Népszava, 1905. május (33. évfolyam, 65–89. sz.)
1905-05-23 / 82. szám
1905. május 20. NÉPSZAVA zsákmányolás céljából négy zónára osztották a várost. A kínaiakat éjjel, fagyasztó hidegben fákhoz kötötték és mindenféle kínzással kényszerítették kincseik bevallására és átadására. Modugno kapitány éjjel, mint a tolvaj lopódzott a kínaiak házába, katonáinak háza volt a lépcső, amelyen az ablakokra kúszott és bizonyára nem ő az egyedüli, aki ezt megtette. Egy nap a lelkészt vacsorára hívták meg és mivel korán érkezett, betért Modugno lakására. A szoba telve volt kinai leányokkal, akiket bizonyára nem misemondás céljából hivatott magához a derék kapitány. Érdekes és kissé pikáns jelenet volt, amikor Mazza ügyvéd (azelőtt köztársasági képviselő) azt kérdezte a lelkésztől: Igaz-e, hogy Garioni őrnagy az olasz királynak és több nagy állású férfiúnak értékes ajándékokat küldött, de az olasz király visszautasította őket, míg a német császár, aki hasonló ajándékokat kapott, elfogadta őket és szalonját díszítette föl velük ? Gabioni: Igen, tudom. A király nem fogadta el őket, mig a német császár megtartotta őket. A német sajtó persze fölháborodással utasítja vissza e vádat és dajkameséknek nyilvánítja. Mi nem tudjuk ugyan, hogy mi igaz a dologban, de nem tartjuk összeférhetlennek ezt a tettet azzal a német császárral, aki arra szólította föl Kínába induló katonáit, hogy még a csecsszopóknak se irgalmazzanak ... Az ilyen ízlésű űr éppen nem idegenkedhetik attól, hogy szalonját véres csecsebecsékkel díszítse föl. — Elvágta az ura nyakát. A nagyváradi rendőrségnek, mint tudósítónk írja, ritka szenzációja volt az elmúlt éjjel. Megjelent a rendőrségen dúlt arccal Bujdosó Istvánné, Katona Zsófia bárándi asszony, aki egyenesen az állomásról jött, éjszaka érkezvén Bárándról. Mikor az ügyeletes tisztviselő szobájába ért, igy szólította meg a tisztviselőt: — Tessék engem letartóztatni. Az asszony ezután elmondotta, hogy az urával rossz családi életet élt és az ura, aki őt féltékenységében lépten-nyomon üldözte, az utóbbi napokban lelövéssel fenyegette. Attól való félelmében, hogy a durva ember beváltja fenyegetését, elhatározta, hogy elteszi láb alól. Tegnap este megvárta, mig az ura elaludt és ekkor ennek borotvájával elvágta nyakát és azonkívül egy vágást ejtett fején. Bujdosó István fölriadván álmából, vértől patakzó sebével egyenest a községházára sietett, hogy feleségét feladja. Az asszony pedig nem várván be a csendőrök megérkezését, kisietett a házból és mert zárva volt a kapu, keresztül mászott a kerítésen. Az állomásig futott, ott a legközelebbi vonatra ült és Nagyváradra utazott. Az asszonyt vallomása után délelőtt a vizsgálóbíróhoz kisérte a rendőrség. A nagy urak barátnője Tihanyi Irmát, akinek kalandos múltja sokat foglalkoztatta a bíróságokat is s aki ellen egy évi vizsgálati fogság után nemrégiben hozott a soproni törvényszék súlyos ítéletet, amelyet nagyjában helybenhagyott a győri ítélőtábla is, ma délben Gödöllőn a csendőrség letartóztatta. Tihanyi Irma feltételesen szabadlábon volt és a soproni törvényszék idézésének, hogy az ítélethirdetésre jelenjen meg, nem tett eleget. Igy tehát most karhatalommal viszik Sopronba. Egy szanatórium titkaiból. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 22. Van a fővárosnak egy borzalmas intézete, a Schwarczer-féle szanatórium, melynek köveihez több jajszó, sóhajtás és átok tapad, mint amenynyit a Tower nyirkos fülkéiről elmondanak a legsötétebb skót balladák. Pedig nagyon előkelő fészek ez. A Kékgolyó utca 2. száma alatt valóságos palotaszerű épületek viselik ezt a címet: Schwarczer-szanatórium. Belül is mesésen kényelmes. Csupa fény, csupa ragyogás minden. A betegei (azaz hogy betegei nincsenek), hanem a lakói a felsőbb ezerek közül kerülnek ki. Olyanok, akiknek napi ellátása 200—600 koronába kerül. Sőt ha „veszedelmes beteg", akkor többet is hoz az intézettulajdonos tudós profeszszor konyhájára. Ha valamelyik milliomos családnak alkalmatlan egyik-másik tagja; ha valaki hirtelen akar örökölni jámbor nagybátyja után; ha valamelyik fiatal, kiskorú, vagy esetleg nagykorú tagja az efféle családoknak a maga esze és szíve szerint akar élni, akkor abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy a mi piszok társadalmunk nagyszakállú sarlatánjai kimondják rá a „részleges" vagy „általános" paralizist s bekerül a legmodernebb, de egyszersmind a legszörnyűbb fegyházba: a Schwarczer-féle szanatóriumba. Nekünk semmi közünk ugyan a kiváltságos emberek ügyeihez, de amennyiben ezek között is akad sajnálatraméltó, szerencsétlen ember, s mivel azok a gyötrelmek, amelyekbe belehajszolódnak, általános emberi szempontból is gyalázatosak és tűrhetetlenek, szó nélkül nem hagyhatjuk. Április 12-én új lakó került a Schwarczer-féle szanatóriumba. Csudnay Emil 23 éves fiatalember, özvegy Csudnay Károlyné földbirtokos fia. Az épeszű, rendes, komoly fiatalembernek az a bűne, hogy a maga lábán akart járni. Valahol a társaságokban megismerkedett Dóri Margit színésznővel s viszonyuk oly bensőséges lett, hogy el akarta venni feleségül. A fiú ebbeli szándékát megmondta anyjának is, aki az előkelő világ társadalmi szokásai szerint nevelődvén, hallani sem akart arról, hogy fia egy „hírbehozott" színésznőt feleségül vegyen. A fiú hajthatatlannak mutatkozott, sőt Dóri Margitot el is jegyezte. E tényre összeült a családi tanács, és elhatározták, hogy a fiút szanatóriumba csukják. Közben minden segítséget megtagadtak tőle. Élnie kellett, a fiúnak, még pedig úgy, ahogyan szoktatták , hogy pénze legyen, uzsorásokhoz fordult. A Pressburger-féle uzsoraszövetkezet, melynek dolgai a közelmúltban a sajtót is nagyon foglalkoztatták, ellátta a fiút pénzzel. Az anya megtudta a prezentált váltókból fia dolgait s tanácsért a család barátjához, Gyalokay Lajos rendőrtanácsoshoz fordult. Másnap a dúsgazdag, milliomos asszony kifizette fia adósságait, de egyben a barátilag megkért rendőrség felhajszolta az egész uzsorásbandát és lecsukatta. Néhány nap múltán Csudnay Emilt egyik barátja, — akit a család környékezett meg — felkereste és előadta, hogy otthon hajlandók lennének őt nagykorúsittatni, de az árvaszékhez beadandó iratokhoz szükséges volna egy orvosi bizonyítvány is, mely épelméjűségét bizonyítaná. A fiú kapott az alkalmon és nagyon megörült. Hálálkodva sietett haza, Lovas út 2. számú palotájukba, nem is sejette, mi vár rá. Ez orvosi bizonyítvány szükségessége révén elcsalták őt a Schwarczer-szanatóriumba, ahol ott is fogták. Sikerült neki néhány levelet kicsempésznie, melynek révén szomorú dolgok kerülnek napvilágra. Mikor bevitték, a főápoló felszólította hogy adja át összes tárgyait. A fiú át is adott mindent, csak jegygyűrűjét és egy amulettet tartott magánál, melyet Dóri Margittól kapott. A főápoló figyelmeztette, hogy adja azokat is át, mert baj lesz. A fiú felháborodott és arculütötte az ápolót. Erre berohantak a szolgák, leteperték, megrugdosták, agyba-főbe verték és elvették a kérdéses tárgyakat is. Csudnay ennek következtében napokig feküdt betegen. Végre, hogy felocsúdott, egyik ápolónak nagy összeg pénzt igért, hogy ha leveleit kicsempészi. Az ápoló ráállt az ügyre és néhány levelet ki is vitt, de egy alkalommal ittas állapotban kifecsegte a dolgot. Rögtön kidobták állásából, Csudnayt pedig még szigorúbban őrizték. A közeli napokban Dóri Margit levelet kapott Pándy Cézár nevű embertől, akit nem ismert. Ez elmondta levelében, hogy a szerencsétlen Csudnay nevében ír, aki megkérte erre s kéri menyasszonyát, hogy ha ír, Szilassy József nevére irjon, mert annak leveleit nem bontják fel. Majd az megmond neki mindent. Ez is kitudódott később s Csudnayt magánzárkába csukták. Pándy Cézár egy gyulai gazdag orvosnak a fia s Szilassy Józseffel együtt ők is a szanatórium lakói. Leveleikből és Csudnay leveleiből is, melyeket ők csempésztek ki, megdöbbentő rejtelmei olvashatók ki a szanatóriumnak. A szerencsétlen fiú, aki teljesen épeszű és egészséges, pokoli kínokat szenved el porkolábjaitól. De nem csak ő, hanem a többi szerencsétlen is, akik oda vannak zárva. A szerencsétlen Dégenfeld gróf, akit Fedák Sári miatt csuktak e borzasztó helyre, valószínűleg áldozatául is esik e gyötrelmeknek. Érdekes Csudnay Emil egyik levelének erre vonatkozó részlete, melyet szó szerint idézünk: „Apropos ! A napokban volt itt Zsazsa (Fedák Sári) az öreg Schwarczerrel tárgyalt Degenfeld gróf érdekében, ki nekem a szobámban elődöm volt. Most jutottam három hét után levélíráshoz. Annyira vigyáznak rám, hogy borzasztó! Jönnek, nem irhatok!" Olvasni e leveleket is irtózat. Mondjuk, ez az eset nem eset. Nem is az a fontos, hanem ilyen gyalázatos felrugdosása a személyes szabadság jogának minden jóérzésű ember lelkét felháborítja. 23 Az orosz forradalom. Budapest, május 22. A moszkvai májusi ünnep. — Nők kongresszusa. Az Arbeiter-Zeitungnak a következőket írják Moszkvából: Április elején a híres pétervári „harmadik osztály", mint minden évben, úgy most is kezdett az orosz kazamatákban üres helyekről gondoskodni. Ebből a célból Moszkvában is egész csomó „ártalmatlan betörőt" bocsájtott szabadon, hogy az így megüresedett helyekre „veszedelmesebbeket" ültessen. Pétervárott körülbelül 300 veszedelmes egyént börtönzöttek be, de Moszkvában nem ment a dolog olyan simán. A moszkvai szociáldemokrata bizottságnak ugyanis megvannak az ő titkos ügynökei és ezek előkelő személyiségek és olyan ügyesek, hogy előttük a kormányzó minden ajtaja tárva-nyitva áll. És mindazt, ami eme emberek íróasztalán fekszik, nemcsak hogy elolvassák, hanem le is írják. Ezért jönnek utóbbi időben a moszkvai csendőrök — hacsak néhány órával is — későbben. Április 27-én késő éjjel csengetést hallok, rögtön rá idegesen kopognak ajtómon. Ilyen későn csak egy-két barátom és elvtársam szokott meglátogatni — de lehetnek csendőrök is. Egy elvtársam volt, aki igen fontos hírrel sietett hozzám. Titkos ügynökeink tudatták velünk, hogy április 27-től május 1-éig egész sor házmotozást fognak tartani és sokakat be fognak börtönözni. Megkaptuk azoknak a névsorát is, akiket a csendőrök áldzatul szemeltek ki. Rögtön intézkedtünk, hogy a csendőrök vadászatukról üres kézzel térjenek vissza, ami nem ment könnyen, mert az elvtársaknak helyükön kellett maradniuk, hogy a közelgő, már szervezett májusi ünnepélyt vezessék. Április 30-án, éjjel 11 órakor, elhagytam lakásom, hogy megnézzem, hogyan készülődik a moszkvai polgárság és a moszkvai csendőrség és rendőrség a proletárok ünnepére. Feltűnt a dvornikok túl nagy száma, akik mind ünneplőbe öltöztek és csak annyiban különböztek a rendőröktől, hogy nem hordtak revolvert. Feltűnt továbbá az, hogy számtalan üzlet deszkával volt leszögezve ; ezek tulajdonosai valószínűleg attól féltek, hogy a proletárok ünnepüket fosztogatással fogják kezdeni. Az utcákon kozákok, mindenféle katonaság, gyalogos és lovas csendőrök robogtak végig, akik kisebb-nagyobb csoportokban magánházakban szálltak meg, hogy innen adott percben lesből támadják meg a „lázadókat." A proletárnegyedekben ilyen módon az összes tereket körülvették, ahol gyűléseket sejtettek. És így történt, hogy még a moszkvai szociáldemokrata komité „hadiszállását" is katonaság vette körül, ami azonban egy cseppet sem gátolta meg ezt abban, hogy hivatását elejétől végig teljesen simán teljesítse. Első májuskor kora reggel Moszkva számos utcáját a szociáldemokrata komité felhívásai ékesítették. Egyidejűleg nyilvánosságra hozták, hogy négy nagy gyűlést fognak tartani, de a gyűlések helyét érthető okokból csak az ügynökökkel, agitátorokkal és a propagandistákkal közlik, akik a meghatározott órában oda fogják vezetni a munkásságot. Továbbá ugyanezek 1000 revolvert is kaptak, de ajánlották a munkásságnak, hogy csak legvégső esetben használják őket. A fegyveres proletároknak az a kötelességük, hogy a katonaságot addig feltartóztassák, amíg az összegyűltek szétoszolhatnak. „Fegyveres tüntetéstől" politikai és taktikai okokból tartózkodott a komité, habár a munkások fegyverekért könyörögtek és folyton ezt hajtogatták: „Csak annyi fegyvert adjatok, hogy velük újakat szerezhessünk". " A már említett négy gyűlésen, amelyeken megfelelő felírásokkal ellátott vörös zászlók lobogtak és amelyek reggel 9 órától délután 3 óráig tartottak, politikai tartalmú beszédek hangzottak el. A Marseillaiset énekelve oszlottak