Népszava, 1904. december (32. évfolyam, 147–159. sz.)

1904-12-01 / 147. szám

2. oldal. nünk és nem szabad elfelejtenünk egy perezre sem, hogy ha vörösödik is a föld­golyó, az a vörös szín a napi munka foly­tonos szenvedésének, agyatemésztő fáradt­ságának és a mártírok vérének színe; hogy a Tisza-kavicsokat mégis nekünk kell el­sodornunk; hogy az óriás haladás­ára még nagyobb áldozatok­­szakadatlan lán­czolata volt. Igen, a munka diadalútja megkezdődött, de eddig is meg kellett dolgozni érte, ez­után is meg kell. A haladás ára áldozat s a munka diadalát munkával érjük el. SZEMLE. Budapest, november 30. Sárba tiport alkotmány. Mult pénteki számunkat lefoglalta az éjjeli ügyész. Ez az ur a vezérczikkben osztálygyűlöletre való izgatást talált. Ezen a czimen rátette kezét a postára feladott lapjainkra s megakadályozta azok terjesz­tését. Mi volt ez? Czenzura! Sőt rosszabb a czenzuránál. Mert a czenzor a lapok kinyomatása előtt nézi át a tartalmát, a nyomás előtt töröl és így nem okoz a lapnak sem késedel­met, sem dupla nyomtatási költséget. Ezen­kívül pedig a kiczenzurált czikk nem pö­rölhető, mert hiszen nem is volt elterjeszt­hető, ellenben az éjjeli ügyész úr pert is indít és az el sem terjesztett czikk szer­zőjét esküdtek elé is állítják. Az 1848-iki alkotmány egyik alaptétele a sajtószabadság. Az akkori nagy haza­fiak véres küzdelmet folytattak érte, a pesti márcziusi ifjúságnak legelső forra­dalmi ténye a sajtószabadság kihirdetése volt. Igaz, hog­y­­­órár a pozsonyi ország­gyűlésen meghamisították a sajtószabad­ságot és beléje csempészték a politikai kaueziót, de legalább a kinyomatott gon­dolatok terjesztését nem kötötték az elő­zetes c­enzúrához, sőt egyenesen ki­mondották, hogy: „az előzetes vizsgálat örök időkre eltöröltetik/ Ez az „örök idők" nem tartott félszáz évig sem. A szocziáldemokrata mozgalom erősödésével a kormány egyszerű rende­lettel életbe léptette az éjjeli ügyészt — az előzetes vizsgálatot, a lapok terjesztésének megakadályozását. S az éjjeli ügyész in­tézménye azóta vígan virul, persze csak velünk szoczialistákkal szemben. Mikor néhány nap előtt híre járt, hogy a kor­mány az ellenzéki krajcráros lapokra is kiterjeszti az éjjeli ügyészség intézményét, volt nagy hű-hó! Az ő­ szabadságaikat nem engedik! A munkások szabadságával mit törődjenek a­­ hazafiak? S az ellenzék, amely a házszabályok letiprásáért most oly nagyon fel van há­borodva — hozzá­tesszük, hogy teljesen joggal — az éjjeli ügyészt miatt nem há­borodik fel. Pedig ez legalább is oly súlyos megsértése és lábbal tiprása az alkot­mánynak, mint apait Tisza István csinált a parlamentben. Éppen a Tisza-kormány alatt volt idő, midőn heteken keresztül minden számát lefoglalták a Népszavának. És a hontvédő dühös ellenzéken egyetlen­egy képviselő sem akadt, aki ezért felelős­ségre vonta volna. Hogy az éjjeli ügyészség mennyire galád intézmény, mennyire alatta áll még az orosz c­enzúrának is, azt fényesen igazolta a legutóbbi lefoglalás. Postára adott lap­jainkat éjjel lefoglalta az ügyész. Elő­fizetőink másnap nem kaptak lapot, mert a soros ügyész úgy találta, hogy az egyik czikkben izgatás van. Kiadóhivatalunknak másnap a czikk kihagyásával új lapokat kellett nyomatni és egy napi késedelem­mel elküldeni az előfizetőknek. Alig kap­ták azonban olvasóink a második kiadást kézhez, már megérkezett a vizsgálóbíró végzése, hogy az ügyészség a vádat vissza­vonta és így a lefoglalást feloldják ! Az egész lefoglalás tehát, a nagy hercze­hurcza, az olvasók és a Népszava meg­károsítása még az ügyészség beismerése sze­rint is minden ok nélkül történt! Ki a felelős ezért? Az az ügyész, aki álmos szemmel is hazát akart menteni mindenáron? A vizsgálóbíró, aki előre kitöltött blankettá­kon rendeli el a lefoglalást? És ki téríti meg az okozott kárt? Hiszen ha ilyesmit minden felelősség nélkül végezhet olyan tes­tület, mint az ügyészség, amelynek a maga erkölcsi színvonalára mégis csak kellene valamelyes tekintettel lenni, akkor ezt az eljárást egyszerűen meg lehet ismételni minden lapszámnál! Minden Népszavát le lehet foglalni és két nap múlva, ha a lapok értéktelenekké lettek, vissza lehet vonni a vádat. Még a vádiratot sem kell megfogalmazni a t. czenzor uraknak és mégis vigan czenzurálhatnak ! Persze csak szoczialista lapokat. Mert a polgári lapoka­j uMuymiM ••••• ii " J^t..*wwwcmwbwhhhhjhbbbi ígéretek. Ez egyszer mi is megengedjük magunk­nak azt a pasziót, hogy fekete listát ve­zessünk. Fekete listára tesszük mindazon képviselők nevét, akik népgyűlésen el­fogadtak és pártoltak olyan határozati javaslatot, amely a mai helyzet kulcsát az általános, egyenlő és titkos szavazás­ban is látja. Általánosságban a kiterjesz­tésiről szóló ígérgetések, régebbi kijelen­tések nem jönnek számba. Látni akarjuk név szerint, hogy kik lesznek azok a kép­viselők, akik most, azonnal küzdelmet ígérnek a becsületes választói jogért, akik népparlamentarizmusért akarnak a jelen alkalommal küzdeni. Tudni akarjuk, hogy ki meri nyíltan megszegni a szavát, ki mer paktálni határozott és egyenes ki­jelentések után. Elvtársaink kötelessége, hogy szerte az országban igyekezzenek a határozott ígé­retekről tudomást szerezni és őket tudo­másunkra is adni. Eleddig következőket jegyeztük fel: Vázsonyi Vilmos, Mafdász József, Sümegi Vilmos. (Nov. 26., szombat, fővárosi demokrata­gyűlés.) Bánffy Dezső, Hentaller Lajos, Polczner Jenő, Okolicsányi László. (Nov. 27., vasárnap, Szeged/* Benedek János. (Nov. 27., vasárnap, Dabas.) E'eddig nyolcz. Várjon hány váltja be az igéret váltóját a tett csengő aranyára?! — Majd meglátjuk. A SZÉPSZIIVA TÁRCZÁJM. Egy forint husz krajczár. Irta Domanek István. Az öreg Peterdi Lőrincz a kútnál öblö­gette a porczellán-tégelyeket. Mert hát, illik tudni, hogy Ő kelme a „Szent Mihály arkangyalhoz" czimzett gyógyszertárban szolgált. Már második esztendeje viseli ezt a hivatalt. Igaz, nem sok a fizetése, de mégis jobb, mint semmi. Többet ér, mintha a sotban várná, hogy valaki el­hívja napszámba. Az udvar végében kőműves dolgozgat. Az istálló falát tatarozza. Rá­rágyújt valami bús melódiára, a végét mindig füttyel végzi. Peterdi Lőrincz, amint öblöget, észre­veszi a kőművest. Odamegy hozzá, dis­kurál egy kicsit: — Magának van csak jó dolga, öreg komám — mondja a kőműves. — Már hogy miért éppen nekem? A kőműves nem tud okot adni. Hisz nem is azért mondta, csak éppen, hogy legyen mit mondani. De azért mégis mond valamit: — Hát, mert kevés dolga van. — Nem hinném el — mondja az öreg Lőrincz, hunyorítva egyet a kút körül fehérlő porczellán-edényekre. — Van itt dolog elég, higgye meg kőműves komám. Magának sincs több egy napra. — Hát oszt mi fizetése van öreg bá­tyámnak ? — kíváncsiskodik a kőműves. — Nyolczvan krajczár a napszám. Télen-nyáron biztos. Ha esik, ha fáj, mindig megvan, amíg bírom a dolgot. — A­ bizony kevés. Hogy tud belőle kijönni ? — Hát csakúgy, hogy takarékoskodunk egy kicsit. Van az a kis házam, árendát sem kell fizetni. Egy-egy darab jószág is csak kerülkezik hébe-hóba, ebbül is lehet egy kicsit pénzelni. Nem sok lesz ez a 80 krajezár, de hát úgy­se leszek én már vagyonos ember. — Biz a­ kevés — ismételgeti a kőmű­ves. — Lássa, nekem 15 krajezár fizeté­sem van egy órára, mégis alig-alig hogy megélhetek belőle. Igaz, hogy negyed­magamnak kell naponta kenyeret szelni. Télen meg, mikor nem megy a mesterség, kosarat fonok, seprűt kötök. Evvel ölöm az időt. A hidegvízre valót meg lehet vele keresni. — Komám mégis csak sokat keres. Ha reggel 7-től este 6-ig dolgozik, mégis meg van az 1 forint 50 krajczárja. Majdnem két annyi, mint az enyém — mondja Lő­rincz. — Küzdöttem is érte, öreg. Tavaly ilyen­kor csak 12, meg 10 krajczárokat fizettek óránként. Hát sztrájkoltunk, nem dolgoz­tunk, míg többet nem adtak. Ez a dolog rendje. Éppen delet kezdtek harangozni. A kő­műves összeszedte szerszámait és leült egy nagy tönkre­­ várta az asszonyt az ebéddel. Aki nem tudja, hogy miként gyártják a bizalmat Tiszának, aki még nem látott bele a kormány korrupc­ió mélységeibe, azt nagy meglepetés érte tegnap. Pest vár­megye közgyűlése visszautasította 23 szó­nyi többséggel Kossuth Tisza-ellenes bizal­matlansági indítványát. Hogy kiknek a sorából került ki ez a 23 szavazat és a Az öreg Lőrincz felezihelődött és haza­ballagott. Az egész uton mindig a kőmű­ves szavai motoszkáltak a fejében. Tízszer is összeszámlálgatta, hogy milyen jó lenne, ha ő is legalább valamivel több fizetést kapna. Irigyelte a kőművest, hogy milyen boldog ember lehet az. Van pénze min­denre elég. — Pedig lám — mormogta magában — a gyerekek is nőnek, iskoláztatni is kell őket, a ház tetejét is kéne tatarozni, kéne hozzá egy pár kéve nád. Fűtő szalma sincs, mióta nem jár az uradalomba. És kiszámította, hogy ha csak 20 krajczárral kapna is többet naponta, az is sokat ki­tenne. Hat napon át éppen 1­ert 20 kraj­czárt. Egy esztendőben 62 forint 40 kraj­czárt. Még az ebéd sem esett jól neki. Mindig csak számítgatott, tervezgetett. Pedig a legjobb eledelét tette eb­be az asszony: kötött galuskát. — Tán megétette kendet valami szép menyecske valami czukros mogyoróval — zsörtölődik az asszony, amiért Lőrincz csak foghegygyel eszik a galuskából. — Nem az, asszony, csak számítgatok, hogy mi nincs, meg mi kéri. Amint délután megint bement a hiva­talba, már kész számadást csinált ma­gának. Estefelé kisompolygott az udvar végébe, ahol a kőműves dolgozgatott. — Mit javasol, komám — mondja —, érdemes lesz-e nekem megpróbálkozni a tekintetes urnál? Tudja már no, amit máma beszéltünk. NÉPSZAVA 1904. november 22. védi az ellenzék alkotmánytisztelete és hazafiassága. Az ő hazájukat és az ő alkot­mányukat mindig megvédik ezek az urak, a nép alkotmányával és hazájával nem törődnek. Csak csodálkozni tudnak na­gyokat, ha azután a nép sem törődik az ő alkotmányukkal! Tisza-módszer Nr. I.

Next