Népszava, 1905. május (33. évfolyam, 65–89. sz.)

1905-05-23 / 82. szám

1905. május 20. NÉPSZAV­A zsákmányolás céljából négy zónára osztották a várost. A kínaiakat éjjel, fagyasztó hidegben fák­hoz kötötték és mindenféle kínzással kényszerítet­ték kincseik bevallására és átadására. Modugno kapitány éjjel, mint a tolvaj lopódzott a kínaiak házába, katonáinak háza volt a lépcső, amelyen az ablakokra kúszott és bizonyára nem ő az egye­düli, aki ezt megtette. Egy nap a lelkészt vacso­rára hívták meg és mivel korán érkezett, betért Modugno lakására. A szoba telve volt kinai leá­nyokkal, akiket bizonyára nem misemondás céljá­ból hivatott magához a derék kapitány. Érdekes és kissé pikáns jelenet volt, amikor Mazza ügyvéd (azelőtt köztársasági képviselő) azt kérdezte a lelkésztől: Igaz-e, hogy Garioni őrnagy az olasz királynak és több nagy állású férfiúnak értékes ajándékokat küldött, de az olasz király visszautasította őket, míg a német császár, aki hasonló ajándékokat kapott, elfogadta őket és szalonját díszítette föl velük ? Gabioni: Igen, tu­dom. A király nem fogadta el őket, mig a német császár megtartotta őket. A német sajtó persze fölháborodással utasítja vissza e vádat és dajka­meséknek nyilvánítja. Mi nem tudjuk ugyan, hogy mi igaz a dologban, de nem tartjuk összeférhetlennek ezt a tettet azzal a német császárral, aki arra szólította föl Kínába in­duló katonáit, hogy még a csecsszopóknak se irgal­mazzanak ... Az ilyen ízlésű űr éppen nem ide­genkedhetik attól, hogy szalonját véres csecse­becsékkel díszítse föl. — Elvágta az ura nyakát. A nagyváradi rendőrségnek, mint tudósítónk írja, ritka szenzá­ciója volt az elmúlt éjjel. Megjelent a rendőrségen dúlt arccal Bujdosó Istvánné, Katona Zsófia bá­rándi asszony, aki egyenesen az állomásról jött, éjszaka érkezvén Bárándról. Mikor az ügyeletes tisztviselő szobájába ért, igy szólította meg a tisztviselőt: — Tessék engem letartóztatni. Az asszony ezután elmondotta, hogy az urával rossz családi életet élt és az ura, aki őt féltékeny­ségében lépten-nyomon üldözte, az utóbbi napok­ban lelövéssel fenyegette. Attól való félelmében, hogy a durva ember beváltja fenyegetését, elha­tározta, hogy elteszi láb alól. Tegnap este meg­várta, mig az ura elaludt és ekkor ennek borot­vájával elvágta nyakát és azonkívül egy vágást ejtett fején. Bujdosó István fölriadván álmából, vértől patakzó sebével egyenest a községházára sietett, hogy feleségét feladja. Az asszony pedig nem várván be a csendőrök megérkezését, kisie­tett a házból és mert zárva volt a kapu, keresztül mászott a kerítésen. Az állomásig futott, ott a leg­közelebbi vonatra ült és Nagyváradra utazott. Az asszonyt vallomása után délelőtt a vizsgálóbíró­hoz kisérte a rendőrség.­­ A nagy urak barátnője Tihanyi Irmát, akinek kalandos múltja sokat foglalkoztatta a bíró­ságokat is s aki ellen egy évi vizsgálati fogság után nemrégiben hozott a soproni törvényszék súlyos ítéletet, amelyet nagyjában helybenhagyott a győri ítélőtábla is, ma délben Gödöllőn a csend­őrség letartóztatta. Tihanyi Irma feltételesen sza­badlábon volt és a soproni törvényszék idézésének, hogy az ítélethirdetésre jelenjen meg, nem tett eleget. Igy tehát most karhatalommal viszik Sop­ronba. Egy szanatórium titkaiból. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 22. Van a fővárosnak egy borzalmas intézete, a Schwarczer-féle szanatórium, melynek köveihez több jajszó, sóhajtás és átok tapad, mint ameny­nyit a Tower nyirkos fülkéiről elmondanak a legsötétebb skót balladák. Pedig nagyon előkelő fészek ez. A Kékgolyó­ utca 2. száma alatt való­ságos palotaszerű­ épületek viselik ezt a címet: Schwarczer-szanatórium. Belül is mesésen ké­nyelmes. Csupa fény, csupa ragyogás minden. A betegei (azaz hogy betegei nincsenek), hanem a lakói a felsőbb ezerek közül kerülnek ki. Olyanok, akiknek napi ellátása 200—600 koro­nába kerül. Sőt ha „veszedelmes beteg", akkor többet is hoz az intézettulajdonos tudós profesz­szor konyhájára. Ha valamelyik milliomos csa­ládnak alkalmatlan egyik-másik tagja; ha valaki hirtelen akar örökölni jámbor nagybátyja után; ha valamelyik fiatal, kiskorú, vagy eset­leg nagykorú tagja az efféle családoknak a maga esze és szíve szerint akar élni, akkor abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy a mi piszok társadalmunk nagyszakállú sarlatánjai kimond­ják rá a „részleges" vagy „általános" paralizist s bekerül a legmodernebb, de egyszersmind a legszörnyűbb fegyházba: a Schwarczer-féle sza­natóriumba. Nekünk semmi közünk ugyan a ki­váltságos emberek ügyeihez, de amennyiben ezek között is akad sajnálatraméltó, szerencsétlen em­ber, s mivel azok a gyötrelmek, amelyekbe bele­hajszolódnak, általános emberi szempontból is gyalázatosak és tűrhetetlenek, szó nélkül nem hagyhatjuk. Április 12-én új lakó került a Schwarczer-féle szanatóriumba. Csudnay Emil 23 éves fiatalem­ber, özvegy Csudnay Károlyné földbirtokos fia. Az épeszű, rendes, komoly fiatalembernek az a bűne, hogy a maga lábán akart járni. Valahol a társaságokban megismerkedett Dóri Margit színész­nővel s viszonyuk oly bensőséges lett, hogy el akarta venni feleségül. A fiú ebbeli szándékát megmondta anyjának is, aki az előkelő világ társadalmi szokásai szerint nevelődvén, hallani sem akart arról, hogy fia egy „hírbehozott" színésznőt feleségül vegyen. A fiú hajthatat­lannak mutatkozott, sőt Dóri Margitot el is jegyezte. E tényre összeült a családi ta­nács, és elhatározták, hogy a fiút szanatóriumba csukják. Közben minden segítséget megtagadtak tőle. Élnie kellett, a fiúnak, még pedig úgy, ahogyan szoktatták , hogy pénze legyen, uzso­rásokhoz fordult. A Pressburger-féle uzsora­szövetkezet, melynek dolgai a közelmúltban a sajtót is nagyon foglalkoztatták, ellátta a fiút pénzzel. Az anya megtudta a prezentált váltók­ból fia dolgait s tanácsért a család barátjához, Gyalokay Lajos rendőrtanácsoshoz fordult. Más­nap a dúsgazdag, milliomos asszony kifizette fia adósságait, de egyben a barátilag megkért rend­őrség felhajszolta az egész uzsorásbandát és lecsukatta. Néhány nap múltán Csudnay Emilt egyik barátja, — akit a család környé­kezett meg — felkereste és előadta, hogy otthon hajlandók lennének őt nagykorúsittatni, de az árvaszékhez beadandó iratokhoz szükséges volna egy orvosi bizonyítvány is, mely épelméjű­ségét bizonyítaná. A fiú kapott az alkalmon és nagyon megörült. Hálálkodva sietett haza, Lovas­ út 2. számú palotájukba, nem is sejette, mi vár rá. Ez orvosi bizonyítvány szükségessége révén el­csalták őt a Schwarczer-szanatóriumba, ahol ott is fogták. Sikerült neki néhány levelet kicsem­pésznie, melynek révén szomorú dolgok kerül­nek napvilágra. Mikor bevitték, a főápoló felszólította hogy adja át összes tárgyait. A fiú át is adott min­dent, csak jegygyűrűjét és egy amulettet tartott magánál, melyet Dóri Margittól kapott. A fő­ápoló figyelmeztette, hogy adja azokat is át, mert baj lesz. A fiú felháborodott és arculütötte az ápolót. Erre berohantak a szolgák, leteper­ték, megrugdosták, agyba-főbe verték és elvették a kérdéses tárgyakat is. Csudnay ennek követ­keztében napokig feküdt betegen. Végre, hogy felocsúdott, egyik ápolónak nagy összeg pénzt igért, hogy ha leveleit kicsempészi. Az ápoló rá­állt az ügyre és néhány levelet ki is vitt, de egy alkalommal ittas állapotban kifecsegte a dolgot. Rögtön kidobták állásából, Csudnayt pedig még szigorúbban őrizték. A közeli napok­ban Dóri Margit levelet kapott Pándy Cézár nevű embertől, akit nem ismert. Ez elmondta levelében, hogy a szerencsétlen Csudnay nevében ír, aki megkérte erre s kéri menyasszonyát, hogy ha ír, Szilassy József nevére irjon, mert annak leveleit nem bontják fel. Majd az megmond neki mindent. Ez is kitudódott később s Csudnayt magánzárkába csukták. Pándy Cézár egy gyulai gazdag orvosnak a fia s Szilassy Józseffel együtt ők is a szanatórium lakói. Leveleikből és Csudnay leveleiből is, melyeket ők csempésztek ki, meg­döbbentő rejtelmei olvashatók ki a szanatórium­nak. A szerencsétlen fiú, aki teljesen épeszű és egészséges, pokoli kínokat szenved el porko­lábjaitól. De nem csak ő, hanem a többi szeren­csétlen is, akik oda vannak zárva. A szeren­csétlen Dégenfeld gróf, akit Fedák Sári miatt csuktak e borzasztó helyre, valószínűleg áldo­zatául is esik e gyötrelmeknek. Érdekes Csudnay Emil egyik levelének erre vonatkozó részlete, melyet szó szerint idézünk: „Apropos ! A napokban volt itt Zsazsa (Fedák Sári) az öreg Schwarczerrel tárgyalt Degenfeld gróf érdekében, ki nekem a szobámban elődöm volt. Most jutottam három hét után levélírás­hoz. Annyira vigyáznak rám, hogy borzasztó! Jönnek, nem irhatok!" Olvasni e leveleket is irtózat. Mondjuk, ez az eset nem eset. Nem is az a fontos, hanem ilyen gyalázatos felrugdosása a személyes szabadság jogának minden jóérzésű ember lelkét felhábo­rítja. 23 Az orosz forradalom. Budapest, május 22. A moszkvai májusi ünnep. — Nők kon­gresszusa. Az Arbeiter-Zeitungnak a következőket írják Moszkvából: Április elején a híres pétervári „harmadik osz­tály", mint minden évben, úgy most is kezdett az orosz kazamatákban üres helyekről gondos­kodni. Ebből a célból Moszkvában is egész csomó „ártalmatlan betörőt" bocsájtott szabadon, hogy az így megüresedett helyekre „veszedelmesebbe­ket" ültessen. Pétervárott körülbelül 300 vesze­delmes egyént börtönzöttek be, de Moszkvában nem ment a dolog olyan simán. A moszkvai szociál­demokrata­ bizottságnak ugyanis megvannak az ő titkos ügynökei és ezek előkelő személyiségek és olyan ügyesek, hogy előttük a kormányzó min­den ajtaja tárva-nyitva áll. És mindazt, ami eme emberek íróasztalán fekszik, nemcsak hogy el­olvassák, hanem le is írják. Ezért jönnek utóbbi időben a moszkvai csendőrök — hacsak néhány órával is — későbben. Április 27-én késő éjjel csengetést hallok, rög­tön rá idegesen kopognak ajtómon. Ilyen későn csak egy-két barátom és elvtársam szokott meg­látogatni — de lehetnek csendőrök is. Egy elv­társam volt, aki igen fontos hírrel sietett hozzám. Titkos ügynökeink tudatták velünk, hogy április 27-től május 1-éig egész sor házmotozást fognak tartani és sokakat be fognak börtönözni. Meg­kaptuk azoknak a névsorát is, akiket a csend­őrök áldzatul szemeltek ki. Rögtön intézkedtünk, hogy a csendőrök vadászatukról üres kézzel tér­jenek vissza, ami nem ment könnyen, mert az elvtársaknak helyükön kellett maradniuk, hogy a közelgő, már szervezett májusi ünnepélyt ve­zessék. Április 30-án, éjjel 11 órakor, elhagytam laká­som, hogy megnézzem, hogyan készülődik a moszkvai polgárság és a moszkvai csendőrség és rendőrség a proletárok ünnepére. Feltűnt a dvor­nikok túl nagy száma, akik mind ünneplőbe öl­töztek és csak annyiban különböztek a rendőrök­től, hogy nem hordtak revolvert. Feltűnt továbbá az, hogy számtalan üzlet deszkával volt leszö­gezve ; ezek tulajdonosai valószínűleg attól fél­tek, hogy a proletárok ünnepüket fosztogatással fogják kezdeni. Az utcákon kozákok, mindenféle katonaság, gyalogos és lovas csendőrök robogtak végig, akik kisebb-nagyobb csoportokban magán­házakban szálltak meg, hogy innen adott perc­ben lesből támadják meg a „lázadókat." A proletárnegyedekben ilyen módon az összes tereket körülvették, ahol gyűléseket sejtettek. És így történt, hogy még a moszkvai szociáldemo­krata komité „hadiszállását" is katonaság vette körül, ami azonban egy cseppet sem gátolta meg ezt abban, hogy hivatását elejétől végig telje­sen simán teljesítse. Első májuskor kora reggel Moszkva számos utcáját a szociáldemokrata­ komité felhívásai éke­sítették. Egyidejűleg nyilvánosságra hozták, hogy négy nagy gyűlést fognak tartani, de a gyűlések helyét érthető okokból csak az ügynökökkel, agitátorokkal és a propagandistákkal közlik, akik a meghatározott órában oda fogják vezetni a munkásságot. Továbbá ugyanezek 1000 revol­vert is kaptak, de ajánlották a munkásságnak, hogy csak legvégső esetben használják őket. A fegyveres proletároknak az a kötelességük, hogy a katonaságot addig feltartóztassák, amíg az összegyűltek szétoszolhatnak. „Fegyveres tünte­téstől" politikai és taktikai okokból tartózkodott a komité, habár a munkások fegyverekért kö­nyörögtek és folyton ezt hajtogatták: „Csak annyi fegyvert adjatok, hogy velük újakat sze­rezhessünk". " A már említett négy gyűlésen, amelyeken megfelelő felírásokkal ellátott vörös zászlók lo­bogtak és amelyek reggel 9 órától délután 3 óráig tartottak, politikai tartalmú beszédek hangzottak el. A Marseillaiset énekelve oszlottak

Next