"­ ? Ezt kérdi Tisza a gyárosok­ra­. Csak a „megbízhatók" kellenek, csak azok választanak. A „megbízható" munkás — tartja a gyáros — a besúgó, a sztrájktörő, a meg­hunyászkodó, a társaival nem törődő, a hajcsár, aki nagyobb kizsákmányoló a gyárosnál is. A „megbízható" — tartja a hazafi­as gyáros — az a munkás, aki távoltartja magát a felforgatóktól, akik vakmerően támadják a hazát, a keresztet, a társadalmat és tudj' az ördög, még mi mindent. „Megbízható" az a munkás — mondja Polónyi, a munkások barátja — aki „hazafi". „Megbízható" — mondja az öntudatos munkás — csak osztályának, családjának, önmagának az árulója, öntu­datától megfosztott szerencsétlen cseléd, vagy részakaratú és megvetésre méltó ember lehet. A gyárosoknak pedig csak ezek kellenek. Polónyinak is, Tiszának is. Tisza, a nemes gróf, a legmagasabb értelemben vett „elvtárs", ugyanis nagy jóakarónk. Nem akarja, hogy nagyon elbízzuk magunkat. Aludni akaró vérün­ket a sajtószabadság és a gyülekezési jog elkobzásával korbácsolja fel. A szak­egyletek zaklatásával a ragaszkodásun­kat akarja növelni gazdasági egyesülésünk­höz. Nem akar beengedni öntudatos munkást a parlamentbe, nehogy valaha nagyon elbízzuk magunkat a parlamen­tarizmusban. Nehogy a gazdasági szer­vezkedéstől elvonja­­ a munkásságot a politizálás. Nehogy fenyegessen a minisz­terializmus. Szóval, Tisza csak jót akar, Tisza titkos jóakarónk. Előre tudtuk, hogy a „parlamenti re­form" csak üres ígéret, amely érdemben nem változtat a politikai helyzeten. Nyíl­tan kimondja, hogy „nem a munkások nagy tömegét, hanem csak a megbízhatóság és hiva­tottság szempontjából alkalmasnak látszó ele­meket akarja a jogban részesíteni Tisza nyíltsága goromba és szemérmetlen. Széchenyi 1823-ban irta az akkori jog­uzsorásokról: „Álarczot vesz tehát, hogy szégyenpirját eltakarja, annyira nem sülyedt meg, hogy pirulni se tudjon s lármát csap, gorombáskodik, hogy érde­két a hazafisággal, az alkotmány és sza­badság szeretetével takargassa." 1823 óta oda sülyedt az ország, hogy vezető férfiai, a „liberális" miniszterek nem tartják szük­ségesnek az érdekeik eltakarását. „A mun­kásosztály szellemileg és erkölcsileg java része" bizonyára nem örülne Tisza e sze­mérmetlen bizalmának, ha volna annyi öntudata, hogy ezt a megszégyenítést a többi mellett észrevegyék. Tisza a gyárosok tetszésére bízza a vá­lasztói jog megadását, a szolgabírákra a gyülekezési jogot, csendőrre-rendőrre az egyéni szabadságot. Nem közvetve, a par­lamenti formák betartásával, mint Euró­pában szokás, de egyenesen az egyesek ismert „jóakarat"-ára bizza, mint minálunk, Ázsiában járja. Rájuk bizza, mert akarja. Akarom... úgy hangzik ez a szó, mintha az orosz czár­ukázában volna írva. Nem csoda, ebben az országban a parlamentet a tehetetlenség, éppen a választók csekély száma miatt, uszályhordozóvá tette. A mi­niszter nagyobb úr még a szolgabíró­nál is, elsőfokú despota és kisisten. És ez a despota, ez a kisisten mégis olyan szolgálatkészen szolgálja fel egy tál­c­án a munkások emberi jogait a gyá­rosoknak és a polónyiaknak, mintha pinczér volna. Hiszen azért kapja a hozzá­valóját miniszterelnöki fizetés czimén. És innét tudni, hogy a parlamenti határozat teljes megvetésével „akaró" kényúr, a telj­hatalmú „vaskezű" gróf, pojácza, amelyet dróton rángat egy „felsőbb" akarat: a tőke. A tőke, amely mindenre képes, a tőke, az atyaisten, amely az emberformájú munkásból, akaratától, jogaitól, mindenéből kifosztott állatot képes teremteni és­­ embert alkot az állatból. Legalább emberformájú állatot. Az előbbire nem hozunk példát, millió van. Az utóbbira sem kell, úgyis mindenki láthatja, aki nyílt szemmel néz végig azon a mocsáron, amelyet közélet­nek hívnak ebben az országban. Nem megyünk tovább, nem merünk tovább menni. Ha volna merszünk tovább írni, nem olvashatnák el az eddigieket sem. Nem írunk többet, csak idézetet ik­tatunk még ide. Ezeket is Széchenyi István gróf irta. Az elsőben igy jellemzi azokat az urakat, akikre akkor is, most is mindenünk volt bízva: „S ime, nyíltan azon vallást teszem, hogy hazánk előme­netele s magasabb fölemelkedésének legfőbb gátjai mi tehetősebb birtokosok vagyunk (Hitel 229.) A másik, amelyben csak a számokat kell a mi hátrányunkra a statisztika szerint megváltoztatni, mintha csak Tisza leg­utóbbi köriratának alkalmából íródott volna : „Egyébiránt­ mindegy ! Ennek az antiliberális alkotmánynak védelmére kelni nem dicső dolog. Azt látjuk, hogy 400 000 lélek a maga előjogait és privilégiumait tíz millió ellenében, akikről az "rmáig­gyűlésen említés sem történik, akarja érvényre emelni". Ha az ember erre a pontra viszi a beszédet, olyan nézetekkel, olyan egyoldalúsággal találkozik, hogy a Tunguzok és Baskírok országában kép­zeli magát." Ezt írta Széchenyi, akit Tisza és társai „legnagyobb magyar"­-nak neveznek. Egyébiránt mindegy ! Ebből a baskír­országból mégis kell csinálnunk Európát. Mondjuk mi, a „felforgatók és a haza ellenségei."­­. A Népszava mai száma 8 oldal. SZEMLE, Budapest, márczius 1. A politikai helyzet alig változott a parlamentet illetőleg. A delegácziók szombaton végképp megsza­vazták a 200 milliót és ráadásul köszöne­tet is szavaztak a közös minisztereknek, azzal haza­jöttek. A Ház hétfőn ül össze. Az obstrukc­ióval ott vagyunk, ahol ennek előtte egy fél esztendővel: lehet, hogy leszerel 1­2 nap alatt, lehet, hogy erőszakosan megtöri a kormány, lehet, hogy hónapokig elhúzódik s megbuktatja Tiszát. Bennünket voltaképpen Csak az érdekel a dologban, hogy miért fog folyni az obstrukczió? Lesz-e annyi becsület­érzés, annyi kötel­ességtudás az ellenzék­ben — a liberális ellenzékben, a néppárt­ról és Ugronékról itt szó sem lehet —, hogy az emberi jogok súlyos megsértésé­ért és a törvény betűjének sárbatiprásá­ért elégtételt követel ? Lesz-e benne annyi belátás, hogy a saját veszedelmét is fel­fedezze a törvénytiprásban? Képes lesz-e, kötelességtudó lesz-e küzdeni elszántan az elrabolt jogokért? Tökéletes bizonytalansággal nézünk a parlamenti helyzet fordulatai elé. Bízni nem tudunk, csak önmagunkban, pedig az

Next