Népszava, 1905. március (33. évfolyam, 26–38. sz.)

1905-03-11 / 30. szám

30. szftm. Budapest, 1905. szombat, márczius 11. XXXIII. évfolyam. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi, csütörtöki és szombati kiadásra: Egési évre 14.40 K., 'It évre 7.20 K.­­­. évre 3.60 IC., 1 bóra 1.20 k. feHead­mme-vel együtt egész évre 19.20 K.. 'It évre 9.60 *., 'Ii évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csü­törtöki kiadásra : Egrn évre 4 80 *.,-félévre 2.40 K.. •Ié évre '.20 If, 1 fcllra 40 I. 1 magyarországi szocziáldemokrata párt 1905. évi április hó 23., 24. és 25 én (a húsvéti finnévek alatt) Budapesten tartja —- • - - jf -I­. A pártgyűlés napirendjét ideiglenesen a következőképpen állapítottuk meg: 1. A pártvezetőség jelentése. a) Titkári jelentés. a) Pénztári jelentés. 2. Az ellenőrző­ bizottság jelentése. 3. A pártszervezeti szabályok. 4. A sajtó. 5. A küzdelem az általános, titkos vá­lasztói jogért. 6. A párttaktika. 7. A pártvezetőség választása. 8. Jelentés az amszterdami nemzetközi kongresszusról. 9. Indítványok. A pártvezetőség. * A pártszervezeti szabályzat 17. §-a a szervezetek képviseltetését a pártgyűlésen a következőképpen állapítja meg. Csak azon szervezetek képviseltet­hetik magukat, amelyek a pártgyűlést megelőzőleg legalább három hónappal rendszeres működést fejtettek ki. Egy szervezet legfeljebb két küldöt­tet választhat meg nyilvános gyűlésen vagy értekezleten, ahol ez nem lehet­séges, úgy, ahogy a körülmények en­gedik. Ha a megválasztott küldöttek között nőelvtárs nincsen, a szervezethez tar­tozó nőelvtársak külön gyűlésen választ­hatnak egy női küldöttet. A benyújtandó indítványokra vonat­kozóan a szervezeti szabályzat 16. §-a így intézkedik: Indítványokat legalább 15 nappal a pártgyűlés előtt kell benyújtani a párt­titkársághoz. Az indítványok legalább 10 nappal a pártgyűlés előtt a központi pártlapban közzéteendők. Politikai lap. Megjelen minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., József-körut 18. sz., «bori m­odonnemű levelezések és egyéb küldemények (d­éfendök, aar telefon-szám 14-»4. maga Saerkesitövel értékesni lehet minden hétfőn, «erős» én szombaton este 6—8-ig. Elvtársak! _ A forradalom havának, márcziusnak ünepére, a világszabadság nagy harczosainak !Petőfi Sándornak és Táncsics Mihálynak­ emlékére ez évi márczius hó 19-én, délután fél 2 órakor felvonulást rendezünk Petőfi Szobrához, ahol emlékbeszéd kíséretében megkoszorúz­zuk a forradalom lantosának emlék­szobrát. Indulás pontban fél 2 órakor a Tisza Kálmán-térről, ahonnan a Kerepesi-úton, Kossuth Lajos­ utczán a Petőfi-térre vo­nulunk. Márcziusi jelvények és Márcziusi emléklapok már kaphatók a Népszava könyvkereske­désében és a bizalmi­ férfiaknál. A pártvezetőség. Hulla-sánczok. Odaát, a mandzsuk földén nagyban dol­gozik az orosz isteni gondviselés. Kuro­patkin kiszorult Mukdenból tizenegy napos csata után és félszázezer orosz hullán át gázol a mikádó serege újabb öldöklésre. Másik félszázezer halott japáni egyen­ruhában rothad az ős­mandzsu császárok sirja körül. Százezer halott !... Leírtam ezt a két szót. Ugy, mint a többit. Feketén, fehér papírra. Ugyan­annyi fáradtságomba került leírni, mint bármelyik más két szót, akár azt, hogy „igazságos isten". De írhattam volna az ütőerem vérével a fehér czár csipkeszem­fedőjére is. Írhattam volna olyan nehezen, mintha mázsás ólom volna az aczél tol-o­lam, mégsem mondhatna többet, mégsem érezhetnék bele többet ebbe a két nyo­morult szócskába : százezer, halott ! Százezer hulla ... két héttel ezelőtt duzzadó izmu embertömeg élete tavaszán, akinek szemében ott ragyog a diadalmas élet, a karja aranyat ér, a lelke teli elszántsággal, büszke akarattal, alkotásra termett daczczal. Ma pedig puffadozó féreg-tanya, dögleletes baktérium-telep, maga a megtestesült halál, a pusztuló és pusztító enyészet. Százezer halott.... Mondhatnék ötven­ezret vagy kétszázezret. Nem mondanék vele sem többet, sem kevesebbet. A bor­zalom ekkora fokán elvész az érzék a mekkoraság iránt. A vértenger lehet Adria, lehet Óceán — egyformán tenger és egyformán végtelen. Végtelen és vörös. Vörös a hulláma, vörös visszfényt vet az égre. Vörös a világ, mintha tüzet fogott volna a földgolyó. .. . . Alig tudok inni. Leteszem a tollat és behunyom a szemem, hogy legalább a nyugalmas semmit lássam, az örök feke­tét. Behunyt pillám alatt mégis ott kava­rog az a rettenetes vörös szín. Úgy érzem, mintha a romlás csontkeze szorítaná össze az agyamat, hogy kifojtsa belőle a gondolatot. Érzem a rothadó husczafat szagát, amely arról a kézről árad és nincs erőm hozzá, hogy megszabaduljak a han­gulat­­sziklasúlyától. Százezer halott ... És pedig hányadik százezer halott ebben a háborúban, hány milliomodik azóta, amióta Krisztus szere­tetet prédikált ezen a dögszagú földön! Én, akinek ezek a halottak nem voltak életükben rokonaim, aki nem vagyok se sirató anyjuk, se zokogó mátkájuk, se tehetetlen öregapjuk, se átkozódó test­vérük, én, aki nem abból az emberfajtá­ból való vagyok, amelyből ők, nem beszé­lem nyelvüket, nem hiszem a hitüket, nem vallom az elveiket, nem ismerem az országukat, akinek nincs velük közös gyermekemlékem, nem láttam őket soha­se, nem hallottam a nevüket, aki ezer és ezer kilométernyire voltam tőlük mindig, én nem tudok szabadulni attól a borzal­mas gondolattól, hogy most ezerszámra merednek élettelenül az uralkodók erő­próbájának pestises levegőjű mezején. Nekem lázas felháborodással telik meg a lelkem haláluk miatt, pedig nem tartoz­nám ezzel az érzéssel senkinek. Se nekik, se magamnak. Pedig egyetlen a kapocs közöttem és köztük: az, hogy ők is em­berek voltak. És ez a kapocs ma, a valláserkölcsös emberszeretet keresztényi korában olyan pókhálószál szokott lenni, amelyik ki­intés nélkül is szakad. Engem eltölt a borzalom és valami ho­mályos önvád is kinéz, pedig nem vagyok oka semminek. És azok, akik okozói a borzalomnak? Forrásai a vérfolyamnak? Hóhérai a százezreknek ? Akiknek egy a hite, egy a fajtája, egy a hazája azokkal, akiket lemészároltattak? Akik azoknak az emberhulláknak köszönhetik milliárd­jaikat, féktelen hatalmukat? " Akiknek aranyhalmait,­ pompáját, büszkeségét, hi­tét-nevét, mindenét megfagyasztott kö­nyekből kovácsolták össze? Hát azok, akik mindenükből ki­rabolták ezeket a szerencsétleneket, ön­tudatukból és kenyerükből egyaránt, hogy most az életüket is elvegyék azoknak, akiknek mindenükkel tartoznak? Hát a hóhérok, az uralkodók, akiknek paran­csára halálba rohantak? Azok nem érez­nek semmit ? Azokat nem kínozza a lelki­ismeret? Azok nem érzik, hogy emberek? Nem, azok nem érzik. Ha éreznék, egy szavukba kerülne és bedugulna az a for­rás, amelyből folyamként zuhog ki a leg­drágább folyadék: az embervér. Hiszen a küzdelemnek vége ! A két ország tő­kéjének üzleti érdekei már elintézést nyertek. Az egyik már győzött. A másik már vesztett. Az embervérben speku­láló börzemanőver ügye már eldőlt. A mukdeni csata után csak az uralkodók vérszomja okolja meg százezrek kiirtását. És sem a czár, sem a mikádó nem mondja ki azt a szót, nem érez egy szikrányit sem abból, amit emberi szolidaritásnak neveznek. A fehér czár is, meg a sárga mikádó is kimondtak már egy másik szót: Nem engedünk, míg egy szál katonánk marad. És ragaszkodnak hozzá. Amit egy uralkodó kimond, amit egyszer megígér, az úgy lesz. Azt betartja. Betartja, ha A Népszava mai száma 10 oldal. ­L .

Next