Népszava, 1904. november (32. évfolyam, 133–146. sz.)

1904-11-01 / 133. szám

formális megosztása és csökkentése. 8. Háborút ki­záró külpolitika — nemzetközi választott bíróság — a kivándorlók védelme. 9. Adóreform: pro­gresszív adó, a termelés és fogyasztás adómentesí­tése, főleg a déli vidékeken; a községek önálló­sága. 10. Vámreform: a gabonavám eltörlése; a vi­rágzó és a tömegfogyasztásra termelő iparágakra nehezedő vámok leszállítása. 11 Iskolai reform: az iskolai kötelezettség meghosszabbítása, ösztön­díjak, a tanítók helyzetének javítása. 12. Munkás­védelmi törvények: az ipari bíróságok reformja ; a nő- és gyermekvédelem, pénztár szervezése a lebetegedő asszonyok segítésére; munkásszerző­dés, vasárnapi munkaszünet, gyárfelügyelet, köte­lező aggkár- és rokkantbiztosítás. A szoc­ialista parlamenti frakc­ió mindezeket pillanatnyi kötelességeinek jelöli meg és igye­kezni fog, hogy a proletariátus e követeléseit a mai polgári társadalmi rendben is közelebb hozza a megvalósuláshoz, mint amelyek a bérmunka eltörlése és a termelés társadalmivá tételére irá­nyulnak. Hogy mennyire megokolt volt a milánói revi­zionista kerületeknek a pártból való kizárása, azt fényesen igazolja az a tény, hogy a milánói auto­nomisták nem a forradalmi szoczialistákkal szö­vetkeznek, hanem a radikálisokkal és a hat mi­lánói választókerületben, ahol eddig három revi­zionista szoczialista, két republikánus és egy ra­dikális párti volt a képviselő, a három eddigi szoczialista képviselőt: Mainót, Turatit és Trevest újra felléptetik, a másik három kerületben pedig a radikális jelölteket fogják támogatni. A milanói (forradalmi) szoczialista pártszervezet külön jelöl­teket állított fel, név szerint Lazzarit, Mochit, Ca­brinit, Labriolát, Valerát és az általános sztrájk miatt jelenleg még fogságban levő Fenati nevű munkást. A forradalmi szoczialisták erős választási har­c­ot folytatnak. Csaknem minden kerületben állí­tottak föl jelölteket, ami nagy haladás, mert a múlt választásoknál csak 217-ben tudták ennyire vinni. Naponkint az ország külömböző városaiban népgyűléseket tartanak, röpiratokat osztogatnak. Mindegyik párt kész programmal indul a vá­lasztási h­arczba. Egyedül a klerikálisok nem tudj­ák, mitévők legyenek. Azt az ismételten elterjedt h­ít, hogy a pápa hatályon kívül helyezi a „non expedit"-et, amely megtiltja a katolikusoknak, hogy politikai választásokban részt vegyenek, több ízben megczáfolták. Előkelő klerikális körökben azonban hite jár, hogy a pápa azokra a kerüle­tekre, amelyekben forradalmi jelöltek léptek föl, megengedi a katolikusoknak, h­ogy a választások­ban résztvehessenek és a mérsékelt pártok, avagy a kormány jelöltjeire szavazzanak. — Jellemző! Francziaország. A hitbizomány megszüntetése. A Combes-kormány radikális politikája határozottan és tántoríthatatla­nul megy előre a maga útján, a régi kiváltságok és maradványok ellen való közdelmében. A franczia kormány most a hitbizomány ellen fordul és a kötött nagybirtokot akarja felszabadítani. A hitbizományosoknak, akikre a fideikomisszum úgyis teher, megengedte, hogy magukhoz vált­hassák a hitbizományi örök áron. Bouvier franczia pénzügyminiszter a minap terjesztett be törvény­javaslatot a kamarához a majorátusok megváltásá­ról. A kormány a jelenlegi majoreskók többségé­vel egyetértve alacsony árban szabta meg a meg­váltást. A megváltás árát a jövedelmi maximum tizenötszörösében akarja megszabni a kormány. Francziaország legelső majoreskója jelenleg Berthier, a wagrami herczeg, akinek 234.151 franknyi jöve­delme van majorátusa után, második Alassena essinghi herczeg 84.000, harmadik Mortier trévisei herczeg 66,081 foknyi jövedelmével. A wagrami herczeg ingatlanait 3 millióra becsülik. Seine et Oiseben és Seine et Marneban feküsznek azok, területük 990 hektár. A kormány és az érdekelt birtokosok között már meg is indultak a tárgya­lások. Egy kis csapata a majorátusoknak azonban nem akar beleegyezni a kormány tervébe, feljebb akarják ugyanis emelni a váltságösszegeket. engesztelhetetlen harczot üzent a „nagyszivűek" csoportjának. Dánia. A botbüntetés. Az elmúlt ülésszakban a botbün­tetés behozataláról szóló törvényjavaslatot a dán kormány az elvtársak és a szabadelvű közvélemény pressziója folytán és miután egy ízben leszavazták, levette a napirendről. Akkor azt hitték, hogy a javaslat el van ismerve. A most megnyílt új ülés­szakban azonban újra napirendre tűzte a klerikális konzervatív kormány és, mint Kopenhágából írják, a landsthing szerdán foglalkozott a botbüntetésről szóló törvényjavaslattal. A tárgyalás folyamán heves szóváltás folyt le Alberti igazságügyminisz­ter és Andersen elvtárs képviselő közt, mert a miniszter azt állította, hogy a törvényjavaslatnak a múlt szesszióban a folkethingben nagy többsége volt, holott a többség a miniszterek szavazata által éretett el. Alberti arra is czélzott, hogy a javaslat ellen tartott népgyűlések balul ütöttek ki, holott ez nem igaz; végül leszólta a kriminalistákat, akik a javaslat ellen való állásfoglalásukat nem tudták kellő szakértelemmel megokolni. Mindezekre An­dersen elvtárs nagy hatással és szenvedélyesen válaszolt és a vita eredménye az lett, hogy a tör­vényjavaslatot egy 15 tagból álló bizottsághoz uta­sították. t Oroszország. Port-Arthur ostromáról ismét hírek szárnyalnak. Egy tokiói távirat mondja, hogy az odaérkezett hírek szerint Port-Arthur nagy részét felgyújtották a japáni bombák. Az orosz helyőrség sokat szen­ved s kitartása napról-napra fogy. Azt hiszik, hogy a vár a jövő héten vagy megadja magát, vagy pedig egy utolsó rohammal elfoglalják a japániak.­­ Egy Sanghaiban lakó európai kereskedő magán­levelet kapott Port-Arthurból, amely azt mondja, hogy Stössel tábornok a czárhoz és az udvarhoz a következő táviratot intézte : „Isten hozzádot mon­dok mindnyájuknak örökre. Port-Arthur lesz sírom." A levél azután a port-arthuri állapotokról ír és félelmesnek mondja őket. A harczserről nincs fontosabb hír. 4. oldal. Bulgária. A két szocziáldemokrata frakc­ió nem­régiben tar­totta évi kongresszusát. A „nagy szívűek" csoportja Stara­ Zaporában gyülekezett össze. Jelentésükből figyelmet érdemelnek az alábbiak: A pártnak jelen­leg 39 csoportja van 1210 taggal. Ezek közül 738 bérmunkás, 318 önálló, 154 különböző hivatáshoz tartozó (85 néptanító, 34 hivatalnok, 14 diák). A lefolyt évben 1100 előadást, gyűlést meg kedélyes estélyt tartottak. A párt vezetése alatt állott azon­kívül még 32 szövetkezet 2213 taggal és 14.381 frank tőkével és 4 fogyasztószövetkezet 14.995 frank vagyonnal. A párt pénztárába befolyt 2383 frank. Kiadás volt 3617 frank. A Rabotniceska Borba czímű pártlap 9386 frank kiadásával szemben 10.509 frank bevétel áll. A kongresszuson 58 kül­dött jelent meg. A napirend legfontosabb pontját a pártnak a szervezetekhez való viszonya képezte. Határozatot hoztak, s ebben kimondották, hogy a szervezetek teljesen függetlenek, a párttagoknak azonban kötelességük a szervezetek érdekeivel állandóan és buzgósággal foglalkozni és a tagok közt a szoczialisztikus eszméket terjeszteni. A „szűkkeblűek" csoportja Philippopolban tanács­kozott. Hozzá csatlakozott a vezetése alatt álló szervezetek küldöttsége is. A résztvevők számát nem ismerjük, mert a pártlap, a Rabotnicesky Wjesztnik nem szól erről. A pártvezetőség jelen­tése nyomtatásban nem jelent meg, csak litogra­fálva osztották szét a tagok közt. A kongresszus N­E­P­S­Z­AVI 1904. október 1. Az átlyukasztott sztrájk­paragrafus. Budapest, október 31. Hieronymi miniszter és Létay igazgató úgy kívánják, hogy a munkaközvetítő intézetben ismét megbomoljon a rend. Fájt nekik a választmány ama határozata, hogy a sztrájk vagy munkakizárás esetén az intézet ne közvetítsen munkásokat és megtettek mindent, hogy ezt a határozatot hatálytalanná tegyék. De hogy a dolog feltűnést ne keltsen, furfangos taktikához folyamodtak. A sztrájkparagrafust meg­hagyták a szabályzatban, de azért sztráj­kok vagy munkáskizárások alkalmával a közvetítés háborítatlanul folyik. Hieronymi következetes. Sztrájkrendeletében kimondja, hogy sztrájkolni szabad, de nem lehet — az öreg és tájékozatlan Létayt pedig kiok­tatja, hogy sztrájk csak akkor van, mikor a gyárosoknak és vállalkozóknak tetszik. A munkaközvetítő intézet tegnap tartott választmányi ülésén olvasták fel azokat a rendeleteket, melyek a sztrájkparagrafust tökéletesen átlyukasztják, illetve hatály­talanná teszik. És ez alkalommal kitűnt, hogy a „pártatlan" Létaynak köszönhetők ezek a rendeletek, aki naivul megkérdezte a minisztert, hogy mikor szűnik meg a sztrájk sztrájknak lenni és mi az a boj­kott? A miniszter rendeletben válaszolt ezekre a furcsa kérdésekre , és megállapította, hogy a sztrájk akkor szűnik meg, mikor a munkaadók elbocsátják munkásaikat, vagy a munkakönyveiket az elüljáróságnál letétben helyezik. Tehát sztrájk csak akkor van, mikor a munkaadóknak tetszik. Ha a munkaadók a sztrájk első napján bejelentik, hogy munkásaikat elbocsájtották vagy könyvei­ket letétbe helyezték, akkor a sztrájk meg­szűnt és az öreg Létay hivatalos hévvel és ezer örömmel hozzáfog a munkához és közvetíti a munkások salakját , a sztrájk­bontókat. A bojkottra vonatkozólag pedig azt a magyarázatot adta a miniszter, hogy mivel ez lényegesen különbözik a sztrájktól és munkáskizárástól, a közvetítést nemcsak folytatni, hanem a bojkottált munkaadókat még különös figyelemben is kell részesíteni. Nesze neked, magyar ipar! A rendelet, ha ugyan gyakorlati hatása volna, többet ártana a tisztességes iparosoknak, mint száz sztrájk. Azt jelenti, hogy a munka­közvetítő-intézet tartozik a munkásnyúzás révén szennykonkurrenc­iát űző iparoso­kat különös figyelembe részesíteni, nekik olcsó munkásokat közvetíteni, hogy a tisztességtelen versenyt annál hatásosab­ban űzhessék. Ez aztán a „bölcs" iparpolitika! No, de szerencsére gyakorlati értéke ezeknek a rendeleteknek úgy sem lesz. A sztrájkoló munkások gondoskodnak majd arról, hogy Létay uram ne árthasson ügyüknek és ekkor nemcsak önmaguknak, hanem az iparnak is tesznek szolgálatot. A munkaközvetítő - intézetnek tegna­p igen heves választmányi ülése volt. Ki­rukkoltak a Madari Gáborok, a Melkók és a többi hasonló kaliberű mesterek, d­e ott voltak elvtársaink is, kik a miniszteri rendeletek tarthatatlanságát és az említett mesterek ostobaságait kellően megvilágí­tották. Az ülésen Badocza János elnökölt, aki fölolvastatta a leérkezett és föntebb emlí­tett rendeleteket. Groszmann Miksa elvtárs kifejtette, hogy a miniszteri rendeletek ellentétben állanak az intézet szabályzatával. Föltette a kér­dést, hogy tulajdonképpen mire való a választmány, ha a miniszter rendeletekkel intézkedik és igazgatja a munkaközvetítő­intézet működését. Végül a következő határozati javaslatot nyújtja be: A budapesti (ipari) munkaközvetítő intézet vá­lasztmánya elhatározza: 1. hogy az 1904. október hó 30-án tartott ülésé­ben az intézeti igazgató úr által bejelentett, a napirend 3. b), c) és f) pontjai alatt felsorolt miniszteri rendeleteket nem veszi tudomásul; 2. hogy ha a sérelmes rendeletek nem vonatnának vissza és a közvetítés ezentúl is nem a sztrájk­paragrafus szigorú betartásával eszközöltetnék, a választmány megbízásáról lemond és az általa kép­viselt hatóságoknál és testületeknél odahat, hogy azok újabb képviselőket ne küldjenek; 3. hogy a választmány két hét múlva, tehát november 13-án újból ülést tart, hogy a rendeletek sorsáról tudomást szerezzen és a megfelelő lépése­ket megtegye. Ez indítványnyal szemben Madari Gábor ajánlja, hogy a választmány vegye tudo­másul a miniszteri rendeleteket. Vázsonyi Vilmos dr. azt látja, hogy a rendeletek kijátszák a sztrájkparagrafust. A szervezeti szabályok módosítása a vá­lasztmány hatáskörébe tartozik. A mi­niszteri rendeletek csorbítják a választ­mány autonómiáját. Ajánlja, hogy a vá­lasztmány írjon fel a miniszterhez és kérje a régi sztrájkparagrafus további föntar­tását.­­ Fenyvesi Adolf pótlólag még azt indít­ványozza, hogy a miniszteri rendeletek végrehajtása függesztessék fel. Klárik elvtárs erélyes hangon elítélte a miniszteri rendeleteket. A munkások eddig a saját költségükön sztrájkoltak. Ha majd a visszavezettetést alkalmazzák, akkor a mesterek költségén sztrájkolnak. Diószegi miniszteri titkár természetszerű­leg védelembe vette gazdájának, a minisz­ternek intézkedéseit, de ez semmiképp sem sikerült neki. Teszársz elvtárs gratulál a munkaadók­nak a mostani kormányhoz, amely a munkaadóknak mindent, de a munkások­nak semmit sem ad. A miniszter hiába okoskodott, hiába igyekezett rendeletének szabadelvű színezetet adni, a külföldön meg tudják ítélni, hogy milyen alávaló, milyen szégyenteljes eljárás az, ha a munkást, ki nem akar 70 krajczár napi­bérért dolgozni, visszatolonczolják mun­kába. Kardos elvtárs szintén bírálja a rende­leteket és támadja Létay igazgatót, hogy neki, ha a szabályzatok magyarázatát kívánta, első­sorban a választmányhoz kellett volna fordulnia. Beszéltek még Melkó, Madari és Faith, elhangoztatva a régi ostobaságokat a magyar ipar megmentéséről és a munká­sok fillérein való élősködésről.

Next