Népszava, 1905. május (33. évfolyam, 65–89. sz.)

1905-05-23 / 82. szám

8 -jét a munkások, akik okvetetlenül vörös zászló a­latt akartak a városba vonulni, de a gyűlés vezetői ezt nem engedték meg, mert ez annyit jelentett volna, mint a január 22-iki pétervári vérfürdőhöz hasonló öldöklést előidézni. Az orosz szociáldemokrácia nagyon jól tudja, hogy még igen sok proletárvér fog ömleni, mi­lőtt az abszolutizmus megdől. 1905 május 1-je n­em volt az a nap, amelyen az orosz proletá­riátus és az orosz cárizmus között hasznos lett volna az összeütközés. Ez a nap még jönni fog. De hol maradtak a zsandárok? Ezek keresték a gyűléseket mindenfelé, de nem találták meg. Megelégedtek azzal, hogy levakar­ák a felhívásokat — 80,000-et osztottunk szét a nap folyamán — és elzártak hat személyt, akiket valószínűleg már szabadon bocsájtottak. A moszkvai nőkongresszuson, mely, mint egy hivatalos távirat jelenti, két napig tartott és amelyen 500 különböző országokból való híl vett részt, szó volt annak szükségéről, hogy Oroszország politikailag felszabaduljon, hogy to­vábbá férfiak és nők egyenlő jogokban részesül­jenek, a háború befejezést nyerjen, hogy Orosz­ország népképviseletet kapjon stb. Az éjjel folyamán a következő táviratoka kaptuk: TÁVIRATOK. A háború. Tengeri ütközet előtt. London, május 22. Tokióban, valamint Péterváron is mélységesen hallgatnak a két ellenséges flotta mozdulatairól s csak azt tudják, hogy a kínai vizeken a legközelebbi napokban, sőt talán már a legközelebbi órákban döntő csata lesz, amely az egyik vagy a másik félnek a tengeren való uralmat biztosítani fogja. De a mai nap folyamán nemcsak hivatalosan nem hallatszik semmi, hanem még magántáviratok sem érkeztek Rosdesztvenski és Togo flottájá­ról, mert az a hongkongi távirat, hogy az orosz flottának negyven hajója már áthaladt a Basi­szoroson, s hogy most Formozától délre a Csendes-tengeren folytatja útját Vladivosztok felé, kétségtelenül korai. Sokkal több hitelt ér­demel az a hír, amelyet egy német gőzhajó ho­zott Hongkongba, s amely szerint négy orosz szállítóhajó, amelyek közül az egyik dróttalan távírókészülékkel volt ellátva, a Basi-szorostól délre haladt. Ezek a hajók valószínűleg keresik az orosz flottát, amelyet szénnel és eleséggel akarnak ellátni. Rosdesztvenszky betegsége, Berlin, május 22. Pétervárról jelentik a Lokalanzeiger-neik: Rosdesztvenszky egy közel­álló családtagja biztosít felőle, h­ogy Rosdeszt­venszky teljesen egészséges. Igaz, hogy a flotta hosszú áthajózása alatt a keletázsiai vizekre, szívbajt kapott, de abból már teljesen felgyó­gyult. Ami pedig az idegességét illeti, az egy­általán nem olyan természetű, hogy amiatt kel­lene a flotta főparancsnokságáról lemondania. Ezt nem is fogja tenni a tengernagy, aki nagyon erélyes ember és becsvágya az, hogy a reá bí­zott feladatot híven és kitartóan véghezvigye. Japán győzelem, Tokió, május 22. Hivatalosan jelentik: 20-án az ellenség egy gyalogzászlóalja, egy lovasezrede és két ágyúja előretört egy Santutól tíz mért­földnyire keletre levő falutól, a falut felgyúj­totta, majd pedig visszavonult. A lováról leszál­lott ellenséges lovasság megtámadta a Liaono jobb partján levő Tang-Szedet, 20-ika reggelén Takumentől 13 mértföldnyire délnyugatra. Több órás ütközet után az ellenség rendetlenül vonult vissza délnyugat felé, 300 halottat és sebesültet hagyva hátra. Kis összeütközésektől eltekintve, a helyzet változatlan. A szárazföldi harctér, London, május 22. A „Times”nek jelentik a japán főhadiszállásról. Az oroszok harcvonala a vasúttól nyolc mértföldnyire eső ponttól, ahol a Jáv jobb partján Miscsenko tábornok áll lovassá­gával, Itb­intől délre ötven mértföldnyire terjed. Balszárnyuk Kaulbars parancsnoksága alatt öt had­testből áll. Az oroszok a Kirintől északra levő magaslatokat megerősítik. A legutóbbi napokban csak előőrsi csatározások voltak a főhadállástól délre. Az orosz hadsereget megerősítették az ötö­dik hadtesttel, amelyben sok újonc van. Tokióból jelentik, hog a mancsuországi harctéren nagy tevé­kenység folyik , az oroszok majdnem naponkint fel­derítő harcokat folytatnak. NÉPSZAVA 1905. május 20. A cseh­ képviselők in­dítványa, Prága, május 22. A radikális cseh képviselők a tartományi marsallhoz indítványt adtak be, amely oda terjed, hogy revideálják Csehország, az ausztriai tartományok és Magyarország viszo­nyát és evégből küldjenek ki 30 tagú felirati bizottságot, hogy az a koronához intézendő fel­iratban, elismervén Szent István koronája orszá­gainak jogait, sürgesse azoknak és a Vencel koronája alá tartozó Csehországnak és az ausztriai tartományoknak jogviszonya rendezését az állami alaptörvények értelmében. Az ifjú csehek vonakodnak aláírni az indítványt, amelyet csak négy radikális cseh képviselő írt alá. TÖRVÉNYSZÉK. (§) A trieszti bombák. A bécsi esküdtszék előtt ma kezdődött meg a trieszti Gyanastica négy tagjának kilenc napra tervezett bilipere. A vád­lottak : Zuhan Oszkár 30 éves adóhivatali szám­tiszt, Marcello Dipayl 36 éves kereskedelmi ügy­nök, Gustavo Slotli 33 éves kéményseprő és Napoleone Gozzi 38 éves díszletfestő és vívómes­ter. A vádlevél szerint titkos akcióra bizottságot alakítottak, hogy Ricciotti Garibaldinak Ausztriába való fegyveres betörését előkészítsék, robbanó bombák gyártására műhelyt rendeztek be és olasz­nyelvű röpiratokat terjesztettek. Zubant és Dipault ezeken kívül azzal vádolja az ügyészség, hogy a városházára egy irredentista tüntetés alk­­­lmával az olasz lobogót tűzték ki. (§) ítéletkihirdetés Tatárék ügyében. A budapesti királyi törvényszéken ma hirdették ki a királyi táblának április 7-én a péksegédek ügyében hozott ítéletét, amelylyel az alsóbíróság ítéletét jelentékenyen megenyhítve, Diller Istvánt­ és Sándor Mihályt egyenként kilenc hónapi, Stark Bélát nyolc hónapi, Tatár Dénest, pedig három hónapi börtönre ítélte, míg Stefanics Kálmánt és Komka Pétert fel­mentette. Az elítéltek valamennyiének büntetését a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette a bíróság, csak Stark Béláét nem, akinek még hat hónapja van hátra. Stark kivételével valamennyien meg is nyugodtak ebben az ítéletben. SZAKMOZG­ALOM. A németországi szakszervezeti kongresszus. Tegnap kezdődött meg Kölnben Németország szakszervezeteinek ötödik kongresszusa. Tanács­kozásait az egész világ szervezeti munkássága figyelemmel kíséri, mert a német szakszervezetek gazdasági ereje, ellentállóképessége hosszú esz­tendők alatt fényesen állta meg a próbát és minden ország szervezeteinek példaképül szolgál­hatna. De nemcsak ebből a szempontból érde­melnek figyelmet a kölni tanácskozások. Napi­rendjén olyan kérdések vannak, amelyek ott, ahol a proletariátus szembenáll a kizsákmányoló osztállyal, mindig aktuálisok, olyan kérdések, amelyek minden szakszervezeti mozgalomból kiválnak és élénk vitára adnak alkalmat. Remél­hető, hogy a kölni kongresszus az ilyen vitákra alkalmat adó kérdésekben tisztázni fogja az esz­méket oly módon, hogy ez a munka az egész világ proletariátusa törekvéseinek hasznára fog válni. A kölni kongresszus az egész munkásmozgal­mat összekötő kapcsot bizonyára nem fogja lazí­tani. A politikai mozgalomnak karöltve kell haladnia a gazdasági mozgalommal, mert csak egymást kiegészítve és támogatva lehet eredmé­nyes munkát kifejteni. Erről a pontról május elsejének megünneplése kérdésében fog határo­zatot hozni. A politikai párt és a szakszerveze­tek között némi ellentét mutatkozott ebben a kérdésben, de remélhető, hogy oly utat fognak találni, amely az ellentétek kiegyenlítése felé vezet. Éppen ilyen nagyfontosságú dolog, az általános sztrájk kérdése is, amely már nálunk is, talán a legközelebbi jövőben, aktuális lesz. Az általá­nos sztrájk nagy mértékben igénybe veszi a szakszervezetek anyagi erejét és így szükséges lesz, hogy ennek a fegyvernek miként való al­kalmazásáról oly határozatot hozzanak, amely egyrészt megfelel a politikai mozgalom céljainak, de másrészről a szakszervezetek jogos érdekeit ne sértse. Valószínű­, hogy ez a kérdés nagy és beható vitára fog alkalmat adni, amely azonban előreláthatólag az egységes mozgalom javára fog szolgálni. A munkások törvényes érdekképviselete olyan kérdés, amely nálunk, sajnos, még nem aktuális. Németországban a munkástörekvéseknek a par­lamentben szószólói vannak, akik igen sokszor megakadályozták a munkásérdekek ellen elköve­tett merényleteket. Ebben a kérdésben német elvtársaink csupán arra az álláspontra fognak helyezkedni, hogy követelnek munkáskamarákat. A németországi törvényhozás persze belátható időn belül erre nem fog gondolni és így az ily irányban való agitációra vonatkozólag kell útmu­tatást adni. A szakszervezeteknek a szövetkezetekhez való viszonya Németországban már több tisztázni való kérdést teremtett. Ilyenek: a szövetkezeti alkalmazottak helyzetének rendezése, a fegyház­ban készített áruk kizárása és egyéb kérdések, amelyek a szövetkezeti mozgalom erősödésével napirendre kerültek. A szakszervezetek kartellje, a tanítási kur­zuson, a sztrájksegélyek kérdésében körülbelül egyöntetű álláspontot foglalnak el a szakszerve­zetek, úgy hogy ezeknél a pontoknál mélyebb nézeteltérések alig merülhetnek fel. Ezekről a dolgokról fognak Kölnben határo­zatokat hozni, amelyek mindenesetre az egész munkásság javára fognak szolgálni. A magyarországi szakszervezeti tanács a kö­vetkező táviratban üdvözölte kongresszust: „A német szakszervezeti mozgalom mindig ideálja volt a magyar szakszervezeteknek. A ti harco­tok és sikeretek nekünk bátorságot és kitartást adnak."­­ A gyűlésről legközelebb bővebb tudósításban számolunk be. Az állami altisztek és szolgák bizottsága mozgalmat indított helyzetük javítására. A bizott­ság most memorandumban foglalta össze a kíván­ságokat­, amelyeknek teljesítését kérik. A memo­randumot, am­elyet kinyomattak, a kormány és a képviselőház elé fogják terjeszteni. Ebben az ál­lami altisztek és szolgák bajait a következő négy pontban foglalták össze: 1. Javadalmazásuk meg­állapítása a mai életviszonyok között egyáltalán meg­nyugvásul nem szolgál. 2. Kinevezési és előlépte­tési viszonyaik fölötte kedvezőtlenek. 3. Hátra­maradt családtagjaikról a nyugdíjtörvény egyen­lőtlenül és a legmostohábban gondoskodik. 4. Szolgálati viszonyaik törvényben szabályozva nin­csenek. Ez utóbbi pontra nézve a bizottság meg­­bízásából Madarász János elnök tervezetet készí­tett az altisztek és szolgák jogviszonyainak sza­bályozásáról. Ezt a tervezetet szintén csatolják a memorandumhoz, amely részletesen felsorolja az állami altisztek és szolgák óhajtásait, megfelelő megokolással. TŐKE ÉS MUNKA. A szakszervezeti választmány határozata értelmében minden szervezett munkásnak kötelessége a vasöntőket hetenkint 20 fil­lérrel segélyezni. Általános vas- és ércöntő­sztrájk. Ma már nincs szó az Oetl-gyári öntők harcáról Konvicsni ellen, ma már 30.000 vasmunkás lép küzdelembe a gépgyárosok ellen. Ha azt akarták az uszítók, ám elérték céljukat, de ba­josan hisszük, hogy ez lett volna a szándékuk. Nem hittek ezek az urak abban, hogy az a munkásság, amelyet rövid idő előtt még a Kon­vincsniknek ütni, verni, rúgni, pofozni lehetett, most az önfeláldozásnak, az önérzetnek és a szolidaritásnak oly magasztos példáját legyenek képesek adni. Nem látták ezt az urak, de most látni fogják és érezni — a zsebük. A gyűlésről, melyen a nagy horderejű határozatot hozták, a következő tudósításunk szól: A vas- és fémmunkások vasárnap délelőtt im­­pozáns gyűlést tartottak, hogy tiltakozzanak a gyárosok magaviselete ellen, melyet az öntőkkel szemben tanúsítanak. A „Zöld vadászihoz címzett vendéglő óriási kerthelyisége már zsúfolásig meg­telt és még mindig tömör sorokban jöttek a mun­kások, kiknek egy része az utcára szorult. Délelőtt 10 órakor Teszársz elvtárs üdvözölte a körülbelül nyolcezer vasmunkást, mire Hajagos Mihály elvtárs elnökké és Martos Manó elvtárs jegyzővé válasz­tottak. Rády Sándor elvtárs volt az első szónok, ki az öntök harcát és a gyárosok magatartását ismer­tette. A gyárosok azt állították, hogy az öntök hiábavalóságokért léptek harcba. Ez nem áll. Az a buta Konvicsni rendszert képvisel. A legtöbb mű­helyben találhatók a Konvicsnik, kik a munkáso­kat igavonó állatoknak tekintik. Az sem áll, hogy Konvicsni ellen nem volt konkrét panasz. Itt e gyűlésen legalább tíz olyan munkás van, ki bizo­nyítani tudja, hogy Konvicsni pofozta és rugdalta őket. A gyárosok az embertelen rendszert, a mun­kások nyúzását továbbra is fenntartani kívánják. Nem is a nyomorult Konvicsni személyéről van már szó, hanem a rabszolga-hajcsárok uralmát fél­tik a gyárosok. Azok a büszke gyárosok, kik a munkásnyúzás révén gazdagodtak, mindig nagy-

Next