Népszava, 1904. június (32. évfolyam, 66–80. sz.)

1904-06-02 / 66. szám

66. szám. Budapest, 1904. csütörtök, junius L. XXXII. évfolyam. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egész évre 14.40 K., '/a évre 7.20 K. '/«évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Volksttimme-vel együtt egész évre 19.20 K., 1/1 évre 9.60 K., 1/j évre 4.80 K., 1 hibra 1.60 X. Csupán a csütörtöki kiadásra: Egész évre 4.80 K., félévre 2.10 K.,­­0 évre 1.20 K., 1 hóra »n ! Politikai lap: minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körút 18. sz., ahová mindannenüti levelezések és egyéb küldemények intézend­ik, B081 TffiLHUION-SZÁM 54—84.­­3881 Szerkesztővel értekezni lehet minden hétfőn, szerdán és szombaton este 6—8-ig. A gazdák „rendszabálya". Mult számunkban pontonkint tárgyaltuk azt a „rendszabálynak" nevezett szörny­szülöttet, mely az agráriusokat vallja szüleinek s melynek végrehajtására a belügyminisztert kérik föl. A dolog olyan­nak tűnik föl előttünk, mintha talán előbb Tisza kérte volna föl az agráriusokat, hogy kérjék föl őt ilyesmire. Ha azonban nem így volna, akkor csodálattal kell újra tapasztalnunk, hogy a nagy szelle­mek találkoznak. A rendszabályok ugyanis teljesen Tisza szellemére mutatnak. Az erősére, akinek sem a fejében, sem a keblében nincs egyebe az erőnél, a bar­mok e jeles tulajdonságánál. Megírtuk, hogy amennyiben e „rend­szabályok" alkalmaztatnának, attól nincs okunk félni a jövőt illetőleg. Az elnyomás mindenkor leghatalmasabb ébresztője volt a szolgaság elleni küzdelemnek. Erről tehát ne is essék szó. Az agráriusok szemérmetlen és minden képzeletet meghaladó brutális kívánsága ellen tiltakoznunk kell a legminimálisabb igazság és jogérzet nevében. Meg kell ütköznünk azon az arczátlan vakmerősé­gen, hogy egy maradi, eszméjében és törekvésében a legsötétebb reakc­iót kép­viselő osztály, mely a haladás törvényei­nél fogva halálra van ítélve, lépéseket merészel tenni az iránt, hogy az állam egész erejét ilyen impertinecsül nyílt komiszsággal a saját jól körülbástyázott érdekében igénybe vegye. Tiltakozunk, nem azért, mintha félnénk e kívánság tel­jesülésétől; tiltakozunk azért, hogy az ország népét figyelmeztessük e pirulni nem tudó, gondolkozásra képtelen, sar­c­oló banda okvetetlenkedéseire. Hát az ország alkotmányát teljesen föl lehet függeszteni hivatalosan is három hónapra pusztán azért, hogy egyetlen osztály a maga üres zsákjait háborítat­lanul tömhesse meg?! Majd meglátjuk, lehet-e. Kíváncsiak vagyunk, hogy a többi uralkodó osztályok, hiszen az övéké is ez az ország, eltűrik-e, hogy azt három hó­napra teljesen kisajátítsák az agráriusok. A többi osztályoknak az agráriusokéval mindenben ellenkező érdekük van. Csak egyben közösek. Ha az agráriusoknak érdekük az, hogy az országot bizonyos időre lefoglalhassák maguk számára, a többi osztályoknak is érdekük, hogy bi­zonyos alkalom esetén ugyanezt tehessék. Itt tehát találkozik minden osztály. Éppen azért szinte bizonyos, hogy az agráriusok alávaló törekvése ellen rajtunk kívül senki bűn emel hangot. A garázdálkodást el fogják nézni a viszontszolgálat fejében. A viszontszolgálat teljesítésre pedig hamarosan nyílik az alkalom, mivel tudva van, Tisza terveket kovácsol az ipari mun­kások mozgalmának megfojtására. A reak­c­ionárius csoportok tehát, az önhaszon összeesküvői egy bandába verődhetnek, hogy közös erővel szolgálják magán­érdekeiket. Hanem hát megint csak kettőn áll a vásár. Amit az agráriusok megható hülye­séggel követelnek és amit Tisza olyan szívesen megadna nekik, az nem egészen az agráriusoké és nem is egészen Tiszáé. Ahoz valami közük a munkásoknak is van, sőt talán több, mint az uraknak. Az állami intézmények igaz, hogy burzsoá­intézmények és nem a proletárok szolgá­latára vannak hivatva, de ez a tény nem dönti meg azt a másikat, hogy a munká­sok nélkül azok az intézmények össze­omlanának. A mi pénzünk­ van azokban, a mi vérünk és verejtékünk alkotják osz­lopait, sőt a mi embereink azok, kik a holt keretbe a mozgó, működő, alkotásra képes életet teremtik. Igaz, hogy ezek az emberek most nem emberek, hanem ge­rincztelen gyurmányai a hatalomnak, de azért mégis közülünk valók és hozzánk tartozók. És ha a munkánkat, a verítékünket arra pocsékolják, hogy a saját javukra várakat építsenek, melyeknek résein reánk lövöldözzenek, bizonyára nemcsak önma­gunk, de az emberiség jövője iránti köte­lességünk, hogy ennek a kalózkodásnak végét vessük. Amíg az államot mi alkot­juk, habár nem a mi számunkra terveztek is kigondolni, addig nem tűrjük el, hogy annak erejével bennünket igyekezzenek agyonnyomni. És mégis hálásaknak kell lennünk az agráriusok iránt, hogy ostoba rendszabá­lyukat megcsinálták. Ugyan mivel lehetett volna különben megmutatni a mai állam­hatalom szervezetének igazságtalan és jogtalan voltát ? Az okos, élesszemű ember kutat, vizsgálódik, annak ilyen drasztikus magyarázatokra nincsen szüksége. De hogyan lehessen a valóságot megértetni a közepes gondolkozású, szellemileg rövid­látású emberrel? Így, ahogyan az agrá­riusok­ megcselekedték. Megmutatni, hogy a jog nem egyéb, mint a kisebbség szabadsága a többségen való erőszakoskodásra. Hogy a kormány a gazdagok uradalmainak országos csősze, melynek a birtokok védelmezésénél egyéb feladata nincsen. A törvények csak ház­szabályok általános jelleggel ellátva, hogy minden birtokon alkalmazhatók legyenek. Az ország pedig egy nagy-nagy uradalom, ahol csak egy akarat van: a zseb akarata. Mindezek pedig igen becses tanulságok, szembeállítva azokkal a hazugságokkal, melyikkel az emberiséget már évezredek óta ámítják. Nem az emberiség izgatásai fogják ezt a rendszert halomra dönteni, hanem a valóság és a hazugság össze­ütközései. Hogy az összeütközések mindig gyakoribbak és nagyobb méretűek legye­nek, arról gondoskodnak a dolgok maguk, mint ahogy most is látjuk az agráriusok legújabb őrületének megnyilvánulásából. Csak tessék hát a nagy pénzűeknek tovább is ezen az úton rohanni előre. A kormány csak hadd teljesítse a kívánsá­gukat. Tetteik nyomán hadd fakadjon a köny, csorduljon ki a vér, folyjon a szenvedések verítéke, sikoltson a gyötre­lem jajkiáltása és szitkozódjon a bosszú­állás: mindez csak külön-külön baj és fájdalom, míg összetéve, a jövendő minél gyorsabb ideérkezésének előfutárja. A Népszava mai SK&ma 8 oldal. Elvtársak! — Ne felejtsétek el, hogy a „Népszavát" napilappá kell tennünk! Gyűjtsetek előfizetőket! A terrorizmus, Budapest, június 1. (2.) A szakegyletek bezárásának gondolata igen szimpatikus mindazok előtt, kik a legújabb kor hullámzásait annyira nem értik meg, hogy ellene akarnak állani. Mellüket nekidüllesztve erőlködnek, hogy meg­állítsák azt, a­mi még soha egy pillanatig sem állott, sóvárgó lélekkel, a távolba vesző szemmel kívánják a lehetetlent. Vannak azonban lágyabb szívű atyafiak is, mint például a legeslegklerikálisabb és a nyilvánosság gondos elkerülésével meg­jelenő Magyar Állam czímű újság. Ezt a nevet bizonyosan nem sokan hallották még. Mindegy, azért ez idegen újságocs­kának is vannak a szakegyletekre nézve észrevételei. Nem kívánja föloszlatásukat, hanem csak szigorú ellenőrzésüket. Amel­lett azonban nincs is fogalma arról, hogy mik azok a szakegyletek. Kényekig meg­ható naivsággal mondja: „ha a szín­házakra, kávéházakra rákényszerítik a rendőri felügyeletet, ha a mulatságok ren­dezőinek fizetniök kell a felügyelő rend­őröket, tartassanak állandó felügyelet alatt a szakegyletek is — persze azoknak köll-

Next